Ugrás a tartalomhoz

Körkép reform után Tanulmányok a nyugdíjrendszerről

Antal Kálmánné, Augusztinovics Mária, Bod Péter, Borlói Rudolf, Czúcz Ottó, Ferge Zsuzsa, Gál Róbert Iván, Gerencsér László, Major Klára, Martos Béla, Máté Levente, Matits Ágnes, Katharina Müller, Réti János, Simonovits András, Stahl János, Szabó Sándorné Csemniczki Katalin, Szikra Dorottya, Tarcali Géza, Toldi Miklós

Közgazdasági Szemle Alapítvány

7. fejezet - Hogyan hatna az induló nyugdíjakra egy javított nyugdíjformula?

7. fejezet - Hogyan hatna az induló nyugdíjakra egy javított nyugdíjformula?

ANTAL, KÁLMÁNNÉ

BORLÓI, RUDOLF

RÉTI, JÁNOS

Kivonat

Általános az egyetértés abban, hogy a mai magyar nyugdíj-megállapítási rendszer egyes elemei kedvezőtlen hatásúak: ellentétesek a biztosítási elvvel (a járulékfizetéssel arányos ellátások elvével), torzítják az induló nyugdíjak arányait. E tekintetben figyelmet érdemel az alacsony biztosítási jövedelemhatár (plafon), a beszámítható keresetek hiányos valorizálása, illetve azok degresszív beszámítása, a szolgálati idő éveinek egyenetlen honorálása és a viszonylag enyhe követelményekhez kapcsolt garantált nyugdíjminimum. Sokakat érdeklő kérdés, hogy ezen elemek kijavítása hogyan befolyásolná az induló nyugdíjak nagyságát, arányait. A tanulmány erre a kérdésre kísérel meg válaszolni több mint huszonötezer, 1998. évi öregségi nyugdíj-megállapítás tényadatai alapján. [15]



[15] Antal Kálmánné, Borlói Rudolf, Réti János, Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (fax: 270-8181, e-mail: jreti@rontgen.onyf.hu).

A nyugdíjreform előkészítése során háttérbe szorult a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer korszerűsítése, a reform súlypontját a magánpénztári pillér létrehozása jelentette. A társadalombiztosítási öregségi nyugdíjrendszer feltételeinek változtatását az új nyugdíjtörvény 2013-ra halasztotta. Szakértői vélemények szerint azonban bizonyos elemek változtatásával nem lehet – vagy nem szükséges – megvárni ezt az időpontot, míg a 2013-ra előirányzott változtatások egyes elemei maguk is erősen vitathatók. Bár a felmerült javaslatokban nincs teljes szakmai egyetértés, mégis kikristályosodni látszik néhány olyan alapvető probléma a nyugdíjszabályok együttesében, amelyek módosítása a közeljövőben is napirendre kerülhet, s ezért érdemes egy részletesebb vizsgálat tárgyává tenni.

1. CÉLOK, MEGKÖZELÍTÉS, ADATOK

A nyugdíjrendszer továbbfejlesztéseként ebben a tanulmányban megvizsgált javaslatkomplexum az öregségi nyugdíj-megállapítási szabályokat a biztosítási elv következetesebb érvényesülése felé mozdítaná el. A vizsgált kérdések a következők:

– valorizáció: egyre nő azon évek száma, amelyek keresete beszámít a nyugdíjba; az időszak eleje rögzített (1988), és így az egyre távolabb kerül a nyugdíjba vonulástól, ezért törekedni kell arra, hogy ezek a keresetek egy szintre kerüljenek, minél inkább összemérhetővé váljanak;

– nyugdíjskála: a jelenlegi, több szakaszból álló, több ponton megtörő, változó meredekségű – a nyugdíj szolgálati időtől való függését kifejező – skálát lehetőség szerint közelíteni kell a biztosítási szempontból ideális lineáris skálához, amely minden szolgálati évre azonos mértékű többletnyugdíjat ad;

– járulékplafon: a keresetek mind nagyobb mértékű szóródásának megfelelően fel kellene emelni a járulékfizetés és ezzel a nyugdíjba beszámítható keresetek korlátját, azaz a járulékfizetés felső határának relatív (a keresetekhez mért) nagyságát;

– degresszió: a biztosítási plafon emelésével párhuzamosan célszerű volna a keresetek degresszív beszámításának leépítését célzó, a törvényben előírt sávhatár-növelés mértékét úgy módosítani, hogy a magasabb plafon alkalmazása esetén se húzódjon el a degresszív beszámítás leépülése;

– nyugdíjminimum: a nyugdíjminimumot csak hosszú szolgálati idő esetén célszerű alkalmazni, növelve egyúttal az időskori járadék szerepét a rászorulók esetében.

Az a vizsgálat, amelynek eredményeit a jelen tanulmány összefoglalja, azt célozta, hogy megvizsgálja a fenti javaslatok hatásmechanizmusát és számszerű hatását, szem előtt tartva azt, hogy a felmerült változtatások hosszabb távon se ne emeljék, se ne csökkentsék érdemlegesen a nyugdíjba vonulók átlagos nyugdíjszínvonalát. E nélkül ugyanis az ilyen javaslatok parttalanná válnának.

Hangsúlyoznunk kell, hogy e munkának nem volt célja a nyugdíjrendszer komplex áttekintése. Aligha vitatható, hogy a témakör globális feldolgozása során számos más – esetleg az itt tárgyaltnál lényegesebb – kérdést is meg kell(ene) vizsgálni. Ilyen lenne például az, hogy a jelenleginek megfelelően a beszámítási időszak átlagkeresete szolgáljon-e a nyugdíjszámítás alapjául, vagy pedig egy keresettömeg típusú, addicionális jellegű mutató, amelyben a pótlólagos szolgálati idő, az ez alatt elért kereset és fizetett járulék mindenképpen a biztosítotti teljesítményt növelő, s így a nyugdíjat emelő tényező. Ilyen például az úgynevezett pontszámos rendszer Németországban, és nálunk is megfogalmazódott ehhez hasonló átalakítási javaslat a nyugdíjreform előkészítése során. Külön vizsgálat tárgya lehetne a jelenlegi, ellentmondásos „félnettó” jellegű keresetbeszámítás is, párhuzamosan a 2013-ra előirányzott – önmagában is vitatható – „bruttó” jellegű nyugdíj-megállapítás részleteinek kidolgozásával. Egy komplex felülvizsgálat keretében elkerülhetetlen az is, hogy a már állományban levők nyugdíjarányai is az elemzés és a szükséges arányjavító intézkedések tárgyai legyenek. Mindezek azonban már túlfeszítenék a jelen vizsgálat kereteit.

1. 1. A megközelítés módja

Tanulmányunk több lehetséges megközelítés együttes alkalmazásával kísérelte meg számszerűsíteni, elemezni a felmerült változtatások várható hatásait. Vizsgálatunkat szakaszokra bontva végeztük. Először – a témakörök „fajsúlyához” igazodó sorrendben – külön-külön elemeztük a nyugdíjmegállapítás egyes összetevőinek a nyugdíj alapjául szolgáló keresetekre, illetve a megállapított nyugdíjakra gyakorolt hatását; majd az önállóan bemutatott nyugdíjelemeket együttesen kezelve vizsgáltuk a változások összesített hatását.

Az alkalmazható vizsgálati módszer bizonyos fokig a felmerülő kérdés természetétől függ. Ilyen megfontolások függvényében került sor egyes esetekben az egyedi szintű – egyéni nyugdíj-megállapításonkénti – adatokra épülő elemzésre, más esetekben viszont csak az ezen egyedi adatokból számított átlagokat felhasználó vizsgálatra. Hasonló szempontok alapján lehetett dönteni abban a tekintetben, hogy az adott elemzést az 1998-tól 2010-ig terjedő vizsgálati időszak valamennyi évére vagy csak egy kiválasztott, reprezentáns évre végezzük-e el.

A választási lehetőségeket korlátozta, hogy a nagy volumenű és sokváltozós adatbázis egyedi szintű adataira, illetve a valamennyi évre kiterjedő, nagy számítási igényű vizsgálatok már kezdtek beleütközni számítógépes lehetőségeink korlátaiba. Mint azonban az a továbbiakból látható, az átlagolt adatokat használó vizsgálatok is jó közelítő eredményeket adtak. A reprezentáns évként kiválasztott 2005 pedig e célra annál is inkább alkalmas, mert – amellett, hogy a vizsgált évtized közepén helyezkedik el – az időtől függő „lefutású” hatásmechanizmussal jellemezhető változtatások erre az évre már stabilizálódnak, tehát a 2005-re vonatkozó megállapítások tekinthetők hosszabb távon is érvényesnek.

Végül általában is elmondható: az azonos problémára alkalmazott többoldalú megközelítés alkalmas volt az egyes önálló vizsgálatokban rejlő egyszerűsítő feltevések felülvizsgálatára, a felvetődő kérdések komplex bemutatására, az egyes megvizsgált „nyugdíjképletelemek” várható hatásmechanizmusának feltárására.

A vizsgálat során mind a felhasznált egyedi kereseti és nyugdíjadatokat, mind pedig a nyugdíjképlet összes szabályozó paraméterét (valorizációs kulcsok, degresszió, biztosítási plafon és nyugdíjminimum) dinamizálni kellett a vizsgált 1998–2010-es évekre. A felhasznált makrogazdasági paramétereket és az azokból általunk számított mutatókat (nyugdíjminimum, biztosítási plafon) az 1. táblázat tartalmazza.

7.1. táblázat - 1. táblázat. A számításokban felhasznált makrogazdasági paraméterek*

Év

Bruttó bérnövekedés (százalék)

Nettó bérnövekedés (százalék)

Fogyasztói árindex (százalék)

Nyugdíjak emelése (százalék)

Nyugdíjminimum

(forint)

Járulékplafon

(forint)

1998

18,3

18,4

14,3

21,6

13 700

130 488

1999

16,1

12,7

10,0

14,2

15 350

154 517

2000

8,70

8,70

6,3

8,00

16 600

168 360

2001

7,60

7,10

4,5

5,80

17 600

180 558

2002

6,80

6,30

3,5

4,90

18 400

192 836

2003

6,10

6,10

3,0

4,55

19 300

204 599

2004

5,80

5,80

3,0

4,40

20 100

216 465

2005

5,99

5,99

2,9

4,45

21 000

229 432

2006

5,88

5,88

2,8

4,34

21 900

242 922

2007

5,58

5,58

2,5

4,04

22 800

256 477

2008

5,68

5,68

2,5

4,09

23 700

271 045

2009

6,10

6,10

2,5

4,30

24 800

287 579

2010

7,20

7,20

2,5

4,85

26 000

308 285


* 1998–1999: tényadatok. A nyugdíjminimum indexeléssel, a havi járulékplafon adatai a bruttó átlagkereset kétszereseként 2001-től számítottak.

Forrás: 2000-től: Melléklet a Tb 2000. évi költségvetésének tervezetéhez. (A Pénzügyminisztérium által 1999-ben kidolgozott előrejelzések a gazdaságpolitika mozgástere és célkitűzései alapján.)

1. 2. A felhasznált adatbázis

Számításaink alapjául az 1998. évi nyugdíj-megállapítási tényadatok szolgáltak. Ez az első év, amelyre széles körű, jól használható egyedi nyugdíj-megállapítási statisztikai adatbázis készült. Ebből rendelkezésünkre álltak az 1998. évi indítású nyugdíjakra vonatkozó egyedi bruttó és nettó (egyéni járulékkal nem, csak személyi jövedelemadóval csökkentett) kereseti adatok évenként (ha a bruttó kereset az adott évben magasabb a biztosítási plafonnál, az adatbázisban ez utóbbi érték szerepel), az elismert szolgálati idő, a valorizált, majd degresszióval csökkentett nyugdíjalap és az 1998-ra megállapított induló nyugdíj összege. Bár a vizsgált adatállomány nem teljes körű és nem is reprezentálja teljesen az 1998-ban nyugdíjazottakat, a nyugdíjba vonulók döntő hányadának adatait tartalmazza.

Hangsúlyoznunk kell azt is, hogy az újonnan megállapított nyugdíjak elemzéséhez az 1998-as több okból nem a legjobb évjárat. Ebben az évben a sokévi átlagnál lényegesen kevesebben mentek nyugdíjba, mivel ez volt az első év, amelyben a korhatáremelés mindkét nemre érvényesült, azaz senki sem érte el éppen a törvényes korhatárt, illetve nincs olyan egész korosztály, amely korábban ne mehetett volna nyugdíjba. Ugyancsak sokan már korábban rokkantsági nyugdíjba kerültek. A rendelkezésre álló minta ezért lényegesen kisebb, mint ami a korábbi és valószínűsíthetően a következő évekre jellemző, véleményünk szerint azonban így is alkalmas a vázolt célkitűzések teljesítésére.

Az adatbázisban szereplő 63 751 saját jogú nyugdíjból 27 800 az öregségi ellátás. Ebben a tanulmányban csak ezeket vizsgáltuk, s nem foglalkoztunk részletesen a rokkant- és a balesetirokkant-ellátásokkal, minthogy az egész rendszer átalakítása folyamatban van, a régi rendszer szerint megállapított ellátások pedig (25 év fölött) a skála, a valorizáció és a degresszió szempontjából az öregségi megállapításokhoz hasonlóan viselkednek, bár azoknál jellemzően alacsonyabbak. Az öregségi ellátásokon belül – az adathalmaz kezelhetősége érdekében – csak azokkal a megállapításokkal foglalkoztunk, ahol nem volt szükséges az 1988 előtti kereseti adatok bevonása a nyugdíjszámításba. Így végül 25 581 megállapítás adatait tartalmazza a jelen vizsgálat céljaira felhasznált adatállomány.

Az 1998-ban nyugdíjba vonultak négy jellemző csoportra bontva vizsgálhatók a nyugdíj-megállapítás eltérő szabályozása szerint (2. táblázat), bár hangsúlyozni kell, hogy az egyes csoportok között átfedés is lehetséges:

– a résznyugdíjasok, akiknek az elismert szolgálati ideje 20 év alatt volt, mivel az ide sorolt megállapításokra jelenleg sem vonatkoznak a nyugdíjrendszer minimumszabályai;

– a minimumszabály alapján megállapított ellátással rendelkezők, akik az 1998-ban aktuális nyugdíjminimumot (13 700 forintot), legfeljebb azonban keresetük 100 százalékát kapták 20 év fölötti szolgálati idő esetén;

– a minimumot meghaladó, de viszonylag alacsony ellátással rendelkező csoport, akik a nyugdíjskálának megfelelő teljes nyugdíjat kapnak és beszámítható keresetüket 1998-ban nem befolyásolta a degresszió;

– a legnagyobb létszámú csoport, ahol a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset a degresszió aktuális alsó határa, azaz 35 000 forint fölött volt, tehát nyugdíjuk a degresszió és a nyugdíjskála összhatásaként alakul.

7.2. táblázat - 2. táblázat. Az 1998-ban megállapított öregségi nyugdíjak fő jellemzői a kialakított modell által meghatározott nyugdíjak szerint*

Megnevezés

Létszám (fő)

Átlagos szolgálati idő

(év)

Degresszió előtti kereset

(forint)

Degresszió utáni kereset

(forint

Nyugdíj

(forint)

Skálaérték

(százalék)

Résznyugdíjak

108

15,5

19 917

19 866

8 870

44,0

Minimális nyugdíjak

1 408

36,3

14 462

14 462

12 846

75,1

Skála szerinti nyugdíjak

7 199

38,2

27 759

27 759

21 424

77,6

Degressziós nyugdíjak

16 866

38,9

53 036

47 200

37 030

78,5

Összesen

25 581

38,5

43 659

39 812

31 188

77,9

Ebből: férfi

10 605

40,8

47 522

42 268

34 512

81,2

14 976

36,8

40 924

38 072

28 835

75,5


*A vizsgálatunkban használt statisztikai adatbázis néhány speciális esetben nem tartalmazza teljeskörűen a nyugdíj megállapításakor ténylegesen felhasznált valamennyi információt. Ezért csupán az adatbázisból nem minden nyugdíj összege volt reprodukálható kellő pontossággal. A vizsgált összefüggések torzításmentes ábrázolása érdekében az éves egyedi inputadatokat tekintettük mérvadónak, azokból újraszámítottuk az induló nyugdíjakat. Ezek kismértékben eltérnek a tényleges nyugdíjaktól, így a jelen tanulmánykötetben szereplő, Toldi Miklós által írt, az adatbázist változatlan formában használó tanulmány adataitól.

A nyugdíjat meghatározó legfontosabb mutató – az elért szolgálati idő mellett – a biztosításba beszámítható kereseti idősor: a biztosított tényleges éves jövedelmének havi átlaga 1988-tól a nyugdíjazásig (jelen esetben 1998-ig). Az öregségi nyugdíjat igénylők jellemző keresete, tekintettel arra, hogy a beszámítási időszak már az aktív pályaszakasz végére esik, minden évben lényegesen meghaladja az országos átlagot. A többlet elsősorban a beszámítási időszak elején, tehát az 1988–1991-es években számottevő. 1992-től – elsősorban a biztosítási plafon bevezetésének a hatására – a többlet zsugorodik, és a „mélypont” 1996-ra esik, amíg a plafon nominálisan változatlanul tartott összege egyre nagyobb mértékben szorította vissza a nyugdíjba vonulók beszámítható kereseteit. A gazdasági fejlődés elindulásával és a plafon emelésével a tendencia 1997-től ismét visszafordult. (A kereseti adatok és részletes elemzésük Toldi Miklós tanulmányában található meg.)



[15] Antal Kálmánné, Borlói Rudolf, Réti János, Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (fax: 270-8181, e-mail: jreti@rontgen.onyf.hu).