Egerből a Vécsey-völgyön át Noszvaj felé kivezető országút alig két kilométernyire a város szélétől szerpentin-kanyarokkal kapaszkodik fel az Ostoros-patak völgyéből az Eged és Sík-hegy közti nyeregbe. Az útkanyarok helyenként bevágódnak a 302 m magas Kiseged-hegy oldalába (3.3.1. ábra). Ezek a feltárások, ha nem is folyamatos, de mindenesetre tanulságos rétegsort tesznek hozzáférhetővé, amely a prianonaitól (késő-eocén) a késő-kiscelli emeletig (késő-oligocén) terjed. A kisegedi útbevágás elsősorban növénymaradványairól vált híressé. Földrajzi koordinátái: 47°54’57.49”É, 20°24’34.37”K (3.3.2. ábra).

A Tardi Agyag Formáció egyik igen gazdag makroflóra lelőhelye található a Kisegeden. Az ötvenes évek óta több ezer maradványt gyűjtöttek innen. A levélmaradványok a felső, halas rétegekből, az NP 23 nannoplankton zónába tartozó kemény, laminált kőzetből származnak (3.3.3. ábra).

A Kiseged flórája ősi típusú, paleotrópusi elemekből álló, melegigényes flóra, amelyben nagy részaránnyal szerepelnek sclerophyll elemek. Faji összetétel tekintetében alig különbözik az óbudai lelőhelyektől.A Tardi Agyag Formáció flórájára általánosan jellemző Zizyphus zizyphoides, Eotrigonobalanus furcinervis, Sloanea elliptica és Engelhardia orsbergensis szignifikánsan kisebb méretű a Kisegeden, mint Óbudán, de ugyanez vonatkozik a járulékos elemekre is. A lelőhelyen a levélmaradványok mellett jelentősek a szárnyas termések, pl. a Raskya ventusta, Tetrapterys harpyiarum, Engelhardia brongniarti, Cedrelospermum aquense, Eotrigonobalanus andreanszkyi, stb. Ugyancsak fontos a kutikula megőrződése, amely révén az utóbbi időben több Laurophyllum fajt pontosan lehetett azonosítani. A Kiseged flórája az óbudai flórákon kívül nagy hasonlóságot mutat az Erdélyi-medencei Sotzka, Búzási, Nagyilondai és Mérai rétegek flórájával, és élesen elkülönül a tőlünk északabbra fekvő közép-európai flóráktól, ahol ebben a korszakban már az ún. „arktotercier” elemek alkották a flóra nagy részét.

Az uralkodó és karakterisztikus fajokon kívül a szlovéniai oligocénnel közös endemikus fajok is kimutathatók voltak, amelyek alátámasztják azokat az ősföldrajzi rekonstrukciókat, miszerint a budai, bükki és szlovéniai paleogén medence a mainál közelebb helyezkedett el egymáshoz. A növénymaradványok a zonális vegetációból származnak, klímaigényük alapján meleg, száraz szubtrópusi éghajlatra következtethetünk.