Ugrás a tartalomhoz

Körkép reform után Tanulmányok a nyugdíjrendszerről

Antal Kálmánné, Augusztinovics Mária, Bod Péter, Borlói Rudolf, Czúcz Ottó, Ferge Zsuzsa, Gál Róbert Iván, Gerencsér László, Major Klára, Martos Béla, Máté Levente, Matits Ágnes, Katharina Müller, Réti János, Simonovits András, Stahl János, Szabó Sándorné Csemniczki Katalin, Szikra Dorottya, Tarcali Géza, Toldi Miklós

Közgazdasági Szemle Alapítvány

3. LINEÁRIS SKÁLA

3. LINEÁRIS SKÁLA

A nyugdíj-megállapítás egyik legfontosabb eleme az úgynevezett nyugdíjskála, ami alapvetően meghatározza, hogy milyen lesz a nyugdíj mértéke a megállapítás alapjául szolgáló keresethez képest. A skála esetleges megváltoztatása során elsősorban azt kell eldönteni, hogy milyen helyettesítési arányt (induló nyugdíj/kereset) kívánunk kialakítani. Véleményünk szerint a kívánalomként elvileg megfogalmazott, átlagosan 60-65 százalék körüli helyettesítési ráta elfogadható, a rendszer belső aránytalanságait azonban amennyire lehet, ki kell küszöbölni. Az induló nyugdíjszint kívánatos értéke természetesen más tényezőktől – így elsősorban a későbbi indexálás módjától és mértékétől – is függ. Az „igazságos” nyugdíj-megállapítás alapvető feltétele, hogy a nyugdíj minél inkább arányos legyen a járulékfizetéssel: a ledolgozott szolgálati idővel és az ennek során elért keresettel.

A jelenlegi nyugdíjskála degresszív jellegű. Ez fokozza azokat az anomáliákat, amelyek a nyugdíj alapjának átlagkereset voltából fakadnak. Átlagkereset-típusú beszámított jövedelem esetén ugyanis az utolsó szolgálati évek jövedelmei – kedvezőtlen esetben – az átlagkeresetet kisebb-nagyobb mértékben csökkenthetik, így előfordulhat, hogy a nyugdíjazásnál ténylegesen beszámítható átlagkereset alacsonyabb egy korábban már elért szintnél. A többletként megszerzett szolgálati idő nyugdíjban mért „hozamát” tovább csökkenti, ha a nyugdíjskála degresszív jellegű (vagyis egyes szakaszain az átlagosnál kisebb mértékben ismeri el a többletszolgálati éveket). Törekedni kell tehát olyan rendszer kialakítására, amelyben egy-egy év szolgálati idő azonos mértékben növeli az elérhető nyugdíjszínvonalat, illetve két – egyébként azonos feltételekkel – nyugdíjba vonuló nyugdíját szolgálati idejük arányában állapítják meg.

A jelenleg hatályban levő – a korábbiaknál kevésbé, de még így is degresszív jellegű – skála viszonylag magasról, 10 évnél 33 százalékról indul. A skála alján elhelyezkedő évek 2-2 százalékkal emelik a nyugdíjat, a nyugdíj 25 és 36 év között évenként 1 százalékkal nő, 36 év fölött 1,5 százalékkal, a felső korlátot pedig a nyugdíjba beszámítható kereset 100 százaléka jelenti. (Kivételt képez a nyugdíj megállapítása nélkül a korhatárnál tovább dolgozók „nyugdíjnövelése”, a bónusz; azzal együtt a megállapított nyugdíj meghaladhatja a megállapítás alapjául szolgáló keresetet.)

A járulékfizetéssel arányos nyugdíj követelménye a skála teljes linearitását feltételezné, nulláról induló lineáris skála azonban véleményünk szerint jelenleg nem javasolható, mivel az vagy nagyon alacsony átlagos nyugdíjszintet hozna létre, vagy – nagyobb meredekség esetén – a skála alsó szakaszán túlságosan alacsony, hosszú szolgálati idő esetén pedig túlságosan magas nyugdíjakhoz vezetne. Az alsó érték beállításakor fontos mérce a minimális szolgálati idő alapján elérhető nyugdíj nagysága, különös tekintettel az alacsony magyarországi bérszínvonalra. Véleményünk szerint nem indokolt olyan nyugdíj-megállapítási rendszert kialakítani, amely a megkívánt 20 év biztosítási idő alapján a létminimumtól (és esetleg a szociális segélyezés szintjétől) messze elmaradó nyugdíjat eredményez. Másrészt viszont azt sem tartjuk indokoltnak, hogy a skála felső szakaszán, 40-50 év szolgálati idővel a nyugdíj elérje, sőt esetleg meg is haladja a megállapítás alapjául szolgáló keresetet, mert ez idő előtti, gyorsított nyugdíjazásra ösztönözne, és nem lenne összhangban a nyugdíj/kereset megkívánt arányával sem.

A skála megváltoztatása során tekintettel kell lenni arra, hogy az azonnal hat az új nyugdíj-megállapítások szintjére, tehát nem engedhető meg túl nagy mértékű változtatás; az egymást követő években ugyanolyan feltételekkel nyugdíjba vonulók ellátása között nem lehet jelentős eltérés.

3. 1. Egy lehetséges skála

A fenti kompromisszumos követelményeket sokféleképpen meg lehet közelíteni. A jelenlegi elemzésben egy 2 lineáris szakaszból álló, 15 évnél megtörő skála hatásvizsgálatára került sor, amelynek alsó szakasza évenként 2,5 százalékkal emelkedne, 15 év fölött pedig 1,55 százalékkal. Mivel a résznyugdíj megállapításához is legalább 15 év szolgálati idő szükséges, ez a skála gyakorlatilag 37,5 százalékról indul, és az alkalmazás tényleges tartományán évi 1,55 százalékos egyenletes „meredekségű”. Az általunk bemutatott skála lineáris annyiban, hogy a minimálisan szükséges szolgálati évek fölött minden további év azonos mértékben növeli a nyugdíjat. Az viszont a skála degresszív jellegét mutatja, hogy két szolgálatiidő-tartam közötti arányhoz képest a hozzájuk tartozó nyugdíjak aránya kisebb. (Például 20 évhez 45,25 százalék, 40 évhez pedig 76,25 százalék skálaérték tartozik, a szolgálati idők aránya tehát 2:1, a skálaértékeké pedig 1,69:1.) Az 1. ábra bemutatja a jelenlegi és a megvizsgált skálát, valamint az 1998-ban nyugdíjazottak szolgálati idő szerinti megoszlását.

1. ábra. A jelenlegi és a lineáris skála, továbbá az 1998-ban nyugdíjazottak szolgálati idő szerinti megoszlása

1. ábra. A jelenlegi és a lineáris skála, továbbá az 1998-ban nyugdíjazottak szolgálati idő szerinti megoszlása

A két skála mértékeinek közvetlen egybevetéséből megállapítható, hogy mivel a jelenlegi skála az alacsony szolgálati időt preferálja, ezért a linearizált skála szerint az alsó szakaszon a legnagyobb a visszaesés a nyugdíjban. Hangsúlyozni kell azt is, hogy ezen a tartományon a mintegy 6-10 százalékpont skálaeltérés az alacsony skálaértékekre vetítve már 14-16 százalékos csökkenést jelent. Ezen belül is 15–25 év között egyre nagyobb mértékű a veszteség, 25 év fölött csökken, de még igen jelentős, ugyanakkor a magas tartományban (35 év fölött) csak 3-5 százalékos csökkenést jelent ez a skálavariáció, tehát erősíti a nyugdíj és a szolgálati idő összefüggését, s ezzel a nyugdíjrendszer biztosítási jellegét.

3. 2. A skálaváltozás hatása a nyugdíjakra

Az adatbázis elemzésére áttérve: minden más tényező változatlanul hagyásával átszámítva az adatbázis nyugdíjait, az évente 1,55 százalékkal emelkedő skála összességében mintegy 4,9 százalékkal alacsonyabb nyugdíjszínvonalhoz vezetett volna (5. táblázat). Az átlagnyugdíj a megállapításkor 31 188 forint volt, ami az új skála szerint átszámítva 29 654 forintra csökkenne.

7.5. táblázat - 5. táblázat. A skálaváltozás hatása az 1998. évi nyugdíjakra, szolgálati idő szerint

Szolgálati idő

létszám (fő)

Szolgálati. idő (év)

Nyugdíjalap (forint)

Jelenlegi skála (százalék)

Jelenlegi nyugdíj (forint)

Vizsgált skála (százalék)

Új nyugdíj (forint)

Változás (százalék)

–19

108

15,5

19 866

44,0

8 870

38,1

7 677

–13,5

20–24

87

21,1

22 991

55,3

14 951

47,0

14 215

– 4,9

25–29

205

27,6

39 418

65,6

26 274

57,0

23 164

–11,8

30–34

1 851

32,7

31 747

70,7

21 463

65,0

19 935

– 7,1

35–39

13 218

37,1

39 904

75,7

30 265

71,8

28 722

–5,1

40–44

9 145

41,5

41 353

82,2

34 101

78,5

32 601

–4,4

45–

967

45,6

43 240

88,4

39 881

85,0

38 337

–3,9

Összesen

25 581

38,5

39 812

77,9

31 188

73,9

29 654

–4,9


A nyugdíjszint 4,9 százalékos csökkenése statikus, 1998. évi állapotot jellemez. A következő évtizedben az átlagos szolgálati idő előreláthatóan emelkedik. Ilyen irányban hat a korhatáremelés és az, hogy a következő évtizedben nyugdíjba vonulók – a korábbi évjáratokhoz képest – relatíve több szolgálati időt szereztek a teljes foglalkoztatottság évtizedeiben, s ezt még csak aránylag kisebb mértékben rontja le az elmúlt évtized munkanélkülisége. Az átlagos szolgálati idő várható növekedése valamelyest enyhíti a skálaváltozás nyugdíjcsökkentő szerepét. Amennyiben azonban a minimumfeltételek is szigorodnak, jelentősen megnövekedhet a skála alsó szakaszán – ahol egyébként is a legnagyobb a visszaesés – a minimummal sem védettek száma.

A modellszámítások eredményei szerint a nyugdíjaknak a vizsgált új skála hatására történő elmozdulása erőteljesen függ a szolgálati idő hosszától. Mint az 5. táblázatból is látható, az egyre hosszabb szolgálati időhöz egyre kisebb mértékű nyugdíjcsökkenés tartozik. Alacsony szolgálati idő esetében jellemzően 10 százalék feletti a nyugdíjcsökkenés, a hosszú szolgálati időkhöz 4-5 százalék körüli értékek tartoznak. A csökkenő tendencia alól egy markáns kivétel van: a 20–24 év szolgálatiidő-sáv, ahol az új skála nyugdíjcsökkentő hatása 5 százalék alatt marad. A jelenség oka az, hogy ebben az – alacsony létszámú – sávban a többi sávhoz képest nagyobb mértékben koncentrálódnak a minimumos nyugdíjak, márpedig a minimumszabály az új skála által „elvett” nyugdíjrészt részben vagy egészben „visszaadja”.

A vizsgált nyugdíjskála nyugdíjcsökkentő hatása az adatbázis nyugdíjain mérve, alapvonásait tekintve kifejezi a jelenlegi és a vizsgált skála százalékos mértékei közötti arányt. Ez azonban nem jelenti, hogy ne lennének jelentős eltérések is. Az alacsonyabb szolgálati idők esetében a nyugdíjak tényleges csökkenésének mértéke lényegesen kisebb annál, mint ami a skálaszázalékok arányából – elméletileg – adódna. Ennek oka a minimumszabály hatása. A jelenlegi skála mellett is minimumon lévő nyugdíjak az új skála alkalmazásával sem csökkennek. A minimum „megtartja” az egyébként lecsökkenő nyugdíjakat, azaz „ami elveszett a skálánál, visszajön a minimumszabálynál”. Ha pedig a nyugdíj eredetileg nem volt minimumos, az új skála alkalmazásával viszont azzá válik, a nyugdíj csökkenése kisebb, mint ami pusztán a skálamértékek arányából adódna.

Konkrét számpéldát véve: a 25–29 éves szolgálati idő csoportban a vizsgált skála mértékei 15,9–11,6 százalékkal alacsonyabbak a jelenlegi skála mértékeinél. Ugyanakkor azonban ebben a szolgálatiidő-csoportban a nyugdíjak átlagosan csak 11,8 százalékos csökkenést mutatnak (a minimumszabály hatására). A skálamértékek változásának a nyugdíjakra gyakorolt tényleges hatása tehát nem pusztán e mértékek viszonyából, hanem a megállapítási szabályrendszer kapcsolódó elemeinek összhatásából vezethető le.

A jelenlegi nyugdíjskála felcserélhetőségének globális megítélését – és pénzügyi hatását – elsősorban az határozza meg, mi jellemző a skálának a 35–45 év közötti szolgálati időt tartalmazó szakaszán, ahol a döntő többség nyugdíjba vonul. Ezen a tartományon a skálák mértékeinek eltérése viszonylag csekély, tehát az érintettek zöménél nem jelent(het) drasztikus váltást a skála módosítása. Az egyén oldaláról közelítve viszont az alacsony szolgálatiidő-tartomány a kritikus. Itt olyan nagymértékű nyugdíjcsökkenések is bekövetkezhetnek, amelyek – bár a globális hatást alig befolyásolják – az érintettekre nézve igen kedvezőtlenek lehetnek. Mindezt valamennyire mérsékli a nyugdíjminimum érvényesülése, amely a skála módosítása nyomán keletkező veszteségeket korlátozza, illetve kompenzálhatja.