Ugrás a tartalomhoz

Körkép reform után Tanulmányok a nyugdíjrendszerről

Antal Kálmánné, Augusztinovics Mária, Bod Péter, Borlói Rudolf, Czúcz Ottó, Ferge Zsuzsa, Gál Róbert Iván, Gerencsér László, Major Klára, Martos Béla, Máté Levente, Matits Ágnes, Katharina Müller, Réti János, Simonovits András, Stahl János, Szabó Sándorné Csemniczki Katalin, Szikra Dorottya, Tarcali Géza, Toldi Miklós

Közgazdasági Szemle Alapítvány

Az első rész három tanulmánya a jelenlegi magyar nyugdíjrendszer kialakulásának történeti folyamatát mutatja be, egészen az 1998. évi gyökeres átalakulásig. Éppen e legutóbbi reformot megelőző, éles hazai viták miatt szerencsés, hogy a reform politikai gazdaságtanának elemzésére kívülálló, pártatlan, külföldi szerző vállalkozott. A második rész alkotja a kötet gerincét. Ebben tizenhárom szerző kilenc tanulmánya foglalkozik a mai, több lábon álló magyar nyugdíjrendszer jelenének és belátható jövőjének empirikus elemzésével. Először a társadalombiztosítás, azután a magánpénztárak, végül pedig e két alrendszer közötti – gyakran elhanyagolt és még nem teljesen feltárt – összefüggések kerülnek sorra. A harmadik részben öt olyan tanulmány kapott helyet, amelyek nem szorítkoznak a magyar viszonyok elemzésére, hanem a nyugdíjrendszerek általános kérdéseit tárgyalják – bár természetesen ezekben is tükröződnek a szerzők érdeklődését befolyásoló hazai problémák.

Table of Contents

Downloads
DC Metadata
Title:
Körkép reform után Tanulmányok a nyugdíjrendszerről
Authors:
Antal Kálmánné, Augusztinovics Mária, Bod Péter, Borlói Rudolf, Czúcz Ottó, Ferge Zsuzsa, Gál Róbert Iván, Gerencsér László, Major Klára, Martos Béla, Máté Levente, Matits Ágnes, Katharina Müller, Réti János, Simonovits András, Stahl János, Szabó Sándorné Csemniczki Katalin, Szikra Dorottya, Tarcali Géza, Toldi Miklós
Publisher:
Közgazdasági Szemle Alapítvány
Identifier:
[URI]
Sources:
ISBN 963 00 5644 5
Language
Hungarian
Subjects
felosztó-kirovó, nyugdíjrendszer, nyugdíjpolitika, nyugdíj, járulék, magánpénztár, nyugdíj-privatizáció, nyugdíjskála, nyugdíjreform , járulékplafon, valorizáció, skála, járadéktényező, degresszió, nyugdíjminimum, normajáradék, nyugdíjpénztár, normafedezet, indexálás, hozzátartozói nyugdíjrendszer, örökség, életjáradék, tengersok szolgálati idő, tőkefedezeti finanszírozás, rokkantbiztosítás, korosztályi elszámolás, generational accounting, együttélő korosztályok elmélete, befogadási korlát, társadalmi szerződések, újraelosztás, életjárulék, életnyugdíj, hagyaték, megtérülési ráta, pótolni vállalt kereset, pótlás kiérdemelt mértéke, hungarian pension system, pension reform, pension formula,
Elektronikus tartalomfejlesztés és szolgáltatás a kutatásban és felsőoktatásban
Elektronikus tartalomfejlesztés és szolgáltatás a kutatásban és felsőoktatásban
TÁMOP 4.2.5.B Tudományos és felsőoktatási tartalmak központi elektronikus közzétételének biztosítása