Ugrás a tartalomhoz

Körkép reform után Tanulmányok a nyugdíjrendszerről

Antal Kálmánné, Augusztinovics Mária, Bod Péter, Borlói Rudolf, Czúcz Ottó, Ferge Zsuzsa, Gál Róbert Iván, Gerencsér László, Major Klára, Martos Béla, Máté Levente, Matits Ágnes, Katharina Müller, Réti János, Simonovits András, Stahl János, Szabó Sándorné Csemniczki Katalin, Szikra Dorottya, Tarcali Géza, Toldi Miklós

Közgazdasági Szemle Alapítvány

5. A KISPÉNZTÁRAK LÉTJOGOSULTSÁGA

5. A KISPÉNZTÁRAK LÉTJOGOSULTSÁGA

A pénztárszféra kialakulásakor relatíve nagyon sok, többségében kicsi pénztár alakult meg, amelyek létjogosultsága igen sok vitát váltott ki a szakemberek körében.

Van olyan álláspont, amely szerint eleve elhibázott volt a kisméretű pénztár létrehozásának megengedése.[34] Már a kezdet kezdetén érveltek azzal, hogy az üzemszerű működtetés nem képzelhető el a racionális méretnél kisebb létszám mellett, s a pénztárkísérletek során előre jelezték a megalakult pénztárak számának drasztikus csökkenését. A legsúlyosabb érv a kispénztárak ellen a hosszú távú üzemeltetés bizonytalansága. Ezek a pénztárak ugyanis gyakorlatilag kivétel nélkül erősen személyfüggő szervezetek, amelyek a kulcsember pozíciójának megszűnése után komoly vezetési válságba kerülhetnek. A nyugdíjpénztárak tevékenységének pénzintézeti jellege, az ehhez szükséges szakmai ismertek és a szigorú ügyfélvédelmi követelmények ugyanakkor együttesen mind abba az irányba mutattak, hogy a nyugdíjcélú pénzalapok kezelésére létrehozott intézmények kváziamatőr vezetéssel nem üzemeltethetők. A mikroszervezetek pedig nemigen képesek a szükséges szakmai színvonal nyújtására.

Mindezek alapján érthető, hogy szinte kezdettől fogva érvényesült egyfajta nyomás a kispénztárak ellen, még az állami felügyeleti szervek részéről is. A pénztárválasztó munkáltatók a legtöbb esetben eleve ki is zárták ezeket a kisméretű, háttérszervezetek nélkül működő pénztárakat, s a pénztárüzem pénzügyi jellegének sokkal megfelelőbbnek tartott banki-biztosítói hátterű pénztárak közötti választásra szűkítették döntéseiket.

Más oldalról azonban mégsem tekinthető véletlennek, hogy jó néhány olyan pénztár alakult meg, amelyek eleve nem is a céloztak meg piaci alapú növekedést. Voltak és vannak néhány tíz taggal alakult pénztárak, amelyek valamely sajátos közösségi érdek érvényesítésére a legjobb eszköznek az önálló nyugdíjpénztár létrehozását tekintették. Ezek a pénztárak legtöbb esetben munkáltatói kezdeményezésre és támogatással jöttek létre, de van példa arra is, amikor természetes közösségek, a törvény szövegét komolyan véve, valódi önkormányzatiságra elképzelt, a működtetés szakmai feladatait professzionális szervezetekkel történő szerződések alapján ellátó kis nyugdíjpénztárakat hívtak életre. Ezeket az önállóságra törekvő pénztárakat, illetve alapítóikat mindenekelőtt az motiválta, hogy értelmezésük szerint a pénztár nem „üzem”, amelynek gazdaságosan kell működnie, hanem egy érdekérvényesítő szervezet, amely az üzemeltetés megszervezésével biztosítja a működőképességet. Ehhez azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy a gazdasági környezet megfelelő legyen, azaz legyenek olyan üzleti vállalkozások, amelyek versenyképes árakon szakértői szolgáltatásokat kínálnak ezeknek a kisebb pénztáraknak. A piaci klímaváltozás azonban nem kedvezett ezeknek a pénztáraknak, súlyuk végül is – ahogyan azt korábban már a számok is jelezték – egyre kisebb a nyugdíjpénztári piacon.

Nem kizárt, hogy a jövőben a kis-, sőt közepes pénztárak is ténylegesen el fognak tűnni a magyar piacról. Szakértői becslések szerint az várható, hogy a mintegy négy-öt domináns, a piac 85-90 százalékát lefedő nyugdíjpénztár mellett legfeljebb 10-12 magánnyugdíjpénztár és mintegy 100 önkéntes pénztár marad fenn, míg a többiek előbb-utóbb lemondanak az önálló működésről.

Mielőtt azonban rekviemet mondanánk ezekért a kis pénztárakért, feltétlenül méltassuk elévülhetetlen érdemeiket. Nem vitatható el ugyanis tőlük a pionírok hősiessége, amellyel komoly mértékben hozzájárultak a nyugdíjreform sikeréhez. A kisüzemek átláthatóságával segítették a pénztártörvények kialakulatlanságából fakadó számtalan gyengeség feltárását, s élen jártak a hatékony megoldások megtalálásában is. S még valami: a sok kispénztár mindegyikében voltak emberek, akik részleteiben és a maga teljességében megismerték a pénztárüzem sajátosságait, azaz felnőtt egy komoly szakmai ismereteket felhalmozott szakembergárda.

Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy nem hiba volt, hanem szerencse, hogy a működtetés kísérleti szakaszában volt lehetőség a kispénztárak megalakítására. A kis önkéntes pénztárak lehettek azok a kísérleti műhelyek, ahol a magánnyugdíjrendszer sok kiszámítható és kiszámíthatatlan mozzanata feltárható volt. Meggyőződésem, hogy enélkül a magánnyugdíjpénztárak bevezetése és példátlanul gyors elterjedése nem lett volna lehetséges.



[34] A törvény már 15 fő részére lehetővé teszi önkéntes nyugdíjpénztár megalapítását, míg magánnyugdíjpénztárak esetében az alsó létszámkorlát 2000 fő