(Fiktív példa)

Az Esélyegyenlőségi Központhoz érkezett egyik panaszban az X építőipari vállalattal kapcsolatban felmerült, hogy ott a roma származású álláskeresőkkel szemben diszkriminálnak. Az alábbi információk állnak rendelkezésre:

Milyen megállapítást tehetünk?

Hogyan számoljunk?

Kiszámíthatjuk a roma dolgozók arányát: ez az X vállalat esetében kisebb, mint 50%, hiszen 108 < 123, míg a többi vállalat esetében nagyobb, mint 50%, hiszen 1530 > 1200.

Az X vállalat igazgatója megkeresésünkre az alábbi információkkal válaszol:

Hogyan érvelhet az igazgató? Hogyan érdemes számolnia?

Az igazgató szerint „vállalatunk mind az érettségizettek, mind az érettségivel nem rendelkezők között jobb eredményeket mutat, mint a többi vállalat (az érettségivel nem rendelkezők között náluk 51/(51+23)=69%, míg a többieknél csak 1210/(1210+630)=66% a romák aránya; míg az érettségizettek között náluk 57/(57+100)=36,3%, míg a többieknél 320/(320+570)=35,9% a romák aránya).”

Miért változott meg a kép az iskolázottság figyelembe vétele („bevonása”) után?

Ez a Simpson-paradoxonnak nevezett jelenség: a csoportra érvényes megállapítás előjele megfordult a csoport kettébontásával. Paradoxonnak tűnik, de a paradoxon feloldható: milyen különbség van X és a többiek között az iskolázottság tekintetében? Milyen különbség van a romák és nem romák között az iskolázottság tekintetében?

„Az Esélyegyenlőségi Központ által felmutatott eredmények csak látszólagos diszkriminációt mutatnak. Valójában az X vállalathoz a felkínált munka jellege folytán több érettségizett jelentkezik, és az érettségizettek között általában kevesebb a roma származású.”

Másnap egy újság a következő főcímmel jelenik meg: „Az Esélyegyenlőségi Központ újabb baklövése”.

A cikk szerint az X cég súlyosan diszkriminál, az újságíró alábbi információkra támaszkodik: