Ugrás a tartalomhoz

Körkép reform után Tanulmányok a nyugdíjrendszerről

Antal Kálmánné, Augusztinovics Mária, Bod Péter, Borlói Rudolf, Czúcz Ottó, Ferge Zsuzsa, Gál Róbert Iván, Gerencsér László, Major Klára, Martos Béla, Máté Levente, Matits Ágnes, Katharina Müller, Réti János, Simonovits András, Stahl János, Szabó Sándorné Csemniczki Katalin, Szikra Dorottya, Tarcali Géza, Toldi Miklós

Közgazdasági Szemle Alapítvány

4. DEGRESSZIÓ ÉS JÁRULÉKPLAFON

4. DEGRESSZIÓ ÉS JÁRULÉKPLAFON

A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben a biztosítási elv következetes érvényesülésének ugyancsak ellentmondó elem a keresetek degresszív beszámítása a nyugdíjalapba, minthogy a biztosításba befogadott (járulékplafon alatti) keresetekből a magasabb sávokat egyre nagyobb mértékben leértékeli az alsó sávokhoz képest. A degresszív beszámítás fokozatos kiiktatásáról a nyugdíjtörvény rendelkezik, amely előírja, hogy a degressziós sávok határpontjait évente a nettó keresetnövekedés indexénél 8 százalékponttal gyorsabb ütemben kell emelni.

A degresszió fokozatos leépítésének hatását három különböző megközelítésben vizsgáltuk:

– az 1998. évi egyénenkénti tényadatokból kiindulva, a megadott makrogazdasági paraméterek szerinti továbbvezetéssel, a degressziós sávhatárok növelésére vonatkozó hatályos törvényi rendelkezések alapulvételével meghatároztuk, hogy 2005-ben milyen mértékben csökkentené a nyugdíjalapot a degresszív beszámítás;

– egyszerűsített vizsgálatot végeztünk változatlan szintű egyéni keresetek mellett arra vonatkozóan, hogy a degresszív beszámítás – hatályos rendelkezések szerinti – leépítése során 1998-tól 2010-ig évente milyen mértékben mérséklődik annak nyugdíjalap-csökkentő hatása;

– a degressziós sávok, illetve a biztosítási jövedelemhatár évenkénti emelésének vizsgálatával kimutattuk, hogyan érik el a sávhatárok a plafont, vagyis hogyan fogynak el a degressziós sávok felülről lefelé (a táblázatot tekintve alulról fölfelé) 2010-ig. Ez a vizsgálat egyszerű „fejszámolással” is megmutatja a degresszió fokozatos leépülését.

4. 1. Degresszió a kereset függvényében

A részletes egyedi számítás 6. táblázatban összefoglalt eredményeiből látható, hogy 1998-ban a vizsgált adatbázisban szereplő megállapítások 34 százalékában számították be a teljes átlagkeresetet (havi 35 000 forint alatt). A többiek a degresszió sávjainak megfelelő magasabb jövedelemkategóriákba tartoztak, és látható, hogy keresetük mekkora hányada került levonásra. A legmagasabb jövedelemkategóriákban (70 000 forint felett, ahol a táblázatban a három degressziós sáv összevonva szerepel) a csökkentés átlagosan meghaladja a 27 százalékot és ez a nyugdíjazottak 8,0 százalékát érinti. Az érintettek teljes körében (azaz a vizsgált állomány 66 százalékánál) a degresszió 11,0 százalékos elvonást valósított meg, s ez az adatbázisbeli 1998-as új megállapítások összességében átlagosan 8,8 százalékkal csökkentette a beszámított keresetek – és ezzel a megállapított nyugdíjak – szintjét. A csökkentés mértéke, de elsősorban az érintettek igen nagy hányada alapján megállapítható, hogy az 1998. évi degressziós táblázat meglehetősen szigorúra sikerült.

7.6. táblázat - 6. táblázat. A degresszió hatása 1998-ban és 2005-ben

A degresszió előtti 1998. évi átlagkereset (forint)

Létszám (százalék)

1998

2005

degresszió

előtti

utáni

hatása (százalék)

előtti

utáni

hatása (százalék)

átlagkereset (forint)

átlagkereset (forint)

–35 000

34,0

25 504

25 504

0

53 467

53 467

0

35 000–40 000

11,5

37 456

37 210

–0,7

79 704

79 704

0

40 000–45 000

11,3

42 466

41 473

–2,3

90 833

90 833

0

45 000–50 000

10,4

47 405

45 183

–4,7

100 859

100 848

–0,0

50 000–55 000

8,7

52 438

48 463

–7,6

111 724

111 485

–0,2

55 000–60 000

6,8

57 380

51 190

–10,8

121 242

120 273

–0,8

60 000–70 000

9,4

64 469

54 288

–15,8

134 420

131 517

–2,2

70 000–

8,0

81 268

59 215

–27,1

162 545

150 856

–7,2

Érintettek*

66,0

53 032

47 199

–11,0

136 633

132 094

–3,3

Összesen

100,0

43 659

39 812

–8,8

91 549

90 257

–1,4


* Az érintettek aránya 2005-ben 28,5 százalék.

A 6. táblázat 2005. évi adatokat tartalmazó részében az egyes sorokba értelemszerűen ugyanazok a nyugdíjasok tartoznak, mint 1998-ban. (Például az a vizsgált állomány 11,5 százalékát kitevő 2935 nyugdíjalap, amely 1998-ban a 35–40 ezer forintos degressziós sávba tartozott, 2005. évi nominális szinten – a fenti feltevések alapján előreszámítva – 79 704 forintos átlagot ad ki.) A táblázatból jól látható, hogy a hét év alatt a degresszív beszámítás hatása nagymértékben mérséklődik. Míg 1998-ban a vizsgált kör kétharmadát érintette a degresszió, 2005-re a nyugdíjba vonulók alig több mint egynegyedét. A nyugdíjcsökkentés még a magasabb sávokban is viszonylag enyhe, 1-2 százalék körüli, egyedül a legfelső sávban (az öregségi nyugdíjat igénylők mintegy 8 százaléka számára) jelent nagyobb elvonást, de ez is csak körülbelül egynegyede az 1998. évi értéknek (27,1, illetve 7,2 százalék).

Összességében – a vizsgált kör egészében – 2005-ben a számított degresszió a nyugdíjalapot 1,4 százalékkal fogja csökkenteni, s ezzel a degresszió indulónyugdíj-visszafogó hatása az 1998. évinek mintegy egyhatodára zsugorodik.

4. 2. A degresszió megszűnésének folyamata

Ebben a vizsgálatban arra kívántunk választ kapni, hogy a degresszió tervezett „visszaszorulása” 1998-tól 2010-ig évről évre milyen ütemben valósul meg. A vizsgálat során az 1998-as egyéni nyugdíjalapokat átszámítottuk a fokozatosan eltolódó degressziós sávok alapján. A számítás logikája az volt, hogy ha a degressziós sávhatárok a nettó kereseti index+8 százalékpontos ütemben nőnek, maguk a nettó keresetek pedig a nettó kereseti index szerint, akkor megtehetjük, hogy a nettó kereseteket az 1998. évi nominális szinten tartva csak a degressziós sávokat emeljük, évenként 8 százalékkal. Ez természetesen csak durva becslésnek tekinthető, hiszen a kereseteket – nemcsak azok arányait, hanem a közöttük abszolút számban mért különbségeket is – 1998. évi szinten „befagyasztja”. Ennyiben ez a vizsgálat statikusabb, mint az eddigiekben bemutatottak, amelyekben az adatok továbbvezetése során az 1998-as évben megszerzett keresetek közötti arányok ugyan nem változtak, de a közöttük levő forintkülönbségek nőttek, mert a keresetek azonos indexekkel szorzódtak.

Más oldalról tekintve azonban ez a vizsgálat egyben dinamikusabb is az előzőnél, hiszen mérhetővé teszi a degresszió leépítésének egész folyamatát. A 7. táblázat – a szóródás alábecslése miatt – valamivel kisebbnek mutatja ugyan az érintettek számát, egészében véve mégis képet adhat a degresszió leépítésének folyamatáról, sebességéről.

Az előző vizsgálatban 2005-re kimutatott nyugdíjalap-csökkentés és a 7. táblázatbeli mérték közötti különbség a vizsgálatok előzőkben jelzett eltérő megközelítési módjából adódik. A nagyobb adatigényű, 2005-re vonatkozó előreszámítás kifejezi a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkeresetek további várható szóródásemelkedését azáltal, hogy az 1999–2010-es időszak éveiben megszerzendő keresetek szóródása a magasabb, 1998. évinek felel meg, s ez egyre nagyobb súlyt kap. A 7. táblázat alapjául szolgáló előretekintés csak a nyugdíjazottaknak az 1988–1998-as időszak átlagában kialakult jövedelmi szóródása alapján határozta meg a degresszió leépülését. Ütemezésében és mértékében tehát az itt kimutatottnál némileg lassabb és mérsékeltebb csökkenésre lehet csak számítani.

Az eddigi eredmények alapján nem meglepő, hogy a degresszió hatása évről évre csökken, a degresszív beszámítással nyugdíjazottak aránya egyenletesen, évi mintegy 7 százalékponttal mérséklődik a következő években, az évtized végére pedig gyakorlatilag megszűnik, illetve csak a kiugróan magas keresetekre korlátozódik.

7.7. táblázat - 7. táblázat. A degresszió leépítése évi 8 százalékos lépésekkel

Év

Degresszióval érintettek

Degresszió alattiak

degresszió hatása összesen (százalék)

aránya (százalék)

degresszió előtti átlagkeresete (forint)

degresszió utáni átlagkeresete (forint)

átlagkereset változása (százalék)

aránya (százalék)

átlagkeresete (forint)

1998

66,0

53 032

47 199

–11,0

34,0

25 504

–8,8

1999

59,3

54 901

49 788

–9,3

40,7

27 282

–6,9

2000

52,6

56 897

52 457

–7,8

47,4

28 999

–5,3

2001

45,2

59 256

55 385

–6,5

54,8

30 804

–4,0

2002

37,4

62 030

58 633

–5,5

62,6

32 664

–2,9

2003

30,2

65 036

62 059

–4,6

69,8

34 411

–2,1

2004

23,2

68 508

65 872

–3,8

76,8

36 134

–1,4

2005

17,4

72 161

69 832

–3,2

82,6

37 662

–0,9

2006

12,2

76 390

74 285

–2,8

87,8

39 124

–0,6

2007

8,0

81 251

79 273

–2,4

92,0

40 398

–0,4

2008

4,8

86 875

84 945

–2,2

95,2

41 463

–0,2

2009

2,8

93 264

91 327

–2,1

97,2

42 251

–0,1

2010

1,5

100 444

98 483

–2,0

98,5

42 885

–0,1


A degresszión keresztül megvalósuló nyugdíj(alap)-csökkentés kezdetben gyorsan, később már lassabban, de állandóan mérséklődik, így a vizsgált két tényezőt – az érintett létszámot és az elvonás mértékét – tekintve, az évtized végére a degresszió egészében véve már csak tizedszázalékokban lesz mérhető, hatása a nyugdíjrendszerben marginális lesz.

4. 3. A sávok leépülése

A plafon és a degresszió együttes elemzése azért is indokolt, mert a fokozatos leépítést a sávhatárok előírt növelése mellett a járulékplafon is meghatározza. A törvényi rendelkezések ugyanis kimondják, hogy megszűnik az a degressziós sáv, amelyiknek már a kezdőpontja is a biztosítási jövedelemhatár (plafon) fölött van.

A járulékplafon bevezetésének eredeti célja a társadalombiztosításba befogadható jövedelmek terjedelmének szabályozása, a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején keletkezett kiugróan magas jövedelmek és az ezekből (az akkor még csupán 3-4 év beszámítási időszak alapján) megállapítható nyugdíjak korlátozása volt. A járulékplafon alkalmazása ugyanakkor tért nyitott az önkéntes nyugdíjpénztárak működésének.

1998-ban Magyarországon olyan mértékű a jövedelemszóródás, hogy a viszonylag alacsony szinten (az adott évre tervezett bruttó átlagkereset kétszeresében) megállapított jövedelemkorlát nemcsak a kiugró jövedelmeket rekeszti ki, hanem – az öregségi nyugdíjat igénylők körében – a felső két jövedelmi decilist érintette, s ez azóta csak tovább emelkedhetett. Indokolt tehát a járulékfizetési felső határ felemelése az átlagkereset két és fél-, háromszorosára. Viszont, amennyiben ezt a törvény jelenlegi degresszióleépítési szabályával együtt alkalmazzuk, a sávok lassabb ütemben „érnék utol” a plafont, így 2010-ben is még hat sáv lenne érvényben. Ezzel összefüggésben javasolható a sávhatárok évi 8 százaléknál gyorsabb növelése. A kiegészítő jellegű vizsgálatok arra utalnak: a két és félszeres biztosítási plafon hatását a jelenlegi nettó átlagkereset index + 8 százalékpontos növekedés helyett +12 százalékos mértékű sávemelés képes ellensúlyozni. Ezzel 2010-re két sáv maradna érvényben.

Mindhárom vizsgálati megközelítés tehát a degresszió korlátozó hatásának viszonylag gyors ütemű térvesztését mutatta ki. A degressziós sávok szükségszerűen lényegesen gyorsabb ütemben emelkednek, mint a keresetek. Így egyre többen lesznek olyanok, akiket nem is érint a degresszió, vagy amennyiben mégis beleesnek a degresszió hatókörébe, csak a csekély korlátozást érvényesítő sávokat érik el. A legnagyobb nyugdíjkorlátozást okozó sávok egymás után érik utol a járulékplafont, s ezzel egyidejűleg meg is szűnnek. A degresszió leépülése tehát egyszerre két oldalról, alulról és felülről történik.