Ugrás a tartalomhoz

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.

Enciklopédia Kiadó

Enciklopédia Kiadó

KONKOLY, Gyula

KONKOLY, Gyula

képzőművész, (Budapest, 1941. július 21. - )

1956-1964: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Hincz Gyula. 1971: B. de Paris nagydíja (csoportos); 1992: Munkácsy-díj. 1964-1965 között Bécsben, Olasz- és Franciaországban járt tanulmányúton. 1970-ben rövid Olaszországi tartózkodás után Franciaországba emigrált. Távollétében két és fél év felfüggesztett börtönbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték. 1990-1991-ben Svédországban dolgozott. 1991-ben visszatért Magyarországra. 1992-1995 között a Janus Pannonius Tudományegyetem, Mesterképző iskolában tanszékvezető tanár. ~ a 60-as évek közepén induló magyar neoavantgárd mozgalom egyik kezdeményezője, az Iparterv-csoport kiállítója volt. Főiskolás korában csatlakozott Csernus Tibor, Lakner László és Szabó Ákos szürnaturalista irányzatához és az általuk meghonosított és kidolgozott eszköztár felhasználásával (tárgyi zsúfoltság, visszakapart és cuppantott felületek) személyes hangú képeket festett (Vacsora a szabadban; A Múzsa jelenléte a Magyar Képzőművészeti Főiskolán; A Gyógyfürdő parkja, 1962-64). A Bécsben látott nagy amerikai pop-art kiállítás és a párizsi Galerie Sonnabend anyagainak ismeretében sajtófotó-motívumokat, klasszikus művészeti idézeteket (George de la Tour, Tiziano, Rembrandt, Goya) társított csorgatásos és hard edge-es felületekkel, applikált textillel (Ugar-ragu, 1965; Dózsa, 1966; Danaé és Maya, 1966; Szt. József a gyermek Jézussal, 1967). Műgyanta felhasználásával készült sokkoló, groteszk, harsány színű objektjei a magyar pop-art legradikálisabb darabjai (Főiskolai tanulmány; Lágyított tojás; Egy rózsaszál szebben beszél, 1968). E radikalizmus vezetett az environmentális, konceptuális munkákhoz. Az egyszerű fizikai és kémiai törvényszerűségeket felhasználó ún. onánia-modellek ál-zárt rendszerként működő jég és gázdugattyúk, míg az 1969. október 24-én nyíló Iparterv II. kiállítás emblematikus műve, egy vattába és gézbe csavart, hipermangánt vérző, emberméretű jégtömb az emlékmű-sorozat része. A Karácsony és Újév közötti leninvárosi Ünnepi hét environmentális akció sorozat, központjában az Itt jelentkezzen öt egyforma ember! együttessel a politikai neoavantgárd egyértelmű példája. Az 1970 februárjában a Fényes Adolf Teremben látható kiállítás politikai konceptuális environment az elnyomottság és kiszolgáltatottság állapotáról kalodarendszerével, a kiszolgáltatott vízzel, a bezárt végtelennel és a kiállítás ablakába szoruló, reflektorfényben úszó "láttatott nézővel". A Fényes Adolf Terembeli ~ kiállítás az első magyarországi egyéni konceptuális kiállítás volt, fogalmi nyelvezetével, anyaghasználatának esztétikumával, tárgyformálásával meghatározó szerepet játszott a magyarországi konceptuális művészet kialakulásában. Az illegális Dokumentum 69-70 kiadvány szerkesztőjeként és kiadójaként a kiadvány megjelenésének másnapján ~ jobbnak látta elhagyni az országot. Az illegális M. K. P. emlékművét már a római G. Attico művészeivel valósította meg. Az 1971-es Párizsi Biennálén Lenin preparált szövegein nyugvó illegális pártszerv-struktúra projektjét állította ki, megfelelő illegálisan használható, manipulált hálózat-használattal, praxis-kész telefonfülkével. Utolsó konceptuális kiállítása 1972-ben a Cité des Arts-ban a művészet illúziókeltő képességéről szólt, amivel nem létezőt létezőként volt képes feltüntetni. 1972 végén manifesztumot adott közzé a neoavantgárd haláláról. 1973-tól illusztrátorként tevékenykedett, könyvborítóinak száma megközelíti az ezret (többek között a Gallimard, az Hachette, a Robert Laffont, a J'ai lu, valamint az Albin Michel kiadók részére is dolgozott). Ugyanekkor plakátokat is készített (M. G. M., Warner Brs., Columbia, Walt-Disney, Gaumont, U. G. C. stb. cégek számára). A 80-as évek közepén tért vissza a képzőművészethez. Festett és plasztikusan formált elemekből szerkesztett, nagyméretű, installációszerű, narratív műveket alkotott, informelt és popot, fotórealizmust és geometrizálást társítva egymással látványos és mozgalmas együttessé, melyek eleven festőiséggel, éles fényekkel, feleselő színekkel és a belszerv és ürülékmotívum provokatív hangsúlyozásával tűntek ki (Dávid és Betsabé, 1988; Ilza, a gulág tigrise, 1987; Visconti és az Adógaras, 1988). Monet Tavirózsái ihlette sorozatában szabadon, rögtönzésszerűen árad a festőiség, víz és fény, tükröződés és szín, látszat és valóság szétválaszthatatlan összefonódásban (Susanne Claude Monet-nál Givernyben, 1990-92). A kiscelli templomtér installációs kiállításán az őt korábban is foglalkoztató idea, a művészet illuzórikussága, efemer volta ölt testet az olvadó jégszobrok és a műanyagból formált emlékművek nekropoliszában. A nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulójára a Vigadó Galériában a plein air festészet látvány- és látszatvilágát tette képfelbontásos elemzés tárgyává. Az utóbbi időkben klasszikus figurális képeket fest.

Mesterei . 

  • Hincz Gyula.

Egyéni kiállítások . 

  • 1969 • Budapesti Műszaki Egyetem, KISZ-klub, Budapest • Ünnepi hét, Leninváros

  • 1970 • Fényes Adolf Terem, Budapest [Bak Imrével] (kat.) • G. Attico, Róma

  • 1972 • Cité des Arts, Párizs

  • 1991 • G. Christoff, Stockholm • Ernst Múzeum, Budapest • Uitz Terem, Dunaújváros • Fészek Galéria, Budapest (kat.)

  • 1992 • Pécsi Galéria, Pécs • Salamon-torony, Visegrád

  • 1993 • Galerie Monika Relle, München

  • 1994 • Dovin Galéria, Budapest (kat.) • Magyar Intézet, Varsó • G. u. Jezuitov, Poznań

  • 1995 • Fővárosi Képtár, Budapest (kat.) • Parti Galéria, Budapest • Magyar Ház, Moszkva

  • 1996 • Vigadó Galéria, Budapest

  • 1997 • Vízivárosi Galéria, Budapest [Lossonczy Istvánnal] • Művészetek Háza, Veszprém

  • 1998 • Goethe Intézet, Budapest • Újpesti Galéria, Budapest

  • 2000 • Újpesti Galéria, Budapest • Budapest Galéria, Budapest

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1968 • Iparterv I., IPARTERV • Stúdió 1958-1968, Műcsarnok, Budapest

  • 1969 • Iparterv II., IPARTERV, Budapest

  • 1971 • B. de Paris, Párizs

  • 1972 • Mail Art, Musée d'Art Moderne, Párizs

  • 1980 • Iparterv 1968-1980, IPARTERV

  • 1988 • Az avantgárd vége 1967-75. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár

  • 1989 • Hommage a Iparterv II., Fészek Galéria, Budapest

  • 1990 • Hatvanas évek, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • 1991 • Új szerzemények, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

  • 1992 • Bevezetés a kortárs művészetbe, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár • A művészet természete, Fészek Galéria, Budapest

  • 1993 • Képfelbontás, Palme Ház, Budapest • Jelbeszéd, Magyar Ház, Berlin

  • 1994 • Variációk pop-artra, Ernst Múzeum, Budapest • Hungarica, Magyar Intézet, Párizs

  • 1995 • Pittura Immedia, Neue Galerie, Graz • Helyzetkép/Magyar szobrászat, Műcsarnok, Budapest

  • 1996 • Művek és magatartás 1990-1996. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár • Avantgárd a 60-as, 70-es években Magyarországon, Kunstverein, Friedrichshafen • Trompe l'oeil, Tragor Ignác Múzeum, Vác

  • 1997 • Válogatás a jelenkori gyűjtemény anyagából, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Olaj/Vászon, Műcsarnok, Budapest • Tájkép, Fészek Galéria, Budapest

  • 1998 • A magyar neoavantgárd első generációja 1965-1972, Szombathelyi Képtár, Szombathely • Erotika a képzőművészetben, Óbudai Társaskör, Budapest.

Művek közgyűjteményekben . 

  • Fővárosi Képtár, Budapest

  • Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

  • Janus Pannonius Múzeum, Pécs

  • Kortárs Műv. Intézet, Dunaújváros

  • Musée d'Art Moderne de la Ville de Paris, Párizs

  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • Szombathelyi Képtár, Szombathely

  • Tragor Ignác Múzeum, Vác.

Írásai . 

  • Radikál vulgarizáció Richard Paul Lohse munkásságának megértéséhez (kat., bev. tan., Lohse-kiállítás, Műcsarnok, 1993)

  • Lois Viktor, egy magyar művész (kat., bev. tan., XLV. Velencei Biennálé, 1994)

  • Tout est bon dans le cochon... (kat., Olaj/Vászon, Műcsarnok, 1997)

  • A nemzetközi és a nemzeti művészet problémája a Nagybányai művésztelep történetében, Nagybánya-konferencia, Szombathely, 1997

  • Bevezetés Simonyi Ernő művészetébe, in. Simonyi Ernő kat., Budapest, 2000.

Irodalom . 

  • Bak I.: (kat., bev. tan., Fényes Adolf Terem, 1970)

  • Perneczky G.: Só és kenyér, Élet és Irodalom, 1970. február 28.

  • Sinkovits P.: Bak Imre és ~ kiállítása, Művészet, 1970/9.

  • Boudaille, G.: L'avant-garde en Hongrie et en Roumanie, Les Lettres Françaises, 1971. január 6.

  • Szabadi J.: Hagyomány és korszerűség, Budapest, 1987

  • Frank J.: Eklektikus disznóság, Élet és Irodalom, 1989. augusztus 18.

  • Sinkovits P.: Arckép a hatvanas évekből, Művészet, 1989/9.

  • Keserü K.-Kozák Cs.-Néray K.: (kat., bev. tan., Ernst Múzeum, 1991)

  • Beke L.: ~ (kat., bev. tan., Fészek Galéria, 1991)

  • Frank J.: ~ redivivusz, Élet és Irodalom, 1991. október 18.

  • Hajdu I.: Kiszolgáltatott víz. ~ kiállítása, Beszélő, 1991. október 19.

  • Keserü K.: Benne voltunk a világidőben, Új Művészet, 1991/10.

  • Antal I.: Iparterv - Nizza - Budapest. Beszélgetés ~val, Magyar Napló, 1992. október 16.

  • Frank J.: Konkoly a Salamon tornyában, Új Művészet, 1992/12.

  • Keserü K.: Variációk a pop-artra, Budapest, 1994

  • ~: (kat., bev. tan., Dovin Galéria, 1994)

  • András E.: Utolsó pár előre fuss!, Új Művészet, 1994/7-8.

  • Perneczky G.: Ipi-apacs pop-art, Balkon, 1994/2.

  • Kovács P., Bak I.: (kat., bev. tan., Fővárosi Képtár, Budapest, 1995)

  • Lóska L.: Lágy objektek, Új Művészet, 1995/5.

  • Perneczky G.: Produktivitásra ítélve. Az Iparterv és ami utána következett Magyarországon, Balkon, 1996/1-2., 3-4.

  • Barkóczi I.: Plein air, Új Művészet, 1996/4.

  • Nagy Z.: Nárcisszusz parafrázisai, Balkon, 1996/4-5.

  • Godfrey, T.: Conceptual art, London, 1998

  • Andrási G., Pataki G., Szücs Gy.-Zwickl A.: Magyar képzőművészet a 20. században, Budapest, 1999.