Ugrás a tartalomhoz

Körkép reform után Tanulmányok a nyugdíjrendszerről

Antal Kálmánné, Augusztinovics Mária, Bod Péter, Borlói Rudolf, Czúcz Ottó, Ferge Zsuzsa, Gál Róbert Iván, Gerencsér László, Major Klára, Martos Béla, Máté Levente, Matits Ágnes, Katharina Müller, Réti János, Simonovits András, Stahl János, Szabó Sándorné Csemniczki Katalin, Szikra Dorottya, Tarcali Géza, Toldi Miklós

Közgazdasági Szemle Alapítvány

4. A NYUGDÍJREFORM ELEMEINEK EGYÜTTES HATÁSA

4. A NYUGDÍJREFORM ELEMEINEK EGYÜTTES HATÁSA

Ebben az összefoglaló szakaszban bemutatjuk a nyugdíjreform fentiekben részletezett fontosabb elemeinek együttes hatását. Az eredmény a 7. ábrán található.

7. ábra. A korosztályi számlák változása a nyugdíjreformnak köszönhetően (forint)

7. ábra. A korosztályi számlák változása a nyugdíjreformnak köszönhetően (forint)

Az ábrán ismét az eredeti, a reform nélküli állapot bemutatásakor használt léptékre térünk vissza. A legfontosabb megállapításunk, hogy – a fentiekben részletezett feltevések szerint – a nyugdíjreform jelentősen csökkentette a rendszerben eredetileg meglévő súlyos egyensúlytalanságot. A jövőben megszülető nemzedékekre váró nettó veszteségek mintegy háromnegyede a reform hatására eltűnt. Ennek költségei zömmel a már élő aktív korosztályokat terhelik, kisebb mértékben azonban, elsősorban a svájci indexálás miatt, a nyugdíjasok is rosszabbul járnak. A fentiekben külön-külön elemzett reformelemek közül a leglényegesebb változásokat a svájci indexálás és a korhatáremelés hozza, de nem elhanyagolható a rendszer feltőkésítéséből származó egyensúlyjavulás sem. A degresszivitás megszüntetése és a 2013 után bevezetésre kerülő új skála jelentősége kisebb, ráadásul e két reformelem többé-kevésbé kioltja egymást. Hozzá kell tenni, hogy ez a következtetés az esetleges viselkedési reakciók figyelembevétele nélkül adódik.

Másik fontos következtetésünk, hogy a jelentős változások ellenére – az alapmodell feltevései szerint – a rendszer továbbra sem került teljesen egyensúlyba. A most születettek és a jövő nemzedékek a várakozások szerint továbbra is nettó befizetői maradnak a rendszernek, azaz befizetéseik negatív reálhozamot fognak produkálni.

Ha az egyes feltevéseket megváltoztatjuk, a fő következtetés változatlan marad: a hosszú távú egyensúly jelentősen javult a reform nyomán. Ugyanakkor a termelékenység ütemének gyorsabb évi növekedése jelentősen közelebb visz az egyensúly eléréséhez. A termelékenység évi 3 százalékos növekedési üteme mellett a rendszer gyakorlatilag egyensúlyba kerül hosszú távon. A jelenlegi fiatalok terhelése azonban jelentősen megnő. Hasonló, bár kisebb mértékű változást okoz a tőkehozamok feltételezettnél magasabb szintje. A termelékenység gyorsabb növekedése és a magasabb tőkehozamok azonban nemcsak a hosszú távú egyensúlyt befolyásolják, hanem a már élő korosztályok közötti teherelosztást is.