Ugrás a tartalomhoz

Magyar néphit

Pócs Éva

L'Harmattan Kiadó

Az elszakadás

Az elszakadás

A 16. századot a ráolvasások //„//keresztény//–//népi//“// korszakának nevezi Ebermann;[826] e században jelennek meg nálunk is a latin szövegek mellett//–//helyett azok magyarra fordítottváltozatai. A paraszti gyógyítók gyakran titkos öröklési rendszere, olykor szintén írásbeli hagyományozása[827] századokon keresztül biztosította a szöveghűség bizonyos mértékét: ennek következtében jelennek meg a benedikciószövegek többé-kevésbé pontosan felidézett töredékei a 20. századi szájhagyományozott ráolvasásokban.

A vallásos és profán mágia közös rendszere széttöredezni, hatalmi harca megszakadni látszik a 16//–//18. század folyamán. Mint Thomas írja: A reformáció után a mágiát többé nem //„//hamis vallásnak//“// tekintették, hanem teljesen más jellegű tevékenységnek. A reformáció elutasította a mágiát mint olyat.[828] Üldözése nem a rendszeren belül folyt, hanem kívülről indult a frontális támadás. A babona elleni harc már a katolikus egyházon belül is felerősödött a 15. századtól. A benedikciókra vonatkozó egyházi reform például azok gyakorlatában is siettette a profán mágiával való kapcsolatcsökkenését, megszakadását.[829] A helyi rituálék egyszerűsítései, majd a 15. századtól ahivatalos rituálék lefektetése is általában a //„//pogány//“// elemektől való megtisztítást jelentette.[830] Már a helyi rituálék kinyomtatása is megmerevedést, a helyi hagyományoktó1való elszakadást okozott, de különösen ilyen hatása volt a Rituale Romanum megjelenésének, amely központilag egységesítette a gyakorlatot. Ez kizárta az alulról jövő kezdeményezéseket, a helyi normákhoz, a profán, laikus gyakorlathoz való igazodást, csökkentette az adott konkrét szükségletek kielégítésének lehetőségét.[831] Az új normáknak meg nem felelő szövegeket törölték, használatukat megtiltották. Erősen csökkent a benedikció alkalmainak száma is (például már a Rituale Romanum megjelenése előtt is volt olyan rituálé, amely nem tartalmazott jégverés fenyegetésekor mondható benedikciót). A reformációval a protestáns területeken természetesen gyorsan megszűnt a benedikció gyakorlata, de a katolikus egyház keretein belül is rohamosan csökkent, egészen a 18//–//19. századig, amikorra majdnem teljesen visszaszorult.

A benedikciószövegek tisztogatása része volt az egyház minden fronton zajló mágiaellenes akcióinak, a babonásnak minősített eszközök és módszerek elleni tiltakozásnak: Például a gonosz elűzése harangszóval, ráfújással, a szentelt tárgyak amulettszerű használata, amikor a //„//szó önmagában hat//“//, az //„//emberi formula kikényszeríti az isteni kegyet//“//. A szentelmények szimbolikus magyarázatot nyertek; megszűnt a közvetlen //–//mintegy fizikai //–// hatásukba vetett hit.[832] A tárgyak, gesztusok, szövegek //„//közvetlen//“// hatásának tagadásával csökkent az egyház valamint a papság közvetlen kapcsolata is a mágikus úton befolyásolható objektumokkal: a parasztság mindennapi életének színtereivel, használati tárgyaival, és magukkal az emberekkel is. Szemléletes példa erre az oltáriszentség és a körmenetek körüli hosszú, mindig megújuló vita: ahhoz, hogy a mezőáldást nyerjen, szükséges-e odavinni az oltáriszentséget a körmenet alkalmával, szükséges-e egyáltalán a körmenet?[833] A szántóföld körüljárásával a befolyásolni kívánt objektumot kerülték meg csakúgy, mint a házat mágikus úton //„//bolhátlanító//“// parasztasszonya 20. században; ha azonban elég a templomban imádkozni jó termésért, már minden mágikus kapcsolat megszűnik. Ha a katolikus egyház gyakorlatában fenn is maradt a körmenetek egy része, a kapcsolatok mindenképpen gyengültek; itt is bekövetkezett, hogy a vallásgyakorlat (ami részben //–// módszereit tekintve //–// mágikus gyakorlat is volt) hit kérdésévé lett; vagy Thomas kifejezésével //„//az élet rituális módszeréből//“// elsősorban //„//dogmák rendszerévé//“// vált.[834]

Azok a szükségletek, amelyeket a középkori egyház benedikció-gyakorlata (a laikusmágiával együtt, vele párhuzamosan) kielégített, természetesen nem változtak e századokban sem; hiszen például éppen a 20 századig fennmaradó paraszti ráolvasó-gyakorlat jelzi, hogy az igény a mindennapi élet (ráolvasással, mágiával orvosolt) problémáinak valamiféle megoldására //–// legalábbis a parasztság körében //–// még sokáig fennállt. Aza kérdés, hogy hogyan elégültek ki a továbbiakban az eddig //–// a //„//szakadás//“// előtt //–// azegyház által kielégített szükségletek. Mi töltötte be a továbbiakban az egyház e szerepét?

Először is maga az egyház, de már nem //„//hivatalból//“//. A 16. századtól új erőre kap aháttérben mindig jelenvolt félhivatalos és tiltott gyakorlat a papok, szerzetesek kezén, de nem a hivatalos rítusok részeként. Mint említettem, e századtól ismertek a latin szövegek mellett, helyett azok nemzeti nyelvekre lefordított változatai, általában kolostorifeljegyzésekben.[835] A félhivatalos áldásszövegek mindig is a //„//hivatalos//“// benedikciók //„//hiányait//“// pótolták, azok helyi igényektől való elszakadása csak fokozta ezt a hézagpótlószerepet. Ez a szinte illegális gyakorlat fokozottabban alkalmazkodott a szükségletekhez és a népi mágia helyi hagyományaihoz, szabadon kezelte a valamikori és kortársivallásos és mágikus szövegkincset egyaránt. Hiszen ez az ab ovo tiltott vagy legfeljebbelnézett tevékenységet nem kötötték a részletekre //–// bizonyos mágikus eszközökre //–// vonatkozó tiltások. Mint Franz //–// legújabb kori egyházi tekintélyként //–// megjegyzi: A17//–//18. században nagy számban felbukkanó kolostori könyvek a Rituale Romanumelőírásait nemcsak hogy nem tartották be, hanem //„//babonáikkal, ostobaságaikkal a középkori formulákat ismételték, sőt, felül is múlták//“//.[836]

Hasonló kolostori kéziratok nálunk is maradtak fenn. Mint Bálint Sándor írja, //„//erre utalnak egyebek között a gyöngyösi és pozsonyi ferences kolostor kéziratos exorcizmus-gyűjteményei a 17. századból//“//.[837] Katona Lajos tett közzé egy 17. századi //„//ördögűző könyvecskét//“//, melyet a ferencrendiek gyöngyösi könyvtárában talált, és amely egyrégebbi eredetű könyv másolata. Mint írja: //„//Az ördögüzésnek ilyesféle ráolvasással ésazt követő szertartásokkal való módja… a katolikus Rituale keretei közt is megvan. Ekeretet azonban az előttünk lévő füzet nagyon kitágítja és szerfölött érdekes részletekkel tölti ki.//“//[838] Ezek a szövegek a hivatalos benedikciók eltorzulásait illusztrálják az //„//illegalitásban//“//. A Franz említette //„//ostobaságok//“// a még a papság kezén is továbbélő félhivatalos áldásszövegekre is jellemzőek. Ezek példái e korból a Bornemisza közölte //–// misemondó paptól származó //–// //„//bájoló imádságok//“//, amelyeket így kommentál: //„//…JézusKrisztusnak, az Szűz Máriának, az apostoloknak káromlási, kikre bolond dolgokat költött, mint ültek aranyos székbe, mint találtak elő hetvenhét csúzt, kelevényt, hasfájást, azokkal mint szóltak, azokat mint küldték tengerbe…//“//[839] A kódexeinkben közölt latin, magyar //–// vagy kétnyelvű //–// szövegek is ezt a félhivatalos-illegális állapotot tükrözik, másszavakkal a benedikciók, és egyházi áldások átmeneti stádiumát a ráolvasás felé (például a Peer kódex fent idézett //„//Contra febres//“// és //„//Nyíllövés ellen való//“// imádságai, vagy a valószínűleg szintén pap által feljegyzett, fentebb említett //„//Bagonyai ráolvasások//“//). Eza még többé-kevésbé egyházi személyek tevékenységéhez kötődő szöveganyag sok szállal kapcsolódik a hivatalos benedikciókhoz, de a használat módját tekintve már ráolvasás. A szövegek feljegyzése és magyarra fordítása gyakorlati célokat szolgált. Mint Bálint Sándor jegyzi meg a Peer kódex //„//Contra febres//“// imádságáról: //„//Jellemzően mutatjaa hivatalos hagyomány laikussá válását az egyik latin szöveg és magyar fordításának párhuzamos közlése//“//.[840] Újkori falusi ráolvasásaink történeti gyökereitől függetlenül is figyelemre méltó tény ebben az átmeneti időszakban az egyház és a //„//nép//“// közti szakadáskétségtelen ténye mellett az egyházon belül regisztrálható szakadás, ha úgy tetszik, kétkulacsos politika: egy, a nép igényeihez még vagy újra alkalmazkodó papi, szerzetesi réteg tevékenysége.

A félhivatalos egyházi szövegkincs, a kolostorokban másolgatott receptkönyvekjelentették (a polgári-főúri körök, királyi udvarok tudós mágiája mellett) alapkészletétés egyik forrását a 16. századtól terjedő, és különösen a 18. században virágzó varázs-könyveknek is. Ezek az ördögűző szövegeket, kincskereső és főleg betegséggyógyító ráolvasásokat tartalmazó kéziratos majd nyomtatott könyvek részint kolostorok tulajdonában voltak (gyakran még latin nyelven), részint nemesi, polgári és paraszti kézen forogtak és igen sokat átmentettek, írásban hagyományoztak tovább az egyházi szöveganyagból. [841] De tartalmaztak és az írásbeli hagyományozás folyamatába felvettek mindenkori paraszti használatú szövegeket, főleg a gyógyító receptek terén. Ponyvanyomtatványként való terjedésük a különböző társadalmi rétegek közti közvetítést, egyben afolyamatos szöveghű hagyományozást, a ráolvasó-gyakorlat minden társadalmi rétegrekiterjedő viszonylagos egységességét biztosította. Ezek a ráolvasások az egyházi benedikciók szöveganyagával éppúgy kapcsolatot mutatnak, mint a 20. században lejegyzett paraszti használatú szövegekkel; nyilvánvalóan volt az egyházi gyakorlattól valóelszakadást és egy egyháztól független nemesi (és ahol volt polgárság, polgári) ráolvasó-gyakorlat kialakulását segítő-erősítő hatásuk is. Magyarországon nemigen tudunk parasztok, falusi gyógyítók által használt varázskönyvekről, ami pedig a polgári használatot illeti, kevés kivételtől eltekintve csak a német városi polgárság használatából ismertek. Ilyen kivétel például a kincskereső varázsvessző kilövésével kapcsolatos szövegsorozat, amelynek a 16. században feljegyzett változatai //„//Gyöngyösi ráolvasások//“// néven ismertek (jellemző módon egy ferencrendi könyvtárban őrzött biblia lapjain maradtakfenn).[842] Első feljegyzésük a német nyelvterületről ismert egy 10. századi latin nyelvű félhivatalos egyházi kéziratból. A 16. században nyomtatott varázskönyvekben jelentekmeg ezek a szövegek, majd nemzeti nyelvekre fordítva ponyvanyomtatványokon terjedtek. Noha Magyarország területén is elsősorban a felvidéki német bányavárosokbanhasználták német nyelvű változataikat érclelőhelyek felkutatására,[843] ennek magyar nyelvű kéziratos feljegyzéseiről is tudunk még a 19. század elejéről is.[844] Részlet egy 19.század eleji magyar kézirat szövegéből (amely még mindig magán viseli a benedikció-eredet jegyeit):

Oh ti vesszők, vesszők, mik állotok

mozduljatok és álljatok az elrejtett kintsen,

kényszerítlek titeket a tövises koszorúra,

mely a mi urunk Jézus Krisztusnak fejére helyezteték...//“//[845]

Tehát néhány kivételtől eltekintve a 16//–//18. századból Magyarországon a nem papi kézben lévő receptkönyvek elsősorban nemesi, főúri használatban maradtak ránk. Ezekmindenféle gyógyító recept és háztartási tanács mellett bőségesen tartalmaznak ráolva-sásszövegeket is (lásd pl. a Radvánszky Béla által 1897-ben és a Magyary-Kossa Gyula által 1929//–//1940 közt közölt szövegeket, vagy Jankovics József szövegközlését aRadvánszky-család levéltárában őrzött gazdag anyagból).[846] E ráolvasás-anyagnak is azátmeneti állapotban lévő egyházi szövegkinccsel vannak közös vonásai, léte azt is bizonyítja, hogy a ráolvasás e századokban még többé-kevésbé //„//össznépi//“// műfaj volt, de azegyházi örökséget a különböző társadalmi rétegek már eltérő módon használták fel és kezelték.

Az //„//elszakadás//“// módját, mértékét tekintve nemcsak az egyes társadalmi rétegek köztvoltak különbségek; felekezetek közötti és földrajzi eltérések is megállapíthatók. Amennyire át tudom tekinteni Európa újkori népi ráolvasás-gyakorlatát, Nyugat- és Közép-Európában a falusi gyógyítók és a mágia egyéb specialistái elsősorban a szövegkincs írásbeli hagyományozásában emelkedtek ki a népies mágia átlagos letéteményesei közül. Az írásbeliség a varázskönyvek használatán túl is jellemző volt rájuk; a parasztságnak itt az újkorra kialakult egy szélesebb írástudó rétege, amely az írásos egyházi szövegkincs átvételére, használatának folytatására alkalmas volt. De volt már polgárság is, amely a 17//–//18. században még szintén részese a varázskönyves-írásos hagyományozású gyakorlatnak. A ráolvasás ezért Közép- és Nyugat-Európában sokkal kevésbé lettcsak paraszti műfajjá, mint nálunk és Kelet-Európában //–// ahol azonban a ráolvasó papok is szinte napjainkig tevékenykedtek. (A varázskönyvek a németségnél például néhol megérték még a 20. századi városi használatot is.)[847]

Úgy látszik, Kelet- és Délkelet-Európában //–// az ortodox egyház területén //–// a félhivatalos használat jóval tovább élt, mint Közép- és Nyugat-Európában. Sok adatunk vanpapok, még inkább szerzetesek kezén élő ráolvasás-gyakorlatra még a 19. század végéről, sőt a 20. századból.[848] Krauss //–// délszláv vonatkozásban //–// 17. századi egyházi szlávnyelvű varázskönyvek kapcsán népi szövegek kolostorokban történt feljegyzésérőlbeszél,[849] ellentétben Mansikka többször hangoztatott véleményével, amely szerint Kelet-Európában elsősorban egy fordított folyamat ment végbe: írásban (egyházi kézen, ill. orvosi könyvekben) hagyományozott szövegek népivé válása.[850] Nyilvánvaló, hogymind a nyugati, mind a keleti egyház területén párhuzamos lehetett a két folyamat, dea jelenkorból ismert kelet-európai ráolvasás-szövegek nyugat-európainál kisebb mértékű egyöntetűsége arra vall, hogy itt a népi, illetőleg helyi szöveganyagot kevésbé befolyásolta a //„//hivatalos//“// szövegkincs.

A parasztság öröksége

A magyarországi nemesi ráolvasáshasználat utolsó írásos dokumentumai a 18. századból valók. Polgári gyakorlat nálunk lényegében nem létezett. A középkori egyháziszövegek 19//–//20. századi örököse a parasztság: a falusi, mezővárosi gyógyító specialisták. Nem világos az az út, amelyen a fent rajzolt félhivatalos vagy illegális papi, szerzetesi gyakorlatból a parasztság kezére jutottak ezek a szövegek, de a jelenkorban gyűjtött ráolvasásoknak világosan elkülönül az egyházi forrásokból örökölt része. A hivatalos gyakorlat beszűkülésével, majd a félhivatalos gyakorlat feltehetően a 17//–//18. századig tartó lassú megszűnésével párhuzamosan lettek a paraszti gyógyítók egyre hangsúlyosabban a pozitív mágia egyedülálló, //„//magukra maradt//“// hivatásosai. A paraszti ráolvasások egyházi eredetre valló rétege elsősorban az ő kezükön élt; a köznapi, mindenki által gyakorolt mágia és a hivatásosokhoz kötődő, professzionista mágia kettőssége nagyjából a profán és vallásos eszközkészlet kettősségének felel meg.

A 19//–//20. századi ráolvasásokon mérhető le, hogyan olvasztotta a parasztság mágikus világképébe az egyházi mágiát. Ahogy Bálint Sándor írja: //„//A pogány ráolvasásokmegfelelő átértelmezéssel, szublimált alakban helyet kapnak a középkori rituálékban, hogy utána alkalmas pillanatban, de most már liturgikus inspirációkkal gazdagodva, anép újra adaptálja őket//“//. [851] E világkép már nagyon régóta nem tisztán mágikus: az egészközépkor folyamán tartó szoros kölcsönhatás következtében a vallásos eszközök máradaptált kellékei a mágia fegyvertárának. Az //„//elszakadás//“// csak az egyház hivatalosszemszögéből nézve következett be: a parasztság szinkretikus, vallásosmágikus világképében nem. Éppen a vallásos eredetű módszerek, eszközök (köztük az írott//–//mondott szövegek) lettek a mágia leghathatósabb fegyvereivé, az egyházi rítusok szentsége általnyert tekintélyük révén.

A gyógyító, áldást mondó pap szerepének //„//átvállalását//“// tükrözik szemléletesen azoka szövegek, amelyek közvetlenül //–// tartalmukban is //–// utalnak e szerepre és tevékenységre; alábbi Zobor-vidéki ráolvasásunkban például a gyógyító lemosásra. A pap szövegéttöredékesen, de értelemszerűen idéző szöveg (vö. a benedikciókból idézett, tagról-tagraküldő formulával) a grammatikai 1. személy átvételével illusztrálja a tudatos szerepvál-lalást:

...én lemosom szorítását, igézetjit N-nek,

fejibű, fej elejibű,

szemibű, szeme pupaibú,

szájábú, mellibű...

Úgy oszoljon el a fájdalmad,

mint az égen szétoszlatja az Úristen a felhőket...[852]

A 20. századi gyógyító szövegek szintén gyakori formulája, az //„//öt ujjal megfogás//“// a papkézrátételét idézi. A beteg //„//megkeresztelése//“// a démonűző keresztelő szertartásra utal:

...Én tégöd megfoglak az öt ujjammal!

Az Atya törjön, a Fiju rontson, a tejjes Szentháromság eloszoltasson!

Én tégöd mögkörösztöllekaz Atyának, Fijunak, Szentlélök Istennek nevibe,

valamint Krisztus Urunkat szent János a Jordán vizibe mökkörösztölte.[853]

A benedikciók //„//utánzásának//“// mozzanatai közül a zivatar eloszlatását említjük még, mint szemléletes példát arra, hogyan ismétlődhet az új szituációban egy egyházi rítusszinte minden eleme. A fent idézett vihar-elküldő benedikció elvégzésekor a pap a falu főterére állt ki, mind a négy égtáj felé keresztet vetve a felhőkre, négyszer mondta ela szöveget.[854] 20. századi katolikus falvainkban a jégfelhőt //„//elintő//“//, //„//elkeresztelő//“// öregasszony, tudós ember ugyanezt tette, csak a benedikció-szöveg elemeiből építkező ráolvasás volt rövidebb:

Oszlasson el az Atya

Oszlasson el a Fiú,

Oszlasson el a Szentlélek.[855]

Talán legfontosabb tendencia az újkori parasztság szájhagyományozó ráolvasás-használatában a vallásos //–// vagy az egyházi használatban vallásossá lett //–// szövegkincs konkrét szükségleteikhez, céljaikhoz való alkalmazása, laikusprofán módszereikhez való messzemenő hozzáidomítása, a számukra értelmetlen szövegek //„//értelmessé//“// tétele volt. A mindennapi élet bármely szükséghelyzetében, melynek törvényszerű velejárója volt a ráolvasásás, lehetséges volt egy többé-kevésbé megfelelő vallásos szöveget úgy alakítani, hogy abban világosan kifejeződjék az éppen adott konkrét cél. A sokféle szituációban alkalmazott hármas szerkezetű áldásszöveg kenyér bevetéséhez //„//igazított//“// változata:

Áldjon meg az Atyaisten, áldjon meg a Fiúisten, áldjon meg a Szentlélek Úristen. Süttessen meg az Atyaisten, süttesen meg a Fiúisten, süttesen meg a Szentlélek Úristen, hogy szép dombos legyél![856]

A konkrét helyzethez és szükségletekhez való alkalmazás legszemléletesebb példáit az epikus ráolvasások szolgáltatják, köztük a többször említett //„//Találkozás a gonosszal//“// típus is. Ennek már az 5//–//6. században ismertek félhivatalos egyházi áldásszövegként értékelhető példái.[857]Az egyházi szövegek //„//nép igényeihez alkalmazkodó//“// kategóriájába tartoztak és állandó kölcsönhatásban voltak mind a hivatalos benedikciószövegekkel (lásd a benedikciókból idézett elküldőformulákat), mind a kortárs laikus mágikus gyakorlattal. Az epikus ráolvasások fent említett gonosz lényei: az egyházi használatban Sátánná vált ókori keleti démonikus lények gyakran újra //„//visszanépiesedtek//“// helyi betegségdémonokká. A magyar ráolvasásokban e szerepben leggyakoribb a megszemélyesített igézet (hasonlóan Délkelet-Európa és a Közel-Kelet gyakorlatához), megfelelően annak a ténynek, hogy a magyar népi gyógyászat egyikleggyakoribb kóroka a szemverés.

Még szervesebben a helyi hagyományokba épültek azok a szövegek, amelyek a gyermek Jézus megigézését és meggyógyítását tartalmazzák példaként (//„//A gyermek Jézust megigézik//“// egyelőre csak magyar nyelven ismert típusai). A //„//szemmel verők//“// ezekbennem a valamikori //–// még élő, vagy újraéledő //–// démonikus nőalakok, nem is az egyháziszövegek Jézust elrabló tolvajai, vagy Sátánná változott betegségdémonai, hanem közönséges földi nők (ritkán férfiak), akik a szemverés a magyarságnál általános módján, szándéktalan rácsodálkozással ártanak a Kisjézusnak. (Némelyik variáns szerint kíváncsian kitakarják a gyereket.) A szemverés gyógymódja e szövegtípusok minden változatában megegyezik a magyar parasztság által sok helyen mai napig gyakorolt elhárítással: a gyógyító Mária szenesvizet készít a Kisjézusnak, és úgy itatja, mosdatja, mint bármelyik falusi gyógyítóasszony. Utolsó //–// e szövegtípusból közölt //–// példánk Jordán-vízbőlkészített szenesvize summázhatja a fent vázolt folyamatot: hogyan gazdálkodott a magyar parasztság a középkori egyház örökségével:

Elindula Bódogságos Szűz Mária

elindula ző álldott szent fiával,

az arangyos templomba.

Megtalálkozék a zsidó legényvel s a zsidó leányval,

s megcsudálák az ő áldott szent fiát.

Onnét visszatére Bódogságos Szűz Mária,

elmene Jordán vizihez.

Három szikrát beleszikrála,

neveletlen ujjával három cseppet béereszte az Ő áldott szent fiának szájába,

s az ő áldott szent fia megvígasztalódék.

Kérlek, Bódogságos Szűz Mária,

adj vígasztalást ennek Erzsinek igizetből kapott betegsége miatt.

Hát fájástul, mindenféle fájdalmainak.

(Háromszor három parazsat tesz egy kanna vízbe, abból itatja a beteget.)[858]



[826] Uo., 138.

[827] A paraszti gyakorlatban mindig //„//titkosan//“// //–// általában a családon belül //–// hagyományozódott a ráolvasások egy kisebb //–// specialisták kezén lévő //–// része, de a szövegek nagyobb része közismert volt, bárki ismerhette, használhatta. A titkosan hagyományozott szövegeket nem volt szabad //–// használaton kívül //–// elmondani, mert elvesztették volna hatásukat. Elég gyakori eset volt viszont a szövegek írásbanátadása: a ráolvasást a gyógyító leírta, hogy halála esetén öröklődhessen (több olyan esetről is tudok, hogy a gyűjtőnek leírták a szóban elmondhatatlan szöveget).

[828] Thomas 1971, 76, 258.

[829] Franz 1909, II. 615//–//641.

[830] Uo. 62//–//77, 105//–//115.

[831] Uo. 642//–//649.

[832] Uo. 641//–//644; Thomas 1971, 57//–//75.

[833] Franz i. m. 111; Thomas i. m. 62.

[834] Uo. 76.

[835] Ebermann 1903, 135//–//138.

[836] Franz 1909, I. 648.

[837] Bálint 1943, 123; Katona 1902. Franz a 17//–//18. századi kolostori könyvekről írja: //„//Diese meist vonOrdensleuten herausgegebenen Bücher... Formeln und Anweisungen, besonders Exorzismen enthielten, die nicht bloß den Vorschriften des RR [Rituale Romanum] widersprachen, sondern durch denAberglauben und die Torheiten mancher mittelalterlichen Formeln wiederholten, ja, sogar überboten//“//(1909, II. 648). Hasonlóképpen ír Mansikka a keleti egyház 17//–//18. századi gyakorlatáról, sőt az egyház által tiltott varázs- és jóskönyvek kolostorokban, barátok és apácák általi másolásáról, használatáról (1909, 110//–//117).

[838] Katona Lajos 1902, 60//–//70, 103//–//111.

[839] Bornemisza 1955, 137.

[840] Bálint 1943, 123.

[841] Spamer 1958, 5//–//22; Grube//–//Verhoeven 1966. A német szöveganyag vonatkozásában: Spamer1955; flamand: Haver 1964; svéd: Linderholm 1940.

[842] Döbrentei 1840, 45//–//46; Bolgár 1934, 19//–//21.

[843] Eis 1964.

[844] Wieder 1890, 247//–//252. Lásd még: Nagy Dezső 1957.

[845] Wieder 1890.

[846] Radvánszky 1879; Magyary//–//Kossa 1929, 1931, 1940; Jankovics 1985, 1990.

[847] Spamer 1965.

[848] Pl. román és rutén adatok: Temesváry 1899, 97; Vajkai 1943, 25//–//26; Sztripszky//–//Bilák 1916,156//–//157.

[849] Krauss 1890, 46.

[850] Mansikka 1909.

[851] 157 Bálint 1943, 120.

[852] Zsére, volt Nyitra m., Morvay Judit gyűjtése.

[853] Szőreg, volt Torontál m., Kálmány 1891b, III. 152//–//153.

[854] Franz 1909. II. 96.

[855] Zagyvarékas, Szolnok m., saját gyűjtés.

[856] Zagyvarékas, Szolnok m. saját gyűjtés.

[857] Ohrt 1936, 49//–//58.

[858] Lészped, Moldva; Kallós 1966, 149.