Ugrás a tartalomhoz

Körkép reform után Tanulmányok a nyugdíjrendszerről

Antal Kálmánné, Augusztinovics Mária, Bod Péter, Borlói Rudolf, Czúcz Ottó, Ferge Zsuzsa, Gál Róbert Iván, Gerencsér László, Major Klára, Martos Béla, Máté Levente, Matits Ágnes, Katharina Müller, Réti János, Simonovits András, Stahl János, Szabó Sándorné Csemniczki Katalin, Szikra Dorottya, Tarcali Géza, Toldi Miklós

Közgazdasági Szemle Alapítvány

5. NYUGDÍJMINIMUM

5. NYUGDÍJMINIMUM

A társadalombiztosítás tipikusan szolidáris (és bizonyos mértékig szociális indíttatású) eleme a nyugdíjminimum. Azt a célt szolgálja, hogy ha valaki elég hosszú időn át dolgozott, ezalatt járulékot fizetett, alacsony jövedelme miatt ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy nyugdíja lehetetlenül alacsony, nem fedezi a minimális megélhetési költségeket, s míg aktívkori jövedelméből éppen meg tudott élni, nyugdíjasként rendszeresen segélyezésre szorul. Amennyiben azonban a nyugdíjmegállapítás alapjául szolgáló kereset alacsonyabb, mint a nyugdíjminimum, azaz a nyugdíjazottnak aktív korában is alacsonyabb volt a jövedelme, a megállapított nyugdíj nem haladhatja meg a keresetet.

Ebben az értelemben a hosszú szolgálati időhöz és alacsony, de a minimálbért elérő jövedelemhez kapcsolódó nyugdíjpreferencia a nyugdíjrendszerben megtestesülő szolidaritás része. Annak általános – és a biztosítási feltételektől lényegében független – alkalmazása azonban a nyugdíjba vonulók körében már olyan szociálpolitika, amelynek a nyugdíjrendszeren belül való megvalósítása mind célszerűsége, mind a lépés hatékonysága szempontjából megkérdőjelezhető. A nyugdíjak között ugyanis biztosításilag indokolatlan nivellálást hoz létre, miközben a nyugdíj alacsony volta – még inkább, ha az rövid biztosításon alapul – nem jelent feltétlenül rászorultságot is.

Az átlagnyugdíjhoz képest a minimális nyugdíj mintegy 50 százalékot tesz ki. A minimális bérhez képest csökkent a nyugdíjminimum relatív értéke: míg a nyolcvanas évek végén ez az arány közel volt a 100 százalékhoz, mára már csak alig kétharmados. Ezek az arányok azonban csak a nyugdíj megállapításakor érvényesülnek, később a nyugdíjemelések következtében módosulnak. Az 1998. szeptemberi állományi adatok szerint a saját jogú nyugdíjak mintegy 20 százaléka megállapításakor minimumos volt, 1998-ra azonban a különböző (sokszor alsó korlátos) emelések hatására a minimumszabály alapján megállapított nyugdíjak körében az átlagnyugdíj már 18 000 forint körül mozgott, szemben az aktuális 13 700 forintos minimális nyugdíjjal. Az eredetileg minimumszinten megállapított nyugdíjak nagy részének relatív pozíciója tehát jelentősen emelkedett. Az 1999. évi nyugdíjemelés is ebben az irányban hatott, mivel a nyugdíjminimum 12 százalékkal emelkedett, a 18 000 forint körüli ellátások közel 20 százalékkal, míg az aktuális minimum környéki ellátások 25,5 százalékkal lettek magasabbak.

A nyugdíjminimum biztosítási elvet zavaró szociális jellegű hatásának mérséklése az alkalmazásához előfeltételt jelentő minimális szolgálati időre vonatkozó követelmény (jelenleg 20 év) növelése révén valósítható meg. Elemzésünkben ennek az érintett nyugdíjak részarányára, illetve a nyugdíjszint változására gyakorolt hatását kívántuk feltárni.

Megvizsgáltuk: hogyan csökkent volna a nyugdíjszínvonal 1998-ban, ha a minimális nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő 25, 30, illetve 35 év lett volna. Kimutattuk a minimum védelmét elvesztők körében bekövetkező átlagos nyugdíjcsökkenést és azt, hogy ez hogyan csökkenti az 1998. évi minimumos kör egészében, illetve a vizsgálatba bevont nyugdíj-megállapítások teljes körében az átlagos nyugdíjat.

Az adatbázisban szereplő, 1998-ban megállapított 25 581 öregségi nyugdíjból 1408-at (5,5 százalék) állapítottak meg a minimumszabály alkalmazásával. Ezen belül 568 úgynevezett 100 százalékos nyugdíj, ezeknél a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset kisebb a nyugdíjminimumnál, így a nyugdíj összege a nyugdíj alapjával, az átlagkeresettel lesz azonos.

A vizsgálat szerint a minimumos körbe elsősorban az alacsony jövedelem miatt kerültek a nyugdíjasok. Az érintettek nagy részének átlagkeresete alacsonyabb volt, mint az aktuális minimálbér. Ugyanakkor meglepő, hogy az alacsony jövedelem gyakran magas szolgálati idővel párosul. A csak minimális ellátást elérők kétharmadot meghaladó arányban nők, 35,2 év átlagos szolgálati idővel, a 395 férfi átlagosan 39,2 év szolgálati időt szerzett. Ezek az értékek mindössze két-két évvel maradnak el az összes nő, illetve férfi átlagától. A szolgálati időre vonatkozó feltétel szigorításának különböző változatai a 8. táblázatban bemutatott szolgálatiidő-csoportokat érintik.

7.8. táblázat - 8. táblázat. Minimális nyugdíjak 1998-ban szolgálati idő szerint

Szolgálati idő (év)

Létszám (fő)

Nyugdíjalap (forint)

A nyugdíj összege

Változás (százalék)

minimummal

minimum nélkül

(forint)

20–24

57

18 526

13 402

10 132

–24,4

25–29

26

13 596

12 108

8 818

–27,2

30–34

306

14 774

12 158

9 746

–19,8


Ha a minimális nyugdíj szolgálati időre vonatkozó feltétele 1998-ban 25 év lett volna, a ténylegesen 1408 minimumos megállapításból 57 fő „esett volna ki”, és az érintettek nyugdíja átlagosan 24,4 százalékkal csökkent volna (vagy másképp: a minimumszabály átlagosan 32,3 százalékot emelt a nyugdíjakon). Mindez az összes nyugdíj-megállapítás színvonalát csak szinte észrevehetetlen mértékben: 0,02 százalékkal vitte volna lejjebb. 30 évben meghatározott szolgálatiidő-feltétel esetén – a táblázat megfelelő szolgálati idő csoportjainak összevonásával – az érintettek száma 83, nyugdíjuk 25,2 százalékos átlagos csökkenést mutat, de a teljes vizsgált körben a nyugdíjszint még így is csak 0,03 százalékkal csökkent volna. 35 évre emelt szolgálatiidő-feltétel mellett az érintettek száma 389-re nő, a minimum elhagyása a nyugdíjakat ebben a kibővült körben 21 százalékkal csökkentené. A teljes vizsgált kör szintjén az átlagos nyugdíjcsökkenés még mindig elenyésző: 0,13 százalék.

Mindebből megállapítható: a nyugdíjminimumhoz kapcsolódó szolgálati időre vonatkozó feltétel szigorításának a nyugdíjszintet csökkentő érdemi hatása nincs, megtakarítás az öregségi nyugdíjak körében nem keletkezik. Ugyanakkor a csekély számú érintett személynél – és kiváltképpen a rövidebb szolgálati idővel rendelkezőknél – a nyugdíj drasztikusan csökkenne.

A fentiek természetesen csak mechanikus számítás eredményei és csak az adatbázisban szereplő körre vonatkoznak. A vizsgálatban nem szereplő rokkantellátások esetében lényegesen magasabb a minimális ellátások aránya, részben az alacsonyabb szolgálati idő, részben a törvényszerűen alacsonyabb keresetek miatt. Ezért a minimumfeltételek szigorítását össze kell hangolni az időskori járadék összegének, folyósításának szabályozásával, és újra kell gondolni a segélyezési rendszert a korhatárt még be nem töltött rokkantakra vonatkozóan is (akik életkoruk miatt nem jogosultak időskori járadékra).

Mindezek alapján véleményünk szerint megfontolandó, hogy mikor és milyen feltételek mellett módosítható a minimumszabály, ugyanis az érintettekre – kellő kompenzálás nélkül – igen érzékenyen hatna. Figyelembe kell venni azt is, hogy amennyiben emeljük a minimális ellátáshoz szükséges szolgálati időt, az érintettek éppen akkor esnének ki a minimum védelméből, amikor a nyugdíjskála változtatása is az alacsony szolgálatiidő-tartományon csökkenti nagyobb mértékben a nyugdíjakat.

Az érintett létszámok alapján jelenleg az látszik a leginkább reálisnak, ha a nyugdíjminimum az évtized első felében legfeljebb 30 év megszerzett szolgálati időt előíró feltételhez kapcsolódna. Az ennél szigorúbb követelményeket a törvényben előre deklaráltan, csak az évtized közepén lenne indokolt bevezetni.