Ugrás a tartalomhoz

Körkép reform után Tanulmányok a nyugdíjrendszerről

Antal Kálmánné, Augusztinovics Mária, Bod Péter, Borlói Rudolf, Czúcz Ottó, Ferge Zsuzsa, Gál Róbert Iván, Gerencsér László, Major Klára, Martos Béla, Máté Levente, Matits Ágnes, Katharina Müller, Réti János, Simonovits András, Stahl János, Szabó Sándorné Csemniczki Katalin, Szikra Dorottya, Tarcali Géza, Toldi Miklós

Közgazdasági Szemle Alapítvány

3. AZ EGYELVŰ HOZZÁJUTÁSI SÉMÁK TÁRSADALMI SAJÁTOSSÁGAI

3. AZ EGYELVŰ HOZZÁJUTÁSI SÉMÁK TÁRSADALMI SAJÁTOSSÁGAI

A hozzájutási elvek társadalmi – ezen belül hatalmi – viszonyokba ágyazva működnek, és tovább formálják e viszonyokat. E viszonyok határozzák meg, hogy az adott tranzakció erősíti vagy gyengíti a szociális integrációt, hogy milyen szinten és milyen körben elégít ki szükségleteket, hogy mennyire biztosít biztonságot. A továbbiakban, ha végtelenül leegyszerűsítve is, néhány ilyen sajátosságot bontok ki.[67]

3.1. Hatalmi viszonyok

Az egyes egyszerű hozzájutási elveket formáló hatalmi viszonyok radikálisan különböznek, amint ezt a következő nagyon leegyszerűsített áttekintés is érzékelteti.

– Az egyoldalú adás aszimmetrikus viszonyt hoz létre adó és kapó között, amely egyenlőtlenség a kapcsolat folyamatában felerősödhet.

– A reciprocitás definíciószerűen szimmetrikus viszonyokra épül és a szimmetriát erősíti. Ez nem azt jelenti, hogy a társadalmat magát nem szövik át egyenlőtlen hatalmi viszonyok. Csupán arról van szó, hogy a reciprocitási viszony (elvileg) a hierarchiában hasonló helyzetet elfoglalók között jön létre.

– A piaci viszonyok formálisan szimmetrikus hatalmi viszonyt tételeznek fel, valójában, ahogy erről szó volt, a szubsztantív egyenlőtlenség jelentős lehet.

– Az állampolgári (a szociális polgárisághoz tartozó) jogok törvényesítése feltételezi a modern állam létét szükségképpen egyenlőtlen és hierarchizált hatalmi viszonyokkal. A szociális jogok azonban attól függően lehetnek erősebbek vagy gyengébbek, hogy mennyire védi a szociális jogokat is a demokratikus berendezkedés, ezen belül az erős polgári és politikai jogok; hogy milyen erők és érdekek befolyásolják az adott kormányt; hogy milyen ideológiák működnek és hatnak a pozitív jogok mellett vagy ellen; és hogy végeredményben hogyan vélekednek a választók a szociális jogokról.

15.1. táblázat - 1. táblázat. Az egyelvű tranzakciókhoz kapcsolódó hatalmi viszonyok szimmetriája–aszimmetriája

Hozzájutási elv

Kapcsolat jellege

A kapcsolaton belüli szimmetria jellege

szimmetrikus

aszimmetrikus

formális

szubsztantív

Altruizmus

 

*

  

Reciprocitás

*

  

*

Önszabályozó piac

*

 

*

 

Állampolgári jog

*

 

* (?)

* (?)


Megjegyzés: a kérdőjel azt fejezi ki, hogy a hatás bizonytalan: a szimmetria a szélesebb társadalmi összefüggésektől függően lehet formális vagy szubsztantív.

Az 1. táblázat az egyes elvekhez kapcsolódó hatalmi viszonyok jellegét vázolja.

3.2. Racionalitás és társadalmi integráció

A tárgyalt tranzakciók mindegyikének van gazdasági magva, elvégre forrásokhoz juttatnak hozzá. Az egyes tranzakciókban meglévő racionalitás azonban nem szükségképpen jelenti a ráfordítást–kibocsátást, illetve profitot optimalizáló formális gazdasági racionalitást.

– Az altruizmust motiválhatja az erkölcsi kötelesség, az emberi érzékenység, valamilyen transzcendens jutalom vágya vagy a társadalmi zavaroktól való félelem. Ez utóbbi esetben persze formális gazdasági racionalitás is tetten érhető: olcsóbb lehet a zavargásokat megelőzni, mint később lecsillapítani. Ez azonban a tranzakcióhoz képest külsődleges megfontolás.

– A reciprocitási viszonyban a szubsztantív gazdasági racionalitás (hogy tudniillik javak cserélődnek) nyíltan elismerhető. Eredeti társadalmi funkcióját, a kohézió erősítését, csak akkor szolgálhatja jól, ha a formális racionalitást, ezen belül a profitszerzést valóban mellőzi.

– Az önszabályozó piac definíciószerűen a formális gazdasági racionalitásra épül.

– Az állampolgári jogon való hozzájutás mellett nem gazdasági, hanem politikai, etikai és társadalmi érvek szólnak, és az ezek érvényesítéséből adódó racionalitás sem gazdasági. A gazdasági racionalitás persze itt is fontos lehet, de nem tartalmilag, hanem feltételként – hogy elégségesek és tartósan fenntarthatók-e például a szükséges források.

E racionalitások elhelyezhetők egy olyan képzeletbeli skálán, amelynek egyik végpontja a formális piaci racionalitást jelképezi, a másik a tiszta altruizmust. Valahol a skála közepén helyezkednek el azok a tranzakciók, amelyek a gazdasági és nem gazdasági racionalitások törékeny egyensúlyával működnek.

A 2. táblázat első két oszlopa e skála két végpontját rögzíti. Az utolsó két oszlop a társadalmi integrációval való összefüggésre utal, azaz arra, hogy az adott elv inkább a rendszerintegrációt szolgálja, vagy inkább a szociális integrációt [Habermas (é. n.), Lockwood (1964)]. E megkülönböztetésnek különös fontosságot ad a társadalmi kirekesztés növekvő veszélye. A rendszer mint integrált egész elfogadhatóan működhet, és termelheti újra önmagát, ha bizonyos alapvető intézmények és mechanizmusok – elsősorban a piac, a közigazgatás és a nyilvános kommunikáció – nem működnek túl sok zavarral. Ha mindez formálisan rendszerként működik is, még nem biztos, hogy élhető is a társadalom. Ehhez az is szükséges, hogy az emberek egy adott társadalomhoz tartozónak tudják magukat, amely elfogadja őket, s amelyet ők elfogadnak. Az ilyen normatív módon is alátámasztott „szociális integráció” adhat alapot a kirekesztés megelőzéséhez [Ferge (2000)].

15.2. táblázat - 2. táblázat. Az adott elvhez kapcsolódó racionalitás és integratív szerep

Hozzájutási elv

A domináns racionalitás – két szélsőséges helyzet

A feltételezett hatás

gazdasági

morális, affektív, társadalmi

rendszerintegrációra

társadalmi integrációra

Altruizmus

 

*

 

* (?)

Reciprocitás

*

*

*

*

Önszabályozó piac

*

 

* (?)

*

Állampolgári jog

*

*

*

*


Megjegyzés: a csillag csak a hatás létét jelzi, erősségét nem jellemzi, a kérdőjel azt fejezi ki, hogy a hatás bizonytalan, illetve negatív (az integrációt gyengítő) is lehet.

3.3. A hozzájutás köre, az ellátások színvonala és biztonsága

A társadalmi tagsághoz olyan közrendszerek (állami rendszerek) szükségesek, amelyek gyakorlatilag mindenkit elérnek, és a szükségleteket elfogadható szinten elégítik ki. A „megfelelő” (adekvát) szint [Veit-Wilson (1998)] a társadalomban fennálló szabályok szerinti civilizált élet követelményeinek felel meg, és kiszámítható biztonságot nyújt. Az egyelvű tranzakciók ritkán teszik lehetővé azt, hogy a rendszer mindenkit elérjen, illetve ritkán biztosítják a megfelelő színvonalat és biztonságot.

– A jótékonyság aligha foghatja át a többséget. Személyközi kapcsolatokat feltételez, vagy legalábbis rövid függőségi láncokat – s ez csak elszigetelt eseménysor lehet a sűrű és bonyolult társadalmakban. Minthogy önkéntes cselekedetről van szó, a törvény nem erőszakolhatja ki, hogy minden rászoruló adományban részesüljön. A makroszinten intézményesülő szociális segély elvben minden rászorulót elérhet, de ez technikailag szinte lehetetlen. Ami a megfelelő szintet illeti, a személyes jótékonykodás esetén az adakozó dönt az adomány nagyságáról. Az adomány többnyire nem a rászoruló szükségleteiből indul ki. Az egyoldalú és alig befolyásolható döntés a jótékonysági kapcsolatban szükségképpen esetlegességet jelent. A közsegélyezés színvonala ritkán éri el a megfelelő szintet. A segélyezés mögött mindig meghúzódik a „kevésbé választhatóság” elve, amely azt fejezi ki, hogy a „szegénygondozásban részesülő helyzete sose lehet jobb, mint a legszerényebb viszonyok között élő munkásember helyzete” [Forbáth (1908)]. A diszkrecionális elemek sok bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot visznek a segélyezésbe.

– A reciprocitás lehetséges hatóköre a jótékonyságéhoz nagyjából hasonló, hiszen ugyanúgy személyközi kapcsolatokról vagy rövid kapcsolatláncokról van szó. A színvonal nem határozható meg általános érvénnyel, de a viszontszolgálatra nagy biztonsággal lehet számítani.

– Az önszabályozó piac elvben mindenkit elérhet. Gyakorlatilag azonban sokan kirekesztődhetnek a piacról. A leggyakoribb ok természetesen a szegénység, a vásárlóerő hiánya. A forrásokhoz való hozzájutás gátja (és ezzel a vásárlóerő-hiány forrása) sokszor a munkaerőpiac egyensúlytalansága, azaz a munkahiány. Ugyanakkor a piaci szerződésekben nem szempont a források megfelelő szintje (innen a dolgozó szegények), és a bizonytalanság szerves része a piaci működésnek. Kizárhatnak továbbá a piacról személyes okok (mozgásképtelenség), területi okok (közlekedési lehetőség hiánya) [Atkinson (1998)], és a piac természetétől voltaképpen idegen politikai-ideológiai okok is (például ha cigányt nem engednek be a boltba).

– A társadalmi tagság joga elvileg és definíciószerűen mindenkit átfog, és jogilag garantált, azaz biztonságos. Színvonala viszont – bár a rendelkezésre álló forrásoktól is függ – alapvetően politikai kérdés, s ez a biztonságot is befolyásolja.

Valamennyi egyelvű tranzakciónak vannak korlátai. Így például erősíthetik a szubsztantív egyenlőtlenségeket (adakozás és piac); szűk kört érintenek (adakozás és reciprocitás); a színvonal kérdéses (szinte minden esetben); a legitimáció megkérdőjelezhető (piac, állampolgári jogok); a biztonságos hozzájutás pedig gyakran nem garantálható.



[67] Schulte is egy mögöttes dimenzió mentén tesz különbséget a szociális ellátások között, de más logikával él. Nála a kiemelt sajátosság a tulajdonosi jog típusa. „A társadalombiztosításban egyenértékek pénzbeli cseréjéről van szó…”. „Az oktatási és foglalkoztatási támogatásoknál, illetve a családi ellátásoknál egyenértékek társadalmi cseréje” történik. A szociális segélynél „nagyon gyengék” a tulajdonosi jogok, mert itt nincs szó „teljesítmény és viszontteljesítmény cseréjéről” [Schulte (1998) 14–15. o.).