Ugrás a tartalomhoz

Körkép reform után Tanulmányok a nyugdíjrendszerről

Antal Kálmánné, Augusztinovics Mária, Bod Péter, Borlói Rudolf, Czúcz Ottó, Ferge Zsuzsa, Gál Róbert Iván, Gerencsér László, Major Klára, Martos Béla, Máté Levente, Matits Ágnes, Katharina Müller, Réti János, Simonovits András, Stahl János, Szabó Sándorné Csemniczki Katalin, Szikra Dorottya, Tarcali Géza, Toldi Miklós

Közgazdasági Szemle Alapítvány

6. A VÁLTOZTATÁSOK EGYÜTTES HATÁSA

6. A VÁLTOZTATÁSOK EGYÜTTES HATÁSA

Az eddigiekben külön-külön vizsgáltuk a nyugdíj-megállapítás egyes tényezőit, bár minden vizsgálat rámutatott arra is, hogy ezek az elemek szoros összefüggésben állnak, kölcsönösen hatnak egymásra. A valorizáció továbbvitele jelentősen befolyásolja és – a nyugdíjazás éve szerint is eltéréseket mutatva – jövedelemfüggően átrendezi a nyugdíjalapokat. Ezekre a nyugdíjalapokra kell alkalmazni a megváltozó nyugdíjskálát. Ennek vizsgált módosítása általánosan szigorító jellegű, ami tendenciaszerűen „visszaveszi” a teljes valorizálás adta többletet. A nyugdíjskála módosítása azonban – szakmailag indokolt módon – a szolgálati idő függvényében eltérő mértékben csökkenti a nyugdíjakat. Alacsony szolgálati idő esetén az induló nyugdíj összegének visszaesése lényegesen nagyobb, mint magasabb szolgálati idő mellett. A magasabb átlagkeresetűek terhére történő átrendeződés mellett (akiknél a teljes valorizálás kedvező hatását a degresszió kisebb-nagyobb mértékben redukálja) érvényesül tehát az alacsony szolgálati idővel rendelkezők kárára történő átrendeződés is.

Ez utóbbi átrendeződést mérsékelheti a nyugdíjminimum-szabály, amely a skála szerinti összeget „felülbírálja”, ha az kisebb a minimumnál, így a nyugdíjcsökkenés egy részének elejét veszi. Csakhogy a nyugdíjminimum funkciója a jövőben bizonyosan korlátozódni fog. Részben azért, mert a hatályos törvényi rendelkezések értelmében a nyugdíjminimum a nyugdíjindexálásnak megfelelő ütemben nő, ami a reálbér-növekedés időszakában a törvény szerinti úgynevezett svájci indexálás mellett kisebb ütemű emelkedést jelent, mint ahogy a keresetek és a belőlük számított induló nyugdíjak nőnek. Másrészt, ha a nyugdíjminimum-szabály alkalmazásának szolgálati időre vonatkozó feltétele szigorodik (vagyis a mai 20 év helyett esetleg 35 év szükséges hozzá), akkor éppen azoknál az alacsony szolgálati idővel rendelkező nyugdíjba vonulóknál szűnik meg a minimum adta védelem, akiknél a skálamódosítás nyugdíjcsökkentő hatása a legerőteljesebb.

Számításaink alapján egy lehetséges megoldás az alábbi „csomag”:

– a beszámított keresetek „teljes” valorizációja, azaz a nyugdíjazást megelőző év nominális szintjére történő emelése;

– kvázilineáris skála alkalmazása, amely 15 évnél 37,5 százalékról indul, majd szolgálati évenként 1,55 százalékkal emelkedik;

– a nyugdíjminimum alkalmazására legalább 35 év szolgálati idő esetén kerül csak sor, feltételei egyébként változatlanok.

Nyilvánvaló, hogy az egyes tényezők nem egyenletesen, hanem időfüggően hatnak. A skála megváltoztatása azonnal radikálisan csökkenti a nyugdíjakat, és azok az alacsonyabb szinten állandósulnak. Ugyanakkor a valorizáció teljessé tétele a közeljövőben jelentősebb színvonal-emelkedést mutatna, ez a hatás azonban a makroparaméterek csökkenésével évről évre kisebbedik, és csak az évtized második felére stabilizálódhat. Ilyen megfontolás alapján a változtatások együttes hatását 2005-re számítottuk, ahogy ez a szemlélet az egész elemzésen eddig is végighúzódott. Nem tekinthető ugyanis tartósnak a teljes valorizációra történő áttérés jelenlegi erőteljesebb nyugdíjszint-növelő hatása, amikor az valójában csak átmeneti. Ha mégis erre alapozva lenne „nullszaldós” egy intézkedéscsomag az évtized elején, az a további évekre vonatkozóan egyre inkább negatív hatásúnak, vagyis nyugdíjszint-csökkentőnek bizonyulna, és az egész időszakra vonatkozóan tartósan ellehetetlenítené a nyugdíjakat.

A „csomagból” kihagytuk a biztosítási plafon változtatását és a degresszió leépítési ütemének módosítását. A degresszív beszámítás leépítésének gyorsítása csak a plafon megemelésének automatikus „szigorító” hatását ellentételezi, a megszüntetés megcélzott időbeli lefutását és fő arányait nem változtatja meg, sőt, éppen ez szükséges a leépítési ütem magasabb plafon melletti fenntartásához. A biztosítási plafon emelésével járó többletbevétel ennél a kiadásrésznél bizonyosan jóval nagyobb a következő években, bár az intézkedés egyenlege nyilván folyamatosan csökken, ahogy a magasabb plafon hatása egyre nagyobb mértékben „beépül” a nyugdíjakba is. A következő évtizedben keletkező bevételi többlet ugyanakkor fedezetet nyújthat egy, az itt bemutatottnál kedvezőbb skála bevezetésére is.

7.9. táblázat - 9. táblázat. A nyugdíj változása 2005-ben a szabályváltozások együttes hatásaként (az 1998-as teljes valorizációs degresszió utáni átlagkereset és szolgálati idő szerint)

Átlagkereset (forint)

–19

20–24

25–29

30–34

35–39

40–

Összesen

szolgálati idő, év

–20 000

(fő)

41

21

20

210

501

365

1 158

 

(százalék)

–9,0

–41,8

–24,8

–11,9

0,1

0,8

–2,9

20 000–30 000

(fő)

44

38

29

441

1097

731

2 380

 

(százalék)

–8,9

–11,6

–8,2

–3,2

0,0

0,9

–0,5

30 000–40 000

(fő)

18

18

36

449

2262

1524

4 307

 

(százalék)

–8,4

–10,3

–8,2

–2,8

0,1

0,9

0,0

40 000–50 000

(fő)

3

8

22

368

3799

2744

6 944

 

(százalék)

–8,6

–10,1

–8,2

–2,9

0,0

0,9

0,2

50 000–60 000

(fő)

2

2

53

302

4536

3483

8 378

 

(százalék)

–7,8

–11,0

–8,8

–3,1

–0,4

0,3

–0,2

60 000–

(fő)

45

81

1023

1265

2 414

(százalék)

–9,5

–4,8

–1,6

–0,9

–1,4

Összesen

(fő)

108

87

205

1851

13218

10112

25 581

 

(százalék)

–8,8

–16,3

–9,4

–3,6

–0,4

0,3

–0,3


A valorizálás, a nyugdíjskála és a nyugdíjminimum megváltoztatása együttes hatásának eredményeit a 9. táblázat foglalja össze. Meg kell jegyeznünk, hogy a modellszámítások e változtatások mellett természetesen egyidejűleg érvényesítik a degresszió hatályos rendelkezések szerinti leépítésének hatását is. A táblázat azt mutatja be, hogy 2005-ben csoportonként milyen mértékben térnek el egymástól a módosított szabályok szerint kapható és a jelenlegi szabályok alapján megállapított nyugdíjak, és ez hány nyugdíjast érint. A jelenlegi szabályokon a részleges valorizálás, a mai nyugdíjskála és a 20 év szolgálati időhöz kötött (a törvény szerint évente emelkedő) nyugdíjminimum értendő, a módosított szabályokon pedig a teljes valorizálás, a bemutatott új nyugdíjskála és a 35 év szolgálati időhöz kapcsolt nyugdíjminimum.

2005-re vonatkozóan a nyugdíj-megállapítás elemei együttes változtatásának konkrét, számszerű hatásai a következők szerint foglalhatók össze.

A valorizáció teljessé tétele és a „15 évig 2,5 százalék, afölött 1,55 százalékos skálaváltozat” – a jelenlegi degresszióleépítési ütem változatlanul hagyásával –, a nyugdíjminimumhoz kapcsolt szolgálati időre vonatkozó feltétel 35 évre emelése mellett összességében 0,3 százalékos nyugdíjszint-csökkenést eredményez. A 0 szaldót tehát sikerült szinte teljesen pontosan „eltalálni”. A számítás ennél nagyobb hibahatára és az előrejelzéshez felhasznált makroparaméterek bizonytalansága ismeretében úgy fogalmazhatunk, hogy a nyugdíj-megállapítási szabályok fenti megváltoztatása nagy valószínűséggel érdemben nem befolyásolja a 2005. évi induló nyugdíjak színvonalát.

A 0 szaldóhoz közelálló érték azonban nagyobb belső átrendeződéseket takar. Vannak csoportok, amelyek ezekkel a változtatásokkal sokat „veszítenek”, míg mások – és ez a túlnyomó többség – gyakorlatilag azonos szinten maradnak, esetleg valamelyest – bár csak minimálisan – még „jobban is járnak”.

A változások legnagyobb vesztesei a rövid szolgálati idővel és alacsony beszámítható átlagkeresettel nyugdíjba vonulók lennének. Ők azok, akik a minimumfeltétel szigorodása miatt kiesnének a nyugdíjminimum védelméből, ugyanakkor ebben a csoportban a legnagyobb mértékű a skálaváltozás okozta visszaesés is. Itt olyan esetek is előfordulhatnak, hogy míg a „régi” rendszer alapján valaki megkapta korábbi – a nyugdíjminimumnál alacsonyabb – keresetének 100 százalékát, az új megállapítási szabály szerint a viszonylag alacsony szolgálati idő miatt kiesik a minimális ellátások köréből, és csak a skála szerinti 50-60 százalékot kapná nyugdíjként. Tény, hogy a minimum szigorításával érintettek köre az öregségi nyugdíjazottak között viszonylag kicsi, más ellátások esetében (például a rokkantsági nyugdíjaknál) azonban a minimum módosításához kapcsolódó probléma jóval nagyobb az itt bemutatottnál.

A nyugdíjazottak szolgálati idő szerinti eloszlásának móduszánál, azaz a 35–39 éves sávban, ahová az adatbázisban szereplő nyugdíjazottak több mint fele tartozik, már csak a felső jövedelemkategóriákban okoz veszteséget az új szabályozás. A legmagasabb kereseteknél ugyanis még 2005-ben is érvényesül a degresszió, így a valorizáció javítása nem képes teljes mértékben kompenzálni a skálaváltozás okozta nyugdíjcsökkenést. A nyugdíjpozíció romlása mindazonáltal e körben csekély mértékű.

A változtatások egyértelmű „nyertesei” (ha ilyen kis mértékű pozíciójavulásra ez a kifejezés egyáltalán alkalmazható) a 40 év feletti szolgálati idővel rendelkező (nem kiugróan magas keresetű) csoportok. Ebben a körben a nyugdíjak emelkedése megközelítené, elérné az 1 százalékot.

Természetesen a vizsgálatsorozat nem tekinthető nagy pontosságú előrejelzésnek. Minden 5–10 éves prognosztizálás megbízhatósága korlátozott. Jelen esetben a felhasznált adatbázissal kapcsolatos fenntartásokat is figyelembe kell venni, valamint azt, hogy a vizsgálat alapjául szolgáló makrogazdasági paraméterek maguk is szükségszerűen bizonytalanok. Jelentős, ellentétes irányú változások kombinációjáról lévén szó, az eredményeket a paraméterek módosulása számottevően megváltoztathatja. Mindezt figyelembe véve is úgy ítéljük meg, hogy a bemutatott vizsgálatok alkalmasak a várható hatások előrejelzésére.