Alacsony építésű versenyszán a szkeleton, amelyen hason fekve, és lábbal kormányozva csúsznak le a pályán a versenyzők. A szerkezet egyszemélyes, talpai homorúan fekszenek a jeges havon, fekvőhelye domború kiképzésű, az ülőke helyén lécszerű anyag van, azon fekszik a versenyző. Gyorsasága a szánkóé és a bobé között van (120–130 km-es sebességet is elérhet). A három „csúszósport” legveszélyesebbjének a szkeletont tartja a szakirodalom. Amerikai eredetű, de gyorsan meghódította az egész havas világot.

Nemzetközi múlt

Már 1882-ben ismert sporttevékenység volt a szkeletonozás. Az angol katonák jobb szórakozás híján csúszkáltak Davos és Klosters között. A XXI. században azonban intelligens emberek, testi épségüket veszélyeztetve száguldanak néhány milliméterrel a jég fölött, kedvtelésből, vagy sportolói szenvedélyből.

A szkeleton név megválasztása roppant izgalmas. Egészen a XIX. századig kell visszamennünk az időben. Kanadában „toboggan” volt először a neve. A skandináv országokban, de leginkább Norvégiában „ake”, majd a norvég halászoknál „kjaelke”, ami gyakorlatilag azt jelenti angolul, hogy ’skeleton’, tehát ‘váz’ vagy ’keret’.

A történelem egy bizonyos Mr. Childot tart számon, mint első skeletonost. 1892-ben meglepte a barátait egy fémszerkezettel, amelyet azonmód „Skele” becenévvel illettek. Bizonyára minden történetnek megvan a maga romantikus szála. Több száz év elteltével nem lehet megmondani, hogy a norvég halászok „kjaelkéje”, vagy Mr. Child-ék „skeléje” volt az első igazi megnevezés.

A világ első csúszósportja a svájci St. Moritz városában jutott el először arra a szintre, hogy versenyt rendezzenek belőle. 1884-ben a bátor vállalkozók egy üveg pezsgőért tették meg a St. Moritz–Celerina útvonalat. 1887-ben alakult ki a hasonfekvő stílus, amelyet a mai napig alkalmaznak a versenyzők.

A sportág 1892-ben, az első fémvázas szerkezet elkészültekor kapta a nevét, mondván, nagyon hasonlít a csontvázra (angolul skeleton). 1906-ban – nem messze Magyarországtól –, már osztrák bajnokságot rendeztek Bécs közelében, a hegyekben. 1923-ban megalakult a Nemzetközi Bob és Szánkó Szövetség (FIBT), 1926-ban pedig mind a bob, mind a szkeleton olimpiai sportág lett.

Bár nem nagyon ismert a sportág, 2002-ben, Salt Lake Cityben már a harmadik olimpián szerepelt, s 54 év után került vissza az ötkarikás műsorba. Előtte csak a szülőföldön, St. Moritzban volt műsoron: 1928-ban az amerikai Jennison Heaton győzött, míg 1948-ban az olasz Nino Bibbia lett az első. Ami a két eseményt összeköti, az az amerikai John R. Heaton személye: ő a 20 éves intervallum ellenére mindkétszer ezüstérmes lett.

Salt Lake Cityben a férfiaknál az amerikai Jim Shea győzött (akinek nagypapája, Jack az 1932-es Lake Placid-i játékokon nyert két aranyat gyorskorcsolyázásban, a papa, Jim pedig az 1964-es innsbrucki olimpián képviselte hazáját északi sízésben), a hölgyeknél a szintén amerikai Tristan Gale-é lett az aranyérem.

Manapság Gregor Staehli, Jeff Pain, Chris Soule, Duff Gibson, Kristan Bromley és az olimpiai ezüstérmes Martin Rettl számít favoritnak ebben a szakágban.

Versenyszabályok

A szkeleton versenyek szabályai lényegében megegyeznek a szánkóversenyekével. A legnagyobb különbség a testhelyzetben, illetve a rajtnál van, ahol a lendületszerzést és a tobogánra történő hasalást nekifutás előzi meg.

Magyarországon csak hírből ismert ez a sport, és nem valószínű, hogy belátható időn belül változás lesz ebben.

Hivatalos olimpiai versenyszámok

Férfi és női egyes.