11.5. ábra - Orosz István (Fotó: Sárospataki Györgyi)

Orosz István a legegyszerűbb rajzanimációs technikát használja, klasszikus eszközökkel dolgozik, munkái nem „vadak”, nem polgárpukkasztóak, de nem keresik a közönség kegyeit sem, sőt, mintha a közönség egyáltalán nem érdekelné, de az aktuális szakmai közeg sem. Orosz túllép „a mai kocsmán” és kifejezőeszközei a régmúlt képző- és tervezőművészeti hagyományait idézik. Motívumbázisa stabil, önmagára reflektáló. Elegánsan távol tartja magát a kortól, az időtől, rejtjelekbe bújik, filmjeinek az első „olvasaton” túl mindig több rétege is van.

11.6. ábra - Orosz István: Útvesztők

Az első pillantás felületes természetére apellál illuzionisztikus grafikai megoldásaival is, látszólag megnyugtató, „szép” képeket rajzol a nézőnek, aki ha „más szög alól” tekint a műre, vagy egyszerűen odébb mozdul, meglehetős zavarba jöhet, hisz kiderül, a kép jelentése megváltozik. Filmjeiben a „csalásba” bekapcsolódik az idő is. Orosz István maximálisan kihasználja a rajzfilm anamorf tulajdonságát, a változásában állandóan újraértelmezhető vonal egyszerű, de végtelen variációra alkalmas természetét, s azt, hogy rendezőként ő jelölheti ki a nézőpontokat, az időben zajló folyamat minden pillanatában. Ezért, bár a „néző fejezi be a művet”, a néző mégis kívül marad Utisz^[87] világán, bejárása addig és csakis addig van, ameddig e világ teremtője engedi bejutni. A titokzatosság álarcában születő manierista rajzfilmek a műfaj, s az egész művészi alkotómunka filozófiai határait feszegetik, s azzal válnak utánozhatatlanul egyedivé, hogy szigorú technikai és formai önkorlátozás mellett végtelen dimenziókat kísérelnek megnyitni.

11.7. ábra - Orosz István: Fekete lyuk, fehér lyuk

E kísérlet néhány mű esetében lenyűgözően magától értetődő – Vigyázat, lépcső! (1989), Sírj! (1995), A kert (1993) –, más, főleg későbbi filmek esetében az összművészeti megnyilatkozás igénye és az utalásrendszer motívumainak folytonos ismétlődése némiképp elnehezíti a korábbi könnyedséget. A hamis és valódi szimmetriákba bonyolódó Az idő látképei (2004), az emberi életút állomásait idéző Útvesztők (2008) alkotójukat is csapdába csalják, s láthatóan rabul is ejtik. Utisz rezignált archaikus mosolyával magára marad saját, középpont nélküli labirintusában.

11.8. ábra - Orosz István: Fekete lyuk, fehér lyuk

Orosz István grafikusdiplomával került a Pannóniába, s több nagy produkcióban dolgozott rajzolóként. Viszonylag hamar lehetőséget kapott egyedi filmek készítésére, ezek közül a legemlékezetesebb a Dániel Ferenccel írt „animációs dokumentumlegenda”, az Ah, Amerika! (1984) volt, amely a múlt század elején az Újvilágba kivándorolni kényszerült magyarokkal foglalkozott. Izgalmas fotóanimációs technika és tiszta vonalrajzok, az ál-mozgóképdokumentumok, originális és áleredeti hangfelvételek kapcsolódnak szerves egységbe, s emelik át új dimenzióba a mások kezén talán egyszerű dokumentumfilmként megvalósuló témát.

Haris László fotóművésszel e film kísérleti látványvilágának kidolgozása előlegezte meg közösen rendezett animációs etűdjük, a Pilinszky János emlékére készített Apokrif (1984) létrejöttét, amely mű a magyar animációtörténet egyik legmegrendítőbb darabja.

Orosznak a rendszerváltás hajnalán forgatott emblematikus filmje a Vigyázat, lépcső! (1989) a következő évtized társadalmi változásait „vezette be”, s mintegy összegezte az addigi mozgóképes törekvéseit.

11.9. ábra - Orosz István: Vigyázat, lépcső!

A kilencvenes és kétezres évekbeli munkáiról fentebb szóltunk. Fekete lyuk, fehér lyuk (2001) című munkája azokat az illuzionisztikus titkokat feszegette, amelyek vállaltan M. C. Eschert idéző grafikáiban is újra meg újra problémaként jelentek meg. Útvesztők (2008) című munkája az egyik utolsó, 35 milliméteres filmszalagra forgatott animációs film. Kettős jelentésűvé válik így a mű, mert amellett, hogy egy rendezői pálya fontos szakaszát zárja le – talán ezzel a filmmel Orosz szinte az összes, a vizuális illúziókhoz kapcsolódó problémafelvetését illusztrálja és összegzi –, akaratlanul befejezi a magyarországi klasszikus animációsfilm-készítés fontos fejezetét is.

Sakk című 2010-es, immár digitálisan összerakott filmjének apropója Lenin és Bogdanov „történelmi” partijának rekonstrukciója.

Orosz István sokoldalúan felkészült, a művészetek több területén jártas „reneszánsz személyiség”, széles műveltséggel, átlagon felüli intellektussal. Tervezőgrafikusi munkássága és kultúrtörténeti tanulmányai egyaránt a nemzetközi élvonalba emelik, gyakran állít ki és tart előadásokat, workshopokat szerte a világban, mint alkotóművész és mint a különös perspektívák nemzetközi hírű kutatója.

11.10. ábra - Orosz István: Verne-anamorfózis

Filmjei: