Ugrás a tartalomhoz

Körkép reform után Tanulmányok a nyugdíjrendszerről

Antal Kálmánné, Augusztinovics Mária, Bod Péter, Borlói Rudolf, Czúcz Ottó, Ferge Zsuzsa, Gál Róbert Iván, Gerencsér László, Major Klára, Martos Béla, Máté Levente, Matits Ágnes, Katharina Müller, Réti János, Simonovits András, Stahl János, Szabó Sándorné Csemniczki Katalin, Szikra Dorottya, Tarcali Géza, Toldi Miklós

Közgazdasági Szemle Alapítvány

2. A KERESETEK ALAKULÁSA 1988–1998 KÖZÖTT

2. A KERESETEK ALAKULÁSA 1988–1998 KÖZÖTT

Ebben a fejezetben az 1998-ban nyugdíjazottak utolsó 11 évi bruttó és nettó kereseteinek alakulását elemezzük; azt vizsgáljuk hogyan alakultak a nyugdíj-megállapításhoz figyelembe vett kereseti értékek ellátástípusonként, az általános gazdasági helyzet ismert változásai mellett milyen más tényezők és mennyiben befolyásolták különbözőképpen a biztosításba befogadott keresetek értékeit. Ilyen tényezők például a valorizáció, a biztosításijárulék-plafon, adórendszerbeli változások stb.

2.1. A járulékplafon és a bruttó keresetek

Az 1. és a 2. ábrán a foglalkoztatottak és az 1998-ban nyugdíjazottak bruttó kereseteinek 1988–1998 közötti alakulását szemléltetjük. Az 1. ábrán a bruttó keresetek mellett az 1992-ben belépő befogadási korlát is látható.

Befogadási korláton a bruttó kereseteknek azt a legnagyobb értékét értjük, amely után még járulékot kell fizetni, s így értéke a tb-nyugdíj megállapításához figyelembe vehető. A korlát abszolút értékeit a 2. táblázatban láthatjuk, a befogadási szorzót pedig a korlát és a foglalkoztatottak bruttó keresetének hányadosaként definiáljuk. 1988–1991 között nem volt korlátozva a befogadás, 1992-ben pedig csak az év utolsó tíz hónapjára volt érvényben a 75 000 forint/hó befogadási korlát, s így egész évre felső korlát tehát nem érvényesült. A szorzó értéke az induló 3,364-ről rohamosan csökkent, és 1996-ban érte el minimumát: értéke mindössze 1,628 volt. A plafonemelések hatására 1998-ban értéke 1,926-ra növekedett.

1988–1993 között a nyugdíjazottak bruttó keresetének figyelembe vett értéke rendre magasabb a foglalkoztatottak bruttó keresetének országos átlagánál, míg 1994–1997 között fokozatosan elmarad attól. A legnagyobb elmaradás 1996-ban következett be, és 1998 az első év, amikor is a nyugdíj-megállapításhoz figyelembe vett bruttó keresetek havi átlaga ismét meghaladta a foglalkoztatottak bruttó átlagkeresetének értékét. A bruttó keresetek elemzésében 1992 óta fontos mutató a befogadási felső határt elérők száma. A gondot itt az okozza, hogy a plafon elérése után a tényleges kereset nagyságát már nem ismerjük, s így a plafont elért keresetek arányának növekedésével a tényleges kereseti viszonyokra való rálátásunk fokozatosan csökken.

A 3. táblázatban részletesen feltüntettük a saját jogú nyugdíjak plafonos kereseteinek arányát. A mutató értéke 1996-ig meredeken emelkedett, és 1996-ban a plafonos keresetek aránya megközelítette a 15 százalékot. A plafon emelésével értéke 1997-ben csökkent, de 1998-ban már meghaladta az 1996-os szintet (17,5 százalék). Az öregségi és a rokkantsági nyugdíjak esetében eltérően alakult a mutató értéke. Míg a magasabb kereseteket tartalmazó öregségi nyugdíjak esetében az 1996. évi 23,4 százalékos arány maximum, a rokkantsági nyugdíjaknál a mutató értéke 1998-ig monoton növekszik, és az utolsó évben értéke megkétszereződve, 12,2 százaléknál éri el legnagyobb értékét. A férfiak és nők esetében 1993–1998 között a plafonos keresetek arányának alakulása azonos jellegű, csupán számszakilag tér el egymástól a férfiak javára.

Az elemzett szempont alapján a saját jogú nyugdíjakon belül két – plafonos és nem plafonos elnevezésű – csoportot definiáltunk. Plafonos kategóriába azokat az új nyugdíjakat soroltuk be, amelyeknek legalább egy évben a bruttó keresete nagyobb (vagy egyenlő) volt, mint a mindenkori befogadási felső határ. Az úgynevezett plafonosok aránya az összes saját jogú nyugdíjakon belül több mint 20 százalék.

A plafonos ellátások bruttó kereseteinek átlaga a vizsgált időszakban lényegesen meghaladta az alkalmazotti országos átlagot, és láthatóan meredekebben emelkedett, mint a többi bruttó keresetek átlaga (1. ábra). Az erőteljes növekedés ugyan 1996-ban megtört, de a plafon emelésével párhuzamosan, ahhoz közelítve a növekedési ütem tovább gyorsult. Minthogy a tényleges keresetekről nincsenek információink, így a biztosításból kimaradó jövedelemhányadot sem ismerjük, az viszont bizonyosra vehető, hogy a kettes szorzó alkalmazása mellett a plafonos keresetek száma évről évre növekedett 1998 után.

1. ábra. A befogadási korlát alakulása a saját jogú nyugdíjaknál

1. ábra. A befogadási korlát alakulása a saját jogú nyugdíjaknál

6.3. táblázat - 3. táblázat . Plafonos keresetek aránya (százalék)

Megnevezés

1992*

1993

1994

1995

1996

1997

1998

Öregségi

0

6,3

10,8

15,6

23,4

20,8

20,3

Rokkantsági

0

1,3

2,3

3,7

5,6

6,1

12,2

Férfi

0

4,6

7,6

11,1

16,4

15,6

20,1

0

3,0

5,6

8,3

13,1

12,0

15,2

Saját jogú

0

3,9

6,6

9,8

14,8

13,8

17,5


*1992-ben csak az utolsó tíz hónapban volt befogadási korlát.

A nem plafonos bruttó keresetek átlaga 1988–1990 között lényegében az alkalmazottak bruttó kereseti szintjén mozog, az 1991–1998 közötti periódusban viszont egyre jobban lemaradt mind a saját jogú nyugdíjak bruttó átlagkeresetétől, mind pedig a foglalkoztatottak bruttó átlagértékeitől. Az 1996. év azonban itt nem visszaesésként, hanem egy javuló periódus kezdőpontjaként jelent meg. Ez az a csoport, ahol – a definíció következményeként – a befogadott és a tényleges keresetek a legkisebb mértékben tértek el egymástól.

A 2. ábrán az 1998-ban megállapított öregségi, rokkantsági nyugellátások havi átlagos bruttó kereseteit ábrázoltuk évenként, valamint az új nyugdíjakhoz tartozó átlagos bruttó kereseteket férfi–nő bontásban. Az ábrán jól látható, hogy az öregségi bruttó keresetek az egész periódus alatt meghaladják a foglalkoztatottak bruttó keresetét. A rokkantak bruttó kereseteinek havi átlaga 1988–1990 között megegyezett a foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresetével, 1991-től azonban fokozatosan lemaradt attól. A kilencvenes évek egyik fő vesztesei ebben az értelemben a rokkantak voltak, ezek közül is elsősorban a férfiak (F3. táblázat). Ez az a csoport, amely számára részben rossz egészségi állapota, részben a munkaerőpiacon való leértékelődése miatt a rokkantsági nyugdíj maradt a létbizonytalanságból való menekülés egyik lehetséges útja 1998-ban is.

2. ábra. A bruttó keresetek alakulása a saját jogú nyugdíjaknál

2. ábra. A bruttó keresetek alakulása a saját jogú nyugdíjaknál

2.2. A nettó és valorizált nettó keresetek alakulása

Az F3. táblázatban a saját jogú nyugdíjakat, azok csoportjait vizsgáljuk. Azt mutatjuk be, hogyan alakultak a nettó keresetek nominális értékei és a különbözőképpen valorizált értékek a vizsgált 11 éves időszakban.

A nyugdíj-megállapítási rendszer egyik jelentős változása a kilencvenes évek elején a beszámítási időszak fokozatos meghosszabbítása és az ehhez kapcsolódó valorizációs rendszer kialakítása volt. A rendszer fő jellemzője, hogy a beszámítási időszak – amelynek jövedelmei alapján a nyugdíj megállapítható – 1992 óta minden évben egy-egy évvel meghosszabbodik, így azóta az 1988-tól elért összes kereset szolgál a mindenkori nyugdíj-megállapítás számítási alapjául.

A keresetek igen magas inflációjából és a beszámítási időszak meghosszabbításából adódó hátrány ellensúlyozására a nyugdíjazás évétől visszafelé számított negyedik évi és régebbi keresetek a megfelelő országos nettó átlagkeresetek indexének (2. táblázat) alkalmazásával a nyugdíjazást megelőző második év szintjére, tehát csak részlegesen valorizálódnak. A fokozatosan növekvő beszámítási időszakon belül évről évre emelkedik a fenti értelemben mindig csak részlegesen valorizált évek száma is: így 1998-ban az 1988–1994. évek értékelődnek át az 1996. évi szintnek megfelelően. A nyugdíj-megállapítási rendszer tehát gyakorlatilag kétéves késleltetést tartalmaz.

Az F3. táblázat adatai szemléletesen mutatják, hogy az 1995–1998-as évek valorizálatlanok, az azt megelőző évek keresetei pedig 1996. évi szintre számítódtak át. A minimum minden esetben az 1995. évi kereset volt, és ezt volt hivatott kompenzálni az 1997. évi magasabb kereset, s így adódott a kétéves késleltetés. Ezt tulajdonképpen még javította a töredékévi kereset, amelynek nyugdíjnövelő hatása azonban az adatok alapján vélelmezhetőnél kisebb volt, ugyanis a nyugdíj-megállapítás alapjának kiszámításában súlyozott értékként jelentek meg az egyes évek béradatai.

A részleges valorizálás miatt a nyugdíjak már induláskori értékvesztésének nagyságát a következő fejezetben számszerűen is kimutatjuk. Viszonyítási alapnak a teljes keresetvalorizációval megállapított fiktív nyugdíjértékeket tekintettük, ahol is minden korábbi keresetet a nyugdíjazást megelőző évre valorizáltunk. Ez a valorizálási módszer természetesen csak abban az értelemben és akkor nevezhető teljesnek, ha a nyugdíjindexálás egyéves késleltetett „keresetkövető” lenne, s így a kereseti indexek hiánytalan sora szerepelne a nyugdíjak megállapításában és emelésében. A továbbiakban ebben az értelemben használjuk a teljes valorizáció kifejezést. Egyébként a nyugdíjértékek meghatározásában az utolsó, azaz az 1998. év nyugdíjszabályait alkalmaztuk. Hasonlóképpen jártunk el abban az esetben is, amikor a töredékévre (1998-ra) valorizáltunk. Az így kiszámított kereseti értékeknek természetesen csak elvi jelentősége van, minthogy az utolsó, tárgyévi kereseti index csak egy évvel később válik ismertté.

A teljes valorizáció alkalmazása – amint az az F3. táblázatban jól látható – megszüntetné a keresetek 1995-ös „mélyrepülését”, és így reálisabbá tenné a keresetek számbavételét a nyugdíjak értékének megállapításánál.

Kiszámítottuk a keresetek valorizált értékeit a töredék-, azaz az 1998. évi szintre is. Bár ennek alkalmazhatósága a nyugdíjak megállapításában technikai szempontból sem megoldható (a nyugdíjak megállapításának idején ezek az adatok ugyanis még nem ismertek), azonban jól segíti a valorizáció megértését, a keresetek évi alakulásának megítélését, elemzését.

A valorizáció alapvető feladata ugyanis az, hogy a különböző évek nominális kereseteit összevethetővé s így összeadhatóvá tegye. A valorizáció esetünkben azt mutatja, hogy az egyes nyugdíj-megállapítások esetében az 1988–1998 közötti keresetek hogyan alakultak az országos nettó átlagkeresethez képest. Ha ugyanis az időszak alatt az egyéni keresetek éves átlagban gyorsabban nőttek, mint az országos nettó átlagkereset, akkor az 1988. évi valorizált kereset értéke alacsonyabb lesz az 1998. évi értéknél (és ez fordítva is igaz). Valamennyi év valorizált kereseti adata akkor lesz azonos (ti. az 1998. évi értékkel egyenlő), ha az átlagos éves növekedési ütem mellett az éves láncindexek is megegyeznek az éves országos nettó kereseti indexekkel. Két év összehasonlításában: ha a tárgyidőszakhoz tartozó láncindex nagyobb, mint az országos nettó kereseti index, akkor a valorizált kereset tárgyidőszaki értéke csökken, ellenkező esetben növekszik. Ezek az összefüggések természetesen a részleges valorizáció esetében is érvényesek, és jól magyarázzák az F3. táblázat adatsorainak alakulását.

3. ábra, Nettó és valorizált nettó keresetek a saját jogú ellátásoknál

3. ábra, Nettó és valorizált nettó keresetek a saját jogú ellátásoknál

A 3. ábra a teljes sokaság (saját jogú nyugdíjak) jellemző adatait szemlélteti. A sokaságra (és bemutatott részsokaságaira is) jellemző, hogy a 11 éves periódust a töredékévre valorizált értékek alapján tulajdonképpen négy különböző időszakra oszthatjuk.

Az első szakasz az 1988-tól 1990-ig tartó időszak, amelyre általában a valorizált keresetek növekedése (nem csökkenése) a jellemző. Általánosan az 1990 a legkedvezőbb év, és utána a valorizált jövedelmek különböző intenzitással, de tartósan csökkennek 1996-ig. A növekedés 1997-ben indul be, és elsősorban 1998-ban válik igazán érzékelhetővé, de szintje általában még így sem éri el az 1993-as kereseti szintet. A csökkenő periódusok: az 1991–1993. és az 1994–1996 közötti időszakok. Az utóbbi időszak alatt a csökkenés a plafon karbantartásának elmaradása következtében tovább gyorsul, különösen a magasabb keresetű csoportok esetében (lásd például az F3. táblázat Plafonos ellátások, Férfi öregségi nyugdíjak stb. adatsorait).

A saját jogú ellátásokon belül már lényegesen eltérően alakultak az 1998-ban megállapított öregségi és a rokkantsági ellátások keresetei. 1988-ban a részlegesen valorizált átlagkereset a rokkantak esetében még csak 9000 forinttal volt alacsonyabb, 1998-ban a különbség már meghaladta a 16 000 forintot is. A két időpont között is kedvezőtlenebbül alakultak a rokkantak átlagkeresetei: míg 1988–1990 között az öregségi nyugdíjaknál a keresetek jelentősen emelkedtek, addig a rokkantaknál stagnáltak, és a keresetek csökkenése is tovább tartott. Ezek következtében 1998-ban a nyugdíj-megállapítás alapja a rokkantak esetében átlagosan több mint 13 000 forinttal volt alacsonyabb.

Az 4. táblázat az osztónapok számának átlagát, illetve azt a létszámot mutatja évenként öregségi–rokkantsági bontásban, amelynek bruttó keresete nagyobb, mint nulla. Tehát az átlagos osztónap kiszámításánál az adott évben szolgálati időt szerzettek számát vettük figyelembe. A létszám évenkénti alakulásának jellemzésénél is ezt az értéket viszonyítottuk az 1998-ban nyugdíjazottak számához.

6.4. táblázat - 4. táblázat. Az osztónapok száma és a létszám alakulása*

Megnevezés

1988

1989

1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

Öregségi

Osztónap (nap/év)

352

350

349

348

349

348

349

353

353

351

210

Létszám (százalék)*

98.4

98.6

99.0

98.8

98.2

97.8

97.9

97.7

97.3

96.7

93.1

Rokkantsági

Osztónap (nap/év)

335

333

330

325

319

313

310

310

308

239

108

Létszám (százalék)*

92.3

93.3

94.1

93.6

91.8

90.1

89.7

88.0

85.9

82.1

44.1


*Az adott évben szolgálati időt szerzettek száma osztva az 1998-ban nyugdíjazottak számával.

Az adatokból látható, hogy az öregségi és a rokkantsági ellátások esetében mind az osztónapok száma, mind pedig a létszámalakulás tekintetében nagy különbségek alakultak ki 1988–1998 között. Az öregségi ellátások mindkét mutatójának az értéke igen kedvezően alakult a vizsgált időszakban: a szolgálati idővel való lefedettség mutatója (osztónapok átlagos értéke/az elméletileg megszerezhető napok száma) stabilan 95 és 97 százalék között mozgott, a szolgálati időt szerzettek aránya pedig évenként az igen magas 97–99 százalékos tartományba került. Még a nyugdíjazás évében is 93 százalékos volt a szolgálati időt szerzettek aránya.

Az ellátás jellegzetességéből következik, hogy a rokkantak esetében lényegesen rosszabban alakultak a vizsgált mutatók értékei, részben alacsony indulóértékük, részben pedig csökkenő tendenciájuk következtében. A töredék- és az azt megelőző év adatai is számottevően alacsonyabbak, így az utolsó évek egyre kisebb súllyal vesznek részt a rokkantsági nyugdíjak megállapításában.

Minden egyéb csoportosításban, így az öregségi ellátásokban is megjelenik a plafon hatása, súlyának megfelelő mértékben módosítva a keresetek csökkenését. A rokkantsági ellátások – amelynek adatai közel azonosak a nem plafonos nyugdíjakéval (lásd F3. táblázat) – esetében azonban érzékelhetően hiányzik a befogadási korlát keresetcsökkentő hatása, így a keresetcsökkenéseket sem a plafon, hanem sokkal inkább az általános gazdasági helyzet alakulása, az érintettek romló egészségi állapota és rossz munkaerő-piaci pozíciója okozta.

A 4–5. ábrákon azokat az ellátástípusokat szemléltetjük, amelyek valamilyen szempont szerint karakterisztikusan eltérnek az alapsokaság átlagos jellemzőitől (a női öregségi és a férfi rokkantsági ellátások). A női saját jogú, s különösen a női öregségi ellátások alapjául szolgáló keresetek a többi csoporttól eltérő módon alakultak: 1988–1990-es növekedési periódus után 1993-ig a keresetek egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis mértékben estek vissza, és 1993-ban magasabbak voltak a keresetek, mint 1988–1989-ben. 1994–1996 között is minimális a keresetcsökkenés, vagyis az időszak alatt a keresetek az = 60 000 vízszinteshez igen közel helyezkednek el. A töredékévi (1998) keresetek átlaga viszont már magasabb az 1988. évi átlagkeresetnél. Általában a nők csoportja az a legnagyobb részsokaság, ahol a keresetek átlagos éves növekedési üteme meghaladta a foglalkoztatottak nettó átlagkeresetének éves növekedési ütemét, s ez a megállapítás igaz külön a női rokkant ellátásokra is.

4. ábra. Nettó és valorizált nettó keresetek a női öregségi ellátások esetében

4. ábra. Nettó és valorizált nettó keresetek a női öregségi ellátások esetében

5. ábra. Nettó és valorizált nettó kereset alakulása a férfi rokkantsági ellátások esetében

5. ábra. Nettó és valorizált nettó kereset alakulása a férfi rokkantsági ellátások esetében

Egészen másképpen alakultak a férfi rokkantsági ellátások keresetei (5. ábra): a valorizált keresetek legmagasabbak 1988-ban, majd utána szigorúan monoton a csökkenés egészen 1997-ig. A keresetek csökkenése csak 1998-ban állt meg a három-négy évvel korábbi szinten. A szolgálati időt szerzettek számának folytonos csökkenése, a szolgálati idővel való lefedettség alacsony és évről évre tovább csökkenő szintje mellett tehát a keresetek is kedvezőtlenül alakultak az 1998-ban nyugdíjazott férfi rokkantak körében. Ez az egyetlen vizsgált csoport, ahol a részlegesen valorizált keresetek (lineáris) trendje a vizsgált periódusban csökkenő.

Összehasonlítottuk a járulékokkal korrigált (csökkentett) nettó kereseteket a KSH foglalkoztatottakra vonatkozó adataival (5. táblázat). Itt is jól elkülönül a négy – előzőekben jellemzett – periódus. A keresetek az öregségi nyugdíjak esetében az országos átlag (100 százalék) fölött helyezkednek el, a rokkantsági nyugdíjak esetében pedig csaknem kivétel nélkül alatta maradnak. Ami itt is jól érzékelhető: a férfi és női keresetek fokozatosan kiegyenlítődnek egy meglehetősen alacsony szinten. A végkicsengés azonban pozitív: az 1998-ban nyugdíjazottak jövedelemviszonyai javultak 1996 után, és nincs okunk feltételezni, hogy ez a folyamat 1998 után megszakad.

6.5. táblázat - 5. táblázat. A korrigált nettó keresetek* alakulása a foglalkoztatottak nettó keresetéhez képest (százalék)

Ellátás típusok

1988

1989

1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

Saját jogú ellátások

114,0

115,5

116,5

107,9

105,4

101,7

97,0

94,5

92,2

93,9

105,3

Férfi

125,7

126,3

125,8

112,9

108,4

103,7

97,4

94,8

92,2

93,7

105,9

101,3

103,8

106,5

102,6

102,1

99,5

96,6

94,2

92,3

94,1

104,8

Öregségi nyugdíjak

127,0

130,3

134,9

125,7

123,3

118,9

114,2

110,3

106,3

109,2

115,1

Férfi

146,9

150,2

154,7

138,6

133,0

126,8

119,6

115,4

110,5

114,5

120,5

112,9

116,3

120,8

116,6

116,4

113,4

110,4

106,7

103,4

105,4

111,4

Rokkantsági nyugdíjak

100,9

100,7

98,3

90,2

87,3

84,0

79,3

78,1

77,2

77,0

85,8

Férfi

111,6

110,4

106,7

95,9

91,8

87,8

82,0

80,5

79,2

78,4

86,2

83,06

84,4

84,5

81,1

80,0

78,0

75,0

74,2

74,0

74,8

85,2

Plafonos ellátások

158,1

170,6

184,7

173,3

170,6

164,6

155,8

147,3

135,2

144,2

162,8

Nem plafonos ellátások

99,1

100,6

98,2

90,3

87,5

84,1

80,5

79,6

79,9

79,0

84,6


* A nyugdíj-megállapításkor figyelembe vett nettó kereseteket csökkentettük a járulékok értékével.

A 6. táblázatban az országos nettó átlagkeresetek és a biztosításba befogadott nettó keresetek reálértékének alakulása látható. A vizsgált időszakban mintegy 20 százalékot esett az átlagkereset reálértéke, miközben 1996-ban még az 1988. évi érték 75 százalékát sem érte el. A táblázat a saját jogú ellátások jellemző adatait is tartalmazza. A vizsgált csoportok közül a plafonos, valamint a női saját jogú ellátások keresetei láthatóan kedvezően alakultak: mindösszesen 15 százalékos reálérték-csökkenést szenvedtek el. A férfiak, ezen belül is a rokkantak helyzete viszont sokkal kedvezőtlenebbül alakult: a férfi rokkantak átlagkeresetének reálértéke 1996-ban nem érte el az 1988. évi érték 54 százalékát sem. Végeredményben e mutatók alapján mondhatjuk, hogy a nők jobban vészelték át a kritikus kilencvenes éveket, mint a férfiak, és a legnagyobb vesztes csoport a férfi rokkantsági (igaz, a részarányuk is magasabb – 61,5 százalék –, mint a nőké).

6.6. táblázat - 6. táblázat. A biztosításba befogadott nettó keresetek* reálértékének alakulása az 1998-ban megállapított saját jogú ellátások esetében (1988 = 100 százalék)

Ellátás típusok

1989

1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

Keresetek reálértékének változása

99,9

94,3

87,6

86,4

83,0

89,0

78,1

74,2

77,9

80,7

Saját jogú ellátások

101,2

98,1

86,2

82,6

76,6

78,3

65,8

61,3

65,9

76,5

Férfi

100,4

96,0

81,8

77,1

70,8

71,3

59,9

55,5

59,6

69,8

102,3

100,9

92,2

90,1

84,3

87,7

73,8

69,0

74,2

85,6

Öregségi nyugdíjak

102,5

101,9

90,1

86,7

80,4

82,7

68,9

63,4

68,7

75,1

Férfi

102,1

101,0

85,9

80,9

74,1

74,9

62,3

56,9

62,3

67,9

102,9

102,7

94,0

92,1

86,2

89,9

75,0

69,3

74,6

81,7

Rokkantsági nyugdíjak

99,6

93,5

81,4

77,3

71,5

72,3

61,4

57,9

61,0

70,4

Férfi

98,9

91,7

78,2

73,5

67,6

67,7

57,2

53,7

56,2

64,0

101,5

97,6

88,9

86,1

80,6

83,1

70,9

67,5

72,0

85,0

Plafonos ellátások

107,8

112,1

99,8

96,4

89,4

90,7

73,9

64,7

72,9

85,2

Nem plafonos ellátások

101,4

95,0

83,0

78,9

72,9

74,8

63,7

61,0

63,7

70,7


* Járulékokkal korrigált nettó keresetek.

Általában ki kell emelni, hogy a vizsgált időszak alatt az 1998-ban nyugdíjazottak jövedelmi viszonyai romlottak az országos átlaghoz képest, szemben a hetvenes-nyolcvanas évek tendenciájával, amikor is a nyugdíj-megállapítás kereseti adatai az országos átlagnál általában kedvezőbbek voltak.

A nyugdíj megállapításához figyelembe vett keresetek azonban nemcsak a részleges valorizálás miatt alulértékeltek, hanem a szorzók tartalmi jellemzőinél fogva is, bár ennek kihatása nagyságrenddel kisebb. A bruttó és nettó keresetek közül általában az előbbiek átlagos növekedési üteme a nagyobb.

A nyugdíjak kiszámításához használt értékek átlagos növekedési üteme – a kvázinettó jellegből adódóan – az előző kettő közé esik, azaz nagyobb, mint a (bruttó bér járulékarányos részével) korrigált nettó keresetek növekedési üteme: tehát eleve alacsonyabb koefficiensekkel szorzódnak, mint az tartalmi szempontból indokolt lenne. Ezért a nyugdíjalap kiszámításához helyesebb lenne a (járulékokkal korrigált) nettó kereseteket figyelembe venni.

6. ábra. Nyugdíj-megállapítási alapok és saját jogú nyugdíjátlagok

6. ábra. Nyugdíj-megállapítási alapok és saját jogú nyugdíjátlagok