Ugrás a tartalomhoz

Magyar néphit

Pócs Éva

L'Harmattan Kiadó

7. fejezet - Sárkányok, ördögök, szövetségeseik a délszláv-magyar kapcsolatok tükrében

7. fejezet - Sárkányok, ördögök, szövetségeseik a délszláv-magyar kapcsolatok tükrében[523]

Tanulmányom egyik témája: a délszláv (és velük szomszédos más) népek hiedelmeiből és olykor rituális gyakorlatából is ismert samanisztikus varázslók néhány olyan vonása, amely a magyar táltos, garabonciás és különböző mondai tudós személyek attribútumaként is ismert. Egészében nem tekinthetők ezek egyszerűen délszláv eredetű magyar hiedelmeknek, hiszen sok esetben közös szláv, közös európai, vagy Európa több, archaikus hagyományokat őrző reliktum-területéről //–// így a Kaukázusból, a Baltikumból, az Alpok vidékéről //–// ismertek; vagy a román néphitből, ahol sokszor szintén szláv eredetűnek látszanak. Most mégis a közvetlen délszláv//–//magyar kapcsolatokra helyezem a hangsúlyt.

Másik témám: ténylegesen nem tevékenykedett rosszindulatú varázslók fiktív, mondai alakjainak és a boszorkánynak néhány vonása, melyek nem függetlenek az előbbiektől, hanem a pozitív //„//fehér//“// varázslók tulajdonságainak mintegy torz tükörképei, //„//fekete//“// változatai. A két téma nem választható el: sem a magyar néphitben, sem a délszláv és román hiedelemvilágban nem különülnek el élesen a létezett és nem létezett, valóságos és mondai varázsló-alakok. Nyilvánvaló, hogy a valóságos működéssel párhuzamosan és különösen annak megszűntével a mondaképződés tárgya volt és lett mindenfajta varázsló; tehát valódi létükre, tevékenységükre is csak jelenkori mondai motívumokból következtethetünk //–// a szájhagyományozás általánosító szintjén könnyűszerrel kontaminálódnak egymással az áttételesen a valóságos gyakorlatot tükröző és a mindig csak mondai alakokra utaló motívumok.

A sárkány összekötő láncszemként kapcsolódik be harmadik témaként: a samanisztikus varázslóknak azt a típusát vizsgálom, amelyiknek sárkány volt az őrző, beavató/kísérő szelleme, másodikként pedig azokat a fiktív//–//mondai lényeket, akik ugyanezen sárkányok egy ördögi változatának a //„//szövetségesei//“//.

Maja Bo¹koviæ-Stullinak a horvát-szlovén krsnik/kresnik-ről szóló tanulmánya[524] hívta fel másodszor a magyar kutatás figyelmét az Északnyugat-Balkán samanisztikus varázslóira, akiknek lehetséges kapcsolatát a magyar táltossal Róheim Géza már 1925-ben feltételezte (később Diószegi Vilmos elvetette ezt a lehetőséget).[525] E közlemény és Carlo Ginzburg észak-itáliai adatainak, a benandante nevű varázslókra vonatkozó gazdag dokumentumanyagnak a tanulságai alapján Klaniczay Gábor rajzolta meg a táltos kölcsönös kapcsolatait a kresnik, zduhaè, mogut és más szerb-horvát-szlovén varázslókkal, fő hangsúlyt e varázslók boszorkányság rendszerébe integrálódására helyezvén.[526] Ő volt az, aki e varázslók tágabb kontextusára //–// livóniai és orosz párhuzamaira //–// is felfigyelt, és felhívta a figyelmet arra, hogy a varázslók némelyik típusának fontos jellemzője werwolf-mivolta. A Balkán népeinek tündérkultuszáról és a //„//tündér-túlvilággal//“// kapcsolatot tartó tündérvarázslókról írván én magam is kitértem //–// a tündér-varázslókkal való kapcsolataik okán //–// a samanisztikus varázslók eddig összefoglalóan nem tárgyalt vonatkozásaira, amire az ortodox Kelet-Balkán szerb, bolgár, román //–// a Bo¹koviæ-Stulli vizsgálta, jórészt mondai adatoknál gazdagabb, elevenebb //–// hagyományanyaga nyújtott lehetőséget. A varázslóknak //–// közép- és kelet-európai (keleti és nyugati szláv és az Alpok-vidékéről származó) párhuzamaikat is figyelembe véve //–// négy típusát különböztettem meg, vagy sokszor csak következtettem ki elhomályosult kontextusukból (a következtetés menetét és problémáit azonban itt nincs módom taglalni).

Általános, mindegyik varázslóra jellemző vonás a rendszeres, tudatos kapcsolattartás a túlvilággal, transzban, álomban megélt lélekutazás révén, amelynek alapja a testtől ideiglenesen elszakadó lélek képzete. Különbség egyrészt a születés általi kiválasztottság kérdésében van; másrészt abban, hogy milyen célból, milyen alakban küldi lelkét a varázsló a túlvilágra, milyen őrző és elhívó szellemei vannak //–// tehát, hogy milyen mitikus lényekkel tart kapcsolatot. (Ilyen alapon lehet megkülönböztetni a tündérvarázslók extatikus túlvilági utazásait is: a lélek ideiglenes túlvilágra küldése azokkal is egyező sajátsága a samanisztikus varázslóknak. A tündérvarázslóknál azonban hiányzik a közösség javáért vívott túlvilági csata mozzanata.) A samanisztikus varázslók négy típusa tehát:

  1. A szélbe //„//elragadott//“// szélvarázslók. A nyugat-szerb, horvát vetrovnjac, vjetrovito, vetrovnjak és a stuha, zduhaèegyik fajtája a lengyel, ukrán p³anetnykhez, chmurnikhoz hasonlóan, a viharban vonuló lelkekkel: kereszteletlenekkel, stuha, stuva stb. nevű démonokkal tart kapcsolatot. E varázslók lelkei a levegőben orkánszerű szélviharral kísért csatákat vívnak a szomszédos területek hasonló démonaival illetve varázslólelkeivel.

  2. A burokban született stuha, zduhaèlélekkiküldő képessége a burokkal kapcsolatos. A túlvilágon emberalakban vívnak csoportos lélekcsatákat a termés megszerzéséért; velük együtt //„//csatázó//“// alteregó-állataik vannak. Közeli párhuzamaik ismertek a Kaukázusból, valamint a román boszorkány, a strigoi hiedelmeiből, és ők a fent említett friuli benandanték legközelebbi balkáni párhuzamai.

  3. A burokban született werwolf-varázslók fő jellemvonása, hogy a túlvilágon állat alakban viaskodnak: világos lélekállat küzd az azonos, de sötét színű állattal. Ilyen a szlovén//–//horvát kresnik, krsnik, a szlovén vedomec és a werwolf különböző helyi neveivel nevezett vukodlak, kudlak, ukodlak stb. nevű varázsló. Elhívó, beavató szellemeik a saját túlvilági állatalakjukkal azonos werwolf-démonok.[527]

  4. A negyedik típus, amelyről itt részletesebben fogunk beszélni, a sárkánytól született zmaj, zmej, zmejove, zmija, zmajevit èovek, junaèi (’kígyóember’, ’sárkányember’, ’szárnyas’) nevű varázsló, akit az alábbiakban legáltalánosabb bolgár nevén zmejnek nevezünk.

Erről a varázslóról a stuha elterjedési területével szomszédos, kelet-szerb, bolgár, macedón területről tudunk; néhány adat szerint zmeu és balaur néven románok is ismerték, és sok vonásában rokon az albán drangue. Van arra vonatkozó hagyomány is, hogy burokban születik, de legáltalánosabbnak az a bolgár és szerb nézet látszik, hogy apja a zmej, zmaj nevű sárkánykígyó, szárnyas kígyó vagy kígyó, vagy ugyanezen a néven sas, daru, kakas gúnár apa nemzette. Szórványos adatok arra engednek következtetni, hogy itt nemcsak a varázsló állatapjáról van szó, hanem //–// feltehetően bolgár-török eredetű totemisztikus hagyományok eredményeképpen //–// a közösség mitikus állatőséről is. Mindezek az állatok a közösség pártfogoló, termést, jó időjárást biztosító, esőhozó őrzőszellemei is. Két szomszédos terület sárkányai közti mitikus csatákról is tudunk: ebben saját területüket, //„//fiaikat//“// védik a szomszédos, azonos nevű //„//ellenséges//“// sárkánnyal szemben: elűzik saját területük felől a jégfelhőket. Ilyen vonásai a szerb és bolgár zmaj, zmej sárkányon kívül a román zmeunak (vagy a vele azonos balaurnak), a szerb ala, és horvát pozoj, illetve mogut sárkánynak is vannak. Az őrzőszellemek közti légicsaták mellett általánosak a zmejnek a //„//rossz//“//, alvilági sárkányokkal folytatott küzdelméről szóló mondák. Ilyen rossz, károkozó démonként tartják számon a szerb-horvát, bolgár ala/hala, a¾daha/a¾der, lamja/lamje/lamnja, az albán kul¹hedra és a crna gora-i vlva sárkányokat. A csatákban a felek szembenállását ellentétes tulajdonságaik is hangsúlyozzák. A zmej sárkány, kígyó, sas és egyéb madár alakjainak, csakúgy, mint a balaurnak és pozojnak menny, tűz, fény attribútumai vannak: villámot lő, villámmal, meteorittal azonosítják, tüzet szór, csatáiban fegyvere a villám és a mennykő (buzogányaik, vagy fejük, farkuk összeütésével keltik a villámokat). Tölgyfán székelő, a tölgyfát tulajdonuknak tekintő vagy hegy tetején lakó szerb és bolgár sas és sárkánykígyó változataik is vannak.[528]

A zmej //–// mint tölgyfán ülő, vagy hegyen székelő sas és sárkány //–// az indoeurópai, indoiráni és altáji mitológiákból egyaránt jól ismert, világfával kapcsolatba hozott nagy madár (sas) alakban megjelenő ég és/vagy viharistenség (esetünkben bizonyára Perun) vonásait is viseli, a kőégre (mennykő) és villámnyilakra vonatkozó archaikus elképzelésekel együtt.[529] E tekintetben helyét olykor átveszi a szárnyas lovak vonta tüzes kocsin vagy tüzes lovon repülő, villámló, mennydörgő Szent Illés, néha pedig Szent György. E szentek sok esetben egyúttal //–// a //„//jó//“// sárkányokhoz hasonlóan //–// a falu termésbiztosító, esőhozó őrzőszellemei is.[530] A //„//meny-nyei//“// sárkányok istenség-vonásai egyéb hiedelmekben is megnyilvánulnak; pl. a turopoljevi horvátok őrzőszellem mogutjaikhoz mint a keresztény Isten után rögtön következő termékenységbiztosító istenséghez imádkoznak villámláskor, valamint karácsony este.[531]

A //„//rossz//“//, csatákban legyőzött, alvilági karakterű sárkányok barlangokban, lyukakban, víz mélyén rejtőzködnek, ahol hosszú ideig (7, 12, 40 évig) nem láthatja őket ember; siklóból, csigából, gyíkból, halból, békából, fekete tojásból kelnek ki vagy változnak sárkánnyá. Elveszik a mezők termékenységét: lopják a szőlőt, elviszik barlangjaikba a gabonát, kiszopják a tehenek, bivalyok, kecskék tejét és ellopják a napot, holdat. A mennyei sárkány tüzével ellentétben jégesőt, rossz időt hoznak; a bolgár hala vízzel fröcsköli a harcban a tüzet szóró zmejt. Néhol a zmej sárkány (és a román balaur) is hasonló, vagy ambivalens lény: a föld alól vagy vízből bújik elő, de szárnyat növeszt és tüzes sárkány lesz belőle és //–// mint a balaurról mondják //–// //„//a fekete világból a fehér világba megy fel//“//. A felrepülés a balaurnál kapcsolatban van a sárkányok tejivó természetével: csak úgy tud felemelkedni (egy adatunk szerint balaurból zmeuvá változni), ha fekete tehén tejét itta. //–// Az alvilági sárkányok sok esetben a barlangok mélyén vagy tó fenekén rejtőző kincs őrzői is.[532] E polarizált sárkányvilág dualizmusa a kővetkező oppozíciókkal írható le:

madár//–//víziállat,

menny//–//alvilág,

nap//–//sötétség,

tűz//–//víz/jég,

forró//–//hideg

fehér//–//fekete.

A mennyei sárkányok csatája az alvilági démonok ellen a mennyei/tüzes istenségek alvilági/vizes szörnyekkel folytatott küzdelmények mitológiai univerzáléja,[533] amelynek Délkelet-Európában elsősorban a //„//villámhozó, naphozó Perun/Perkunas Szent Illés //–// kígyó/farkas/ördög//“// (az istenség villámmal, mennykővel kergeti az ördögöt, kígyót, sárkányt, a világfáról a napot lelopó alvilági kutyát, farkast, illetve Szent Illés visszahozza az alvilágból a napot) változata ismert különböző folklórműfajokból és hiedelmekből; de idetartozik a világfa gyökerénél tartózkodó kígyó, és ide kapcsolódnak a hellenisztikus sárkányölő hős legendák is, mint az archaikus mitologéma késői lecsapódásai.[534] Az alapvető tüzes/mennyei //–// vizes/alvilági ellentét tüzes/mennyei oldalára valószínűleg csak másodlagos polarizálódás eredményeképpen került a zmej sárkány-alakja; mint sárkánykígyónak az alvilági oldalon van a helye (a sas égi lény, erre is kiterjedt azonban a zmej ’kígyó/sárkány’ jelentésű neve). Itt nyilvánvalóan különböző sárkány-képzetek egymásra rakódásáról, különböző eredetű alvilági démonok és mennyei istenek //„//sárkánnyá válásáról//“// van szó; a különböző mitologikus hagyatékok kereszteződésének balkáni országútján alvilági lények //„//mennyeivé//“// válására és a fordított folyamatra egyaránt voltak példák. Néhány példát tudunk a vizsgált sárkány-képzetek körén belül is. A zmej eredeti mennyei/halotti karakterét és alvilágiból mennyeivé válását egyaránt feltételezték.[535] Az alvilági lamja/lamje sárkány görög őse (lamia) is //–// babiloni eredetű //–// alvilági démon volt. Némely (szláv hagyományokat őrző) román hiedelem arra vall, hogy az ószláv Velesz/Volosz alakjára utaló nyomok is vannak az alvilági sárkánykígyók hiedelmei mögött, mégpedig a feltételezett ószláv //„//Perun//–//Velesz harc//“// kontextusában.[536] A sárkánycsatákban a zmej és a többi sárkány vihardémon-karaktere is megnyilvánul: viharfelhőben jelennek meg, ők hozzák a szélvihart, zivatart, mennydörgést, jégverést (ezek a csaták kísérőjelenségei). Délkelet-Európa e térségében mindenfajta sárkányra jellemzőek a természeti szellem, illetve vihardémon-vonások. Ez egyéb //–// éppen aktuális //–// szerepeikhez igazodik: ellenségként jégesővel verik el a termést, a saját termékenységet biztosító őrzőszellemekként esőt hoznak. A sárkányok őrzőszellem-szerepüket örökölhették istenség-őseiktől is //–// párhuzamosan Szent György és Szent Illés hasonló kettősségével; kapcsolatban van azonban ez a Balkán gazdag állatőrzőszellem hagyományaival is, például a werwolf-varázslók állat-patrónusaival, vagy egyéb őrzőszellemek gyakori kígyó-alakjával (azokkal, amelyek a család, nemzetség őseinek lelkéből váltak őrzőszellemmé[537] //–// vö. a zmej állatős vonásait). A zmej-varázsló werwolf-természetére gondolva valószínűnek tarthatjuk a zmej-sárkány werwolf-démon vonásait is. A két terület sárkányai közti csaták (ahol a saját sárkány a //„//jó//“// és az idegen a //„//rossz//“//) és a //„//jó időjárás, jó termés megszerzése az idegen rovására//“// motívumai egyébként is azt a nemzetségi, törzsi őrzőszellemek és varázslók közti saját//–//idegen ellentétet képviselik, ami a werwolf-varázslókra és állatpatrónusaikra jellemző ezen a területen és bizonyára más eredetű//–//korú hagyomány, mint a mennyei//–//alvilági csatáké. Ugyanezt mondhatjuk a zmej nemzetségi állatős-vonásairól is; ezek feltehető totemisztikus vonatkozásai más irányú //–// sárkányaink körén kívül eső //–// tanulmányozást igényelnek.

Jelen kontextusunkban fontosabb a sok eredőjű sárkány-hagyományok egy másik vonatkozása: az alvilági sárkánynak //–// az előbbiekhez képest //–// újabb szerepei. A //„//mennyei//–//alvilági//“// polarizálódást erősítette a már a hellenizmus korában megkezdődött folyamat: a sárkány azonosítása az iráni-zsidó, majd keresztény Sátán-képzetekkel.[538] Természetszerűleg az //„//alvilági//“// sárkányok, a hüllőkből, gyíkokból keletkezők, a föld alatt vagy vizekben lakók, a világfát pusztítók lettek ördöggé; olyannyira, hogy több nyelvben //–// vizsgált területünkön a románban és az albánban //–// a sárkány görög drakos nevéből származik az ördög neve (drac, illetve dreki). És fordítva: a román //„//népi//“// ördögalak sok vonása ezekre az alvilági lényekre utal; egyéb változatai mellett csiga, sikló, varangy, hal, gyík alakjában jelenik meg; pocsolyákban, tavakban, barlangokban, hasadékokban, a föld mélyében lakik.[539] A //„//Sátán //–// sárkány//“// azonosítás mindenfajta sárkányra kiterjedt. Köztudott például az időjárás-démonok ördöggé válása: a középkori egyház szemében egyértelműen a pokolbéli ördög műve a vihar, a jégeső.[540] Egyidejűleg az //„//isteni//“// sárkányok lefokozódása is végbemehetett; a tüzes sárkányok termést pusztító, termést felégető //„//rossz//“// alakjairól is tudunk szerb és bolgár hiedelmekből; ugyane tüzes sárkány incubus-démonná válásának példáját pedig még alább idézzük. Előbb azonban nézzük meg a zmej/zmaj sárkány/sas földi nőtől született fiát és mediátorát, a samanisztikus varázslót.

A zmej-varázsló werwolf is: kígyóvá, madárrá változni képes ember. Jellemző rá az állati jegyekkel születés werwolf-tulajdonsága is: szárnnyal, tollal, //„//hóna alatt kis szárnyacskával, szőrcsomóval//“//, kígyóbőrrel jön világra. Mint Jakobson és Szeftel kimutatták, a kígyótól illetve kígyóként születésnek, a kígyóbőrnek ugyanolyan szerepe van a lélek-kiküldetés képességében, mint a (werwolf varázslókra jellemző) buroknak;[541] tehát a zmej-varázsló lényegében a werwolf-varázsló kígyótól, kígyóként született típusa. (Itt nyitva marad a madártól és szárnnyal születés kérdése //–// a megoldás valószínűleg hasonló.) További jellemzője a rendellenesen hosszú terhesség után, mintegy felnőttként születés (anyja belehal a szülésbe, //„//halott anya//“// szüli). Az alakját övező mondák szerint már csecsemőként, kisgyermekként nagyon okos, erős; sok esetben samanisztikus lélekcsatáit is csecsemőként vívja //–// a bölcsőből száll ki lelke az elhívó sárkány szavára. E nyilvánvalóan mondai hagyomány mellett sok bolgár és szerb adat utal ténylegesen, felnőttként működő varázslóra. Vihar közeledtekor transzba esik, elragadja a sárkány, sas vagy más madár, vagy a patrónus-sárkány vihardémon mivoltának megfelelően a viharfelhő. Kiszálló lelke kígyó, gyík, sárkány, szárnyas kígyó, sas, gúnár, kakas alakot öltve szembeszáll az ala/hala sárkánnyal. Más adatok szerint Szent Illés hívja harcba a sárkányok ellen: az ütközetben ez esetben mint //„//Szent Illés segédei//“// vesznek részt a zmej-varázslók sas- vagy kígyólelkei. A varázslók állat-alakot öltött lelkeivel egyidejűleg sokszor //„//állat-zmejek//“// lelkei is harcba vonulnak. Ez az egyidejű kettősség nem látszik logikusnak, talán másodlagos elhomályosulás következménye. Feltehető, hogy itt a varázslók állatalakot öltött szabad lelke/alteregója jelenik meg kísérőszellemként. Hogy az állat-zmejek lényegében a varázsló alteregói, az bizonyítja, hogy ezek a zmej sas és kakas alakjának megfelelően //–// mintegy az apa-fiú kapcsolat kifejezéseképpen //–// sasfiók és csibe alakot öltenek. (Az állat-zmejek emberre jellemző werwolf-jegyekkel születnek: normális szárnyuk mellé még egy szárnnyal, a többlet-szárny biztosítja számukra a túlvilági lélekutazás képességét). A rokon albán //–// kulshedra sárkány ellen harcoló //–// drangue nem ölt állatalakot; itt csecsemő-lelkek viaskodnak, legalábbis a már erősen epikai hagyomány szerint. Vihar közeledtekor lelkük kiszáll a bölcsőből, vagy bölcsőjükkel együtt szállnak szembe a fegyverül vizeletét kibocsátó alvilági sárkánnyal.

A lélekcsaták tétje a vidék jó időjárásának, termésének biztosítása a jégesőt hozó //„//rossz//“// sárkányok elűzésével. A zmej-lelkek csata közben villámokat lőnek (olykor állatfajonként különbözőeket), köveket dobálnak a sárkányokra, kitépett fatörzsekkel hadakoznak. A csatát a sárkányok légicsatáihoz hasonló meteorológiai jelenségek kísérik, de a legjellegzetesebb harci megnyilvánulás a villámlás, szikrák, tűzeső. A megsebesített vagy megölt sárkányok leesnek, vagy távoznak a vidékről.

Amennyire gyér adataimból következtetni tudok, lényegében azonos varázsló lehet a horvát mogut egyik //–// túlvilági csatáin sárkánnyá vagy vadkanná változó típusa, akit a pozoj vagy mogut sárkány pártfogol. A román zmeu/balaur sárkány és az azonos nevű varázsló közt hasonló kapcsolat van; némely román adat az ala/hala sárkány pártfogolta, azonos nevű varázslóra vall.[542]

Ahhoz, hogy a zmej-varázsló samanisztikus gyakorlatának eredetét megfejthessük, a Balkán más típusú varázslóinak kontextusában is meg kellene vizsgálnunk: werwolf-varázslókkal rokonítja werwolf-mivolta, a vihardémon-sárkányok révén a szélvarázslókkal vannak kapcsolatai. A tölgyfán ülő, villámló mennydörgő sas Perun felé vezet, az esetleges bolgár-török állatős vonások a pontosan megfelelő altáji párhuzamok[543] felé irányítják figyelmünket. A kizárólagos bolgár-török eredeztetés ellen azonban nemcsak az esetleges Perun-kapcsolatok szólnak, hanem a szélvarázslók szláv, balti, valamint az Alpok vidékéről származó hagyományai, továbbá a zmej szláv werwolf-hagyományokba való illeszkedése is. Másrészt a zmej-varázsló egyes attribútumait délszláv hősénekek, orosz bilinák motívumaiként is ismerjük //–// ez is arra figyelmeztet, hogy nem szűkíthető a kérdés a bolgártörök eredetre. A délszláv hősdalok kígyó-, sárkány- és sólyom-ivadékai, a kígyótól született (és egyúttal werwolf) orosz Vszeszláv herceg, a szerb Zmaj Ognjeni Vuk (’sárkány és tüzes farkas’), akik szárnyas lovakon repülve, vagy szárnyat növesztve, sólyommá, kígyóvá, farkassá változva mennek csatába; vagy az a gondolat, hogy a saját nép fiai a sólyom, az idegen, ellenséges nép tagjai a kígyó ivadékai, vagy a saját (szerb) nép a //„//jó//“// zmej sárkány sarja, az idegen (török) pedig a //„//rossz//“// ala sárkányé: mindez //–// amellett hogy a fenti //„//madár//–//sárkány harc//“// mitologéma megjelenítése //–// olyan //„//állatapa//“//-motívumokat tartalmaz, amelyeket Jakobson és szerzőtársai közös szláv epikus hagyománynak minősítettek.[544] Ha samanisztikus képzetek hősepikába transzponált megjelenítéseként fogjuk fel ezeket a motívumokat, szoros egységben találjuk bennük a samanisztikus vonásokat a szláv werwolf-hagyományokkal és a bolgár-töröknek feltételezett állatapával. Egyelőre tehát nyitva kell hagynunk a kérdést, hogy a mennyei sas/sárkány/kígyó sokoldalú alakjának melyik őséhez köthető a sárkányos ember, kígyóember alakja; másképp fogalmazva: mely nép(ek) vallási rendszerének volt része ez a fajta samanisztikus gyakorlat. Egyes motívumai részei lehettek a magyar néphit rendszerének is; magyar szempontból sem volna érdektelen tehát tudnunk, hogy a szláv vagy bolgártörök, honfoglalás előtti vagy utáni hatásra kell-e gondolnunk.

A lényegében az egész magyar nyelvterületen ismert idevágó adatok ellenére eddig nem méltatták figyelemre a táltos és garabonciás zmej-kapcsolatait. (A garabonciás hiedelemalakja esetében nyilván a zmejtől, illetve táltostól másodlagosan kölcsönzött vonásokról van szó.) Gunda Béla felhívta a figyelmet a vállán daru- vagy sastollal születő táltos Békés megyei adataira, és ezzel, valamint néhány állatősre utaló adalékkal a táltos-hiedelmek (magyar) totemisztikus eredetét kísérelte meg bizonyítani.[545] Sas-, daru- és farkasapa adatai feltehetően a délszláv állatősök megfelelői, amint a tollal, szárnnyal születés //–// amely elterjedtebbnek látszik a Gunda által bemutatottnál //–// a zmejre utal. Az Alföldön és Dunántúlon egyaránt ismert hiedelmekből egy példát idézünk: A sárrétudvari (Bihar m.) táltosról írja P. Madar Ilona: //„//Hóna alatt szárnyféle volt, hogy repülni tudjon, ha felnő; testét szőr borította.//“//[546] A zmej felé mutatnak a táltosság kisgyermekkori vagy születés utáni azonnali megnyilvánulásai is. Főleg a nyelvterület keleti részén elterjedt hiedelem, hogy a táltos, garabonciás, vagy a //„//foggal született//“// rögtön nagyon okos, születése után azonnal, vagy háromnapos korában megszólal. Egy kistelki (Csongrád m.) adat szerint a táltos még egyéves sem volt, amikor nagy vihar volt. És //„//elvitték táltosnak//“//. A bukovinai csecsemő-táltos a fürdővízben váltogatja a zmej-werwolfra jellemző alakjait; hallá, galambbá változik, majd //„//kirepül a fürdővízből//“// //–// mint a szerb zmej-csecsemő, amely a kórházból is kirepül, rögtön a szülés után, ha nem vigyáznak rá. A //„//szárnyas gyereket//“// nagyon féltették, például Sárrétudvariban:

A Pap Zsófi testvérének valami szárnyféle vót a hóna alatt, de az meghalt, mielőtt elrepült volna. Pedig... őrizték, még az asztal lábához is hozzákötötték, kivált ha vihar volt, hogy el ne repüljék.[547]

A zmejre utaló táltoshiedelmek kontextusában //–// és attól függetlenül is //–// vannak nyomai a magyar néphitben a zmej-őrzőszellemnek is. Vihardémon-sárkányunk és kígyónk általában is sok zmej-kapcsolatot mutató hiedelmein belül figyelmet érdemelnek az egy-egy terület őrzőszellemeként egymással küzdő sárkányok alakjai (a vesztes sárkány leesik, a mezőt elveri a jég).[548] A táltost, garabonciást elragadó, beavató sárkánykígyó, kígyó, sas vagy //„//madár//“// gyakori adatai egyértelműen a zmejőrzőszellemet idézik. Például a foggal született gyereket sárkány viszi el, ha ki nem húzzák a fogát és sárkánnyá válik, sárkány neveli fel. De feltehetően ide tartoznak a táltost, tudós pásztort beavató holló, bagoly adatai is, és a zmej-sas sejthető az 1725-ös debreceni táltosperben: a bíróság előtt valló táltos szerint, őt (a //„//túlvilági//“// csata színhelyére) az //„//Isten vitte a maga szárnyai alatt és szárnyat ad, mint a madárnak//“//.[549]

A zmej-kapcsolatok a táltos, garabonciás //„//túlvilági//“// kígyó, sárkány alakjában, és az ilyen alakban //„//viaskodók//“//-nak az egész magyarságnál ismert hiedelmeiben is megnyilvánulnak. De erre utalnak a villámcsapással, égzengéssel kísért lélekcsatáknak kimondottan a zmej villám-, tűz-attribútumaira utaló jegyei is. Kálmány Lajos szőregi adatai szerint a magyar és a török táltosok esőért folytatott harcában kardjukat verik össze (mint a zmeuk a buzogányt), és zeng az ég. A karancskeszi garabonciás vihart csinál, tűzeső kíséri, máskor a garabonciást tüzes csóva vagy lángot szóró tüzes lidérc alakjában képzelik el. Jung Károly hívta fel a figyelmet a jugoszláviai magyar garabonciás víllámjegyeire: égésnyomok vannak rajta, //„//rücskös a villámlástól//“//. Ez a villámsújtotta lény egyúttal a zmej-sasra is utal: //„//úgy nézett ki, mint akit a sasok téptek//“//.[550] Véleményem szerint ide tartozik a láng, tüzes kerék alakjában viaskodó táltos kelet-magyarországi alakja is; Sárrétudvariban éppen a //„//szárnyas táltos//“// viaskodik így.[551] Ez a futólagos felsorolás nem meríti ki a magyar táltos zmej-kapcsolatait; ezek mindenképpen további kutatást igényelnek, a többi samanisztikus varázsló táltos-vonatkozásainak szélesebb körű elemzésével együtt, ami természetszerűleg a táltos-hiedelmek kizárólagos honfoglalás kori illetve ősvallási eredeteztetésének felülvizsgálatát is magával vonja.

A zmejsárkány//–//zmej//–//varázsló páros gazdag balkáni hiedelemkörének olyan elemeiről is tudunk, amelyek a magyar néphitben önállóan, az eredeti kontextusból kiszakadva élnek. Ilyenek a magyar tüzes lidércnek a zmej-sárkány erotikus aspektusát tükröző vonásai. Bolgár és román (kevésbé szerb-horvát) hiedelmek szerint a zmej/zmeu/zmaj földi nőkkel folytat szexuális kapcsolatot; e tekintetben tüzes sárkány-karakterét megtartott incubus-démon.[552] (A román zmeu neve e kontextusban inkább zburator: ’repülő’.) E sokoldalú sárkányoknak ezt a vonatkozását fentebb nem említettük, mert tulajdonképpen már az alább tárgyalt másodlagos, //„//ördöggé válási//“// folyamatba tartozik, noha ismert az a nézet is, hogy a sárkányapától született zmej-varázslók pontosan ebből a szexuális kapcsolatból születnek. Másrészt azonban általános hiedelem, hogy ez a nemi kapcsolat terméketlen, a tüzes zmej hálótársa elsorvad, meghal; a zburator partnere sajátos zburator-beteg-ségben pusztul el. (A termékenységbiztosító //–// és termékenységvarázsló fiakat nemző //–// zmej-patrónus minden ördögi változatának hiedelmei közt jelen van a terméketlenség motívuma.) Ilyen vonatkozásban férfiakhoz járó női párja is van mind a bolgár zmejnek (zmejèe), mind a román zmeu/zburator-nak (zburatoare). Gyakoribb azonban a férfisárkány //–// földi nő kapcsolat. A tüzes, tűzzel, fényjelenségekkel kísért, sárkányként, sasként, kakasként, hulló csillag, szikraeső vagy tűzcsóva alakjában megjelenő lények (általában a kéményen át) a földre jutva többnyire csak éjszakai hálótársuk számára láthatóak. A magyar tüzes lidérc/éjszakai hálótárs[553]már nem viseli sárkány-eredete nyomait, sőt, még balkáni rokonainál is több ördög-jellemvonást vett fel (vö. lucifer, lucfér, ördögszerető név), önálló életre kelt és az incubus-ördög, valamint az ördöggel szeretkező boszorkány hiedelmeihez is hozzájárult. (Egyébként osztrák, nyugati szláv //–// tüzes sárkány párhuzamai is vannak; itt sem kizárólagos délszláv//–//magyar//–//román jelenségről van szó.) Csak a magyar néphitben tudunk a tüzes lidércnek egy olyan vonásáról, amely még fokozottabban ördögi//–//pokoli jellemzőkkel ruházza fel: a mennyel tűz a földre leszállva ürülék formáját ölti: a ludvérc lepiszkítja a házat, ahol emberré válva megfordult.

Nem világos, honnan ered a tüzes sárkányok erotikus aspektusa; mennyiben tartozik eredetileg is hozzájuk és mennyiben csak ördögi, leszálló águkban kapták ezt a vonást. A //„//leszállást//“// talán itt is befolyásolták eleve alvilági démonok is. Itt különösen a fent említett lamja/lamje sárkányra gondolunk, amely //–// ha valóban hatással volt a zmejre //–// megoldaná a zmej nőnemű incubus mivoltának rejtélyét.

Ez az eredetileg alvilági démon női mivoltát a görög és bolgár sárkány-hiedelmekben is megőrizte; ógörög őse //–// a lamia //–// kimondottan férfiakat csábító, tönkretevő incubus volt.[554] Egyebek mellett e jellemvonásaival is rászolgált, hogy a demonológia szakirodalmába neve a boszorkány szinonímájaként vonuljon be.

A sárkány ördöggé alakulásának egy, az előbbivel összefüggő másik útja is a samanisztikus varázslók sárkányapjával kapcsolatos. A horvát mogut apjának, bizonyára a sárkány helyett, másodlagosan, az ördögöt tartották.[555] Érdekes módon a szlovén-horvát kresnik neve bukkan fel hasonló, de még //„//ördögibb//“// kontextusban a román néphitben: a crâsnic nevű torz, félig állati külsejű, //„//malacszerű//“// pici lény ördög és földi nő házasságának az eredménye. 11 hónapi terhesség után születik, mint sokszor a zmej-fiak, de rögtön a születése után a tüzes kályhába vagy az anyaméhbe akar (vissza) bújni. [556] Tehát a mennyei sas/sárkány mennybe szálló fiának tüzes kemencébe (= pokolba) visszabújó alvilági ellenpólusa. Nemcsak, hogy nem emberfeletti képességű varázsló, de nem is ember; félresikerült torzszülött, akinek nincs helye az emberi világban. Feltűnő a hasonlóság a rejtélyes magyar (délnyugat-dunántúli) üszöggyerekkel; [557] talán ennek eredetét is az ördöggé vált sárkány gyermekeiben kell keresnünk. Esetleges kapcsolatát a tüzes zmejjel üszög neve is valószínűsíti. Az erős //–// az epikában olykor emberfeletti méretű //–// sárkányfiakkal pici méretében is szembeállíthatjuk; az //„//isteni//“// dolgok ördögi tükörképeinek általános jellemzője //–// jelen kontextusunkban //–// a jelentéktelenül kis méret.

A zmej/zmaj/zmeu sárkány alvilági, ördögi változatát a horvát, szlovén és román //–// kevésbé a szerb //–// segítőszellemek mondai motívumaiból is ismerjük. Nevük vagy a sárkány helyi neve, vagy ördög, spiritus, piridus. A horvátoknál cikavac néven is ismert (ilyen a szlovák zmok //–// //„//kígyó//“// //–// is, amelyre itt nem térünk ki). A zmejnek elsősorban kakas alakja jelenik meg e szerepben //–// sokszor tyúkként, de leginkább satnya kiscsirkeként. A megszerzés módja az alvilági sárkány születését imitálja. Legáltalánosabb a tojásból való keltetés: annyi ideig tartják (férfiak) hónuk alatt a fekete tyúk fekete tojását, míg a tojás, valamint a sikló, a gyík, a hal és egyéb sárkányt szülő víziállatok a föld alatt, vízben rejteznek: kilenc hétig, hét évig stb. Ez a szellem kincset, pénzt hord gazdájának (sokszor a kéményen, az alvilági démonok szokásos bejáratán át), kincsszerzésben segít. Ez a szerepe bizonyára összefügg az alvilági sárkányok kincsőrző vonásaival, tulajdonosa pedig bizonyos tekintetben a kincsőrző alvilági sárkányt legyőző samanisztikus varázslók utóda (e motívum vezet egy másik szálon a magyar táltos kincsszerző, kincsre vezető szerepéhez). Gazdájának bizonyos feltételeket kell teljesítenie: etetnie kell (román adatok szerint sótlan ételekkel), gyakran pedig lelkét is eladja neki. Itt tehát már jelen van az ördögszövetség eszméje is (a román spiritus olykor a testet a keresztény demonológia értelmében megszálló ördög is). Az ördögszövetséget kötők közép-nyugat-európai mondáiból is ismert skatulyában szerzett ördög is előfordul köztük. Ördögi vonás a tyúk, kakas, tojás fekete színe és másodlagos //„//ördögi//“// megfordítás lehet a //–// demonológia boszorkányszombat elképzeléseiből is ismert //–// //„//sótlan étel//“//, valamint az egyéni haszon céljából szerzés motívuma is. Az ördög pici méret és a terméketlenség eszméje itt is megjelenik. Utóbbit a kakastojás és a //„//férfiak költik ki hónuk alatt//“// motívum: a termékeny nő szülőképtelen férfivá és az anyaméh/tojás hónaljjá transzponálása jelzi.

Incubusdémon szerepet is betölt olykor ez a segítőszellem, különösen a román spiritus; máskor tüzes, fényes jelenségként észlelhető //–// mindez a zmej-sárkánnyal való eredeti kapcsolatának a bizonyítéka. Erre vallanak azok a román adatok is, amelyek szerint varázslók jóslásban, gyógyításban, halottlátásban segítő szelleme a fenti módon szerzett spiritus. Horvát hiedelmekben a sárkány //„//vizes//“// születési helyei őrződtek meg: pocsolyákból, tóból, repedésekből szedik ki a siklót, halat, hogy zmaj-csirkéhez jussanak. Vagy fordítva: hónuk alatt tartott fekete tojásból //„//igazi//“// pozoj (’sárkány’) kel ki, amely azután elrepül.[558] E tények pontos megfelelője a magyarság nagy részénél ismert, gazdájának pénzt hozó lidérccsirke, spiritus, iglic. A magyar néphit e segítőszellemének vannak kapcsolatai a tüzes hálótárs-lidérccel (amennyiben gyakori motívum, hogy a segítő csirke éjjelre gazdájával háló férfivá vagy nővé változik), de nem vezet összekötő szál a zmejjel külön úton rokonságot tartó sárkányképzetekhez //–// tehát magyar adataink kizárólag az eredeti kontextusból kiszakadt másodlagos szintet képviselik.

E képzetkörben tehát a samanisztikus varázsló őrző/segítő-szelleme vált ördöggé, ördögivé. Fontos lenne feleletet kapni arra a kérdésre, hogy vajon mit köszönhetnek ezek a hiedelmek az ördögszövetség hivatalos demonológiából származó tanának. Vajon annak hatására vált ördögivé, vagy a délkelet-európai folklórban is létrejött a népi ördögfigurák talaján az //„//ördögi segítő//“// eszméje, amihez azután hozzájárult az ördögszövetség demonológiai motívuma? Egyébként ez utóbbi motívumról sem kell feltennünk, hogy csakis a nyugati egyház tanai //„//szállították//“// a boszorkányüldözéssel. Az ördögszövetség a keleti egyház gazdag apokrif legendaanyagában is visszatérő motívum; tehát már igen régen folklór-motívummá válhatott e területen. Itt nem is mindenütt volt hivatalos boszorkányüldözés (például a románoknál, bolgároknál sem) és a hivatalos ördögszövetség-tanoktól függetlenül is ismert hiedelem a boszorkány szövetsége //–// pl. a románoknál a lápból előcsalt ördöggel.[559] (A //„//lápból előhívás//“// motívuma megint csak a fenti sárkányokra utal.)

A //„//sárkány-eredet//“// még világosabb a bolgár és szerb boszorkány adataiból //–// a zmej-varázslók újkorig tartó tevékenységének működésének területén, ahol a samanisztikus és ördögi vonások párhuzamos egymás mellett élése figyelhető meg. A bolgár néphit igen kevéssé domináns boszorkányhiedelmeiben központi helye van a boszorkány hóna alatt kiköltött zmej-csirkének. E csirkével a boszorkány a zmej-varázslók lélek-kiküldő képességét szerzi meg, az őrzőszellem általi elhívatás helyett azonban a lidérccsirke vérével kell bekennie magát, ennek utána tud jósolni, gyógyítani és rontani; míg teste transzban fekszik, lelke lepkealakot öltött vámpírként röpköd. Itt is megjelenik a terméketlenség gondolata: csak az lehet boszorkány, aki már nincs szülőképes korban, ötven éven felüli, vagy nincs férje, vénlány maradt //–// mert a boszorkánynak nem lehet gyereke.[560] A vérrel bekenés //–// transzképesség kapcsolat a samanisztikus segítőszellemet //–// és lélekutazást //–// a boszorkányzsír demonológiai tanával hozza kapcsolatba; nem világos, hogy ez esetben melyik melyikhez szolgált alapul. Szerb boszorkányhiedelmekből nincs adatunk a boszorkányzsír//–//segítőszellem kapcsolatra, de a boszorkány világosan zmaj-lélekké változik, amint testhajlatait bekente zsírral: //„//rögtön szárnyai nőnek, akkorák, mint a legnagyobb keresztes sasnak//“//.[561] Ezek az adatok átvezetnek azokhoz a szerb és horvát boszorkány és mora/morina hiedelmekhez, ahol a zmaj mint ördögi segítőszellem és mint a varázsló lélekállata (lelkének túlvilági állat-alakja) egyidejűleg jelen van. A szerb boszorkány éjjel transzban fekvő testéből kiszálló tyúk- vagy pulykaalakot öltő lelke, tyúk, fekete madár, sas, bagoly alakváltozata, a karácsonykor felismert boszorkányok kakastaraja véleményem szerint mind idetartozó vonás (egyébként más zmajhoz visszavezethető vonásai //–// a román-bolgár tüzes sárkánnyal, a magyar tüzes lidérccel egyező alakváltozatai //–// is vannak).[562] A szerb-bolgár boszorkány egyik megnyilvánulási formája tehát mintegy a zmaj/zmej-varázsló nőneművé lett változata, női mivoltának megfelelően kakas helyett tyúk lélekállattal.

A mora/morina alakja a szerb-horvát hiedelmekben szoros kapcsolatban van a boszorkánnyal, amennyiben általában abból lesz boszorkány, férjhezmenetele után, aki lánykorában mora volt (a morának nem lehet gyereke, tehát alkalmas a boszorkányságra). A mora amellett, hogy Alp/Mahr-szerű nyomó démon (és mint ilyennek sokfelé ágazó rokonsága van), igen gyakran tyúk vagy más madár alakját öltő succubus. Tehát általában nőnemű szerelmi hálótárs, mint a segítőördöglidérccsirke, de itt a lidérccsirke magyar, délszláv és román adataitól eltérően nem a segítőszellem ördögi alakváltozatáról van szó, hanem //–// éppúgy, mint a boszorkányhiedelmekben //–// az ember (a zmej-varázsló) saját túlvilági lélekállat-változatáról. Itt mora is boszorkány ember, aki éjjel démonként jelenik meg. Lélekalakja olykor-olykor még a samanisztikus túlvilági utazások elhívását, //„//elragadását//“// is idézi. Egy policai horvát adat szerint az éjjel a kulcslyukon bebúvó tyúk alakjában éjjelente //„//nyomni//“// járó morina-lányt megkérdezték, hogy hogyan csinálja ezt, mire ő azt felelte, hogy //„//amikor elaludt, jött egy szél és magával vitte...//“//[563]

Az alvilági, ördögi segítőszellemmel, //„//állatlélekkel//“// rendelkező varázsló fikciói: a mora és a boszorkány tehát mintegy a pozitív samanisztikus varázslók negatívba fordított ördögi tükörképei. Ezt az aspektusukat fejezi ki az a //–// különösen a mora vonatkozásában közismert //–// hiedelem is, hogy szemben a werwolf-varázslók fehér burkával ők fekete burokban születnek. Mindez részint az ördögszövetség délkelet-európai folklórban gyökerező változatához szolgáltat adalékokat, részint a közép-délkelet-európai boszorkány és Alp/Mahr-szerű lények transzképességének, lélekutazásainak, állattá változásának (és talán a repülőzsírnak) sokat vitatott hiedelmeihez is nyújt egy lehetséges magyarázatot.

Az ördögi, alvilági varázsló hasonló fiktív tükörkép-alakja sok szempontból a horvát-szlovén-magyar grabancija¹/garabonciás/èerní dijak és a román ºolomonar is. Fentebb szóltunk a magyar garabonciás olyan vonásairól, amelyek //–// a hasonló táltoshiedelmekkel együtt //–// a //„//fehér//“// zmejhez kötik; a garabonciás alakjának éppen ez a kétarcúsága vall az eredeti összefüggésre. Ez a kétarcúság a szlovén-horvát és román hiedelmekben is megvan: amint a magyar nyelvterületen táltos-vonásai is vannak a garabonciásnak, úgy ezek a hiedelmek a Balkánon a stuha, a werwolf-varázslók és a zmaj/zmeu varázsló pozitív tulajdonságaira is utalnak.

A garabonciásnak most csak a zmej-varázslókhoz kapcsolódó vonásaira szorítkozva, a legfontosabb összekötő láncszem itt is a zmej-sárkány alakja. A zmejvarázsló sárkánya, kígyója, sasa a levegő ura, onnan ereszkedik le //„//elragadni//“// őt a túlvilági lélekcsatákba, míg a garabonciás és a ºolomonar az alvilágból születő, barlangból, tóból, pocsolyából előbújó rákot, kakastojást, kígyót, vadrucát, békát //–// vagy néha, szlovén hiedelmek szerint, magát az ördögöt, bakkecske képében //–// hívja elő és lovagolja meg. Felkantározással, kötőfék //„//fejébe vágásával//“// (egy epikából kölcsönzött mágikus eszközzel) változtatja repülésképes lénnyé. Megszerzi magának, mint a lidérccsirkét tulajdonosa; őt is ez teszi képessé a levegőbe szállni, de nem lélekben, mint az igazi zmej-varázsló, hanem csak a szárnyas állatokon repülő epikus hősök módján. A hősepikai, mesei motívumok megjelenése fiktív, csak mondahős garabonciásra vall, de még e mondai motívumok között is találunk a zmej-varázslóra utaló nyomokat. Ilyenek például a kakason, kígyón, madáron repülő garabonciás adatai. Ezek az adatok egyébként azt a más típusú varázslókkal kapcsolatban is megfigyelhető tényt is alátámasztják, hogy a samanisztikus varázsló túlvilági lélekállatát az epika általában hátasállatként jeleníti meg: így lesz //„//értelme//“// az eredeti jelentését elvesztett túlvilági utazásnak. A zduhaèés boszorkány mondáiból egyaránt lehetne példákat hozni erre, sőt, még tovább folytatva a sort, a boszorkány lóvá tett, meglovagolt áldozatai is valószínűleg e körbe tartoznak.

Más hiedelmek a garabonciást az ördögi zmej másik változatával, a segítőszellem-lidérccel hozzák kapcsolatba. Szeged környéki adat szerint magából a lidérccsirkéből válik garabonciás, //„//ha felnő//“//. A samanisztikus segítőszellem fiktív, alvilági változatára utalnak a föld alatt, kígyótól, ördögtől tanuló ºolomonar adatai: az eredetileg a felhőkbe elragadottat itt az alvilágba viszik beavatni. Az //„//alvilági iskolák//“// keresztényi demonológiával, a tudós mágia képzeteivel gazdagodott változatai a 13 iskola, fekete iskola, babiloni torony motívumok. Az ördögi feketeség egyébként is megjelenik a garabonciás mondai motívumaiban: fekete tyúk fekete tojását eszi, fekete tehén vagy kecske tejét issza. A tejmotívumnak különben bizonyosan köze van a tejet ivó alvilági sárkányok fent említett hiedelméhez is: a garabonciás is //–// mint azok //–// azért kell, hogy tejet igyék, hogy fel tudjon emelkedni.[564]

Természetesen mindez nem meríti ki a garabonciás-szerű varázslók rendkívül gazdag mondai hagyományait. Ezek összefoglaló vizsgálata nem végezhető el így, tágabb kontextusukból kiragadva, a többi samanisztikus varázsló hiedelmeiből származó motívumok vizsgálata nélkül. Az ördöggel kapcsolatot tartó, szövetséget kötő tudósok, varázslók Európa nagy részén elterjedt mondakörei sok általános //–// a keresztény demonológiával, tudós mágiával, az ördögszövetség tanával kapcsolatos //–// vándormonda-motívumot tartalmaznak, de emellett sok helyi különbséggel rendelkeznek, elsősorban a pozitív varázslók különböző helyi hagyományainak megfelelően. A jelen dolgozatban vizsgált területen //–// de bizonyára azon kívül is //–// a fiktív varázslónak ez az alakja elsősorban ott ismert, ahol a tényleges varázslók működése már nemigen fogható meg, illetve már azok is mondai alakokká lettek, mint a szlovén-horvát kresnik, zduhaèés a román zmeu. Nyilvánvaló, hogy e helyeken mindezeknek a varázslóknak a valamikori gyakorlatára utaló motívumok fellelhetők a grabancija¹, èerni skolar, ºolomonar mondáiban. E vonásokban is nyomon követhető az //„//ördögivé válás//“// fenthez hasonló folyamata. Csak egy-két példa erre: A werwolf-varázslók pozitív alakjai mellett azok démonikus, //„//fekete//“// ellenfeleinek vonásaival is gazdagodott a mondák garabonciása; erre vallanak fekete ember, mumus, vagy kéményből leszálló karácsonyi démon alakváltozatai. A garabonciás mint szélvarázsló többnyire a viharban vonuló lelkek rossz, elkárhozott változataival azonosul, vagy éppen az ördögtől nyert hatalma révén csinálja a vihart.44 Ezek a zmej garabonciás fejlődéssel párhuzamos folyamatok is igazolhatják a fentebb leírt tendenciák valószínűségét.



[523] A tanulmány az 1988-ban azonos címen megjelent (délszláv//–//magyar konferencia előadásából készült) cikk (Pócs 1988b), néhány apró stiláris javítással. A témát azóta több vonatkozásaban tovább kutattam, de egy teljes táltos//–//garabonciás//–//zmej összehasonlító elemzés még mindig hátravan. Ma már nem látom ennyire fiktívnek az //„//alvilágias//“// varázslókra utaló mondai hagyományokat, bennük valóságos samanisztikus hagyomány mondai tükröződését is feltételezem, mint erre //„//A kígyó, a mennykő és a tehenek...//“// c. cikkemben, valamint az e kötetben közölt //„//A magyar halottlátó…//“// c. tanulmányomban utalok is. (Előbbi cikkben a szláv kapcsolatok egy itt nem taglalt vonatkozása is felvetődik, ami a jelen tanulmányban felvillantott bolgár-török lehetőséggel némi ellentmondásban van.) Tehát az 1988-ban felvetett gondolatok kissé módosultak azóta, mégis érdemesnek láttam itt közölni a cikket, mivel a //„//sárkányos//“// zmej-varázsló adatai ebben találhatók meg legrészletesebben. Ennek a varázslófigurának van a Balkán kvázi-samanisztikus varázslói közül a legtöbb köze a magyar táltoshoz, garabonciáshoz; a vele kapcsolatos problematika egyben a feltételezett honfoglalás kori magyar samanizmus kulcskérdéseihez is szolgáltat adalékokat. Kutatásáról bolgár, szerb macedón részről azóta sem tudok, a //„//bolgár samanizmus//“// kérdése más kontextusban vetődött fel. Azóta a magyar és délszláv garabonciás kutatásához új adalékokkal járult hozzá Jung 1998; 1990, 169//–//179.

[524] Bo¹koviæ//–//Stulli 1960.

[525] Róheim 1925, 35; Diószegi 1958, 351//–//352.

[526] Klaniczay 1983.

[527] Az egyes varázsló-típusok részletesebb elemzése: Pócs 1986.

[528] A délszláv és román sárkányok adatai Moldován 1897, 188//–//191; Marinov 1914, 208//–//209; Pamfile 1916, 313//–//314; Arnaudov 1917, 75; Kelemina 1930, 41; Bo¹koviæ//–//Stulli 1960, 285; Chloupek 1953, 245//–//246; Çabej 1966, 368; Kretzenbacher 1968a, 126//–//127; Vakerelski 1969, 233//–//234; Dukova 1870; Muºlea//–//Bîrlea 1970, 182//–//189; Zeèeviæ1981, 62//–//71; Georgieva 1983, 79//–//85.

[529] Harva 1938, 205//–//206; Eliade 1976, 314//–//315; Ivanov 1984a, 96//–//99; 1984b, 156.

[530] Arnaudov 1917, 77; Zeèeviæ1981, 63//–//64; Ivanov 1984a, 86//–//97 .

[531] Chloupek 1953, 245//–//246.

[532] Moldován 1897, 185//–//188; Marinov 1914, 207//–//208; Pamfile 1916, 314; Muºlea//–//Bîrlea 1970, 182; Georgieva 1983, 79.

[533] Eliade i. h.

[534] E motívumok pl.: Veckenstedt 1883, I. 129//–//131; Arnaudov 1917, 75; Haase 1939, 62//–//68; Bartók 1968, 278//–//283, 320//–//321; Vakarelski 1969, 233; Dukova 1970, 239//–//241; Vildomec 1979, 30; Lettenbauer 1981, 22.

[535] Propp 1946, 228; Dukova 1970, 230//–//232.

[536] Az ó- és újgörög lamiáról: Vlachos 1971, 234//–//235. Román hiedelmek szerint a zmeu vagy balaur sárkány villámmal kergeti a marhák mögött megbújó ördögöt (Pamfile 1916, 314): az ördög e kontextusban Ivanov (1984a, 99//–//100) szerint Velesz //„//marhaisten//“// vonásait viseli.

[537] Ilyen például a bolgár stopan és stichija (Marinov 1914, 212//–//213).

[538] Franz 1909, I. 19//–//39.

[539] Albán dreki: Dukova 1970, 246. A román ördög (drac) e tulajdonságai például: Candrea 1944, 115.

[540] Franz i. h.

[541] Jakobson//–//Szeftel 1966, 348.

[542] A zmej-varázsló és rokoni körének adatai: Hahn 1854, 163; Marinov 1914, 208//–//209; Lambertz 1922, 102//–//104; Chloupek 1953, 245//–//246; Çabej 1966. 368; Moszyñski 1967, 654//–//655; Vakarelski 1969, 233//–//234; Dukova 1970, 235//–//238; Schott//–//Schott 1971, 309; Zeèeviæ1981, 149//–//151; Georgieva 1983, 79//–//83.

[543] Harva 1938, 205.

[544] Jakobson//–//Ru¾ièiæ1950; Jakobson//–//Szeftel 1966; Èajkanoviæ1873.

[545] P. Madar 1967, 168. További adatok: Diószegi 1958; 228; 1978, 80//–//81.

[546] Diószegi 1958, 77; P. Madar i. h.; Bosnyák Sándor gyűjtése bukovinai telepesektől, valamint a volt Kolozs és Szolnok//–//Doboka vármegye területén (Néprajzi Kutatóintézet Néphit Archívumában).

[547] Erdész 1984, 116, 118, 139.

[548] Uo. 118.

[549] Gönczi 1914, 173; Diószegi 1958, 89, 194; Gunda 1963, 49; Barna 1979, 35; Erdész 1984, 118; Fejős 1985, 62. Az idézett adat: Komáromy 1910, 362.

[550] Jankó 1891, 277; Kálmány 1917, 264; Diószegi 1958, 196; 1973, 190//–//200; Jung 1985, 74; Erdész 1984, 118; Fejős 1985, 57, 60.

[551] P. Madar 1967, 169; Luby 1936, 60//–//62.

[552] Marinov 1914, 208//–//210; Schneeweiss 1961, 12; Schott//–//Schott 1971, 309; Muºlea//–//Bîrlea 1970, 189//–//194.

[553] Róheim 1925, 93//–//98; Domanovszky 1958; Hoppál 1969; Pócs 1980b.

[554] A lamiáról Vlachos i. h.

[555] Chloupek 1953, 243.

[556] Pamfile 1916, 211.

[557] Gönczi 1937, 72.

[558] Grgjiæ//–//Bjelko¹iæ1899, 632; Kelemina 1930, 184//–//187; Lang 1914, 150; Muºlea//–//Bîrlea 1970, 176//–//181; Zeèeviæ1981, 114//–//120. 37 A magyar lidérccsirke-adatok összefoglalása a 31. jegyzetben említett munkákban.

[559] Muºlea//–//Bîrlea 1970, 174. A keleti ördögszövetség-legendákról: Kretzenbacher 1968b, 17//–//41.

[560] Marinov 1914, 213//–//214.

[561] Ðjorðjeviæ1953, 32.

[562] Uo. 2//–//28.

[563] Az idézet: Ivani¹eviæ1905, 265. További mora-adatok: Grgjiæ//–//Bjelko¹iæ1899, 629; Krauss 1908, 146//–//151; Lang 1914, 146; Zeèeviæ1981, 146//–//147.

[564] Grabancija¹, garabonciás, cerni ¹kolar: Jagiæ1877; Kelemina 1930, 41//–//44; Holló 1934; Hegyi 1937, 472//–//475; Ferenczi 1974, 262//–//275; Erdész 1984, 114//–//164; Kálmány Lajos gyűjtése, Ethnológiai Adattár 2815, 4. A ºolomonar adatai: Gaster 1884; Moldován 1897, 178//–//181.