Ugrás a tartalomhoz

Körkép reform után Tanulmányok a nyugdíjrendszerről

Antal Kálmánné, Augusztinovics Mária, Bod Péter, Borlói Rudolf, Czúcz Ottó, Ferge Zsuzsa, Gál Róbert Iván, Gerencsér László, Major Klára, Martos Béla, Máté Levente, Matits Ágnes, Katharina Müller, Réti János, Simonovits András, Stahl János, Szabó Sándorné Csemniczki Katalin, Szikra Dorottya, Tarcali Géza, Toldi Miklós

Közgazdasági Szemle Alapítvány

3. A NYUGDÍJAK ÉS NYUGDÍJALAPOK ALAKULÁSA

3. A NYUGDÍJAK ÉS NYUGDÍJALAPOK ALAKULÁSA

A nyugdíjak alakulását a keresetek mellett más tényezők is befolyásolják. Ilyenek például a valorizáció, degresszió, szolgálatiidő-skála és a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer egyes szolidáris, szociális elemei (nyugdíjminimum, résznyugdíj stb.). A 6–7. ábrákon a nyugdíj-megállapítás alapjának összetevőit mutatjuk be jövedelemcsoportonkénti bontásban.

A 6. ábra a részleges valorizációval meghatározott tényleges nyugdíjakat, a nyugdíjskála hatását, a degresszió nagyságát szemlélteti, valamint azt az értékcsökkenést mutatja be, amelyet a részleges valorizáció okozott a teljes valorizációhoz képet. Jövedelemnagyság szerint négy jellemző szakaszt különböztethetünk meg attól függően, hogy a nyugdíj-megállapítás alapjául szolgáló átlagjövedelem milyen értéksávban helyezkedik el (7. táblázat).

6.7. táblázat - 7. táblázat. A nyugdíjak jellemzői jövedelemcsoportok szerint

Jövedelemcsoport

(ezer forint/hó)

Megoszlás (százalék)

Szolgálati idő

(év)

Nyugdíjalap degresszió előtt (forint/hó)

Degresszió

Nyugdíj (forint/hó)

(6)/(3) százalék

Korrekció nélküli kereset 1998 (forint/hó)

(6)/(8) százalék

(forint/hó)

százalék

(1)

(2)

(3)

(4)

(5)

(6)

(7)

(8)

(9)

–20

13,4

26,6

15 590

0

0

13 069

83,8

18 993

68,8

20–35

39,8

31,6

27 604

0

0

19 794

71,7

31 070

63,7

35–50

32,4

36,1

43 489

1508

3,5

31 740

73,0

51 041

62,2

50–

14,4

38,0

67 826

12 862

19,0

42 837

63,2

65 400

65,5

Összesen

100,0

33,3

36 924

2337

6,3

26 076

70,6

42 412

61,5


Az első csoportba tartozik a nyugdíjak 13,4 százaléka. Ezek nagy része minimumos, résznyugdíj, illetve úgynevezett 100 százalékos nyugdíj (az átlagkereset kisebb a nyugdíjminimumnál). A résznyugdíjak kivételével ezek olyan nyugdíjak, amelyek értékei nem függnek a szolgálati időtől, csak az érvényes nyugdíjminimumoktól, illetve az átlagkeresettől. Értékük az általános szabályoktól eltérített megállapítási metodika, azaz az alkalmazott pozitív diszkrimináció következményeként lényegesen előnyösebb a többi jövedelemkategóriákban lévőkhöz képest.

7. ábra. Nyugdíj-megállapítási alapok és saját jogú nyugdíjak teljes valorizáció alkalmazása esetén

7. ábra. Nyugdíj-megállapítási alapok és saját jogú nyugdíjak teljes valorizáció alkalmazása esetén

6.8. táblázat - 8. táblázat. Degressziós sávok és kulcsok 1998-ban

Degressziós sávok (forint/hó)

Kulcsok (százalék)

A felső határ beszámítási

értéke (forint/hó)

hányada (százalék)

–35 000

100

35 000

100,0

35 001–40 000

90

39 500

98,8

40 001–45 000

80

43 500

96,7

45 001–50 000

70

47 000

94,0

50 001–55 000

60

50 000

90,9

55 001–60 000

50

52 500

87,5

60 001–70 000

40

56 500

80,7

70 001–80 000

30

59 500

74,4

80 001–90 000

20

61 500

68,3

90 001–

10

61500+0,1y

z*


*Ahol az y = átlagkereset – 90 000 és z = (61 500+0,1y)/(y+90 000).

A nyugdíjak jelentős része, mintegy 40 százaléka 20 és 35 ezer forint között mozog. Ezek a nyugdíjak – az ide tartozó kevés számú minimumos nyugdíjtól eltekintve – csupán az átlagkeresettől és a szolgálati időtől függő, degreszsziós elvonástól mentes nyugdíjak, amelyek esetében a nyugdíj/nyugdíjalap arány kereken 12 százalékponttal alacsonyabb az előző csoport átlagánál. A harmadik csoportot a 35 és 50 ezer forintos átlagkereset alapján megállapított nyugdíjak alkotják. Itt lép be a degressziós elvonás (átlagosan 3,5 százalék), de hatása ebben az intervallumban még kicsi, illetve más tényezők révén kompenzálódik. A degresszió értéke 50 ezer forint fölött igen gyorsan növekszik, és a csoportátlag eléri a 19 százalékot. Ennek következtében meglehetősen degresszív nyugdíjrendszer alakul ki a magasabb jövedelemtartományokban. A nyugdíj/nyugdíjalap arány is természetesen itt a legalacsonyabb (átlagosan 63,2 százalék), de a legnagyobb jövedelmi kategóriában – 80 ezer forint fölött – a mutató értéke nem éri el a 55 százalékot sem (9. ábra).

Az 1998-ban érvényes degressziós sávokat, kulcsokat a 8. táblázatban láthatjuk. Ugyanitt feltüntettük a beszámítási hányad alakulását is sávhatáronként. Amint láthatjuk, a degresszió értéke 45-50 ezer forint fölött igen gyorsan növekszik és a 90 ezer forintos értékhatáron túl a nyugdíj-megállapításnál a keresetbeszámítási hányad görbéje olyan hiperbola, amelynek aszimptotája Y = 0,1.

Ezért mindenképpen fel kell tenni azt a kérdést, hogy vajon indokolt-e ilyen magas degressziós elvonás és alacsony plafon szimultán alkalmazása a nyugdíjak megállapításában. A degresszió tervezett megszüntetése előtt egyébként is célszerű átgondolni a magas keresetek kezelésének technikai részleteit. Valószínű, hogy az egyes évek valorizált nettó kereseteinek átlaga helyett csupán az 1988–1992 közötti évek kereseteire kellene külön-külön alkalmazni az akkor érvényes degressziós szabályokat, minthogy 1992 után a plafon már nem teszi lehetővé a magas keresetek figyelembevételét a nyugdíjak megállapításában.

8. ábra. A nyugdíjalapok és nyugdíjátlagok változása teljes valorizáció esetén

8. ábra. A nyugdíjalapok és nyugdíjátlagok változása teljes valorizáció esetén

A 6. ábra azt az értéktartományt is bemutatja abszolút értékben, amely a teljes valorizáció alkalmazása esetén növelné az átlagkeresetet (lásd a Teljes valorizáció hatása feliratú sávot). Ennek természetesen csak egy meghatározott része épülne be a nyugdíj értékébe. Ez a jövedelemnagyságtól függő nyugdíjnövekmény látható az 7. ábrán a Nyugdíj teljes valorizációval felirat alatt.

A 8. ábrán a nyugdíjalapok és nyugdíjátlagok alakulását 5000 forintos jövedelemkategóriákba csoportosítva vizsgáltuk. A bal oldali ordináta tengely a tényleges és teljes valorizálással kiszámított nyugdíjértékeket mutatja forintban, a jobb oldali tengely viszont a nyugdíjak és alapok teljes valorizáció alkalmazása esetén bekövetkező százalékos növekedését szemlélteti. A 8. ábra valójában azt mutatja, hogy a teljes valorizáció milyen mértékben javította volna 1998-ban a nyugdíjazottak jövedelempozícióit a nyugdíj-megállapítás alapja szerint. Más megfogalmazásban: milyen mértékű értékvesztést okozott 1998-ban az új nyugdíjak értékének meghatározásakor a részleges valorizáció.

1998-ban teljes valorizáció mellett a nyugdíj-megállapítás alapja (degresszió előtt) átlagosan 22 százalékkal lett volna nagyobb. Az átlagtól való minimális eltéréseket lényegében az magyarázza, hogy milyen súllyal szerepelnek az átlagkereset meghatározásában a részleges valorizálásnál az 1993–1996 közötti alacsony keresetek, és ezek között is a valorizálatlan 1995-ös év. Általában azt lehet mondani, hogy ezen évek (vagy egy részük) kimaradása javítja az átlagot. A magyar nyugdíjrendszer egyik anomáliája: járulékkal lefedett hosszabb-rövidebb idejű munkaviszony eltitkolása, illetve figyelmen kívül hagyása megnövelheti az induló nyugdíj értékét.

Egészen másként alakul a nyugdíjak értékének növekménye jövedelemkategóriánként. Itt is négy nagyon eltérő jellegű csoportot különböztethetünk meg (8. ábra). A döntően rész- és rokkant, illetve az úgynevezett százszázalékos nyugdíjakat tartalmazó, 10 ezer forint alatti átlagjövedelemhez megállapított nyugdíjak növekedése közel azonos mértékű a nyugdíjalapok növekedésével, s ezt közelíti a 20-30 ezer forint átlagjövedelem alapján megállapított nyugdíjak értékének változása is. A 10-20 ezer forint között a nyugdíjminimumok, 30 ezer forint jövedelemhatár fölött pedig a gyorsan növekvő degressziós jövedelemelvonás fogja vissza igen nagy mértékben a nyugdíjak növekedését. Az utolsó jövedelemkategóriában például még a négy százalékot sem éri el a teljes valorizáció nyugdíjnövelő hatása.