Ugrás a tartalomhoz

Körkép reform után Tanulmányok a nyugdíjrendszerről

Antal Kálmánné, Augusztinovics Mária, Bod Péter, Borlói Rudolf, Czúcz Ottó, Ferge Zsuzsa, Gál Róbert Iván, Gerencsér László, Major Klára, Martos Béla, Máté Levente, Matits Ágnes, Katharina Müller, Réti János, Simonovits András, Stahl János, Szabó Sándorné Csemniczki Katalin, Szikra Dorottya, Tarcali Géza, Toldi Miklós

Közgazdasági Szemle Alapítvány

15. fejezet - Tiszta és homályos társadalmi szerződések

15. fejezet - Tiszta és homályos társadalmi szerződések

Melyik hogyan szolgálja a társadalmi biztonságot?

FERGE, ZSUZSA

Kivonat

A modern jóléti állam központi újraelosztást szolgáló intézményei sokak szerint elvesztették gazdasági fenntarthatóságukat és társadalmi támogatottságukat. A következmény: az állam közjó iránti elkötelezettségének gyengülése. A tanulmány arra keres magyarázatot, hogy miért utasítanak ma el sok korábbi társadalmi szerződést. Polányi gondolataiból kiindulva négy „egyelvű” hozzájutási sémát vizsgál: az egyoldalú jótékonyságot, a reciprocitást, a tiszta piaci cserét és az állampolgári jogosultságot. Az egyelvű rendszerek funkcionális hiányosságai miatt jönnek létre a többelvű, komplex rendszerek (a piaci munkaszerződéseket reciprocitási alapokra is épülő munkajog veszi körül, a társadalombiztosításban összefonódik az üzleti biztosítás, a reciprocitás és a szociális jog). Ilyenkor a szerződések „homályossá”, „maszatossá” válnak. A homályos szerződések komplex társadalmi-gazdasági célokat szolgálhatnak, mert legitim módon ellentétes érdekeket egyeztetnek össze. A neoliberális irány elutasítja a homályos szerződéseket. Többnyire alig átalakított egyelvű rendszereket kíván visszahozni, mint a tiszta jótékonykodás vagy a tiszta piac. Egyelőre bizonytalan, hogy a régi homályos szerződések megreformálhatók-e az új viszonyoknak megfelelően, és ha nem, van-e a társadalmakat valamennyire is integráló demokratikus alternatíva. [62]



[62] A tanulmánynak az utolsó három évben több magyar és angol változata készült el. A folytonos újragondolásban sokat segített S. M. Miller bátorítása, Michel Adler, Krémer Balázs, Adrian és Dorothy Sinfield és Guy Standing kritikája, illetve Augusztinovics Mária szerkesztői munkája. A „maszatos” szerződés kifejezést Krémer Balázsnak köszönhetem.

Ferge Zsuzsa egyetemi tanár, az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézete (e-mail: fergesp@ludens.elte.hu).

A látszólagos inkonzisztenciák a stabilitást szolgálhatják olyan kompromisszumok révén, amelyeket nem a logika vezérel.

[Marshall (1965) 134. o.]

1. BEVEZETÉS

1.1. Az érvrendszer háttere

A modern jóléti államok „jóléti” intézményrendszere sokféle érdek kompromisszumos összhangba hozásával jutott el oda, hogy többféle társadalmi célt képes viszonylag sikeresen összeegyeztetni [Baldwin (1990)]. Olyan társadalmi szerződések köttettek, amelyek egyszerre szolgálták az egzisztenciális biztonságot, a társadalom integráltságát és némiképpen a társadalmi igazságosságot is.

A tanulmányban a szerződés fogalmát széles értelemben használom, ideértve írott és íratlan szerződéseket. Valójában az íratlan szerződés a szerződésjog kiindulópontja. Fried szerint „létezik egy konvenció, amely meghatározza, mit jelent az ígéret, és milyen vonzatai vannak. E konvenció szerint az ember másokban várakozást kelthet. A bizalomra és tiszteletre vonatkozó kanti alapelvek értelmében helytelen a konvencióra hivatkozva ígéretet tenni, majd az ígéretet megszegni” [Fried (1981) 17. o.). A jogi szerződéselmélet közvetlenül nem alkalmazható nem személyközi ígéretekre, de a filozófiai szerződéselméletben (Hobbestól Rousseau-n és Kanton keresztül Rawlsig) mindig társadalmi léptékű szerződésekről van szó. A „társadalmi szerződés” a kormányzat (állam) és a polgárok közötti megegyezés valamilyen lényeges társadalmi kérdésben. Egyik példája a generációk közötti kimondott, de íratlan nyugdíjszerződés. Augusztinovics Mária (1990) – szerintem helyesen – ennél is tágabban definiálja e generációs szerződéseket. A társadalmi szerződésben foglalt kötelezettségek jogilag nem mindig kényszeríthetők ki, de még ilyenkor is hatnak a résztvevők magatartására. A megegyezés kifejezés arra utal, hogy a felek aktívan és elvben egyenrangú félként vesznek részt a szerződés kidolgozásában. Azaz – ismét elvben – a társadalmi szerződés demokratikus folyamatban jön létre, amely folyamatban a polgári és politikai jogok segítik a szociális és gazdasági jogok kikényszerítését, azaz magának a modern szociális állampolgáriságnak a formálódását [Marshall (1965)].

A globalizációs folyamatokat vezérlő uralkodó ideológiák sok okból bírálják a társadalmi szerződéseket. Az egyik érvrendszer gazdasági. Ez azt hangsúlyozza, hogy a globális verseny feltételei között az ilyen szerződések nem fenntarthatók. A szerződéseket helyettesíthetővé teszi, hogy a felszabadított piac gazdasági növekedést hoz, amely automatikusan lecsurog, és a szegények javát szolgálja [Dollard–Kraay (2000)]. A nagy vihart kavart és vitatható adatokat használó tanulmány mellett a gazdasági érvelés sokkal kifinomultabban is működhet. Egy legújabb közelítés a létbizonytalanság kérdését kockázatkezelésként értelmezi. Új, tág meghatározást ad a társadalmi védelemre (Social Protection, SP), amelynek középpontjában a társadalmi kockázat kezelése (Social Risk Management, SRM) áll. „A társadalmi védelem olyan közbeavatkozásokat jelent, amelyek 1. segítenek az egyes háztartásoknak és közösségeknek, hogy jobban kezeljék a kockázatokat; és 2. a végzetesen szegényeknek támogatást nyújtanak.” [Holzmann–Jorgensen (2000) 9. o., kiemelés az eredetiben.] Ezzel – minden deklarált szegénypárti jó szándék ellenére – a társadalmi védelem fogalma végzetesen leszűkül.

A gazdasági érvek mellett politikailag is szokás érvelni a homályos szerződések fenntarthatatlansága mellett. Ilyen érv az, hogy „az egyéni megtakarítási számlák ellenállóbbak a politikai kockázatokkal szemben, mint a tőkefedezet nélkül működő, államilag kezelt közfelelősségű[63] munkanélküliségi vagy egészségügyi ellátások” [Holzmann–Jorgensen (2000) 23. o.].

E tanulmány valódi indítéka nem a gazdasági vagy a politikai kritika, hanem a társadalombiztosítás egy harmadik típusú bírálata. E szerint a társadalombiztosítási rendszerek homályosak, és ezért instabilak. „Minden nyugdíjrendszer kialakításába beépül a célok konfliktusa. Ideálisan mindenki számára lehetségessé kellene tenni, hogy életkeresetéből megfelelő részt félretegyen nyugdíjazása idejére. Civilizált társadalmakban ugyanakkor olyan cél is van, hogy a nyugdíjazás után senki életszínvonala ne süllyedjen egy küszöb alá, függetlenül attól, hogy az illető mennyit keresett, és mennyi járulékot fizetett. Minden kísérlet, amelyik a két célt – az intertemporális biztosítást és a személyek közötti újraelosztást[64]  – egyetlen »nyugdíjpillér« segítségével kívánja megvalósítani, szükségképpen vezet homályos és dinamikusan instabil kompromisszumokhoz.” [World Bank (1995) 31. o.; kiemelés tőlem – F. Zs.] Ezért van szükség a társadalombiztosítási nyugdíj minimalizálására és a magánmegtakarítások maximalizálására.

Az igaz, hogy minden kompromisszum szükségképpen instabil. Ahhoz, hogy valamennyire megszilárduljon vagy folyamatosan fenntartható legyen, állandó újratárgyalásokra van szükség, amikor a szerződéseket a változó feltételekhez igazítják. A nyugdíjrendszerek instabilitása azonban nem a konfliktusos céloknak, hanem az újratárgyalások elmaradásának a következménye. Ugyanakkor sajnos az a helyzet, hogy a legnagyobb látszólagos stabilitás akkor érhető el, ha nincs demokratikus kompromisszum, s az erősebb érdek akadályoztatás és akadékoskodás nélkül érvényesül. A homályos szerződéseket most láthatólag ilyen veszély fenyegeti.

A tanulmány a fogalom szétszedésével és újbóli felépítésével a szerződések homályait kicsit közelebbről veszi szemügyre. A cél annak bizonyítása, hogy a nem piaci „homályok” egyfelől megfelelnek a társadalmi viszonyok összetettségének, másfelől ellensúlyozzák a piaci szerződések sokkal kevésbé nyilvánvaló homályait.

1.2. A tanulmány felépítése

A társadalmi szerződések valóban maszatosak. Ez azonban szerintem nem gyengéjük, hanem erősségük. A homályosságot jórészt az okozza, hogy különböző elosztási elveket kapcsolnak össze. Ezek mindegyike lehet legitim társadalmi szervező erő. Összevegyítésük épp azt teszi lehetővé, hogy kompromisszum jöjjön létre különféle érdekek és értékek körül.

A 2. fejezet négy „tiszta” elosztási elvet ír le. Valóban úgy tűnik, hogy a gyakorlatban létező különböző elosztási vagy integrációs sémák mögött elég jól láthatók a viszonylag tiszta, az adott sémát legitimáló elvek. Ezek az altruizmus vagy karitász, azaz az egyoldalú adakozás; a reciprocitás, amely olyan jószág- vagy szolgáltatásnyújtás, amely viszontszolgálatot vár; a piaci elv, amely a profitot optimalizáló cserét jelenti; továbbá a szociális polgárisághoz tartozó jogok abban az értelemben, ahogyan ezeket Marshall (1965) definiálta, és amelyek az univerzális ellátásokhoz adnak legitimációs alapot. Ezek közül az utolsó három elvre épülő tranzakciók értelmezhetők írott vagy íratlan szerződésként.

A kategóriák kialakításánál természetesen Polányi Károlyra támaszkodtam [Polányi (1944)]. Az eltérés annyi, hogy megpróbálom szétválasztani a gyakorlatban megjelenő tranzakciós sémákat és a mögöttük meghúzódó elveket. Ezen az alapon különböztetek meg egyelvű és komplex tranzakciókat.

A 3. fejezet az egyszerű, egyelvű sémák néhány jellemzőjét írja le, nevezetesen azt, hogy milyen hatalmi viszonyok működhetnek bennük; hogy mozgatóik gazdasági vagy más típusú racionalitások-e; hogy milyen hatásuk lehet a társadalom integráltságára; hogy milyen széles kört foghatnak át, és mennyire lehet megfelelő színvonalú az adott tranzakcióval a szükségletek kielégítésének szintje.

A gyakorlatban egy-egy elv önállóan generálhat tranzakciókat, vagy egymással kombinálhatók. A 4. fejezet azt állítja, hogy az egyelvű tranzakciók nem feleltek meg eléggé a bonyolult és sűrűsödő modern társadalom viszonyainak (például mert nem érnek el mindenkit, vagy színvonaluk alacsony, vagy politikailag törékenyek). E hiányosságok kiküszöbölésére jöttek létre a többelvű rendszerek (például a munkajoggal körülvett piaci munkaszerződés vagy a szociális jogokkal elegyített piaci biztosítási rendszer, azaz a társadalombiztosítás). Eközben a szerződések azonban homályossá, maszatossá váltak; azzal az előnnyel, hogy – épp a sokelvűség miatt – eltérő, konfliktusos célokat és érdekeket is képesek befogadni, amelyek alkalmasint a gyengébb szerződő fél érdekeit is szolgálhatják.

A neoliberális közelítés a társadalmi védelem többelvű és többcélú intézményeinek hitelét próbálja aláásni. Az 5. fejezet írja le azokat az alternatívákat, amelyekkel az új ideológia a maszatos szerződéseket helyettesítené. A fontosabbak ezek közül a tradicionális egyelvű tranzakciók, mindenekelőtt a tiszta karitász (a végzetesen szegények számára javallt biztonsági háló), és a tiszta piaci megoldások (például a versenyző magánbiztosítás) Az ajánlások között új homályos szerződések is szerepelnek, ezekben azonban többnyire az állampolgárok jogait egy tekintélyelvű hatalom gyengíti.

Az utolsó, 6. fejezet csak összefoglalja az érvelést. Nyitva hagyom azt a kérdést, hogy átalakíthatók-e, az új körülményekhez igazíthatók-e a régi homályos szerződések, vagy helyettük radikálisan új megoldásokat kell keresni.



[62] A tanulmánynak az utolsó három évben több magyar és angol változata készült el. A folytonos újragondolásban sokat segített S. M. Miller bátorítása, Michel Adler, Krémer Balázs, Adrian és Dorothy Sinfield és Guy Standing kritikája, illetve Augusztinovics Mária szerkesztői munkája. A „maszatos” szerződés kifejezést Krémer Balázsnak köszönhetem.

Ferge Zsuzsa egyetemi tanár, az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézete (e-mail: fergesp@ludens.elte.hu).

[63] Az állami intézmény angol megfelelője nemcsak „state”, hanem többnyire „public institution”. A „public” értelmezési tartománya szélesebb, mint a magyar „állami” fogalomé, ezért használom az állami mellett a közfelelősség fogalmát is.

[64] Augusztinovics Máriának természetesen igaza van abban, hogy minden biztosításban történik személyek közötti redisztribúció, hiszen mindegyik kockázatközösség.