Ugrás a tartalomhoz

Körkép reform után Tanulmányok a nyugdíjrendszerről

Antal Kálmánné, Augusztinovics Mária, Bod Péter, Borlói Rudolf, Czúcz Ottó, Ferge Zsuzsa, Gál Róbert Iván, Gerencsér László, Major Klára, Martos Béla, Máté Levente, Matits Ágnes, Katharina Müller, Réti János, Simonovits András, Stahl János, Szabó Sándorné Csemniczki Katalin, Szikra Dorottya, Tarcali Géza, Toldi Miklós

Közgazdasági Szemle Alapítvány

3. A NYUGDÍJAKRA VONATKOZÓ SPECIÁLIS SZABÁLYOK

3. A NYUGDÍJAKRA VONATKOZÓ SPECIÁLIS SZABÁLYOK

Az előző pontban leírtak alapvetően meghatározzák a nyugdíjakra vonatkozó szabályokat is, tekintettel arra, hogy a nyugellátások is az 1408-as rendelet hatálya alá tartoznak. Azt azonban már a nyugdíjtéma tárgyalása előtt meg kell jegyezni, hogy a kialakult gyakorlat szerint a koordináció csak a kötelező, az állam által törvényi előírásokkal szabályozott nyugdíjrendszerekre terjed ki. A kiegészítő jellegű szakmai nyugdíjrendszerek, valamint az egyéni (önkéntes) nyugdíjbiztosítások nem tartoznak az 1408-as rendelet hatálya alá. E területen a hatály bővülése irányába hat, hogy a francia országos kiegészítő rendszer is a koordináció körébe került.

A nyugdíjjog megszerzését azon tagországok törvényei határozzák meg, amelyek a Közösségen belül mozgó személyekre vonatkoznak aktív életkoruk során. Ahogy az előzőkben már láttuk, az EU-n belül mozgó munkavállalóra egyidejűleg általában csak egy ország szociális biztonsági jogszabályai alkalmazhatók, így általában a biztosítás is csak egy országban állhat fenn. Ez az ország jellemző módon az, ahol az adott személyt foglalkoztatják, vagy ahol egyéni vállalkozó, akkor is, ha másik tagállam területén lakik.

A kiküldetés alapján munkát végzők a küldő munkáltató székhelye szerinti ország jogszabályának hatálya alá tartoznak. Azok a személyek, akiket szokásosan két vagy több ország területén foglalkoztatnak, a munkavégzés körülményeitől függően tartoznak a foglalkoztató székhelye, telephelye vagy a foglalkoztatott lakóhelye szerinti ország biztonsági rendszerébe. (A tengerészekre külön szabályok érvényesek.) Egyéni vállalkozók esetében a lakóhely a meghatározó, ha az érintett ott is folytatja vállalkozási tevékenységét. Ennek hiányában ott biztosított, ahol fő tevékenységét folytatja. Azok a vállalkozók, akik egy másik tagállamban foglalkoztatottként végeznek munkát, a rendeletben, illetve annak mellékletében fel nem sorolt esetekben ott biztosítottak, ahol foglalkoztatják őket. A rendelet mellékletében meghatározott esetek a tagországok többségét érintik, így az országok száma alapján való közelítésben az említett kettős minőségben történő foglalkoztatás általános szabálya inkább az, hogy az érintettekre egyidejűleg két tagállam jogszabályai vonatkoznak. A kivétel csak Hollandiát és Nagy-Britanniát nem érinti, Németország, Franciaország, Luxemburg és Görögország pedig csak részben érintett.

A nyugdíjjogosultság megszerzését is a nemzeti jogszabályok határozzák meg, így az egyes országokban akkor válik jogosulttá az érintett, amikor az adott országban előírt feltételeket teljesíti.

Az öregségi nyugdíjhoz szükséges korhatár eltérő lehet az egyes országokban. Ez elsősorban a nőknél fordul elő, de a rugalmas korhatár következtében a férfiakat és a nőket egyaránt érintheti. A jogosultság másik feltétele, a jogosultsági idő (a biztosításban töltött vagy a tartózkodási idő) is eltér a tagállamokban. A feltételeket országonként kell vizsgálni.

Ha valaki egy adott ország szabályai szerint jogosult a nyugellátásra, akkor azt igényelheti (és természetesen meg is kapja) függetlenül attól, hogy a többi országban megszerezte-e a jogosultságot. Az igénylőnek ahhoz is joga van, hogy meghatározza, mely időpontban kérje nyugdíjának folyósítását, ha a jogosultsággal már rendelkezik. Így például azt is megteheti, hogy egyik országtól igényli a nyugdíjat, a másiktól pedig nem, ha a halasztást kedvezőbbnek ítéli.

Ugyanakkor kedvezőtlen hatások is érhetik az öregségi korhatárt elérőt. Például, ha „utoljára” olyan országban dolgozik, ahol alacsonyabb a korhatár, és az ottani törvények keretei között nyugdíjba vonulásra kényszerül. Ez esetben ugyanis csak a nevezett országtól kaphat nyugdíjat, a magasabb korhatárt alkalmazó országból származó nyugdíjra még várni kell.

A nyugdíj megállapításához szükséges jogosító idők – szükség esetén – attól függetlenül összeadhatók, hogy azokat melyik tagállamban szerezték. A jogosultsági idők meghatározását annak az országnak a szabályai szerint kell elbírálni (meghatározni), amelyik országban azokat szerezték.

Ha a különböző tagországokban szerzett jogosultsági időket össze kell számítani, akkor azok nem fedhetik egymást. Ezen általános szabály alól kivételt jelentenek azok az előzőkben említett esetek, amikor a munkát végző két ország szabályainak hatálya alá tartozott.

A rokkantsági nyugdíjra való jogosultság meghatározásához a legnagyobb problémát a rokkantsági kritériumok EU-n belüli eltérései okozzák, amelyekről a tanulmány első része vázlatos képet adott. A fő szabály itt is az, hogy a jogosultságot azon országok szabályai szerint kell elbírálni, ahol az érintett aktív korában nyugdíjra jogosító időket szerzett.

Azokban az országokban, ahol a rokkantsági kritériumok megegyeznek, egymás orvosi minősítését el kell fogadni. Ahol ez az egyezés nem áll fenn, ott a másik országban készült orvosi diagnózis felhasználása a döntést hozó ország megítélésétől függ. A rokkantságot elbírálhatják a másik országban készített diagnózisok vagy saját vizsgálatuk, illetve a kettő kombinációja alapján.

A már rokkantsági nyugdíjban részesülők orvosi vizsgálatát általában abban a tagországban végzik, ahol az ellátásban részesülő lakik. (Amennyiben azt egészségi állapota megengedi, az érintettet felszólíthatják, hogy vizsgálatra annak az országnak az illetékes szervezeténél jelenjék meg, ahonnan az ellátást kapja.)

A nyugdíjak kiszámításának alapelve: minden ország a nála szerzett jogosultsági idők alapján viselje a nyugdíjterheket. Az egyes országok egymással együttműködve, de önállóan számítják ki az általuk fizetendő nyugdíjakat. A számítás módja attól függ, hogy a nyugdíjba vonuló szerzett-e annyi jogosultsági időt, amelynek alapján az adott országban – a többi országban szerzett időtől függetlenül – nyugdíjra jogosult. Ha igen, akkor két számítást kell elvégezni:

1. meg kell határozni, hogy az adott ország szabályai szerint az ott szerzett jogosultsági idő alapján mekkora nyugdíj illetné meg az igénylőt;

2. meg kell határozni az időarányos nyugdíjat. Ez oly módon történik, hogy összeadják a különböző országokban szerzett jogosultsági időket és ennek alapján meghatározzák: mennyi lenne az igénylő nyugdíja az adott ország szabályai szerint, ha az összes jogosultsági időt ott szerezte volna. Ez egy elméleti nyugdíjösszeget ad, amelynek akkora hányada az időarányos nyugdíj, amekkora az adott országban eltöltött jogosultsági idő aránya az összes jogosultsági időben.

A kétféle számítás alapján kijövő összeget összevetik, és ha azok nem egyeznek (és a gyakorlatban ez jellemző), akkor a nagyobb összeget biztosítja nyugdíjként az adott ország. E számítási mód azt szolgálja, hogy a Közösségen belül mozgó jogosult ne kerüljön kedvezőtlenebb helyzetbe, mint azok, akik csak az adott tagországban szereztek jogosultságot. (A megoldás természetesen nem problémamentes, hiszen egy adott ország jogosultja nem bonthatja fel nyugdíját két vagy több összetevőre, így az ebből fakadó előnyökkel nem élhet.)

Abban az esetben, ha az igénylő az adott ország szabályai szerint nem rendelkezik elegendő jogosultsági idővel, akkor a tagországokban szerzett jogosultsági időket össze kell számítani. Ebben az esetben – értelemszerűen – csak az időarányos nyugdíjat kell kiszámítani, és az igénylő ezt az összeget kapja az adott ország illetékes (nyugdíj-) teherviselőjétől.

Az előzőkben ismertetett általános megoldás mellett a Bíróság vonatkozó döntése alapján még egy közelítést kell alkalmazni: ha azok között az országok között, ahol az érintett jogosultságot szerzett, a Közösség megalakulása vagy a csatlakozás előtt kétoldalú megállapodás volt érvényben (és azt nem mondták fel), akkor a kétoldalú egyezményben rögzített számítás eredményét kell elfogadni, ha az kedvezőbb, mint az ismertetett általános szabály szerinti összeg.

A rokkantsági nyugdíjak megállapításánál az öregségi nyugdíjakra vonatkozó szabályoktól eltérő szabályok is érvényesülnek, illetve érvényesülhetnek. Az EU tagországaiban két (A és B) típusú rokkantsági nyugdíj létezik. Az egyik (A) rendszerben az ellátás összege nem függ a jogosultsági időtől, a másikban (B) pedig függ.

Azon személyeknek az ellátását, akik csak a B rendszerekben vagy az A és B rendszerekben szereztek jogosultságot, az általános szabályok szerint kell meghatározni. Azok, akik kizárólag A típusú rendszerekben szereztek jogosultságot, attól az országtól és annak az országnak a szabályai szerint kapják az ellátást, ahol a munkaképtelenség és ezt követően a rokkantság bekövetkezett. A megállapított nyugellátások a jogosultakat attól függetlenül megilletik, hogy mely ország polgárai. (A nyugdíjak exportálhatók. Ezt azért említjük, mert nem minden készpénzellátás esetében biztosított ez a lehetőség.)

A bonyolult eljárások és feltételek következtében az EU-n belül mozgó munkavállalók nyugdíjigényének elbírálása és a nyugdíj meghatározása általában hosszú időt vesz igénybe. Ennek ellensúlyozása érdekében az együttműködésre vonatkozó szabályok mellett a rendelet előírja, hogy az érintett kérésére a nyugdíjigény előtt a teljesített jogosító időket összegezni kell, illetve a várható elhúzódás esetén előleget kell biztosítani.

A nyugdíjigények fogadásában és elbírálásában az érintett szervezetek együttműködnek. Ennek keretében:

– a tagállamok illetékes hatóságai tájékoztatják egymást a rendelet alkalmazása során hozott határozataikról, jogszabályaik módosításáról;

– a tagállamok hatóságai és kötelezettjei úgy támogatják egymást, mintha saját jogszabályaik alkalmazásáról lenne szó;

– nem utasítják vissza azokat az ügyiratokat, amelyeket egy másik tagállam hivatalos nyelvén fogalmaztak;

– adatátadásra az átadó, adatfogadásra az átvevő ország adatvédelmi szabályai vonatkoznak;

– a személyi adatoknak a szociális biztonságtól eltérő célokra történő felhasználás csak az érintett személy beleegyezésével vagy a hazai jogszabályokban meghatározott biztosítékokkal összhangban történhet;

– bármely tagállam szerve az illetékes államhoz továbbítja a kérelmeket, megkereséseket. (Feldolgozó szerv: aki szervezi, koordinálja az igénylő jogosultságainak elbírálását és a nyugdíj meghatározását.)

A nyugdíjigényeket erre a célra kialakított formanyomtatványokon kell benyújtani. E formanyomtatványok a tagállamok hivatalos nyelvein készülnek, és minden helyükön azonos tartalmú információk szerepelnek.

Az igényeket a lakóhely szerinti kötelezettnél (teherviselőnél) kell előterjeszteni. Ha az igénylő nem tartozott ezen ország szabályai alá, akkor az igényt annak az országnak a teherviselőjéhez továbbítják, amelynek szociális biztonsági szabályai utoljára vonatkoztak az igénylőre. Ide kell benyújtani azoknak az igényeit is, akik nem tagállam területén laknak. Ha a rokkantsági nyugdíjat A típusú rendszerben szerzi a jogosult, akkor annak az országnak a megfelelő szerve az illetékes (feldolgozó) szerv, ahol a rokkantság bekövetkezett.

Az előzők alapján illetékes feldolgozó szerv gondoskodik arról, hogy az igénylés minden érintett tagországba mielőbb eljusson a jogosultsági idők megállapítása és az igényelbírálás megkezdése érdekében.

Az illetékes kötelezett a határozatot vagy közvetlenül küldi meg az igénylőnek, vagy az illetékes állam összekötő szerve útján. A határozat másolatát megküldik azon állam összekötő szervének, amelynek területén az igénylő lakik.

Külön jogszabályok vonatkoznak azokra az esetekre, amelyekben a biztosítási esemény korábban következett be, mint ahogy arra a vonatkozó rendelet hatálya kiterjedt volna. Ezeknek a szabályoknak az említése nálunk különösen azért fontos, mert jelentős azoknak a személyeknek a száma, akik már nyugdíjjogosultak vagy a csatlakozásig azok lesznek, és önálló magyar nyugdíjra való jogot ugyan nem szereztek, de valamennyi magyar biztosítási idejük van. Feltételezhető, hogy Magyarország csatlakozásakor ezek az igények teszik ki az „EU-s nyugdíjigények” zömét.

A rendelet 1972. október 1-jén lépett hatályba, 1982-től pedig kiterjed az egyéni vállalkozókra, a különböző országok pedig eltérő időpontokban csatlakoztak, illetve csatlakoznak a Közösséghez, illetve az Unióhoz. Ezekre az esetekre vonatkozóan a rendeletek (1408-as és 574-es) megállapítási és folyósítási szabályokat egyaránt ad:

– a jogosultság megállapításánál mindazokat az időket figyelembe veszik, amelyeket az érintett a tagállamok területén korábban teljesített;

– minden olyan juttatást megállapítanak vagy újrafolyósítanak, amelyeket korábban az érintett állampolgársága vagy lakóhelye miatt nem állapítottak meg, illetve szüneteltettek;

– a korábban megállapított nyugdíjakat az érintett személy kérelmére ismét megállapítják;

– ha az érintett a rá irányadó hatály kezdő időpontjától számítva két éven belül kéri a nyugellátás újramegállapítását vagy folyósítását, akkor az igényjogosultság az említett kezdő időponttól áll fenn.

Ha a jogosultság kezdő időpontja és az igénybejelentés közötti időszakban az érintettre vonatkozó tagállami szabályok kedvezőbbé váltak, akkor az ellátást az igénybejelentés napjától is kérheti.

A nyugdíjak újbóli megállapítása esetén értelemszerűen az 1408-as szabályai szerint kell eljárni. Ez az eljárás azonban nem vezethet a korábbinál kisebb ellátáshoz.

Azokban az esetekben, amikor a jogszerzés az 1408-as alkalmazhatósága előtt bekövetkezett, de az ellátás megállapítására nem került sor, kettős megállapítást kell végezni. A megállapítás a rendelet adott személyre történő alkalmazhatósága előtti és utáni szabályok szerint történik. Az alkalmazhatóság előtti számításnál attól függően kell eljárni, hogy az érintett kétoldalú egyezmény hatálya alá tartozott-e, vagy sem. Ha igen, akkor a közösségi szabály és a kétoldalú egyezmény szerint is meg kell állapítani az ellátást. Az érintett a kedvezőbbet kaphatja, feltéve, ha az alkalmazhatóság utáni közösségi szabályozás nem eredményez kedvezőbb ellátást.

E témakör lezárásaként felhívjuk a figyelmet arra, hogy csak az általános szabályokra és a legjellemzőbb eltérésekre koncentráltunk, a speciális szabályok megismerését a szóban forgó rendeletek, bizottsági állásfoglalások, határozatok és a Bíróság döntéseinek tanulmányozása teszi lehetővé.