Ugrás a tartalomhoz

Körkép reform után Tanulmányok a nyugdíjrendszerről

Antal Kálmánné, Augusztinovics Mária, Bod Péter, Borlói Rudolf, Czúcz Ottó, Ferge Zsuzsa, Gál Róbert Iván, Gerencsér László, Major Klára, Martos Béla, Máté Levente, Matits Ágnes, Katharina Müller, Réti János, Simonovits András, Stahl János, Szabó Sándorné Csemniczki Katalin, Szikra Dorottya, Tarcali Géza, Toldi Miklós

Közgazdasági Szemle Alapítvány

6. fejezet - Az 1998-ban megállapított nyugdíjak

6. fejezet - Az 1998-ban megállapított nyugdíjak

TOLDI, MIKLÓS

Kivonat

A tanulmány a nemrég létrehozott nyugdíj-megállapítási adatbázis alapján olyan kapcsolatokat, összefüggéseket elemez, amelyeket megfelelő információs háttér hiányában eddig vagy csak részben, vagy csak nehezen, kevésbé egzaktan lehetett megközelíteni. Ilyen terület a nyugdíjak és a kereseti idősorok kapcsolatrendszere, valamint a nyugdíjformula egyes elemeinek (például valorizáció, degresszió, befogadási korlát, skálaérték, minimumok, stb.) a nyugdíj-megállapításra gyakorolt számszerű hatása. A tanulmány ezekről mutat be az 1998. évi saját jogú induló nyugdíjak alapján – egzakt adatokon alapuló elemzések következtetéseinek ismertetésével, eddig nem publikált adatok, feldolgozások közreadásával – árnyaltabb képet. [12]



[12] Toldi Miklós, Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (fax: 270-8181).

A magyar nyugdíjrendszer meglehetősen bonyolult, összetett rendszer, amelyben egyidejűleg szeretnék érvényesíteni a biztosítási és a szociális szempontokat. Az ellentmondó követelményeket kielégítő, igazán jó kompromisszumok azonban a gyakorlatban csak ritkán születnek, így a magyar nyugdíjreform sem tartozik ezek közé. Ezért az 1998. január 1-jén életbe lépő új nyugdíjtörvény nem tekinthető a reform záróeseményének, ez csupán a magyar nyugdíjrendszer átalakításának egyik meghatározó, de nem végső mozzanata: a nyugdíjrendszer „módosítgatása” folytatódik.

A nyugdíjrendszer jobbítása céljából a politikai szándék mellett a rendszer megfelelő ismerete is szükséges: tisztában kell lennünk a nyugdíjakat meghatározó egyes tényezőkkel, azok alakulásával és kölcsönhatásukkal. Jelen tanulmányunkban ezekből az ismeretekből csupán egy kis szeletet igyekeztünk megragadni, s arra törekedtünk, hogy a rendelkezésre álló új nyugdíj-megállapítási adatbázis segítségével olyan kapcsolatokat tárjunk fel, olyan összefüggéseket elemezzünk, amelyek megfelelő információs háttér hiányában eddig vagy csak részben, vagy csak nehezen, kevésbé egzaktan voltak megközelíthetők.

Ilyen területnek ítéljük például a nyugdíjak és a kereseti idősorok kapcsolatrendszerét. Arra keressük a választ, hogyan alakultak az 1998-ban nyugdíjazottak kereseti viszonyai az 1988–1998 közötti periódusban, és ezek milyen mértékben alakították a nyugdíjak értékét. Az induló nyugdíjak nagyságát ezenkívül a nyugdíjformula más tényezői is befolyásolják: a valorizáció, a degresszió, a befogadási korlát, a szolgálati időskála, a minimumok és a beszámítási időszak hossza stb. Az 1998. évi induló saját jogú nyugdíjak alapján ezekről is igyekszünk árnyaltabb képet bemutatni egzakt adatokon alapuló elemzések következtetéseinek ismertetésével, eddig nem publikált adatok, feldolgozások közreadásával.

A nyugdíjak értékének egyik meghatározó tényezője kétségtelenül a kereset: 1998-ban már 11 éves kereseti idősor szolgált a nyugdíj-megállapítás alapjául. Ezek a nyugdíjszámításhoz figyelembe vett keresetek természetesen nem azonosak a tényleges keresetekkel, azoktól két szempontból is eltérnek:

1. az adó- és járulékköteles keresetek összege nem azonos,

2. a nyugdíjak kiszámításánál a kereseteket 1992. március óta csak korlátozott mértékben, az úgynevezett járulékplafonig veszik figyelembe.

Ebből következően a továbbiakban kereseten csak a járulékköteles kereseteket értjük, amelyek nem a tényleges magyar kereseti viszonyokat tükrözik, csupán a nyugdíjak finanszírozásának, illetve a nyugdíj-megállapításnak az alapját adják.

A kilencvenes évek elejére a keresetek jelentős mértékben differenciálódtak, és igen nagy jövedelmek is létrejöttek. Ezek nyugdíjrendszerbe történő befogadása irreálisan magas nyugdíjakhoz vezetett, amelyek biztosításmatematikailag sem voltak korrektek. A 4-5 utolsó év igen magas (vagy esetleg túlságosan alacsony) kereseti adatai ugyanis nem tükrözik megfelelő módon az átlagosan 35-40 éves járulékfizetési időszak jövedelmi viszonyait.

Az irreálisan magas nyugdíjak arányának növekedése hosszabb távon a rendszer finanszírozhatóságát veszélyeztette, ezért szükség volt a magas keresetek „lefölözésére”. Ezt a célt szolgálta az 1982-ben bevezetett degresszív jövedelembeszámítás 1991. évi megszigorítása. Ugyancsak a magas nyugdíjak keletkezésének megakadályozására vezették be 1992. márciustól a bruttó keresetek figyelembevételénél a járulékplafont. Minthogy karbantartásáról nem gondoskodtak, 1996-ra a befogadási korlát irreálisan alacsony szintre szorította le a nyugdíjrendszerbe befogadható bruttó keresetek felső értékét. Ezzel nyugdíjrendszerünk erőteljesen nivellált (flat rate típus) irányba mozdult el, amit csak erősített a felső jövedelmi sávokban a degresszió, az alsókban pedig a minimumok rendszere.

1997–1998-ban együttesen több tényező pozitív irányban változott: növekedni kezdtek az egyéni bruttó reáljövedelmek, javultak a nettó keresetek számítási szabályai, emelkedett a plafon, csökkent a degresszió, és a skálafüggvény is javult a magasabb tartományokban. Ezek együttesen minden bizonnyal módosítják (javítják) az új nyugdíjak pozícióit a teljes nyugdíjrendszeren belül, érezhető elmozdulás azonban csak az 1998 után megállapított nyugdíjak esetében várható, a hatás iránya viszont már 1998-ban is érzékelhető.

Az átlagok javulásával párhuzamosan a jövedelmek differenciálódása is tovább növekedett az egyes csoportok között, és valószínűleg igen nehéz helyzetbe kerültek az egészségi és/vagy munkaerő-piaci szempontból leértékelődött munkavállalók. E terület elemzése nem feladatunk, és ezen az adatbázison a kérdést értelemszerűen nem is lehet jól megválaszolni.

1. A CSOPORTKIVÁLASZTÁS SZEMPONTJAI ÉS MÓDSZERTANI MEGFONTOLÁSOK

A kilencvenes években megjelent elemzések, amelyek a keresetek, a nyugdíjak vagy általában a nyugdíj-megállapítás feltételeinek alakulását vizsgálták, rendre adósak maradtak a keresetek és az új megállapítások összefüggéseit egzaktan elemző, alakulásukat magyarázó tényezők értékeinek számszerű bemutatásával. Valójában még összefüggő, konzisztens idősorral sem rendelkezünk az új nyugdíjak nagyságára vonatkozóan a kilencvenes években, jóllehet az új nyugdíj a nyugdíjszint egyik meghatározó tényezője.

Leginkább a nyugdíj-megállapítás folyamatának elemi információs bázisából származtatott, már bizonyos fokig aggregált adatokat tartalmazó adatbázis hiányzott. Ez gyors hozzáférési lehetőséggel, megfelelő hatékonysággal támogathatta volna a jövedelmi helyzet és a nyugdíjazás egyéb feltételeinek nyugdíjakra gyakorolt hatásának a vizsgálatát, valamint más hasonló témakör komplexebb, több szempontú feldolgozását. Ezt a hiányt pótolja az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) számítógépes nyugdíj-megállapítási rendszerének elemi adataiból kialakított, úgynevezett statisztikai állományok rendszere, illetve ennek egy célszerű feldolgozása, amely 1996-tól kezdődően lehetővé teszi az új nyugdíjakkal kapcsolatos információk számítógépes elérését és célorientált feldolgozását (1. táblázat).

6.1. táblázat - 1. táblázat. Az új saját jogú nyugdíjak indulóadatai 1998-ban

Ellátás típusok

1988–1998 közötti béreket tartalmazó megállapítások

1988 előtti béreket is tartalmazó megállapítások

NYUGDMEG-ben elbírált összes saját jogú nyugdíj*

száma (fő)

százalékaránya

átlaga (forint/fő)

száma

százalékaránya

átlaga (forint/fő)

száma

százalékaránya

átlaga (forint/fő)

Öregségi

25 581

40,1

31 211

2 219

3,5

18 573

27 800

43,6

30 202

Rokkantsági

27 155

42,6

21 240

8 796

13,8

17 027

35 951

56,4

20 209

Összes saját jogú nyugdíj

52 736

82,7

26 076

11 015

17,3

17 340

63 751

100,0

24 566


* A NYUGDMEG az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság számítógépes nyugdíj-megállapító rendszere.

Az állomány azonban nem teljes (a saját jogú nyugdíjak száma a teljes sokaság mintegy 95 százaléka), minthogy nem tartalmazza:

– az ONYF igazgatási szervei által hagyományos módon (azaz nem számítógéppel) meghozott határozatokat,

– a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatósága és a GYSEV Rt. által hozott határozatokat,

– a fegyveres testületekben hozott határozatokat.

Elemzésünk a továbbiakban kizárólag az 1998. évi folyósítási kezdőnapú, saját jogú nyugdíjakra korlátozódik, illetve ezeknek mintegy 83 százalékára terjed ki, azaz olyan új nyugdíjakra, amelyek megállapításához csak 1988–1998 közötti kereseti adatokat alkalmaztak (1. táblázat). A minta nem reprezentatív: főként a magasabb nyugdíjak tartoznak ebbe a csoportba. Ezen belül közel azonos az öregségi és rokkantsági nyugdíjak aránya, az átlagnyugdíjak közötti különbség viszont igen nagy az öregségi ellátások javára: mintegy 10 000 forint/fő.

Az 1. táblázat második része ezzel szemben főként rokkantsági nyugdíjakat tartalmaz (lásd az 1988 előtti béreket is tartalmazó megállapítások című oszlopait), az öregségi és a rokkantsági nyugdíjak átlaga között nincs lényeges különbség, az ellátások átlagos értéke azonban körülbelül 9000 forinttal alacsonyabb az előző oszlopok csoportátlagánál. A vizsgált csoportról végeredményben elmondhatjuk, hogy ha nem is reprezentatív, az alapsokaság paramétereinek meghatározásában domináns szerepet játszik.

Másik fontos szempont a homogenitás kérdése: nyilvánvaló, hogy a saját jogú nyugdíjak nem homogén sokaság, hanem igen különböző paraméterű csoportok szuperpozíciója (rokkantsági–öregségi, férfiak–nők, plafonos–nem plafonos nyugdíjak stb.). Ezért az elemzések során az átlagostól lényegesen eltérő, szélsőséges eseteket külön is feltüntettük.

A számításoknál a NYUGDMEG adatain kívül felhasznált egyéb, például országos statisztikai adatokat (átlagkeresetek, indexek stb.) részben KSH-forrásból vettük, részben pedig a hatályos törvények, rendelkezések alapján állítottuk össze (2. táblázat). A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvények (és rendeletek) részletesen szabályozzák a nyugdíj-megállapítás folyamatát, itt most csupán az egyértelműség biztosítása kedvéért tekintjük át röviden a tanulmányban gyakrabban használt fogalmakat, eljárásokat.

A nyugdíjak meghatározásának alapja a havi átlagkereset. Értékét az éves bruttó kereset, jövedelem (amely a járulékfizetési felső összeget csak a baleseti járadék összegével haladhatja meg) alapján kell kiszámítani úgy, hogy összegét a törvényben előírt módon képzett adóval csökkenteni kell. Ez tehát olyan félnettó jellegű mutató, amely elvileg nem tartalmaz adójellegű jövedelmeket, viszont a járulékokat igen. Értéke a definíció következtében lényegesen eltér (nagyobb) a KSH nettó jellegű kereseti adataitól. A továbbiakban a nyugdíjakkal kapcsolatosan kereset, jövedelem fogalmán mindig ezt a félnettó jellegű mutatót értjük.

6.2. táblázat - 2. táblázat. A számításoknál felhasznált statisztikai adatok*

Év

Fogyasztói árindex (százalék)

Foglalkoztatottak nettó átlagkeresete (forint/hó)

Nettókereset–index (százalék)

Foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete (forint/hó)

Bruttókereset–index (százalék)

Járulék** (százalék)

Járulékfizetési felső határ (forint/hó)

1988

6 984

8 968

10,0

1989

17,0

8 165

16,9

10 571

17,9

10,0

1990

28,9

10 108

21,6

13 446

28,6

10,0

1991

35,0

12 948

25,5

17 934

30,0

10,5

1992

23,0

15 628

21,3

22 294

25,1

11,0

75 000***

1993

22,5

18 397

17,7

27 173

21,9

12,0

76 042

1994

18,8

23 424

27,3

33 939

24,9

11,5

76 042

1995

28,2

25 891

12,6

38 900

16,8

11,5

76 042

1996

23,6

30 544

17,4

46 837

20,4

11,5

76 250

1997

18,3

38 145

24,1

57 270

22,3

11,5

100 375

1998

14,3

45 160

18,4

67 760

18,3

11,5

130 488


* KSH-adatok alapján.

** Nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási járulék és munkavállalói járulék összesen.

*** 1992-ben csak márciustól érvényes a plafon.

Ha az átlagszámítási időnek legalább a felében a nyugdíjat igénylőnek nem volt keresete, jövedelme, a hiányzó napokra a keresetet, jövedelmet az 1988. január 1-je előtti legközelebbi időszak keresete, jövedelme alapján kell a valorizálási szabálynak megfelelően növelten figyelembe venni. Ha ez sem áll rendelkezésre, keresetként a nyugellátás megállapítását megelőző naptári hónapban érvényes minimálbér harmincad részét kell figyelembe venni a hiányzó naptári napokra. (A rokkantsági nyugdíjat rövidebb idő esetén is a jövedelem havi átlaga alapján kell megállapítani, legalább 30 napi kereset hiányában pedig azt a minimálbért kell havi átlagkeresetnek tekinteni, amely azt a napot megelőző naptári hónapban érvényes, amely naptól a nyugdíjat megállapítják.)

A kereseteket naptári évenként kell meghatározni, és ezt követően kell a nyugdíjazást megelőző második naptári év szintjéhez igazítani a harmadik naptári év előtti kereseteket. Az így megnövelt kereset, jövedelem együttes összegét el kell osztani az átlagszámítási időszak biztosításban töltött azon napjainak számával, amelyekre a nyugdíjat igénylőnek keresete, jövedelme volt. Az így kapott napi átlagot meg kell szorozni 365-tel, és el kell osztani 12-vel. A továbbiakban ezt az értéket nevezzük a nyugdíj-megállapítás alapjának (a beszámítási időszak valorizált átlagkeresete) és általában nyugdíjalapde-vel jelöljük, ahol a de a degresszió előtti értékre utal.



[12] Toldi Miklós, Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (fax: 270-8181).