Ugrás a tartalomhoz

Körkép reform után Tanulmányok a nyugdíjrendszerről

Antal Kálmánné, Augusztinovics Mária, Bod Péter, Borlói Rudolf, Czúcz Ottó, Ferge Zsuzsa, Gál Róbert Iván, Gerencsér László, Major Klára, Martos Béla, Máté Levente, Matits Ágnes, Katharina Müller, Réti János, Simonovits András, Stahl János, Szabó Sándorné Csemniczki Katalin, Szikra Dorottya, Tarcali Géza, Toldi Miklós

Közgazdasági Szemle Alapítvány

5. A KERESETDINAMIKA FOGALMA, MÉRÉSE ÉS JÖVEDELEMFŰGGŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA

5. A KERESETDINAMIKA FOGALMA, MÉRÉSE ÉS JÖVEDELEMFŰGGŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA

A keresetdinamikát az átlagos relatív változással jellemezzük. Köztudott, hogy a mutató értékét mértani átlagként kell kiszámítani: vagy a láncviszonyszámok szorzatából (azaz az utolsó bázisviszonyszámból), vagy pedig az idősor első és utolsó abszolút eleméből. A mutató értéke tehát független attól, hogy az első és utolsó időszak között az idősor hogyan alakul. Ezért az ilyen számítások csak akkor adnak igazán jó jellemző értéket, ha az idősor alapvető tendenciája állandó. Ha az idősor egyidejűleg nagymértékű növekedést és csökkenést is tartalmaz, számítani lehet arra, hogy az átlagos relatív változás nem lesz megfelelő jellemzője az idősornak. A nettó keresetek 1988–1998 közötti idősorai esetében úgy véljük, hogy a mutató a keresetdinamikának még elfogadhatóan jó mérőszáma lehet (F3. táblázat).

A keresetdinamika elemzése kapcsán arra keresünk választ, hogy igazolható-e statisztikailag az az – egyébként elméletileg bizonyított [Réti (1993)] – tétel, miszerint minden valorizálatlanság (beleértve a részleges valorizációt is) annak kedvez, akinek nagy az egyéni jövedelmi dinamikája, függetlenül a jövedelemszint nagyságától, továbbá azt vizsgáljuk, van-e sztochasztikus kapcsolat a nyugdíjak (nyugdíjalapok) nagysága és a keresetek növekedési üteme között, és milyen erősen lineáris jellegű.

Az éves átlagos keresetdinamika a saját jogú nyugdíjak körében 19,6 százalék (lásd F1. táblázat), miközben a foglalkoztatottakra vonatkozó érték ugyanazon időszak alatt 20,5 százalék.[14] A különbség azzal jellemezhető, hogy az 1998-ban nyugdíjazottak 1988. évi nettó átlagkeresete 7963 Ft, míg az összehasonlításul szolgáló foglalkoztatotti nettó átlagkereset 6984 Ft volt. Ugyanezen két mutató értéke 1998-ra 47 570, illetve 45 160 forint lett. Úgy tűnik tehát, hogy az elvi megállapítás a saját jogú nyugdíjak egészére kimutathatóan teljesül, hiszen az átlagos nyugdíjalap-növekedés teljes valorizáció esetén több mint 22 százalék (lásd F1. táblázat).

6.9. táblázat - 9. táblázat . Nyugdíjátlagok az éves átlagos keresetdinamika függvényében

Dinamika (mértani átlag)

Megoszlás

Nyugdíjalap degresszió előtt

Nyt-alap degresszió előtt

(3)/(2)

Tényleges nyugdíj

Nyugdíj teljes valorizálással

(6)/(5)

Átlagos éves dinamika

%

forint/hó

forint/hó

%

forint/hó

forint/hó

%

 
 

(1)

(2)

(3)

(4)

(5)

(6)

(7)

(8)

–0,90

0,32

25 410

30 783

121,2

18 402

21 028

114,2

0,755

0,90–1,00

0,82

33 926

41 748

123,1

22 674

26 062

114,9

0,966

1,00–1,10

8,30

30 178

37 094

122,9

21 214

24 957

117,6

1,064

1,10–1,15

13,21

31 385

38 611

123,0

21 915

25 568

116,7

1,128

1,15–1,20

25,95

37 628

46 053

122,4

26 415

30 376

115,0

1,178

1,20–1,25

33,40

40 507

49 315

121,7

28 766

32 835

114,1

1,223

1,25–1,30

13,12

39 374

47 876

121,6

28 076

32 264

114,9

1,270

1,30–1,40

4,14

30 925

37 696

121,9

21 874

25 700

117,5

1,329

1,40–

0,73

23 228

27 739

119,4

16 629

18 970

114,1

1,667

Összesen

100,0

36 924

45 091

122,1

26 076

30 018

115,1

1,196


* Nyt = teljes valorizálással kalkulált nyugdíja

A 9. táblázatban a keresetdinamika nagysága szerint mutatjuk be a nyugdíjalapok (nyugdíjak) alakulását. A teljes valorizáció relatív növekménye (lásd 4. oszlop) legalábbis nem mond ellent állításunknak: az országos keresetdinamikai átlagnál alacsonyabb dinamikájú csoportok az alulvalorizáltság következtében rosszabbul járnak, mint a körülbelül 20 százalékot meghaladó dinamikájú csoportok. A nyugdíjak alakulásában (7. oszlop) ezt a következményt már nem lehet észlelni, elfedi más tényezők (például degresszió, minimum) egyéb szempontok alapján differenciáló hatása.

A jövedelemdinamika mérőszámának alakulását a saját jogú nyugdíjakra vonatkozóan a 12. ábrán jövedelemkategóriák (nyugdíjalap) szerinti csoportosításban láthatjuk. Megállapítható, hogy a jövedelmi skála alsó felében nem a legalacsonyabb átlagjövedelmi kategóriák kereseteinek átlagos éves dinamikája a legkisebb, hanem a 15-20 ezer forintos értéksávba tartozó, döntően minimumos nyugdíjaké (16,5 százalék), és globálisan a legnagyobb átlagjövedelmek alapján megállapított nyugdíjak kereseteinek éves átlagos növekedési üteme a legkisebb (15,2 százalék). Az átlagos relatív változás egységesen magas (21-22 százalék) a 40–65 ezer forint jövedelmi sávban, ahová a saját jogú nyugdíjak közel 30 százaléka tartozik. Ez az az intervallum, ahol a keresetek dinamikusan nőttek és a plafon visszafogó hatása még kevéssé korlátozta a növekedést.

12. ábra. A nyugdíjak keresetdinamikai mutatói jövedelemcsoportonként

12. ábra. A nyugdíjak keresetdinamikai mutatói jövedelemcsoportonként

Külön kell szólnunk a legalacsonyabb (10 ezer forint alatti) jövedelmi sávba tartózók keresetdinamikájáról, minthogy ez az érték (22,5 százalék) a legnagyobb a jövedelemkategóriák között. Ebbe a jövedelemsávba alapvetően azok a rokkant nyugdíjasok tartoznak, akiknek igen rövid (két-három éves) idősor alapján állapították meg a nyugdíjukat, magas záró kereset mellett. Ide tartoznak még azok az alacsony keresettel, de hosszú idősorral rendelkező öregségi nyugdíjasok is, akiknek valamilyen oknál fogva a záró keresetük szintén magas, de ennek hatása az átlagkereset kiszámításakor a hosszabb kereseti idősor következtében már csak kismértékben érvényesülhet.

Amint azt már említettük, a legalacsonyabb a keresetdinamikai mutatója a legmagasabb jövedelemcsoportba tartozóknak (80 ezer forintnál nagyobb havi átlagkeresetek alapján megállapított nyugdíjak). Ezekre az jellemző, hogy a 11 éves beszámítási időszak elején igen magas kereseteket szereztek, és a későbbiek során vagy a kereseti körülmények alakultak rosszul, és/vagy a belépő alacsony biztosítási plafon fogta vissza a beszámított záró keresetek nagyságát.

Általánosságban elmondható, hogy az egyes ellátástípusok (sajátjogú, öregségi, rokkantsági stb. nyugdíjak) dinamikai mérőszámának keresetfüggő alakulása nem tér el lényegesen egymástól, az értékek nagyságát és a görbék lefutásának jellegét jól mutatja a 12. ábrán a saját jogú nyugdíjak görbéje. Csupán két csoport, nevezetesen a plafonos és a nem plafonos kategóriákba sorolt nyugdíjak keresetdinamikai mutatóinak alakulása tér el szignifikánsan az átlagostól. Az ábra jól illusztrálja még azt a különbséget is, amely a nők és a férfiak kereseteinek növekedési üteme között kialakult a vizsgált periódusban a nők javára.

Az elmondottak szerint tehát a nyugdíjak nagysága és a keresetek növekedési üteme között létezik ugyan összefüggés, de a kapcsolat nem lineáris (a teljes korrelációs együttható értéke: R = +0,0582). Az 1998-ban nyugdíjazottak esetében a legmagasabb jövedelmi dinamika a 40–65 ezer forintos sávban volt, e határ fölött a jövedelemdinamika gyorsan csökkent, ami részben a plafon belépésének, de még inkább annak a következménye volt, hogy a nagy keresetek főként az átlagszámítási időszak elején (1988–1992) keletkeztek. Az F2. táblázat 18. oszlopában a különböző ellátások átlagos relatív változásait tüntettük fel. Ezek alapján három jellemző vonást emelünk ki.

1. A befogadási korlát utolsó két évben bekövetkezett emelése következtében a plafonos ellátások keresetdinamikája magasabb lett a többinél (23,1 százalék), és jelentősen meghaladta a foglalkoztatottakat jellemző átlagértéket (20,5 százalék). Az átlagos relatív változás mértékének az átlagkereset nagyságától függő alakulása is eltért (monoton csökkenő) a nem plafonos nyugdíjakétól. Ez az a csoport, amelyet láthatóan a legkevésbé sújtott a részleges valorizáció (F1. táblázat).

2. Általában a nők átlagnyugdíja alacsonyabb a férfiakénál, a keresetdinamikai mutatók azonban minden vizsgált csoportosításban lényegesen kedvezőbben alakultak a nők esetében a figyelembe vett 1988–1998 közötti időszakban. Még a rokkantakat is az országos átlagnál kedvezőbb dinamikai mérőszám jellemzi.

3. Egyértelműen kijelenthető, hogy a vizsgált csoportok közül az 1998. évi férfi rokkantságinyugdíj-megállapítások keresetdinamikai jellemzői a legrosszabbak.



[14] Ez azonban csak az idősor abszolút elemeiből számolva igaz, ugyanis a KSH által közölt láncindexek szorzata alapján számított átlagos éves növekedési ütem csak 20,2 százalék. Megjegyezzük, hogy a nyugdíj-megállapításnál a keresetek valorizálása ezen éves nettó kereseti indexek alapján történik.