Ugrás a tartalomhoz

Körkép reform után Tanulmányok a nyugdíjrendszerről

Antal Kálmánné, Augusztinovics Mária, Bod Péter, Borlói Rudolf, Czúcz Ottó, Ferge Zsuzsa, Gál Róbert Iván, Gerencsér László, Major Klára, Martos Béla, Máté Levente, Matits Ágnes, Katharina Müller, Réti János, Simonovits András, Stahl János, Szabó Sándorné Csemniczki Katalin, Szikra Dorottya, Tarcali Géza, Toldi Miklós

Közgazdasági Szemle Alapítvány

9. fejezet - Hogyan lesz nyugdíj a magánpénztárba befizetett járulékból?

9. fejezet - Hogyan lesz nyugdíj a magánpénztárba befizetett járulékból?

STAHL, JÁNOS

Kivonat

A tanulmány a magánnyugdíjrendszer kereteit meghatározó jogszabályrendszer két, egyébként egymással összefüggő, a szerző által gyenge pontnak tekintett elemével foglalkozik. Az első részben a normafedezet/normajáradék, a másodikban pedig a nemtől független „uniszex” járadék kérdését tárgyalja. Mindkét esetben megoldást is javasol a problémára. [41]



[41] Stahl János, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (e-mail: stahl.janos@pszaf.hu).

A címbeli kérdést a jogszabályok alapján az első pillanatban nem nehéz megválaszolni. (Természetes, hogy a jogszabályok alapján kell a választ megadni.) Az egyéni számlán összegyűlt tőkét a Garanciaalap szükség esetén kiegészíti, és/vagy egy pénztár szolgáltat ennek a tőkének megfelelő nyugdíjjáradékot, vagy pedig a pénztár egy biztosítótól vásárol nyugdíjjáradékot a tag számára.

A helyzet azonban az, hogy sokkal érdekesebb az az – ettől nyilván nem független – kérdés, hogy mekkora nyugdíj(járadék) lesz a pénztárba befizetett járulékból, és ha ennek a kérdésnek a megválaszolásával elég sokat foglalkozik az ember, akkor az is kiderül, hogy az eredeti kérdésre az előbb megfogalmazott válasz sem igazán visel el egy pontosabb elemzést. Persze, az első pillanatban az új kérdésre is könnyű (elhamarkodottan) válaszolni, hiszen a jogszabályok [megalkotói, megszavazói(?)] joggal feltételezik (vagy feltételezték), hogy egy adott nagyságú tőkéből egy szakember könnyen meg tud határozni egy járadékot. Nem is kell ehhez túlságosan szakembernek lenni. Ha ismert a járadékformulá(k)ban szereplő paraméterek értéke, akkor számítógéppel vagy hagyományos eszközök segítségével a járadék meghatározása valóban egyszerű feladat. A baj azonban éppen az, hogy a jogszabályok nem, vagy nem jól rendelkeznek ezeknek a paramétereknek az értékeiről. A tanulmány első részében ezzel foglalkozunk, és javaslatot teszünk egy megoldásra. A következő rész arról szól, hogy amennyiben az előző hiányokat valahogy el is tüntetjük, megoldásra váró probléma még akkor is marad. Például az uniszex járadéké, amire vázolunk egy megoldási lehetőséget.

A tárgyalás során valamilyen történeti visszapillantás elkerülhetetlen, de csak annyiban kívánunk azzal foglalkozni, hogy mi miért, hogyan történt és nem történt meg a jelen (jogszabály)rendszer kialakítása során (eddig), amennyiben az a téma szempontjából lényeges, és amennyiben arról biztos tudomásunk van. A nyugdíjrendszert meghatározó törvények és egyéb jogszabályok megvannak – olyanok amilyenek. Van, ami egyértelműen adódik belőlük, van, ami nem (egyértelműen), és van, amiről (még) ezeket sem tudjuk állítani. Az ilyen és/vagy nem igazán egyértelmű dolgok bármelyikének eltüntetésén már most el lehet kezdeni gondolkodni, hiszen nem az az egyetlen lehetőség, hogy megvárjuk a(z esetlegesen rossz) tapasztalatokat, ennél nyilván értelmesebb, ha megpróbáljuk minél előbb kitalálni a rendszer jó működésének kereteit.

Úgy tűnik, késésről nem lehet beszélni, sietni sem kell tehát. Megkezdődött bizonyos pénzek felhalmozása, ezek feltehetően és/vagy minden bizonnyal jól fognak hasznosulni. A fentebb is jelzett problémáink elsősorban a szolgáltatásokkal kapcsolatosak. Azok pedig még jóval odébb vannak, addig még a rendszeren (a törvényen és az egyéb jogszabályokon) végrehajthatók a szükséges módosítások. Ugyanakkor nem lenne helyes megközelítés az, hogy a szolgáltatások megkezdéséig hátralévő hosszú idő miatt a problémák megoldásával ráérünk még foglalkozni. Egyes problémák megoldását ugyanis elég nehéznek és/vagy sok munkát igénylőnek tartjuk. Persze, ha minden mindennel nem is függ össze, általában nem elég önmagukban vizsgálni az egyes problémákat.

A tanulmányban felhasználjuk az 50 éves Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem 1998. október 1. és 3. között tartott jubileumi tudományos ülésszakán elhangzott előadást, illetve annak írásos változatát[42]. Természetesen most nem ugyanarról, hanem lényegesen többről van szó, de elsősorban azt reméljük, hogy ebben a kötetben a téma inkább meg- és eltalálja azokat, akiket (már akkor is) megcéloztunk.

1. A NORMAFEDEZET ÉS/VAGY NORMAJÁRADÉK NAGYSÁGA

A címbeli kérdésre adott válaszban szerepel, hogy a Garancialap szükség esetén kiegészíti a pénztártag egyéni számláján összegyűlt tőkét. Elsőként vizsgáljuk meg, hogy mi az a „szükség esetén”! Először idézünk a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997: LXXXII. tv. (a továbbiakban: Mpt.)-ből. A 4. § (1) bekezdésében, a fogalmak között szerepel, hogy

k) normajáradék: a pénztártag számára megállapítandó legkisebb nyugdíjjáradék, amelynek fedezetét a Pénztárak Garancia Alapja (a továbbiakban: Alap), illetve a központi költségvetés az e törvényben meghatározott módon a nyugdíj megállapításakor garantálja,

l) normafedezet: a normajáradék megállapításához szükséges fedezet,”

Ugyanitt a 30. § (2) bekezdésében a normajáradék nagysága oly módon van meghatározva, hogy

„A pénztártag normajáradéka, amelynél járadéka a megállapításkor nem lehet kevesebb, mint a pénztártag társadalombiztosítási nyugdíj megállapítási szabályai szerinti ... nyugellátásának 25 százaléka.”

(Az Mpt. az egyösszegű kifizetésekkel kapcsolatban is említi még a normafedezetet, nevezetesen, hogy a normafedezet kétszeresét meghaladó részt egy összegben is fel lehet venni. Az Alap kifizetéseivel kapcsolatban is szerepel a normafedezetig történő kiegészítés kötelezettsége. Végül, a biztosítótól történő járadékvásárlásról szóló részben az a megfogalmazás áll, hogy a biztosító által nyújtott életjáradék „rendszeresen, havonta kifizetett összege nem lehet kevesebb, mint amire a pénztár által történő nyugdíjszolgáltatás esetében az Alap garanciája kiterjed”, és – természetesen – az, hogy a biztosítótól vásárolt járadékra az Alap garanciája – már – nem terjed ki.)

A nyugdíjrendszert az Mpt.-n és a tulajdonképpen már (implicite) hivatkozott társadalombiztosítási nyugdíjra vonatkozó törvényeken kívül még további jogszabályok határozzák meg. Jelenleg ezek közül csak az egyébként rendkívül hosszú című, de röviden csak „biztmat” (biztosításmatematikai) rendeletként emlegetett 170/1997. kormányrendelet az érdekes.

(Emlékeztetőül még annyit, hogy a kormányrendeletek kibocsátására az Mpt. adott felhatalmazást, azokat az Mpt. elfogadása után dolgozták ki, léptették életbe. A „biztmat” rendeletet egyébként én követtem el. Természetesen többen nagyon sokat segítettek – itt is köszönet érte –, és ugyan később még történt vele egy és más, és természetesen nem is én írtam alá, a mai napig is úgy tekintem, hogy a rendelettel kapcsolatban enyém minden felelősség. Most is majdnem ott ülök, ahol akkor ültem, mivel a történések ellenére sem láttam okot arra, hogy felálljak. Újra szeretném hangsúlyozni, hogy semmiféle magyarázkodásról nincs szó, a történet felidézett részei a megértés megkönnyítésére szolgálnak. Ugyanakkor a dolgozat szokásosnál talán közvetlenebb stílusa valahol az egykori szerepem következménye is.)

Ez a kormányrendelet a normafedezettel és/vagy normajáradékkal kapcsolatban nagyjából a következőket mondja[43]. „A normafedezet a pénztártag bruttó társadalombiztosítási nyugdíja jelenértékének 25 százaléka.” [A pénztár] „szolgáltatását úgy kell megállapítani, hogy a pénztár által folyósított járadék legalább a társadalombiztosítási nyugdíjjal azonos mértékben kerüljön indexálásra”.

Ne foglalkozzunk azzal, hogy szabad-e egy rendeletben értelmezni vagy pontosítani egy törvényt, akár csak annyira, hogy ezek a „finomítások” ne legyenek ellentmondásban a törvénnyel. Nyilván és nagyon helyesen nem szabad, és általában erre nem is kerül sor, nem is lehet ilyesmire szükség, de a rendeletben ebben az esetben ilyen céllal megfogalmazottakat a következők indokolták.

Nehezen vitatható, hogy valamilyen garanciára szükség van a pénztári járadék nagyságára vonatkozóan. Az már nem feltétlenül igaz, hogy ezt a tb-járadék nagyságához kell(ett) kötni, de ez is egy lehetőség, amit adottnak fogad(t)unk el. Mindenesetre, talán nem árt hangsúlyozni, hogy ez a garancia a rendszert tekintve nem külső garancia, hiszen a tagok befizetésein alapul. Tehát egyrészt az állam (a költségvetés) viszonylag „messze” áll mögötte, másrészt lehetőséget ad a befizetések egyének közötti átcsoportosítására is. Továbbá azért, mert a vegyes rendszer a jövőbeli munkavállalók számára kötelező, még nem kell nekik semmit sem garantálni, illetve a garanciának nem kell ahhoz kötődnie, amit akkor kapnának, ha a vegyes rendszert nem vezették volna be. A (például a tb-járadék nagyságával kifejezett) garancia nélküli vegyes rendszer (is) a politika egyfajta üzenete azoknak, akik számára a vegyes rendszer választása kötelező. Legfeljebb neheze(bbe)n eladható, neheze(bbe)n közvetíthető üzenet. A vegyes rendszert önként választók számára pedig nem is jár semmilyen garancia, mivel választásuk önkéntes. Szó sincs itt cinizmusról, érzelmekről, csak tisztázásra törekszünk, és ismét hangsúlyozzuk, hogy el is tudjuk fogadni azt a garanciát, amire a jogszabály megalkotásakor törekedtek.

A társadalombiztosítási nyugdíjjáradékhoz azonban más szolgáltatás is kapcsolódik, tehát egy korrekt összehasonlítás megkívánja ennek a figyelembevételét is. Minthogy a pénztári járadékok között nincs olyan, ami pontosan fedné a társadalombiztosítás ezen egyéb hozzátartozói ellátásait, ezért korrekt módon nem lehet a kétféle járadékot összehasonlítani – összevetni csak a pénztárban összegyűlt tőkét és a társadalombiztosítás szolgáltatásaihoz szükséges tőkét lehet. Elvben persze a törvényben bármilyen összehasonlítás megfogalmazása megengedett lett volna, csak akkor a törvény már nem feltétlenül arról szól, amit az előkészítése és a bevezetése során megfogalmaztak. Amikor a társadalombiztosítási nyugdíj esetében szükséges tőkéről beszélünk, akkor egy cash-flow várható jelenértékéről van szó, aminek tehát halandósági, költség- és egyéb paraméterei vannak.

(Szeretnénk hangsúlyozni, mert könnyen elfelejtik: a járadékok összehasonlításához is szükség lenne halandósági, költség- és egyéb paraméterekre, ha a pénztári oldalról egy nem létező járadékból vagy – amint az előbb logikai lehetőségként megengedtük – bármilyen létező pénztári járadékból indulnánk ki.)

A korrekt összehasonlításhoz kapcsolódik egy további szempont is. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997: LXXXI. törvény rendelkezik a társadalombiztosítási nyugdíjak indexálásáról is. Akkor viszont, mondjuk, nem „fair”, ha a pénztári oldalon egy egyszerű életjáradék nagyságát hasonlítjuk a társadalombiztosítási nyugdíjjáradék induló(?!) nagyságához. Másképpen, a normafedezet meghatározásában a társadalombiztosítási nyugdíj jelenértékének meghatározásakor ennek indexálását is figyelembe kell venni. Az indexálás figyelembevétele persze csak a klasszikus járadékformulákhoz képest jelent többletfeladatokat az aktuáriusnak.

(Nem csak a pénztár aktuáriusáról van szó, hiszen egy biztosítónak legalább akkora szolgáltatást kell nyújtania, mint egy pénztárnak(!?), illetve az Mpt. tartalmaz egy olyan frázist, hogy a „Pénztár kizárólag…a biztosító által kizárólag pénztári tagság részére kidolgozott és forgalmazott terméket vásárolhat.”, aminek pontos jelentéséről legfeljebb csak elképzeléseink vannak.)

Persze, több általunk választott megoldás legfeljebb a korrekt összehasonlítás vagy az egész nyugdíjrendszer-változtatás során kialakult (illetve kialakított) hangulat, várakozások stb. alapján nyilvánvaló, illetve csak egyike a lehetséges (jó) megoldásoknak. Például az, hogy a tb-nyugdíj indexálását figyelembe kell venni az összehasonlításkor, az nyilvánvaló. A pénztári járadékok „biztmat” rendeletben megfogalmazott, a tb-járadékkal azonos mértékű (párhuzamos) indexálása már csak egyike a lehetőségeknek. Itt is hangsúlyoznánk, hogy azért, mert a vegyes rendszerben való részvétel egyesek számára kötelező, a kötelezetteknek egyáltalán nem kell pont ugyanolyan jól (vagy rosszul) járniuk, mint abban az esetben, ha a vegyes rendszert nem vezették volna be. Végül is akár az, hogy jobban, akár az, hogy rosszabbul járnak, egy lehetséges, legfeljebb a politikai vezetés által nem egyformán jól vállalható, eladható alternatíva. (Természetesen nyugdíjjal kapcsolatban a mindenkori politikának „illik” hosszú távú és morális meggondolásokkal is megalapozott üzeneteket közvetítenie.)

További példaként említhetjük, hogy a rendeletben a pénztártag egyéni számláján összegyűlt összegnek a bruttó társadalombiztosítási nyugdíj jelenértékével való összehasonlítása szerepel. Az egyén szempontjából azonban nyilván az az érdekes, hogy mekkora összege(ke)t kap kézhez, és nem érdekes az, hogy ennek kifizetését, folyósítását milyen költségek terhelik az egyik, illetve a másik oldalon. A (tőkék alapján adódó) nettó járadékok összehasonlítása is éppen olyan kézenfekvő és értelmes összehasonlítási lehetőség, mint amilyen a rendeletben megfogalmazott.

Úgy gondoljuk, hogy az eddig tárgyalt értelmezések, pontosítások elfogadhatóak, megvalósításuk nem jelent igazán komoly problémát. (A pénztári járadék meghatározásánál a tb-indexálás figyelembevétele sem technikailag nehéz.) Lényegesebb, de talán még mindig könnyen megoldható változtatások kapcsolódnak a jelenérték (vagy járadék) meghatározásához szükséges paraméterek értékeihez.

Eredetileg úgy terveztük a „biztmat” rendeletet, hogy a normafedezet meghatározása a Felügyelet által meghatározott paraméterek alapján vagy egyáltalán a Felügyelet által történjen, de az Igazságügyi Minisztérium szakembere észrevette, hogy az Mpt. a kormányrendelet megfogalmazásánál erre nem adott felhatalmazást (és a megfelelő részeket törölnünk kellett a rendelet tervezetéből).

Így került bele a rendeletbe, hogy a „normafedezet meghatározásakor a pénztár aktuáriusának … figyelembe kell vennie…”, azaz a jelenlegi szövegezés szerint a normajáradékot/normafedezetet a pénztár aktuáriusa határozza meg, mivel a jogszabálynak valakire rá kellett testálni ezt a feladatot. Jogász kollégáim szerint ugyanis az Mpt. és a kapcsolódó rendeletek kogens jogszabályrendszert alkotnak, tehát az jogszerű, amiről a jogszabályok állítják, hogy megtehető, szemben a diszpozitív jogszabályokkal, amelyek esetében minden szabad, ami nem tiltott. (Ennek remélhetőleg helyes értelmezése és megértése is oka volt annak, hogy volt bátorságom a rendelet megfogalmazásakor „finomításokat” tenni.)

Visszatérve a normafedezet meghatározásához, ha a pénztár aktuáriusa végzi a normafedezet meghatározását, akkor ő nyilván(?) a saját paraméterértékeivel dolgozik. A kérdőjel arra utal, hogy az is persze csak feltételezés, hogy mit tesz a pénztár aktuáriusa, ha nincsenek számára előírt paraméterértékek. Ha lenne egy erős és tekintélyes szakmai grémium, másképpen, ha a Magyar Aktuárius Társaság erős és tekintélyes szakmai grémium lenne, akkor ezen tulajdonságai folytán akár ki is kényszeríthetné és joggal kényszeríthetné ki, hogy tagjai valamilyen közös, „központi” paraméterértékekkel számoljanak. Természetesen, az eredeti elképzeléskor is a közös, „központi” paraméterértékeken és nem a(z akkor még Pénztár)Felügyeleten volt a hangsúly.

Ami valójában lényeges változtatást igényel a jelenlegi rendszeren az tehát az, hogy a normajáradékot/normafedezetet nem határozhatja meg a pénztár aktuáriusa, másképpen (valójában sokkal pontosabban) fogalmazva: a normafedezet/normajáradék nem lehet pénztáranként különböző. Ennek ugyanis néhány, véleményünk szerint vállalhatatlan következménye van.

Képzeljük el, hogy van (az egyszerűség kedvéért) két azonos korú ember (és így majd a várható értékek figyelembevételétől eltekintünk), akik egyszerre lettek pénztártagok, mindig ugyanakkora (járulékköteles) jövedelemmel rendelkeztek, munkáltatóik pontosan egyformán fizettek utánuk járulékot (mindkét pillérbe), és most (majd) nyugdíjba vonulnak, csak nem ugyanabból a pénztárból. Feltételeink következtében mindkét személy esetében az egyéni számlán ugyanakkora összeg gyűlt össze, és mindkét személy induló tb-járadéka azonos. A jelenlegi helyzetben tehát a pénztár (aktuáriusa) a saját, a normafedezet meghatározásakor szükséges paramétereit (halandósági tábla, technikai kamatláb, költségek, jövőbeli ár- és bérindexek) – és a Felügyelet által egyébként jóváhagyott képleteit – használja.

Az egyéni számlákon összegyűlt összeget jelöljük S-sel, a közös induló tb-járadékot j-vel. Mindkét pénztárban összehasonlítják S-t és 0,25×j×P-t, ahol P-ben foglaltuk össze azt a szorzót, ami a fent említett paraméterek és képlet alapján adódott. (Nevezhetjük most tb-járadéktényezőnek is: az 1 forint induló tb-járadékhoz szükséges tőke nagyságát. Fix költséggel nem számolunk, pedig talán reális lenne, de ennek figyelembevétele csak a formulákat tenné hosszabbá. A jelöléseket egyszerűsítendő, sehol sem tüntetjük fel, nem emeljük ki P-nek különböző paraméterektől, például az életkortól való függését. Általában mindig azonos korúakról lesz szó, anélkül, hogy ezt újra említenénk.) Legyen ez a járadéktényező az egyik pénztárban P A , a másikban P B , és tegyük fel, hogy P A és P B oly módon nem egyenlő, hogy

0,25 × j × P B l S l 0,25 × j × P A

teljesül, azaz az A pénztár kéri az Alapot, hogy egészítse ki az egyéni számlán lévő összeget

N = 0,25 × j × P A – S-sel.

Ezt az Alap a törvény előírásainak megfelelően meg is teszi. (A jelenlegi helyzetben még itt is lehetnek kisebb-nagyobb problémák, hogy kinek a számai hitelesek és/vagy kit kinek kell ellenőriznie, de ezek ismét főleg ügyrendi, ügyviteli kérdések, és ilyenekből már sokkal bonyolultabbakat is szabályoztak ebben az országban.) Tegyük fel, hogy mindkét személy a saját pénztárától kap szolgáltatást, mondjuk, közönséges életjáradékot.

A pénztári járadékok esetében legyenek a járadéktényezők (1 forint induló pénztári járadék folyósításához szükséges tőkenagyság) P'A és P'B . Ha a normafedezet meghatározásakor figyelembe kell venni a tb nyújtotta hozzátartozói ellátásokat, akkor P g P’.

Joggal felvethető, hogy a pénztárak P (vagy P’) járadéktényezői fognak-e különbözni egymástól. Az első válasz az, hogy valószínűleg nem, mert az Mpt. biztosította korlátlan pénztár- (szolgáltató-) választás kiegyenlíti őket. Ugyanis mindenki azt a pénztárat választja szolgáltatójának, ahol a járadéktényező a legkisebb. Ennek megvalósítása, megvalósulása azonban nem is olyan egyszerű. Ezzel majd a következő részben foglalkozunk bővebben. Másképpen, az itteni problémák megoldása után marad még bőven megoldandó probléma. Elvben a járadéktényezők leginkább a költségparaméterekben, kevésbé az alkalmazott technikai kamatláb és legkevésbé a halandósági paraméterek miatt különbözhetnek, mivel országos, nyílt pénztáraink vannak. Az először említettek különbségének is persze határokat szab a verseny vagy annak elkerülése. Mint már említettük, azzal is vannak gondok, ha a verseny egyenlíti ki őket. Finoman fogalmazva is, még kevésbé lehet jónak tekinteni azt, ha a verseny elkerülése egyenlíti ki a járadéktényezőket. A kiegyenlítésben tehát igazán biztosak akkor lehetünk, ha legalábbis a normafedezet meghatározásánál használt P-k egyenlőségét törvényi szabályozással biztosítjuk.

Példánkhoz visszatérve, a B pénztár tagjának j B járadéka a

j B ×P'B = S

egyenletből, míg az A pénztár tagjának j A járadéka a

j A × P'A = S + N (= 0,25 × j × P A )

egyenletből adódik. A két személy tehát nyugdíjba vonul, és az első pillérbeli járadéka mellett mindkettő kapja a fent meghatározott járadékát is. Tegyük fel továbbá, hogy csak két lehetőség van: P A és P B közül az egyik igaz.

Ha P A az igaz, akkor a B pénztárnak a nyugdíjba vonulás időpontjabeli értéken j B × ( P'A P'B ) összeget kell kérnie majd később az Alaptól tartalékai elégtelensége miatt. Egyszerű algebrai számítás után adódik, hogy ez az összeg nagyobb, mint amennyit a pénztárnak a tag nyugdíjba vonulása időpontjában kellett volna kérnie, nevezetesen N = 0,25 × j × P A – S-t.

(Ugyanis

j B × (P'A P'B ) – (0,25 × j × P A – S) = j B ×P'A – 0,25 × j × P A = (j B j A ) × P'A ,

és mivel j A = 0,25 × j × P A /P'A ; j B g 0,25 × j × P B / P'B és P A / P'A = P B /P'B ezért az utolsó különbség nagyobb, mint 0. P /P’ azért pénztárfüggetlen, mert mi mást tudnánk róla elképzelni.)

Ha viszont P B az igaz, akkor az A pénztár (majd) ki tud osztani mostani (a nyugdíjba vonulás időpontjabeli) értéken j A × (P'A P'B )-t, ami – egy, az előzőhöz hasonlóan egyszerű algebrai számítás után láthatóan – több, mint amennyit most felvett, ami emlékeztetőül N = 0,25 × j × P A – S volt.

(Ugyanis

0,25 × j × P A Sj A × ( P'A P'B ) = j A × P'B S = j A × P'B j B × P'B ,

és mivel – amint az előbb már láttuk – j B g j A , azért az utolsó különbség kisebb, mint 0.)

Az első esetben, amikor a B pénztárnak később többet kell kérnie, mint amennyit most, a nyugdíjba vonulás időpontjában kellett volna, azt lehet mondani, hogy a paraméterek helytelen megválasztása miatt a példában szereplő pénztártag jól jár az Alap, illetve a pénztár, még pontosabban a többi pénztártag rovására. (Hiszen az Alap szolgáltatásait a pénztárnak vissza kell fizetnie.) A második esetben, mikor az A pénztár később, a példában szereplő pénztártag halála után több pénzt tud kiosztani, mint amennyit most felvett, akkor a pénztártag rovására a többiek járnak jól.

Az előzőek azt mutatják, hogy a jelenlegi rendszerben valótlan járadéktényezők használata felboríthatja az Alapot, nem jó a tagoknak (legalábbis azoknak nem, akik rosszul járnak, másképpen sérti a pénztármozgalom egyes alapvető elveit), és így a pénztáraknak sem. (Nemcsak a 0,25 × j × P B l S l 0,25 × × j × P A , hanem más esetben is lehet a fentiekhez hasonló anomáliákat produkálni.) Ha már egyszer az Mpt. ezt a garanciát – egy kicsit szélsőségesen fogalmazva – a befizetések átcsoportosításával oldja meg, akkor ne adjon lehetőséget további, egyáltalán nem indokolható és elfogadható ilyen átcsoportosításokra.

Ugyanakkor, a fentiekhez hasonlóan adódik, hogy milyennek kell lennie a normafedezet meghatározásához (egységesen) használt P K járadéktényezőnek.

Legyen egy A pénztár járadéktényezője P A , a pénztár egy tagjának a nyugdíjba vonulás időpontjára az egyéni számláján összegyűlt tőke nagysága: S. A normajáradék meghatározásánál figyelembe vett induló tb-járadék nagysága j. A normafedezet nagysága a központi paraméterek szerint 0,25 × j × P . Ha

S l 0,25 × j × P K ,

akkor az Alapnak N = 0,25 × j × P K – S nagyságú összeggel ki kell egészítenie az egyéni számlán lévő tőkét, aminek eredményeképpen az 0,25 × j × P K nagyságú lesz. Ebből a pénztár

0,25 × j × P K / P'A

nagyságú járadékot fizet, ami nagyobb, mint 0,25 × j, ha

P K g P'A .

Ha viszont

S g 0,25 × j × P K ,

akkor az Alap nem fog beavatkozni. Az A pénztár S/P'A (induló) nagyságú járadékot fog szolgáltatni. Kell hogy

S/P'A g 0,25 × j

legyen, ami biztosan teljesül, ha

P K g P'A .

Tehát a normafedezet meghatározásánál használt járadéktényezőnek nagyobbnak kell lennie, mint a pénztárak (vesszős) járadéktényezőinek a maximuma. (Tessék észrevenni, hogy nem mondtuk azt, hogy a 0,25 × j a normajáradék, hanem azt állítottuk, hogy a pénztári járadéknak ennél nagyobbnak illik/kell lennie.)

Hogy a normafedezet meghatározásánál használt járadéktényezőnek milyen mértékben kell a pénztárak járadéktényezői maximumánál nagyobbnak lennie, az már egy másik, további probléma, amivel most nem kívánunk foglalkozni, említésével csak illusztrálni akartuk a problémák összefüggését. (A mérték nagyságának a kérdése a teljes rendszer megtervezéséhez kapcsolódik. Mekkorák legyenek az Alap eszközei, ehhez mekkora befizetésekre van szüksége stb.) Az is érzékelhető, elfogadható ugyanakkor, hogy a normafedezet paraméterei meghatározásának kérdése olyan probléma, amit egy felügyelet (és/vagy egy mellette működő szakértői grémium kitűnően) képes lesz majd megoldani.

Valójában a „biztmat” rendelet megfogalmazásakor meg akartuk adni azokat a (hiányzó) kereteket, amelyeket az Mpt. megfogalmazásakor kellett volna megtenni. Nem igazán tudjuk, hogy egy jogszabályrendszer módosításakor van-e lehetőség a rendszer valamilyen átstrukturálásra is. Ha igen, akkor talán majd itt és így kellene elkezdeni a módosítást. Sokszor egyszerűen megmagyarázhatatlan, hogy valami miért került törvényi, más pedig alacsonyabb szintű szabályozásra, még akkor is, ha tudjuk, hogy másképpen múlik az idő a politikában, mint a szakmában. Némileg másképpen fogalmazva, ennek a különbségnek negatív következményei biztosan csökkennek valamilyen strukturált törvényalkotás esetében, amikor példának okáért a törvény határozza meg a normafedezetet, mondjuk úgy, ahogyan mi tettük, és alacsonyabb szintű jogszabályok – esetleg „csak” az állami igazgatás egyéb jogi eszközei – tartalmazzák azt, hogy mit és hogyan kell a normafedezet meghatározásához figyelembe venni.

A mostani történések azt mutatják, hogy a jogszabályalkotás, -módosítás ilyen megközelítésére továbbra is kevés remény van. Éppen most kerül(t már?) a Parlament elé az Mpt. módosítása, amely többek között tartalmazza a már idézett 30. § (2) bekezdésének, a normajáradék meghatározásának pontosítását. Ennek az eddigiek szerint egyfelől semmi értelme, hiszen értelme annak lenne, ha az eddig tárgyaltak és a következő részben tárgyalandók alapján kezdődne és történne a szakmával is egyeztetett törvénymódosítás. Ha az eddig itt leírtakban nincs hiba, akkor a Parlament elé került módosítás nemcsak értelmetlen, hanem rossz is. Ráadásul a javaslat előkészítői (most is) megfeledkeztek a módosítás makrogazdasági hatásainak (a költségvetés később jelentkező terheinek) vizsgálatáról. Ennek mértékéről most még keveset tudunk, őszintén szólva csak érezzük, hogy ez jelentős. A mérték nagysága megkérdezhető az általunk korábban tárgyalt „pontosításokkal” kapcsolatban is. Hogy mindezek a költségvetés, illetve az egyén szempontjából elhanyagolhatók, csak a vizsgálatok elvégezése után lehet állítani, de főképpen jobb precízen megfogalmazott, minél kevesebb utólagos értelmezést kívánó, illetve ilyenre lehetőséget adó törvényt vagy törvénymódosítást alkotni.

Újra szeretnénk kijelenteni, hogy ez nem könnyű. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a nehézségeket az okozza, hogy egymás mellé került, össze lett kötve az felosztó-kirovó rendszer – ahol a számítások többnyire az időben keresztbe (egyszerre egy időpontra vagy egy viszonylag rövid időintervallumra) történnek – és a tőkefedezeti pillér, ahol viszont időben hosszában számolnak.



[41] Stahl János, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (e-mail: stahl.janos@pszaf.hu).

[42] Stahl János: A vegyes nyugdíjrendszer néhány problémája. 50 éves a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem. Jubileumi tudományos ülésszak, 1998. október 1–3., Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Budapest, 4. kötet, 2844–2851. o.

[43] Azért csak nagyjából és nem idézünk mindent és mindenütt pontosan, mert akkor rendkívül terjedelmessé válna a tanulmány: a rendeletnek a normafedezetre és/vagy normajáradékra vonatkozó részeiből csak azzal foglalkozunk, ami a mondanivalónk szempontjából érdekes.