Ugrás a tartalomhoz

Magyar néphit

Pócs Éva

L'Harmattan Kiadó

11. fejezet - Boszorkányság a vallás és mágia határán

11. fejezet - Boszorkányság a vallás és mágia határán[983]

E tanulmányom témája a boszorkányság egy sajátos formája, amelynek létezéséről mindezideig csak Erdélyből tudok.[984] Elemzésem néhány éve végzett terepmunkámon alapul, amelyet egyetemi tanítványaimmal közösen folytattam két faluban a volt Csík megyéből: Csíkkarcfakván és Csíkjenőfalván.[985] A két község lakói római katolikus magyarok, akiknek kevés kulturális kapcsolata van a Székelyfölddel határos területek ortodoxrománságával; az alább leírt esetek a két felekezet közti érintkezésnek szinte egyedülálló példái.

A boszorkányság mint közösségi konfliktusokat szabályozó társadalmi rendszer ésmint egy ennek hátterében működő //–// csapásmagyarázó //–// ideológiai rendszer itt a Közép- és Nyugat-Európából ismert rendszerekhez képest több sajátos ismérvvel rendelkezik. Ezek egyike az, hogy a boszorkányság lényege, a rontás, nem közvetlenül a kétérintett, a rontó és a sértett közti közvetlen (valóságos vagy virtuális) interakció, hanemegy közvetítő személy révén megy végbe. A másik ismérv //–// és ennek révén lesz //„//vallásos//“// a rendszer //–// az, hogy a rontást egy szent személy közvetíti, őt bízzák meg véghezvitelével. Ez a személy a vizsgált esetek többségében egy román pap vagy szerzetes, akitfelkeresnek a magyarok lakta falvakból is azok, akik szűkebb közösségük egy másik tagját meg akarják rontatni (megcsináltatni). A boszorkányság megszokott szereposztásatehát kibővül egy közösségen kívüli és a vallásos szférát képviselő, a keresztény túlvilágfelé közvetítő mediátor személlyel. A mediátor //–// valóságos és a hiedelemekben és narratívokban neki tulajdonított //–// tevékenysége, egyben a //„//vallásos boszorkányság//“// egészrendszere az isteni igazságszolgáltatás, istenítélet és divináció vonásaival is rendelkezik, sőt, sok tekintetben e vallásos rendszereknek alárendelve működik.

A terepen töltött idő kevés volt a rendszer teljes áttekintéséhez, társadalmi és mentális közegének felderítéséhez; nem annyira a gyakorlatot sikerült megfigyelni és rögzíteni, mint inkább a róla szóló narratívokat, amelyekből csak áttételesen és feltételesenlehet a valóságra következtetni. A téma azonban annyi érdekességet rejt magában, hogyérdemesnek látszott egy figyelemfelkeltő előzetes híradást adni róla addig is, míg a kutatást folytatni tudom. Ebben az első híradásban [986] leírtam a rendszer fő vonásait, mégpedig //„//alulról//“//, a rontást, átkot a papoknál megrendelő falusiak szemszögéből, valaminta boszorkányság más, nem közvetítők révén gyakorolt rendszereivel összevetésben. Dekevéssé vizsgáltam az intézményt //„//felülről,//“// mint egyházi rítust, amivel mintegy összeépült a népi rendszer. Ez a feladat még most is hátravan; teljesítéséhez az ortodox kolostorokban és környékükön végzett hosszú terepmunkára lesz szükség. Megkíséreltem azonban addig is más szempontból továbblépni: megnéztem, hogy a nyugati kereszténység középkori és kora újkori párhuzamai milyen támpontokat nyújthatnak az erdélyi ortodox papság adatainkból kirajzolódó gyakorlatának, a //„//vallásos boszorkányság//“// esajátos rendszerének értelmezéséhez.

A boszorkányság itt leírt vallásos változata feltehetően otthonos az erdélyi románságnál is, egyelőre azonban a román szakirodalomban nem ismerek rá vonatkozó információkat. Az erdélyi magyarságnál nem kizárólagos, a szorosabban vizsgált csíki falvakban sem; élnek mellette a néprajzi és történeti antropológiai kutatásokból ismert közép- és nyugat-európai formák is. Voltaképpen több forma együttéléséről van szó, amelyekközött két községünkben dominánsnak látszik ez a jellegzetes //„//vallásos//“// //–// ortodox/keleteurópainak nevezhető //–// változat. A //„//klaszszikus//“// közép-nyugat-európai gyanú/vád-típusúnak nevezhető formák a 16//–//18. századi magyarországi és erdélyi boszorkányperekből[987] ismerősek, de egyes vonásaikban //–// mind Magyarország, mind Erdély magyar lakosságánál //–// még a 20. században is megfoghatók. E formákban a boszorkányság általában a rontó//–//sértett//–// azonosító//–//gyógyító kapcsolathálózatban működik.[988] A kívülálló azonosító személy nem szükségszerű, de sokszor jelen van, a sértett gyanúját vagy éppen biztos tudását megerősítendő. Különböző divinációs eljárásokkal, vagy spontánlátótechnikák [989] segítségével állapítja meg a tettest, vagy esetleg csak azt, hogy a baj rontásból származik. A gyógyító az okkult úton rontó boszorkány ellenfeleként hasonló eszközökkel lép fel, máskor valóságos, mindennapi gyógyító eljárásokat alkalmaz. (Legáltalánosabb azonban, hogy a boszorkány egyben a gyógyító is; ő és csakis ő tudja saját rontását helyrehozni: természetfeletti úton //„//visszavonni//“//.) Jellemző, hogy a rontó és asértett egyazon közösség egymással személyes érintkezésben lévő tagjai, általában a gyógyító is helybeli, míg az azonosító //–// ha van ilyen személy //–// az esetek jelentős százalékában máshová való. Ez utóbbi tény ellenére a boszorkányság falun belüli személyes ügy, a saját közösség ügye, a valóságos vagy fiktív mágikus gyakorlat a mindennapi élet része, avallási szféra csak a szereplőknek (a boszorkánynak, az azonosítónak és a gyógyítónak)tulajdonított természetfeletti képességek (és segítők) révén kapcsolódik be a boszorkányság ideológiájába. A rontó szerepének betöltése az esetek többségében fikció. A boszorkány rontása //–// a boszorkányüldöző demonológia terminológiájából származó nevén maleficium //–// két személy közötti, okkult úton végbemenő interakció, és vagy jár valamilyen véghezvitt cselekménnyel is, vagy nem. Lényege az, hogy egy engem ért csapás esetén valakinek, akire komoly okom van ráfogni ezt, ellenem irányuló rontó szándékot éstetteket tulajdonítok, bajomat az ő rontása eredményének tartom. A boszorkányság ilyetén értelmezése szerint boszorkányok tulajdonképpen nincsenek; nincs (vagy ritkán van) éntudatú boszorkány; a boszorkány majdnem mindig a másik, egy speciális okok általkiválasztott bűnbak. Ennek felel meg, hogy a Közép-Európai boszorkányság leírásának, értelmezésének alapjául szolgáló, 20. századi folklórgyűjtésekből (vagy a boszorkányperekjegyzőkönyve iből) származó rontás-narratívok általában a megrontott személy szemszögéből beszélik el az eseményeket, ennek megfelelően kiindulásuk általában egy váratlan baleset, betegség, vagy más csapás, rontásként értelmezése. A rontásgyanú elbeszélése során sokszorfelidéződik egy, a rontást mintegy megelőző konfliktus: egy személyes interakció, példáulegy szomszédsági perpatvar, amelynek következménye a rontás.

Ilyesfajta rontásnarratívokat csíki terepünkön is tudtunk gyűjteni, és segítségükkel e //„//klasszikus//“// boszorkányság mai napig tartó kis mértékű szerepét is rekonstruálni lehetett. A narratívok döntő többsége azonban másfajta látásmódot és a boszorkányság fentemlített eltérő rendszerét tükrözi. Ennek egyik legfontosabb jellegzetessége a rontás valósága: vagy saját maguk viszik véghez, vagy egy másik személlyel végeztetik.[990] Az Evans-Pritchard-i varázsló//–//boszorkány megkülönböztetés [991] értelmében ez tulajdonképpen nem is boszorkányság, vagy kevéssé az: itt ugyanis nemcsak rontásvádról, hanemtényleges fekete mágiáról is szó lehet. Az éntudatú boszorkány általános európai hiányával ellentétben itt vannak ilyenek, vannak továbbá elsőszemélyű rontáselbeszélésekis. E rontó szemszögéből szemlélt //–// és elbeszélt //–// boszorkányság sokkal kevésbé csapás-magyarázó ideológia, mint a rontásvádra épülő bűnbakkereső közép-európai rendszer; a maleficium e közegben inkább a csapásokra válaszul adott, igazságosztó, a rendet helyreállító gyakorlat, amely a normakontroll szerepét tölti be. Még világosabb ez amásokkal csináltatás (a saját véghezvitelhez képest) valószínűleg sokkal gyakoribb eseteiben:

Csíkban a maleficium //–// mint említettem //–//, többnyire másokkal véghezvitetett akció. A közvetítő, akivel a rontást a helyi terminus szerint //„//megcsináltatják//“//, az esetektöbbségében egy román szerzetes vagy pap, de lehet laikus is: egy helyi vagy környező falvakbeli varázsló. Ez utóbbi személy általában nő, és guruzsló, gurucsáló, gurucsáló/guruzsmáló asszony néven beszélnek róla. Hiedelemmondáik szerint béka, macska, vagy kígyó segítőjük van. A kígyót olykor az ördöggel azonosítják, a gurucsáló több vélemény szerint //„//ördöggel dolgozik//“//, más vélemény szerint ördögtől megszállott. Úgy látszik, különösen az ortodox Kelet-Európában ez nemcsak hiedelemmondai attributum, hanem tényleges gyakorlat, egyben a boszorkányság kelet-európai típusú rendszereiben betöltött valóságos társadalmi szerep is. A hozzá fűződő hiedelmek a román, bolgár, szerb //–// ördögtől megszállott, és/vagy kígyó-, béka-, gyík-, és egyéb állat-segítőkkel bíró //–// boszorkánnyal rokonítják.[992] A boszorkány ismert helyi terminusátnem vonatkoztatják rá; nem asszociálják hozzá a közép-európai boszorkányhiedelmeket (a tehénrontás, tejelvevés hiedelmeinek kivételével). A démonikus, Norman Cohnterminusával[993] éjszakai boszorkánynak nevezett lényt (amely egyébként az egész magyarságnál honos volt) itt is ismerik, de egyes jellemvonásai és terminusai más hiedelemlényekhez (tündér, éjszakai nyomó démon) kötődnek, a rontást végrehajtó varázslókhoz(vagy laikusokhoz) sohasem. E varázslóasszonyokat //–// a 20. század végén legalábbis //–// aromán papok, szerzetesek kiterjedt pacientúrájához képest kevéssé vették igénybe, deazért az derül ki adatainkból, hogy minden faluban teljesítettek ilyesféle szolgálatokat. Ezek a segítőszellem-hiedelmekkel körülírt gurucsálók varázslók és nem boszorkányok az Evans-Prichard-i fogalmak értelmében, a boszorkány//–//varázsló megkülönböztetésazonban esetünkben nem releváns. Leginkább az Európa-szerte ismert archaikus, ambivalens boszorkányalakkal azonosítanám őket, amelynek pozitív varázslói attributumai is vannak, de elsősorban a fekete mágia gyakorlását tulajdonítják neki.[994] Azt a közösségi hiedelemrendszert pedig, amelynek keretében a rontás gyakorlása végbemegy, boszorkányságnak kell tekintenünk, minden eddig említett és ezután említendő nemboszorkány sajátság ellenére. Ilyen sajátság a boszorkány terminus mellőzése mellett az is, hogya vizsgált két csíki faluban a magyarságnál egyébként általános rontás terminus is ismeretlen. Az ‘embernek vagy háztartásának okkult eszközökkel ártani’ illetve ‘maleficium’ jelentést itt a megcsinálás és megcsináltatás terminusok, a szűkebb értelmű, de szintén általános átkoz, átkot tesz rá kifejezés hordozza. A cselekvő//–//műveltető igék kettősségenagyjából fedi a saját rontás és mással végeztetett rontás kettősségét.

A legkeresettebb módszer ma (a narratívok tükrében legalábbis) a rontás románpappal, szerzetessel (kalugerrel [995]), való elvégeztetése. E vallásos rendszer is boszorkányság, pontosabban, mint alább még látni fogjuk, valószínűsíthető, hogy a népi boszorkányság és bizonyos vallásos normativ, igazságszolgáltató rendszerek összefonódásáról, egymásba épüléséről van szó. A boszorkányhiedelmek (és az ezekkel kapcsolatos terminológia), valamint a boszorkányság alább tárgyalt gyakorlata (és ennek más típusú terminológiája) közti diszkrepancia is arra vall, hogy itt legalábbis két különböző típusúrendszer rétegződött egymásra. E diszkrepancia ellenére sok minden össze is köti a boszorkányság különböző együttélő rendszereit. Egyik összekötő szál, hogy a maleficium //–// a megcsináltatás //–// azonos bajok, betegségek magyarázata vagy létrehozója lehet mindegyik rendszer esetében. Ha azt mérjük fel, hogy milyen csapásokat, károkat, betegségeket tulajdonítanak rontás eredményének, akár a rontást //„//megcsináló//“// fél ártó szándékai, akár a csapást elszenvedő szemszögéből tekintve, a következő sorozatot kapjuk:

Hosszan //–// akár évtízedekig tartó //–// gyógyíthatatlan betegség, mozgásképtelenség, bénaság, béna végtagok (fészegség), végtagok összezsugorodása, megvakulás, megnémulás, általában gyógyíthatatlan és/vagy orvosilag meghatározhatatlan bajok, hirtelen halál, például baleset következtében; házastársak, szerelmesek elhidegülése; állatok döglenek, betegek, a tehéntej elapad; általában szerencsétlenség a családi életben, háztartásban: //„//hanyatlott a család//“//. Gyanús a csapások sűrű egymásutánja is, ahogy jellemzőenkifejezi egy karcfalvi asszony: //„//mikor sorozatosan kezd jőni ez a pusztulás, akkor ott valakinek a keze benne van.//“// Ami maguknak a megrontottaknak az élményeit illeti, őkfejfájást, általános rossz közérzetet, gyengeséget, továbbá szorongásokat, depressziós tüneteket emlegetnek, amelyek nagy része azonos az ördög által megszálltak élményeivel. Egy volt megszállott például mély lehangoltságát, reményvesztett állapotát, öngyilkosgondolatait hozta ördögi megszállottsággal, egyben haragosa megcsináltató akciójávalkapcsolatba. A rontás okozta bajokról időnként úgy vélekednek, hogy a megcsináló/megcsináltató vagy átkozódó személy megszálló ördögöt küldött //„//rá//“// a célszemélyre, netán házába, udvarára. Az ördögi megszállottság esetei (és a megszállottak gyógyításaördögűzű román papok, szerzetesek által), ha nem is gyakoriak, de mai napig általánosan benne vannak a falusiak köztudatában. (Az ördöghiedelmek szerepe egyébként isfontos mind a mai napig, és ezek a hiedelmek a boszorkányság rendszerének is több vonatkozásban részei.)[996]

A rontástól való félelem mai napig indukál //–// az idősebb generáció egyes tagjainál //–//bizonyos védekezési mechanizmusokat: kést tesznek az ajtóba, fokhagymát zsebükbevagy melltartójukba, sót hintenek a küszöb köré, seprűt állítanak az ágy végébe, és a legtöbbet emlegetett módszer: egy ruhadarabjukat kifordítva veszik fel. Számos élménytörténet szól rontó tárgyak megtalálásól, az ezzel kapcsolatos gyanúról, félelemről. Voltpéldául döglött tyúk, máskor fejkendő a lépcsőn, edényben elásott dolgok az udvarban, olvasó a kapu sarkánál.

A rontás-elbeszélésekből leszűrhető, hogy a közösség tagjai mindegyik rendszeresetében (beleértve a nyomokban fellelhető közép-európai típust is) azonos társadalmiközegben, azonos rontásindukáló feszültségek, konfliktusok következtében, //„//csináltatják meg//“// embertársaikat. A rontásnarratívokban a megcsináltatás előzményeként, okaként megnevezett, személyes viszonyok hálójában keletkező feszültségek, konfliktusokvitában, veszekedésben, verekedésben is megnyilvánulhatnak, amelyek a narratívok felszíni strukturájában, visszatérő szövegmotívumként is megjelennek. A konfliktusokleggyakoribb fajtái a következok: határvillongások, családi konfliktusok, pereskedések, hamis eskü az örökség körül, házasság megakadályozása, jegyesség felbontása, elhagyottszeretők, be nem váltott házassági ígéretek, szerelmi, házastársi féltékenység, rossz házasság, hűtlen férj, válás; gyilkosság (családtag megölése, amiből nem lett, talán bizonyíték hijján //–// büntetőeljárás); lopás (pénz, gabona, állat, ruha, ágynemű, élelem, ékszer); gyújtogatás; feljelentések a hatóságnál (pl. pálinkafőzés jelentése, vagy politikai természetű feljelentések), rágalmazás köz vagy magánügyekben (lopás, házastársi hűtlenség, abortusz, stb.); konfliktusok a községi vezetőséggel, termelőszövetkezettel; ellenségeskedés, gyűlölködés, veszekedés, verekedés meghatározhatatlan okokból családon belülvagy szomszédok között.

E konfliktusok szövegmotívumának a narratívokban elfoglalt helye jelzi agyanú/vádcentrikus (közép-európai) és a rontás/igazságszolgáltatás-centrikus (kelet-európai) boszorkányság különbségeit. Itt a rontó (vagy mással rontató) személy szemszögéből elbeszélt események során sokszor a narratív kindulópontja, illetve a rontás véghezvitelének tényleges indítéka a konfliktus. (Nem pedig a kár, betegség rontásként értelmezése.) A rontás szándéka, a megcsináltatás a narratívok szerint a keletkezett kár kiegyenlítésére, az egyensúly helyreállítására való törekvés, vagy szimbolikusan (mintkompenzáció, bosszú), vagy valóságosan. A rontásnak az elbeszélésekben kinyilvánítottszándéka //–// természetesen //–// nem a károkozás, hanem az előző rontás helyrehozatala, akár megtérülése: tehát a (megrontott) beteg gyógyulása, a tolvaj kézrekerítése, az ellopottruha, állat, pénz stb. megkerülése. Az //„//igazságos bosszú//“// kontextusában leggyakoribb a lopás: ilyenkor a rontás célja voltaképpen a tulajdon visszaszerzése, emellett büntetés atolvajlásért. Gyakori, hogy a rontás közvetlen indukáló tényezője egy előző rontás, vagymás károkozás, tehát az anyagilag és erkölcsileg károsult boszorkány egyben egy előzőrontáseset károsultja. Például: valaki azért csináltatott meg egy másik személyt, mertdisznói döglenek, tehene teje elapadt, vagy a házasság felbomlott, a vőlegény a tervezettházasságtól visszalépett. A rontás ilyenkor //„//visszarontás//“//, tehát láncolatosan egymásbafonódó eseményekről //–// illetőleg narratívokról //–// van szó. A rontás és más károkozás áldozatai közt nincs éles határ; nem mindig világos, hogy a különböző mikrotársadalmiesemények károsultjai (akiknek ellopták a tyúkját, akiknek elvették a házát, akinek a veje feleségül vette volt a lányát stb.) mennyiben tekinthetők tulajdonképpen rontás áldozatainak is? Mindenesetre, ilyenkor is dominál az egyensúlyhelyreállítás, az //„//igazságosbosszú//“// szándéka.

Mégis, mint mondtam, a módszerek mindegyike //–// a nyomokban szintén fellelhető közép-európai rendszer is //–// összefonódik egymással a közös társadalmi konfliktusoktalaján: azonos problémákra adnak különböző válaszokat. Adatközlőink is úgy vélik, hogy rontani több úton lehetett, és ezek lényegében azonosak. Azonosak a rontás technikái is: a fekete mágia helyileg ismert, a varázslók és olykor laikusok által is gyakoroltmódszerei épülnek be a szent személyek gyakorlatába. (A laikusok pedig gyakran aszerzetesektől, vagy varázslóktól kapják a recepteket vagy tanácsokat saját rontó gyakorlatukhoz.) Nézzük meg kicsit részletesebben az alkalmazott technikákat, illetve az ezeket tükröző rontáselbeszéléseket.

1. Ami a saját rontást illeti, a legfontosabb módszerek:

a) Tárgyakkal manipulálni, az érintkezéses mágia elve alapján: a megrontandó személy tartozékaival (zsebkendő, gyufa stb.) vagy más tárgyakkal (csont, gyapjú, tyúkfej, cérna, lánc stb.) rontó műveleteket elvégezni, vagy területére (udvarába, házába) behatolni és ott a rontó tárgyakat elhelyezni, hogy akaratlanul érintkezésbe kerüljön velük.

b) A legjellegzetesebb saját technika az átok, nem szükséges hozzá fekete mágiábanjáratos szakember, még a tanácsa sem. Tulajdonképpen az átok vallásos formájáról van szó, amikor nem egyszerűen rosszat kívánnak, hanem felsőbb hatalmasságra hivatkozva teszik ezt: ez a par excellence átok-forma, tulajdonképpen exorcizmus. A szómágia //„//tiszta//“// eszköze helyett (//„//törjön ki a nyakad//“//), ennek vallásos formáját kell hangoztatni://„//Isten törje ki a nyakad//“//. Azáltal, hogy Istenre hárítják, a rontás emberi eszközét felemelik a természetfeletti szférába, ahonnan mint isteni csapás sújt le az a földi halandóra, akkor is, ha nem pappal végeztetik:

Isten ostora utoléri. Aki megérdemli, utoléri.

Tehát bizonyos értelemben az egyéni átkozódás is a vallásos boszorkányság jellegzetesépítőelemének tekinthető. Az átok ugyan sztereotíp beszédformulaként is része a mindennapi nyelvnek, de elbeszélt rontásnarratívjaink a //–// sokszor rituálisnak nevezhető //–//átkozódásra mint tudatos rontó akcióra is vallanak. Ami a végkimenetelt illeti: az átkozódással mint rontással legtöbbször váratlan (például közlekedési) baleseteket, végtagtörést, hirtelen lebénulást, baleset okozta halált, máskor a családi élet sorozatos bajait asszociálják. Mindez lehet az átok célja, vagy fordítva, az átok lehet e bajok utólagos magyarázata (//„//...azt gondolta, hogy talán el van átkozva//“//). Például egy átokszöveg, aminekaz elbeszélés szerint meg is lett a kívánt hatása (meghalt a //„//célszemély//“// közlekedési balesetben):

Az áldott Úristen engedje meg, hogy kerüljön a nyakad a kerek alá!

Egy informátorunk anyja úgy átkozódott, hogy letérdelt az út közepére, feltartotta akezét és úgy kérte Istent, //„//hogy szerencsét sose adjon neki//“//. Ez esetben rituális formáról van szó, ahol az ima nyilvánosságának motívuma is jelzi, hogy jogosnak ítélik az átkozódás indítékát.[997] Az átok igazságosságához tartozik, hogy úgymond //„//visszaszáll//“// abűnös átkozódóra. Még a betegségmagyarázatok közt is helyet kap olyan vélekedés, hogy esetleg magát az átkozódót vagy egy családtagját fogja meg az átok: egy lány például apja átkától volt //„//fészeg//“//, egy béna fiút az anyai átok //„//fogott meg//“//. Általános nézet, hogy az átok csak arra száll, aki bűnös. Ez az átok istenítélet jellegét, teljesüléséneksorsszerűségét és nem a mágia interperszonális viszonylatait hangsúlyozza: mintegy felmenti az átkozódót. Adatközlőink nyíltan beszéltek átkaik beteljesülésének óhajáról, még akkor is, ha az embertársaik súlyos betegségébe, esetleg életébe kerül; azt nem tartják bűnnek, vagy rosszakaratnak, csak a sors vagy Isten igazságos büntetésének.

Ezzel az igazságosztó jelleggel függ össze az első személyű rontáselbeszélések egy jellegzetes szövegmotívuma: a rontás mértékének pontos meghatározása. Például egyjenőfalvi asszony böjtölt és olajmécseket égetett hosszú ideig minden kedden veje ellen, aki akarata ellenére vette el lányát. Mint elbeszélte, ettől az meg is halhatott volna, de ő nem akarta veje halálát, ezért //„//csak//“// állatai pusztultak el szépen sorban. Máskor arról beszélnek, hogy nem szívesen csinálták (de kellett, hiszen ők a sors eszközei): egy asszony halált hozó kanócokat éget, derossz volt neki, mint mondja, //„//hogy én ezeket olyan élesen vegyem//“//.[998]

c) A rontás harmadik fontos eszköze a böjt. Az átokkal együtt és külön is hathatósrituális böjtöt fogadni az ártó cél érdekében például minden kedden, kilenc kedden, három kedden stb. (ilyenkor egész nap, vagy délig nem esznek, csak vizet isznak, esetlegcsak zsírosat nem esznek). Folytathatják addig is, míg a cél nem teljesül: beteg lesz, lebénul, meghal a célszemély. A megcsináltatás divinációs jellege a pap előírta fogadottböjt vonatkozásában is nyomon követhető. A //„//rosszra//“// fogadott böjt úgy működik, mintaz átok, csakis azt lehetett vele megbetegíteni, //„//aki megérdemelte//“//, //„//aki előzőleg rosszattett//“//; ha ártatlanra irányul, a végző családjára száll. A böjt ilyetén alkalmazása a mágikus kényszerítésnek speciális, az egyház által előirt, testi-lelki megtisztulást célző böjttől merőben elütő válfaja Ellentétben az átkozódással, amely egész Európában fontosrésze volt a boszorkányság falusi rendszereinek, ez a fajta //„//fekete//“// böjt az európai kultúra újkorában igen ritka jelenség: szinte egyetlen európai alkalmazási területe éppen a balkáni (romániai) boszorkányság. [999]

2. Ami a másokkal való csináltatást illeti, a varázslóasszonyok technikáira nem sok fény derül adatainkból. Annyi állapítható meg, hogy elsősorban a tárgyakkal //–// különösen a megrontandó személy hozzájuk vitt tartozékaival //–// való manipulálás módszereitalkalmazták. Volt, akinek a tudása és gyakorlata csak szerelmi rontásra terjedt ki, volt //–//úgy látszik //–// aki mindenfajta megcsináltatást vállalt. Mindazonáltal úgy látszik, hogy avarázslókra (és segítőszellemeikre) vonatkozó hiedelmek elevenebbek ma, mint a tényleges szerepük a boszorkányság rendszereiben.[1000]

3. Mint mondtam, a narratívok tükrében leggyakoribb rontó módszernek a románszerzetessel, pappal csináltatás látszik. [1001] A kalugerhez a közhiedelmek szerint leginkábbártó célú átkot illetve misét mondatni jártak, és sok adatunk vall a kalugerek rítusainakhathatósságába vetett szilárd meggyőződésre. //„//Fogékony nekik az imádságuk...//“//; szemben a magyar illetőleg római katolikus papokkal, a román papoknak //„//nagyobb az erejük...//“// Nemcsak a szükséges átokrítusokkal kapcsolatos mesterségbeli tudásról van szótehát, hanem sokszor a kalugerek mint szent emberek, élő szentek természetfeletti erejéről, a kolostor mint szent hely kisugárzó hatásáról is.

A valós gyakorlatra valló memoratok arra utalnak, hogy a kalugerhez járulók olykorcsak a bűnös kilétét óhajtották megtudni (a pap divinációs rítusa segítségével). Azonban sokszor fény derül a csináltatás szándékát kiváltó //–// fent említett //–// interperszonálisfeszültségekre, konfliktusokra is: ilyenkor természetesen tudják, ki a bűnös, és elsőrendű céljuk a személyes bosszú, a bűnös igazságos megbüntetése a papi átok révén. A papi divináció célja lehet //–//mint a boszorkányság más típusaiban is //–// arontás tényének eldöntése, a rontó személyének kitudakolása, sőt, a megrontott személy további sorsának, gyógyulási esélyeinek kifürkészése is. Amikor a rontás indítéka bosszú ismeretlen tettes lopásáért, vagy //–// a fent említett láncolatos rontáselbeszélések esetében bosszú, viszontrontás egy előző rontásért, természetes feladata a kalugernek a tettes azonosítása. Gyanúja valakire bizonyára ilyenkor is van a károsultnak, de divináció révén, sorsvetéssel is kijelölődik a személy, akit meg kell rontatnia. A boszorkányság egyik alapfeltételét jelentő személyes interakcióknak látszólag nyoma sincs az ügymenetben, az egyéni felelősség a sorsra van áthárítva. Az áthárítási mechanizmus ugyanez, amikor a konkrét gyanút, egy megnevezett személy bűnösségét erősítí meg még divinációval is a kaluger: ezzel bizosítja ügyfele lelkiismeretét a rontás jogosságáról. Ez a helyzet például olyankor, amikor a divinációs eljárás annak eldöntésére szolgál, hogy valóban bűnös-e az aszemély, akire a rontást kéri a megcsináltató. A kalugernek tulajdonított legfontosabb divinációs rítus a könyvnyitás, amikor a kaluger a bibliából olvassa ki, hogy ki a bűnös. Előfordul tükördivináció és vízbenézés is, valamint forró ólom vízbe öntése, vagy gyertya égetése.

A kaluger legfontosabb tevékenysége a narratívok szerint, hogy rontó misét mond, illetve imádkozik, átkot mond, mégpedig ügyfele kívánsága szerint, aki előre befizeti amiséért járó pénzt és megmondja szándékát. Ez körülbelül egyezik a valósággal is (erről a szerzetesekkel folytatott beszélgetések is meggyőztek), azzal együtt, hogy a //„//szándékra adott mise//“// lényege szerint a papok által nyújtott mágikus szolgáltatás. A pap által mondott rontó mise vagy átok nemcsak narratív fikció, bizonyíthatóan előfordultakkalugerek által felvállalt rontásesetek.[1002] Az elbeszélések szerint a pap tudatosan véghezvitt akciója a rontás. A rontó szándék mellett beteljesült rontásokat is említenek narratívjaink: lebénul, lesántul (//„//fészeg lesz//“//, //„//elfészegedik//“//), megvakul, megnémul, elválik, koldussá lesz a célszemély, a férjhezmenés meghiúsul, hanyatlik a család. A legsúlyosabb//„//cél//“// a teljes pusztulás: elsorvad, elgyengül, meghal a megcsináltatott fél. Betegségekkel, halállal kapcsolatban családtagokat is említenek, még gyermek és szülő is előfordul(amikor //„//hazaért, meg vót halva a leánya//“//), de különösen vő és meny ellen gyakran indítottak családon belüli akciókat.

A kalugerhez járulónak meg kell mondania, hogy mire kéri az imát, misét; meg kellhatároznia a baj mértékét: //„//úgy adta a misére valót, hogy bénuljon le//“//, vagy valaki pénztad misére, hogy a felesége haljon meg. Ha nem tudják //–// vagy látszólag nem tudják //–//hogy ki a rontó, és nem is végez a pap divinációs eljárást, akkor egyszerűen a tettesrekérik a misét. A misék, illetve átkok pontos és valóságos tartalmára vonatkozóan nincsenek információim, adatközlőink szerint a kalugerek átka ima volt, amelyben azt kérték, hogy //„//a bűnös bűnhődjék meg//“//. A papi átok rituális, istenítélet jellegű formái legitimálják az egyéni átkozódást és az egész erre épülő rendszert. E rituális átok fontos tényezője, hogy csak a bűnösre szállhat, ártatlanra nem: mint általában az istenítélet, csaka bűnösnek //„//fáj//“//. Az átok //–// mint a rontó mágia eszköze //–// nem csak önmagában, hanema mágia egyéb eszközeivel együtt is szerepet kap. A narratívok szerint gyakori az, hogya megcsináltató személy a megrontandó fél valamely tárgyát viszi el a kalugerhez: ruhadarabját, zsenkendőjét, vagy földet a kertjéből, arra //„//miséznek rá//“//, //„//mondanak rá//“//,//„//reá van az átok szórva//“//. Vagyis a pap megátkozza a tárgyat: és ezt el kell juttatni a megrontandó személy kertjébe, küszöbe alá, ahol aztán kifejti a //„//rontó//“// hatást. Ennek egyigen súlyos, halált hozó változata, amikor kilenc halott sírjáról vitt földre mondatják azátkot. A fekete mágia személyes rontásban is használt eszközei e folyamatban mintegyaz egyházi szentelmények negatív változatai lesznek vallásos tárgyakká, egy szent, hathatósabb rendszer részeivé. Van a misének a narratívok szerint egy kimondottan fekete mise válfaja, ezt éjszaka tartják és különösen rontó hatásúnak tartják: halált hoz. (Egyidejűleg a csináltató otthon gyertyákat éget //–// egy elbeszélés szerint fekete gyertyákat //–// ellenfele elsorvasztására.) Egy gyújtogató ellen például kilenc éjszaka tarttattak misét, a bűnös majd //„//úgy szépen elsorvad, elhal//“//.

A megcsináltatás diviniciós jellegét erősíti a paciens sorsának megjövendölése, ami a narratívok szerint a divinációs eljárással egyidejűleg megy végbe. Aszerint, hogy //„//jóra//“//vagy //„//rosszra//“// csináltattak-e, a pap megmondja, meggyógyul-e a beteg, vagy meghal, mikor gyógyul meg (például negyven nap múlva), mikor térül meg a kár (például három nap múlva), illetőleg megjósolja a megcsináltatott személy állapotának gyors romlását. Utóbbi esetben gyakori motívum, hogy a kaluger sietteti paciensét, nehogy, mirehazaér, már halva, bénán, némán találja a célszemélyt. Például szól, hogy hajtsanakgyorsan, //„//mert az öregasszony meghal, mire hazaérnek//“//. [1003]

A pap a maga által végzett átokrítus mellett előírhatja kliensei számára a rontó mágia különböző egyéni módszereit, például a fent említett fogadott böjtöt, a mise, átokmondásának elvállalásával vagy végzésével egyidejűleg. A böjtnek a gyertyák vagy mécsesek előírt módon való égetése is része lehet: analógiás úton mintegy elégetik az életét.

Ennek ugyanolyan //„//negatív szentelmény//“// szerepe van, mint az előbb említett tárgyaknak (vö. a szentelt gyertya áldást hozó égetését különböző óvó, gyógyító célokkal). Amegcsináltatás istenítélet jellege a pap előírta böjt vonatkozásában is nyomon követhető. A //„//rosszra//“// fogadott böjt úgy működik, mint az átok, csakis azt lehetett vele megbetegíteni, //„//aki megérdemelte//“//, //„//aki előzőleg rosszat tett//“//; ha ártatlanra irányul, a végzőcsaládjára száll.

A csíki vallásos boszorkányság vonatkozásában nagyjából ennyi derül ki narratívjainkból. Az eddigiekből még nem láthatjuk világosan, milyen mértékben, arányban érinti az adott társadalmak mindennapi életét, világképét a megcsináltatás hiedelemrendszere és rituáléja. Mint említettem, még nem végeztünk a papi rontás helyszínén, a román kolostorokban, a papok, szerzetesek körében sem vizsgálatot arra vonatkozóan, hogy hogyan látják, minek tekintik ők ezt a rendszert; hogyan vesznek benne részt az ő valóságuk szerint, az ő értelmezésükben. Egyelőre sok a homályos pont az ortodox papok és szerzetesek valós szerepét illetően az átok, a //„//rossz//“// misék //–// gyakorlatilag a boszorkányságban való tevőleges részvétel //–// vállalásában. A jelen helyzetben be kell érnemkét, maroshévizi román szerzetesekkel folytatott rövid beszélgetés anyagával,[1004] ami ad némi támpontot. Az egyik szerzetes beszélt a hozzá forduló falusiak szolgálatában végzett, tanult divinációs tevékenységéről (sőt, ezzel összefüggésben látói képességeiről, mágikus tudásáról, amelyre szüksége van a hozzá jövők igényeinek kielégítése céljából. Úgy véli, ő azokat, akik nála //„//otthagyják a nevüket//“// (mikor megrendelik a misét), hogymágikusan befolyásolni. Az átok hatalmában is hisz, szerinte az anyai átok beteljesül. Beszélt magáról a boszorkányságról is, e beszélgetésből kiderült, hogy a csináltatás tevékenysége mögött felsejlő démonvilágot ugyanolyan valóságként kezeli, mint paciensei. Szerinte a rontással betegségdémonokat küldenek a másik emberre. Ez a beszélgetés támogatja arra vonatkozó sejtésemet, hogy a //„//valakire//“// adott miséket vállaló román szerzetesek mentalitásától és gyakorlatától nem állhat messze a divinációsorsszerűsége által meghatározott fekete mágia közvetítése sem.

Nem világosak még a falusiak rontással kapcsolatos elképzeléseinek és gyakorlatának, valamint a papi divináció rendszerének igazi kapcsolódási pontjai, de annyit megelőlegezhetünk a további vizsgálatokig is, hogy kevéssé valószinű, hogy egy //„//alulról nézve boszorkányság, felülről nézve papi divináció//“// kettős rendszeréről és két merőben különböző világértelmezés találkozásáról lenne szó, ahol teljesen kettészakadnak a papi éslaikus nézőpontok és elvek. Adataink ennél szorosabb összefonódottságot, több elvi közösséget sejtetnek a rituálé szent és profán szférájának résztvevői között. Önmagábannem vizsgálható e jelenség, figyelembe kell vennünk a rítusokat végző papok egyébszolgáltatásait és általában azoknak a vallásos rendszereknek a tágabb kontextusát, amelyekbe //–// úgy véljük //–// a népi boszorkányság rendszere betagozódott.

A kalugerek, papok gyógyító és áldást adó tevékenysége nem szorítkozik a boszorkányságnak nevezett kapcsolatrendszerre és mentális szférára, hanem annál általánosabb érvényű. A pap (e vonatkozásban a magyar katolikus pap is) mint divinációt és gyógyítást végző és gyógyításra tanácsot adó, a gyógyuláshoz az égi áldást közvetítő személy befolyása az elbeszélések tanúsága szerint a mindennapi élet széles körére kiterjedt. A csíki magyarok nemcsak fekete mise megrendelése céljából jártak a románkalugerekhez, hanem pozitív célból is: a megcsináltatott személy gyógyulásáért, áldáskéréséért a családi béke helyreállítása, általában a békesség, jólét fenntartása céljából (noha ezeket a szolgáltatásokat a magyar illetve római katolikus papoktól, például a közeli csikszentdomokosi kegyhelyen is megkaphatták). A lány férjhezmenésétől a családsikeres életviteléig, békességes, könnyű meghalásig, vagy a lopott tárgyak visszakerüléséig igen sokféle céllal előfordult a //„//jóra mondott mise//“//. Adataink szerint a kaluger például hét //„//jó szándékú//“// misét mond a betegre, akitől ruhadarabot, fényképet visznek a családtagok a templomba. A kaluger megáldja e tárgyakat, azokra //„//rámondja//“// a misét, hogy gyógyulást, áldást hozzanak a betegre. Vagy: olajat, cukrot lisztet visznek a paphoz, hogy mindezek áldást nyerjenek, hasznosak legyenek a megrontott beteg számára, ha ételei elkészítéséhez használnak belőlük. Ez pontos megfelelője, ellenkező előjellel akaluger által ruhadarabon vagy más tárgyon végeztetett megcsináltatásnak. A szent szférába emelődik a pozitív mágia, a mágikus tárgy szentelménnyé lesz, isteni eredű áldással telítődik. Előfordul e kontextusban a könyvnyitás is //„//szerencsére, egészségre//“// (tehát mint gyógyító aktus), valamint //–// a negatív célú ráböjtölés párjaként //–// a //„//jóra//“// fogadott, pozitív célú mágikus böjtölés papi előírásra.

Mindez pozitív változata a kalugerrel végeztetett rontó tevékenységnek, sok esetbenténylegesen is annak alternativája. Ezt olyan elbeszélések tanúsítják, amelyekben a rontás és gyógyítás, az átok és áldás mint egymást váltogató, egymással összemosódó megoldások tűnnek fel. Karcfalván például valakinek sorra pusztultak az állatai, mire elmenta kalugerhez, aki //„//könyvet nyitott//“//, és abból megmondta neki, ki a rontó. Ezután paciensének a baj helyrehozatalára hét napi misét kellett befizetnie és otthonról vitt földet, sót szenteltetnie. Ezek így gyógyító erőt nyertek, elásta őket háza fundamentumában //–//helyrejött a baj, megszűnt az állatok pusztulása.

Maga a papi átok is megengedi a //„//jó//“// megoldás alternatíváját. Egy elbeszélő szerintvalakit (akinek a tolvaját //„//megmisézte//“//), arra utasított a kaluger, hogy ha harminc napon belül nem kerülnek meg lúdjai, menjen vissza újabb csináltatásért. Ez azonban úgyhatott a tolvajra, hogy a libák még éppen idejében hazaérkeztek. Adatközlőink közültöbben hangsúlyozták a megcsináltatásnak azt az oldalát, hogy nem feltétlenül károkozás, büntetés a cél, hanem csak az igazság kiderítése, a ráijesztés a bűnösre. Egy báránylopás következményeiről szóló elbeszélésünk szerint a károsult család öregasszonya szándékosan híresztelte a faluban, hogy majd ők megcsináltatják a tolvajt, hogy annakfülébe jusson a hír. Vissza is vitte másnap éjjel a lopott bárányt. Az effajta //–// lopássalkapcsolatos //–// rontáselbeszélésekből különösen világos, hogy a megcsináltatással való fenyegetés önmagában is betöltheti a papi átok rendhelyreállító, igazságosztó szerepét. Egy ruhaanyag ellopását megbosszuló rontás elbeszélése szerint a rontó fél tudja, ki volta tolvaj és így fenyegeti:

...hallod-e, komámasszon, ha elvitted, akkor ... mondd meg nekem, ... me én fekete misét adok reád.

A megcsináltatás hírülvevése már elég ahhoz, hogy elmenjen a bűnös a paphoz, bevallja bűnét és kérje a mise, vagyis az átok visszavonását. Tehát a megcsináltatás rítuáléjamint etikai normákat nyújtó és a normasértést büntető rendszer is szerepet játszik a csíkiak világképében. A pap divinációs gyakorlatával a falusiak világrendjének egyik fenntartója, elsősorban az etikai normák vonatkozásában. A papi átok rituális, istenítéletjellegű formái legitimálják az egyéni átkozódást és az egész erre épülő rendszert.

Hogy egy kicsit tisztábban lássunk e kérdésekben, nézzük meg az európai párhuzamokat: valóban olyan megmagyarázhatatlanul unikális ez a rendszer, mint ahogy azadatok első felmérésekor látszott? Nem így van; a kortárs Délkelet-Európából is vannak párhuzamaink a népi és egyházi divinációs rendszer összefonódására, még inkábba nyugati katolicizmus középkori, kora újkori múltjából. Todorova-Pirgova Bulgáriából ír //„//vallásos varázslókról//“//, akik a papok morális támogatásával végzik divinációs tevékenységüket. A papi divináció szerepe kimondottan a rontás azonosításában sem példanélkül való //–// még az újkori Nyugat-Európában sem. 20. századi holland adatok witch-doctor szerepet betöltő papokról, barátokról szólnak.[1005] Jelenkori európai párhuzamaink, bár szórványosak, úgy látszik belőlük, hogy e szent szolgáltatások fennmaradásábanfontos szerepet játszhatott az eltérő nemzetiségű, vallású népességek együttélése. Szinte természetes, hogy a reformáció századában még német protestáns parasztok titokbankatolikus kegyhelyekre mennek gyógyulásért, vagy jégverést elhárító körmenetben vesznek részt; [1006] annál érdekesebb, hogy a 20. századi Hollandiában, a vegyes, katolikusés protestáns lakosságú Utrecht és Gelderland területén a protestánsok előszeretettelvették igénybe a katolikus witchdoktorok szolgáltatásait. [1007] Todorova-Pirgova bolgáriaimoszlimok és ortodox bolgárok közti hasonló cserekapcsolatokról ír. [1008]

A gyógyító, varázsló, divinációt gyakorló román pap alakja hasonlít a nyugati középkor //„//keresztény varázslóihoz//“//, ahogy Valery Flint nevezi e mágia és vallás határán tevékenykedő mágusokat. Flint a 4//–//5. századból ír le varázsló papokat, akik //„//szentesített mágikus tevékenységet//“// folytatnak, bibliából jósolnak, tolvajfelderítő divinációs gyakorlatot űznek.[1009] Nem véletlen, hogy a keleti és nyugati egyház egyaránt szükségesnek látta a. 4. századi laodiceai zsinat óta folyamatosan a 15//–//16. századig a papságnak tiltania mágiát és divinációt. [1010] Ryan kutatásaiból úgy tűnik, az ortodox egyház kebelében az időeltolódás (a nyugati kereszténység gyakorlatához képest) már a kora újkorban észlelhető: a rontással, mágiával vádolt papok 15//–//16. századi adatai, a papi mágia és divináció nagyszámú tiltása e korban még nagyon eleven papi gyakorlatra vall az oroszoknál. [1011]

A papi mágia és divináció Csíkban megismert módszerei közül némelyiknek egészen konkrét középkori párhuzamait találjuk a nyugati katolicizmus területén. Igen régi múltú középkori hagyományanyaga van a könyvnyitásnak nevezett, bibliával kapcsolatos divinációnak (bibliomantia, sortes biblicae). Schreiner összefoglaló tanulmányában [1012] az ókori hagyományra visszamenő divinációs módszer egyházi alkalmazását a 6. századtól tudja idézni. Végigkísérik a középkort és kora újkort a tiltások a bibliából valójóslás elleni, a biblia, zsoltár mindenféle divinatorikus és mágikus használata (mint például tolvaj megtudakolása felfüggesztett biblia vagy zsoltár segítségével);[1013] Richard Kieckhefer szerint a tolvaj, vagy lopott javak megtalálására alkalmazott papi módszerekaz egész középkorban nagyon általánosak voltak, noha sokszor a démoni mágia egy fajtájának tekintették őket.[1014]

A másik érintkezési felület, ahol a boszorkányság és a papi gyakorlat kapcsolatbakerül, a papok, szerzetesek mai napig űzött áldásosztó (és ezzel szoros kapcsolatban ördögűző, gyógyító) tevékenysége. A természetfeletti betegségek ellen természetfelettifegyverekkel kell harcolni: a megszálló Sátán, az ördögi eredetű bajok természetes ellenfele és gyógyítója a pap. Az ortodox Kelet-Európában szinte napjainkig fennmaradt áldásosztó és gyógyító tevékenység úgy látszik, itt majdnem olyan szintű a 20. században, mint ahogy azt a nyugati kereszténység területéről a középkorban ismerjük. Ottakkor a falusiak sokféle mindennapi mágikus szükségletét kielégítette ezzel az egyház, a családi és háziélettől az egészség óvásáig, gyógyításig, természeti katasztrófák elhárításáig. A közösségben ezzel mintegy társadalmiszociális védőhálót vagy inkább pajzsot nyújtott a szent hely az őt körülvevő közösségnek. Mint Schreiner megállapítja: //„//Alssozial verfaßte Heilsgemeinschaft stand die Kirche des Mittelalters im engenWechselbezug zu der sie umgebenden Gesellschaft. Persönliche und kollektiveFrömmigkeit gaben dem gesellschaftlichen Leben eine religiöse Prägung; Erwartungenund Interessen gesellschaftlicher Gruppen bestimmten den sozialen Gehalt vonLiturgie und Frömmigkeit.//“//[1015] A középkori ember számára alapvető szükséglet az ismétlődő áldások révén mintegy a megkereszteltség állandó állapotában lenni, védelmül azördögi külvilág ellen. Ahogy Gurevics írja: (a középkori ember számára) az áldás azátok ellen mintegy védővarázslat.[1016] Ilyen értelemben is mintegy alternatívái az átoknaka szent védelmet nyújtó áldások, ahogy ezt a csíki rendszerben is láthatjuk. Hogy az áldás, mint alapvető liturgikus kifejezési mód igen fontos a karoling Európában, azt a liturgikus naptár szerint elrendezett benedikcióformulák 7. századtól rohamosan szaporodó adatai is bizonyítják.[1017] A mágikus védelmet nyújtó áldások középkori rendszerének (Kelet- és Nyugat-Európában egyaránt) az újkorig fennmaradt hagyatéka a szentelmények, a papi áldás, a pap által megáldott tárgyak használata ördög-, boszorkány-, rontásellenes szerként. [1018]

Az egyházi áldás és átok egyik fő területe a papi gyógyítás volt: áldást mondani a betegre, ördögöt űzni a betegből, mindenféle ördögtől eredő betegséget gyógyítani. A papok egyházi áldással kapcsolatos gyógyító tevékenysége a nyugati kereszténység területén legalább a 16. századig általánosnak mondható, majd az újkorban jórészt átment anépi specialisták hatáskörébe. A középkori papi, valamint a kolostorokban folyó szerzetesi gyógyítás emlékét elsősorban a betegségekre mondott benedikciószövegekből lett népi ráolvasások tartották fenn. Az ortodox Kelet-Európában //–// a falusi gyógyítók mellett //–// megmaradt a papság, szerzetesek kezén is a gyógyítás és az áldás, sőt az átok némely válfaja is (az ördögűző exorcizmus nyugati papság által is gyakorolt esetein túl is).[1019] A papi átkot mintegy legitimálja az, hogy az ember, vagy emberi létesítmények elátkozása tulajdonképpen a Sátán művét, a Sátántól az emberbe plántált bűnt sújtja, mint Isten nevében osztott igazságos büntetés. A papi átok istenítéleti //–// ordália //–// jellege a középkori adatokból is teljesen világos. Lester K. Little idézi Hildegard von Bingen 11.századi imakönyvéből: //„//If they keep this covenant, may they blessed; if not, may theybe cursed//“//.[1020] Az áldás és átok, mint egymás alternatívái könnyen szerepet cserélnek egydivinációs rendszerben, ahol az átkot/áldást mondó pap is csak eszköz a magasabb erőkkezében, és ahol az ördögűzéssel kapcsolatos átokformulák eredetileg egy legitim rítusrészei. Richard Kieckhefer sok szemléletes példát említ Nyugat-Európa középkorábólaz áldás és átok, a papi benedikció, exorcizmus //„//azonos tudati síkon//“// való alternatívhasználatára. [1021] A hasonló formájú és ellentétes jelentésú benedictio és maledictio közt szimbiózis van, mint az angyal és ördög, vagy a jó és gonosz között, amint Little megállapítja[1022] //–// a csíki gyakorlatból is ezt a tapasztalatot szűrhettük le.

A rituális átoknak a nyugati kereszténység fennhatósági területén több olyan középkori formája van, amely a Csíkból megismert pap általi megcsináltatásnak szinte pontosmegfelelője. Legfontosabb a clamor: a közösség (például az apátság, a kolostor) illetveaz egyház vagyona ellen vétetteket sujtó rituális átok. Ennek 9. századtól rögzített formuláit és egy (mai nyugat-franciaországi) frank területen már 8. a századtól ismert (éskb. a 12. századig tartó) adatait Little gyűjtötte öszsze és dolgozta fel nemrégiben publikált könyvében.[1023] A facere clamorem rituáléja a (valamilyen pozitív vagy negatív cél érdekében mondott áldásthozó, veszélyelhárító) votívmisék keretében zajlott. Maga e mise lényegében azonos a fent tárgyalt, Csíkban az átokmisék alternatívájaként gyakorolt //„//jóra adott//“// misével, amely az ortodox egyházi gyakorlatnak ma is élő, és ha talán hivatalosan nem is előírt, de elismert része.

A votívmisét, amely a 6. században kialakult kategóriája a keresztény liturgiának, egykülönleges kívánság (votum) kinyilvánításának szentelték. A kívánság valamiért, valakiért, vagy valami (pl. háború, katasztrófa, járvány, jégverés vagy tolvaj) ellen is szólhat. A

9. századra már megállapodott liturgikus rendje van a valamilyen sajátos földi jót kérő, rosszat kivédő miséknek (és több tucat formula ismert). 805-ből tudunk például NagyKároly dekrétumáról éhség, járvány, háború, jégverés esetén mondandó votívmisékrevonatkozóan. A //„//jót kérő misék//“////–// hogy a csíkiak terminológiáját használjuk //–// egy részének állandó helye volt a liturgikus naptárban. Legnevezetesebb ilyen rögzült misevolt az április 25-i rogáció: litánia, könyörgés és körmenet előírt böjttel a jó termésért.[1024] Konkrét veszély esetén viszont ad hoc-szerűen ment végbe a szolgáltatás [1025] és mint ilyentermészetesen könnyen //„//átváltott//“// a valakire //„//rosszat kérésbe//“//; vagyis lényegében az átoknak a miserangra emeléséről van szó. (Tehát a clamor átok-rituáléja igen természetesenjelenik meg a valaki ellen szóló votívmisék keretében.) A közösség világi szükségleteit kielégítő votívmiséknek mind pozitív, mind negatív változata //–// a benedikcióhoz ésexorcizmushoz hasonlóan //–// lényegében mágikus szolgáltatás, és a kétféle irányulású liturgia //–// csakúgy mint a 20.századi ortodox //„//jóra adott//“//avagy //„//rosszra adott//“//misék //–// azonos tudati síkon megjelenő alternatívái, tükörképei egymásnak; igy vélekedik elemzésébenLittle is, az előbb említett április 25-i rogációs körmenet kapcsán.[1026]

Visszatérve a clamor rituáléjára, ez a különbözo frank apátságokból származó adatok szerint átok mondása a vétkesekre. Bernard cluny-i szerzetes 1075-ös műve://„//Quomodo fiat clamor pro tribulatione ad populum sive ad deum//“// szerint például ima, hogy a gonosztevo térjen észhez, illetve Isten a gonoszt változtassa jóvá. A bűnös távollétében fejére olvassák tetteit és imában büntetését kérik, ami általában //–// legalább aclamor záradékában //–// átok formáját ölti.[1027] Mindenféle baj esetére kialakultak a különböző //–// 8//–//13. század között használt //–// clamorformulák, amelyek lehetnek átkok változatos füzérei is, vagy maga a 108. (109.) //„//átokzsoltár//“// képezheti gerincét. Beléjük épültaz Ószövetség (főleg Deuteronomium és Zsoltárok) bőséges, illetve az Újszövetség kissé szegényesebb, de létező és keresztény hivatkozási alapként mindeképpen felhasználható átokkészlete is.[1028]

A clamor //–// mindenütt, ahol gyakorolták //–// egybefonódhatott egy másik //„//mágikus//“//rituáléval: a szentek illetve ereklyék megalázásával. Ennek során a szent helyet holta utánpatronáló védőszentnek az oltár alatt vagy az oltárban tartott ereklyéit, esetleg szobráta földre helyezve (és arccal a földre borulva) átkokat szórtak a béke megsértőire, a szerzetesek közösségének ártókra. Ez a 10//–//11. században elterjedt rítus tartalmazza a mágikus kényszerítés elemét is: a földön hagyták a szobrot, míg a szent nem teljesítette kívánságukat. Előfordult, hogy összeverték az ereklyéket őrző oltárt, szemrehányásokattettek a szentnek: //„//Miért nem védesz bennünket, szent úr… Elfeledkeztél rólunk…?//“//[1029]

A clamor rituáléja böjttel, mégpedig a Csíkból ismert mágikus böjttel, ráböjtölésselis kapcsolódhatott, mint ez Little sok példája bizonyítja. A clonard-i apátság szerzetesei például a tolvajra böjtöltek, míg meg nem találták; [1030] vagy az eretnekek haláláért kezdtek böjtöt és imádkoztak, míg elnyelte őket a föld.[1031] A clamor nemcsak a szerzeteseket ért sérelmek megbosszulására, helyrehozására szolgált; laikusok is kérhették a rítus elvégzését. Ahogy ma Csíkban: //„//megcsináltathatták//“//, //„//megmiséztethették//“// közösségük ellenük vétő tagjait. Az egyéni/laikus és a közösségi/papi clamor együtt is, külön-külön is végbemehetett. Little leír egy laikus clamor-rituálét, amely az ereklye-megalázással összefonódva vittek végbe: a parasztok az állatok kötelével jöttek a templomba, a szerzetesek a szent szobrát a földre helyezték és addig tartották lent, amíg benem teljesedett átkuk.[1032]

Az átokra mint liturgikus fenyegetésre már a clamor-rituálé standardizálódása előtt, a 6//–//7. századból is van adatunk. Szinte a 20. századi csíki szomszédsági fenyegetődzéseket idézi egy 6. századi történet Franco aix-en-provence-i püspök és Childericus király közti konfliktusról: a püspök átokmisét tart az egyházmegyéjétmegkárosító király ellen, mire az beteg lesz, és visszadja az egyháznak, amit elvett.

Little több hasonló //–// legtöbbnyire az egyház tolvajának megbüntetéséről szóló //–// történetet idéz a 6//–//7. századból. [1033] Végig a 8//–//13. századon át feltűnően sok a tolvajokátokkal szankcionálása, megfenyegetése. Thomas a késő középkori Angliából is ír leeseteket, amikor a templomok vagy kolostorok a tolvajokat, kölcsönök vissza nem fizetőit átokkal bosszulták meg, nyilvános átok-rítusban fenyegették.[1034]

A rituális átkok részint a sértettek bosszúvágyát elégítették ki: a sértő megbetegedett, meghalt, állatai elpusztultak, lesujtott az igazságszolgáltatás. Máskor a fenyegetőfigyelmeztetés szerepét töltötte be a clamor: az átok beteljesülése nélkül helyrejöhetetta kár, helyreállt az egyensúly a sértő és sértett között, lett légyen az magánszemély vagyegy kolostor közössége. A Gurevics által //„//népinek//“// minősített clamor-esetekből világos, hogy a parasztokat patronáló szentet, akinek révén az átok lesújtását remélték ember-társaikra, igazságosztó úrnak képzelik el, aki a saját vagy patronáltjai sérelmeiért áll bosszút; megbetegíti például a templom vagy a parasztok birkáit elrablót, vagy odaragasztja a kezét a kerítéshez (vö. az ismert, tolvaj megfogásáról szóló hiedelemmondával!). Tours-i Gergely írja egy tolvajlásügy kapcsán: //„//Az Úr kegyetlenül bosszút áll szolgáiért//“//.[1035] A clamor lényege szerint tehát ugyanúgy isteni igazságszolgáltatás, mint a csíki boszorkányság rendszerben működő papi átok; és egyaránt szolgál az egyént értkárok helyrehozatalára és a szociális rend fenntartására, helyreállítására.[1036]

Csíki adataink a papi mágiának egy, a clamor rítusánál kevésbé legitim formájára isutalnak: mégpedig a betegséget, halált hozó fekete mise celebrálására. Számomra //–// éstalán az olvasó számára is //–// meglepő módon erre is található párhuzam a nyugati egyház középkorában. Klaus Schreiner kutatásai szerint[1037] az egész nyugati középkort végigkísérte az élőkre mondott halotti mise papi szolgáltatása, illetőleg az ima kereteibenhalált hozó átok mondása, a (német nevén) Totbeten, vagy Mordbeten gyakorlása //–// vagyis ennek sűrűn előforduló tiltásai a klérus számára a 694-es toledói zsinat óta egészena 16. századi protestáns kommentárokig (például Luther vagy Kálvin részéről). Ez hivatalosan el nem ismert, de létező gyakorlatra vall. Előfordult, hogy (élő személynek)ravatalt is állítottak fel a templomban, afölött énekelték a halotti misét.[1038] Ennek egyikleggyakoribb szövege szintén a 108. (109.) zsoltár volt, amit több esetben Jézus átok-szavaiként értelmeztek. A még élőkre mondott halotti mise nem más, mint közönséges fekete mágia, amit más, ugyanilyen //„//közönséges//“// mágikus cselekedetek is kísérhettek, például ráböjtölés, vagy az átokmise alatt a megátkozni kívánt személy viaszfigurájának az oltárra helyezése, vagy olyan mágikus fokozások, mint például a halotti misehétszeres, vagy tízszeres ismétlése. Sőt mitöbb, a klérus nem csak laikusok megrendelésére, hanem önmaga kiszolgálására is celebrált halált hozó misét. Legalábbis egy 13.századi exemplum tanusága szerint szerzetesek nem szeretett apátjuk hamari haláláért imádkoztak: //„//rogemus Dominum quod cito moriatur//“//. Szintén 13. századi adatok szerint a Mordbeten specialistái a kolduló barátok voltak (vö. a halált hozó átokimát vállaló román kalugerekre vonatkozó csíki híradásokkal).

A késő középkor spirituálisabb kereszténysége //–// az idő előtti halál elkerülésének, a halálra való felkészülésnek a propagálásával //–// végképp diszkrepanciába került a halotti mise mágikus szolgáltatásával,[1039] az mégis sokáig fennmaradt. Bizonyára az átok, fekete mágia szilárd népi hagyományai lehettek a háttérben (olyasféle kettősségével azegyházi és laikus hagyománynak, ahogy azt a 20. századi Csíkban tapasztaltuk). A fentemlített egyéb átokrítusok vizsgálói, Little is, Gurevics is felvetik a népi és egyházi rítusok kettősségének kérdését, ami már csak a leírt esetek szereplőinek vizsgálatával ismegállapítható. [1040] Little archaikus ír hiedelmek és rítusok korai ír kereszténységbe olvadásáról beszél, mégpedig mind az átkozódás népi formái, mind a mágikus, fekete böjtkapcsán (mindkettő franciaországi elterjesztésében kimutatja az ír misszinonáriusokszerepét). [1041] Egyetérthetünk Little abbeli véleményével, hogy a különböző európai népiátokhagyományok igen elterjedt, talán univerzális jelenséget takarnak, ami mentális keretét adta a formálisbb, tanult vallásos átkozódásnak.[1042] A párhuzamos népi rendszerek természetesen folyamatosan megvoltak, a kölcsönhatások változatos fonadékai kötöttékőket össze a rituális formákkal. A középkori, kora újkori falusi társadalmakban az átoknak, mint (ahogy Eva Labouvie kifejezi)[1043] a verbális konfliktusszabályozásnak az eszköze igen nagy //–// nemcsak vallásos kontextusban, hanem általában is. Labouvie vizsgáljapéldául ennek a különböző nyilvános formáit, amelyek a boszorkányság rendszerétől függetlenül is léteztek, de annak is fontos szervező alkotórészei. Thomas az angliai boszorkányságról írván foglalkozik az átkozódás kora újkori falusi társadalmakban és ezzel összefüggésben a boszorkányságban betöltött szerepével, konkrét példákkal világítván meg például, hogy hogyan mennek át a //„//szomszédsági//“// átokesetek boszorkányságba.[1044]

Az egyházi kultúrából eredő rituális átkok is helyet kaptak a népies, laikus gyakorlatban. Kora újkori német, angol, ír példákat említenek a fent említett kutatók, protestáns eseteket is: hét napig minden reggel és este mondott formulákat, az átokzsoltáregyéni recitálását. Egy anglikán paraszt az utcán térdelve (mint fent említett csíki emberünk), az összegyűlt tömeg füle hallatára kívánta szomszédjának, hgy az Isten őt ésállatait veszítse el, vagy felesége és gyermekei térden csúszva járjanak. Walesben egyházlátogatási jegyzőkönyvek tanúskodnak felebarátaiknak átokimával halált vagy himlőtkérő emberekről.[1045]

A középkor Nyugat- és Közép-Európájában a laikus és egyházi formák párhuzamosan éltek. Mint a fentiek tanúsítják, Kelet-Európában fennmaradt az újkorig a rituálisátok laikus és egyházi rítusainak kettőssége. E kettősség fényében természetesnek látszik, hogy ahogy az átoknak van egy papi, vallásos formája, a boszorkányság népi rendszerének //–// amely oly nagy mértékben épül az átkozódás közösségi formáira //–// is van egypárhuzamos, papság bevonásával gyakorolt változata. A két réteg formakincsében semfüggetlen egymástól; mint láttuk, Csíkban vannak rituális, nyilvános átokrítusok, amelyek részei a boszorkányság rendszerének is. Másrészt itt a papság mindennapi //„//mágikus szükségletekben//“// kiszolgáló szerepe a halált, betegséget okozó rontásra is kiterjedt, illetve: az áldás és átok ambivalens, ordália-jellegű rendszerébe ez az archaikus lehetoség is betagozódott. Nyugat- és közép-európai adataink fényében a pap által kézbentartottistenítéleti és divinációs rendszerekre, papi átokra utaló csíki adatok hátterében valósgyakorlatot tételezhetünk fel, akár még a jelenben is.

Sok tehát az igen pontos megfelelés a mai ortodox hatósugarú vallásos//–//mágikusgyakorlat és a nyugati egyház középkori rituáléi, valamint a nyugati kereszténység területének középkorban //–// esetlegesen a kora újkorban //–// még élő népi formái között. Azortodox liturgiatörténet //–// még hátralévő //–// kutatása előtt is nagy valószínűséggel megállapítható,[1046] hogy e pontos megfelelések oka az, hogy az ortodox kereszténység (legitimvagy illegitim formákban) az újkorig fenntartotta a Nyugat-Európában már kiveszettrituális formákat. Noha ezeket itt többek között éppen az ortodox papi gyakorlat őrizte meg, kevéssé beszélhetünk sajátos kelet-európai vagy ortodox jellegzetességekről, bártermészetesen számolhatunk időbeli eltolódások vetületeként és mindenféle kulturális találkozás eredményeképpen létrejött helyi sajátságokkal, különbségekkel is.

Az egyházi rítusok nyugati példáit látván még világosabb, hogy itt egy valóságosan, papok által működtetett vallásos rendszerbe illeszkedett bele a népi boszorkányságrendszere, két, a sérelmeket különböző módon szankcionáló, a közösség szociális, erkölcsi, etikai egyensúlyát megbontókkal szemben különböző módszerekkel lesújtó rendszer, amelyek azért fonódhattak könnyűszerrel össze, mert mindkettejük közös eleme aközösségen belüli, emberek által okozott kár és az ezáltal felborult morális rend helyreállítása. Tegyük azonban hozzá: a nyugati középkori példák fényében úgy látjuk, a papok által véghezvitt átokrituálé, a megcsináltatás csíki rendszere boszorkányság nélkülis létezhet (mint ahogy a népi átkozódás rendszerei is létezhettek boszorkányság nélkül). Boszorkányság //„//nélkül//“// is eljárhatnak például a tulajdont megsértők ellen (ez volta nyugati clamor-esetek leggyakoribb indítéka!); láttuk, Csíkban is milyen fontos szerepe volt a tolvajok megcsináltatásának. Boszorkányságról akkor van szó, ha //„//belép//“// arendszerbe az egyéni bajok rontással való magyarázata, tehát egy rontó képességgel bíró egyén feltételezése, amikor tehát a rontással okozott bajokat bosszulják meg átokkal, akár pap mondja azt, akár laikus. Ez így van Csíkban ma, és ezért tételezzük fel egy (magyar) népi boszorkányság és egy (román) papi átokrituálé összeolvadását. (De nem tudjuk, hogy például volt-e hasonló román//–//román összeolvadás, tehát volt-e a magyarhoz hasonló rendszere a román népi boszorkányságnak, vagy ott egy clamor-szerű intézmény minden ilyen irányú szükségletet ki tudott elégíteni?)

Ezeknek az istenítéleti rendszerekbe tagozódó átok//–//áldás rítusoknak fontos ideológiai bázisa volt a bűn, büntetés és igazságszolgáltatás archaikus, mondhatni ószövetségifogalma, amit a nyugati kereszténység előbb kivetett magából, mint a keleti. De hogyaz ortodox keleten e rendszerek tovább fennmaradtak, ahhoz bizonyára sok egyéb tényező is hozzájárult. Ezekből itt //–// a vizsgált és bemutatott anyag kapcsán //–// kettőt tudok megemlíteni. Az egyik az ördög szerepének nagyobb fontossága a keleti liturgiában, dogmatikában. Ezzel összefüggésben az ortodox Kelet-Európában a paraszti világ-képet, a néphitet, a boszorkányhiedelmeket szoros kapcsolat fűzi az egyházi demonológia ördögképzeteihez. A csíki boszorkányhiedelmeknek archaikus sajátsága az elevenördöghit, a megszállottság képzetei és az ördögűző gyakorlat. Nyugat- és Közép-Európában a 16//–//17. század volt a boszorkányhitbe nyomuló ördögképzetek, és a rontás ördögi megszállottsággal való azonosításának fő időszaka. Itt ez //–// talán az ortodox szomszédság miatt? //–// fennmaradt, vagy újra megelevenedett. A boszorkányságtól függetlenül, mai napig kórok és betegségmagyarázat a csíki falusiak körében is az ördögi megszállottság, ördögöt űzetni ugyanúgy román szerzetesekhez, papokhoz mentek, mint afent ismertetett egyéb ügyekben. A pap szüntelen harcot folytat az embereket befolyása alá vonni törekvő Sátánnal, mindennapi gyakorlatához tartozik az embernek és környezetének megtisztítása áldással, szentelményekkel az ördögtől és ördögitől.

A másik tényező az ortodox papságnak egy kitapinthatóan //„//népközelibb//“// attitüdje;talán nagyobb készsége a nép konkrét, mindennapi, ha úgy tetszik mágikus igényeinekkielégítésére, a szemtől//–//szembe kapcsolatokon, érintkezésen //–// konkrét érintésen //–// alapuló mágikus módszerek alkalmazására. Sándor Attila idézi sövényházi (református) magyarok véleményét, akik a román papok szolgáltatásait //–// szluzsbáit //–// igénybe veszik:

Én beteges voltam, s vagyok. Jártam a papoknál, ...még az áltárnál [oltárnál] is voltam, s a jó Isten megsegített engem. Az áltárnál a román pap rátette a fejemre azt az izét [stólát], van nekik az az izéjük simádkozott a fejemre. Aki beteg s megy, hogy tartsanak a román papok szolgálatot, az jó dolog, az nem rossz.[1047]

Ezektől az egyház részéről //„//babonásnak//“// mindősített módszerektől a nyugati benedikció- és exorcizmus-rituálékat a kora újkor folyamán megtisztították,[1048] mára jószerivelmár maguk a megtisztított rítusok is eltűntek. Az ortodox papság e szolgáltatásaira úgylátszik, még igény van a római katolikus magyarság részéről is, és ezt a magyar papoktól esetleg nem kapja meg. Nem véletlen, és mindenesetre elgondolkoztató, hogy sokan

//–// Csíksomlyó szomszédságában! //–// nemcsak rontásért, vagy ördögöt kiűzetni, hanem//„//közönséges//“// gyógyulásért, házi áldásért is a román kolostorokba mennek.

Ami a románságot illeti, a fentiek alapján még egy érdekes, ortodoxiával kapcsolaos összefüggés körvonalazódik. Az európai boszorkányüldözés kutatása során megfogalmazódott az a vélekedés, hogy a középkori egyház mágikus szolgáltatásainakmegszünte mintegy lökést adott a boszorkányság felvirágzásának és a boszorkányüldözésnek (nyugaton). Az ortodox Kelet-Európában //–// vagy legalábbis Románia ortodoxterületein //–// egyrészt fennmaradtak e szolgáltatások, másrészt nem volt hivatalos boszorkányüldözés. A fent leírtak fényében nagyon is természetesnek ítélhetjük, hogy aboszorkányság népi rendszerében szerepet vállaló ortodox egyház illetve papság nemüldözött boszorkányokat. A fő ellenség itt a Sátán volt, ő ellene fordították a papokegész létező rituális és eszmei fegyvertárukat. Ennek következtében ők maguk előbbnyerték el az //„//ördög ügynöke//“// reputációt, mint klienseik, akik //–// szemben az ördöggel ismanipuláló papokkal //–// közönséges halandók bármiféle hiedelemattributum nélkül, ebben a konstellációban tehát nem lehettek semmiféle demonológiai indítékú üldözés célpontjaivá.



[983] A tanulmány ugyane témáról írt nemrég publikált hosszabb //„//Átok, rontás, divináció. Boszorkányság a vallás és mágia határán//“// c. cikkemre (Pócs 2001c) épül. A csíki boszorkányság ott közölt részletesleírását itt röviden összefoglalom, majd kiegészítem az ott írtakat a nyugati kereszténység azóta megismert középkori átokrítusaiból leszűrhető tanulságokkal. Az adatközlőkre való hivatkozásokat (a tématermészetére való tekintettel név nélkül) e hosszabb tanulmányban találhatja meg a tisztelt olvasó.

[984] Az utóbbi években jelent meg néhány híradás Erdély több pontjáról: minden esetben románságközelében élő magyarokra vonatkozóan, akik büntető és divinációs rendszerükbe //–// a csíkiakhoz hasonlóan //–// a román papok, szerzetesek tevékenységét is beépítették, legalábbis az erre vonatkozó narratívokszerint. Lásd: Keszeg 1996, 1997, Komáromi 1996, Czégényi 1999. A tanulmány megírása után jutottel hozzám Tankó Gyula most megjelent leírása (Tankó 2001) a terepünkkel szomszédos Gyimesről. Aszerző a fenti rendszert teljes virágjában mutatja be és minden kétségemet eloszlatta a román papok, szerzetesek által gyakorolt mágia és divináció valóságát illetően. Adatait, megfigyeléseit egyes pontokon mondandóm megerősítéséül idézni is fogom.

[985] Tanulmányom megírásához saját gyűjtésű adataimon kívül tanítványaim néhány adatát is felhasználtam, ezért itt újra köszönetet mondok nekik.

[986] Pócs 2001c.

[987] A magyarországi boszorkányüldözés, illetőleg a kora újkori boszorkányság összefoglaló áttekintését lásd: Klaniczay 1986, 1990. A boszorkányperek legfontosabb forráskiadványai: Komáromy 1910;Schram 1970; 1982; Klaniczay//–//Kristóf//–//Pócs 1989; Bessenyei 1997; 2000.

[988] A rendszer egyik első európai leírása: Macfarlane 1970; lásd továbbá Thomas 1971; Larner 1981;Briggs 1984; Henningsen 1988. A magyarországi boszorkányság társadalmi típusairól és hiedelemrendszeréről: Pócs 1995a; Kristóf 1998.

[989] Az ún. módosult tudatállapotokban //–// tehát pl. transzban //–// jelenéseket lát, látomásai vannak, vagyálomban látja meg a tettest. E kvázi-samanisztikus látó technikák alkalmazásáról a boszorkányságbanlásd könyvemet, amelyet a magyarországi boszorkányperek anyaga alapján írtam a kora újkori mediátori technikákról: Pócs (1997a).

[990] Természetesen a véghezvitt rontások és csak elbeszélt rontásesetek arányát, a fekete mágia valóságos eseteinek igazi nagyságrendjét egyelőre nem ismerjük.

[991] Evans//–//Pritchard 1935.

[992] A balkáni, ördögtől megszállt boszorkányról lásd: Pócs 1992b.

[993] Cohn 1993 [1970].

[994] Lásd a román, bolgár, szerb boszorkányra vonatkozóan például Muºlea//–//Bîrlea 1970, 244//–//277; Marinov 1914, 215; Ðorðeviæ1953; Zeèeviæ1981. Magyar vonatkozásban bôvebben: Pócs 1997a.

[995] A román calugar (//„//szerzetes//“//) szóból.

[996] Ördög által megszállt boszorkányról //–// és a legfontosabb szakirodalomról //–// lásd Pócs 1992b és2001b. Különösen a szerb és román boszorkányt tartja a néphit ördögtől, rossz szellemtől megszálltembernek, aki a megszálló ördög révén nyeri rontó képességeit.

[997] A boszorkányüldözés irodalmából is tudunk az átok mint testi bajokat okozó rontás szerepéről, továbbá az átok igazságosságára, jogosságára, vonatkozó nézetekről és egyáltalán az átkozódás fontosságáról egész Európa középkorában. Thomas (1978, 598//–//611) a koraújkori Angliából írja le a rituálisátkozódás középkor óta kimutatható fontos szerepét, és a Csíkban megismerthez hasonló nézeteketpéldául a //„//visszaszálló//“// átokról. Bizonyos helyzetekben az egyház is megengedte, vagy elnézte.

[998] Tankó gyimesi adatai az átkozódás igen fontos szerepére vallanak: az ő tapasztalatai szerint azegyéni és titkos átkozódás a rontás első számú, legáltalánosabb eszköze. Közleménye igen gazdag átok-szöveg-anyagot tartalmaz (Tankó 2001, 150//–//152, 171).

[999] A másik európai terület, ahol legalábbis a kora újkorig fennmaradt: Anglia, Írország //–// lásd e cikkvégén a clamor-rítusokról írtakat.

[1000] Tankó anyagából is úgy látszik, hogy //–// legalábbis ma már //–// csekélyebb szerepe van a //„//tudósoknak//“//, mint a kalugereknek a rontás közvetítésében.

[1001] Tankó szerint Gyimesben csak az egyéni és varázslós módszer után harmadsorban, legvéső esetben alkalmazzák (Tankó 2001, 171).

[1002] Tankó Gyula fent említett leírása szerint a gyimesi magyarok a moldvai és gyimesi román kolostorok szerzeteseit, vagy a vásárokban a rendelések felvétele céljából megjelenő vándor kalugereket bízzák meg a fekete mágia gyakorlásával, átokmisék mondásával //–// igazságszolgáltatásul, illetőleg a Csík-ban megismerthez hasonló családi, társadalmi konfliktusok megoldásaképpen. A szerző hansgúlyozza:[itt] //„//a fekete mágia igazságtevés felsőbb erők segítségével//“// (i. m. 155) //–// ez lényegre tapintó, pontosmeghatározás.

[1003] Tankó a papi divináció változatos módszereit írja le Gyimesből, többek között gyertyaégetésselkapcsolatban: a gyertyák égéséből állapítja meg a pap például a //„//megcsináltatott//“// személy további sorsát (i. m.165).

[1004] Két alkalommal járt csoportunk néhány tagja //–// egyszer én is velük //–// a maroshévizi kolostorban, ahol összesen három szerzetessel folytattak beszélgetést. Mindkét alkalommal Komáromi Tünde csatlakozott csoportunkhoz, vállalva a tolmács szerepét. Ezúton is köszönöm neki közreműködését, valamint az első alkalommal felvett interjú lefordítását.

[1005] Dekker 1991.

[1006] Labouvie 1992, 148//–//149.

[1007] Dekker 1991.

[1008] Todorova//–//Pirgova 2002. Magyar//–//román (illetőleg katolikus/protestáns//–//ortodox) viszonylatban iselterjedtebb ez az elv a fent leírtaknál: Vajkai (1943, 45) Erdély más helyeiről is ír, például magyar reformátusok látogatta ortodox román kegyhelyekről.

[1009] Flint 1991, 273//–//347, 375//–//380.

[1010] Teológiailag, valamint bibliai és patrisztikus alapokon is (Schreiner 1991, 341//–//345). Kelet-Európa: Ryan 1999, 408//–//417.

[1011] Ryan uo.

[1012] Schreiner 1990.

[1013] Schreiner 1990, 335//–//372.

[1014] Kieckhefer 1976, 84, 90.

[1015] Schreiner 1990, 332.

[1016] Gurevics 1987, 84.

[1017] Lásd: Little 1993, 186//–//188.

[1018] Például Briggs (1984: 37) az 1580//–//1630-os évekből, Lorraine-ból írja ezt le.

[1019] Az ortodox kolostorok ráolvasó gyakorlatáról lásd például: Pradel 1907; Mansikka 1909.

[1020] Little 1993, 193.

[1021] Kieckhefer 1989, 69//–//84.

[1022] Little 1993, 192.

[1023] Little 1993. Klaniczay Gábornak köszönöm, hogy e könyvre felhívta a figyelmemet.

[1024] Uo. 77.

[1025] Uo. 73//–//78.

[1026] //„//Three days of fasting and processions set the stage for reciting invocations to saints and petitions, along with psalms, which together make up... a rough but recognizable reverse image of liturgical maledictions//“// (uo. 77).

[1027] Uo. 20//–//25.

[1028] A Deuteronomiumban számos átok, továbbá: 2Kir 1,10,12,16; Apcsel 5,1//–//11; Mt; 1Kor; Gal; Jelenések több helyén, valamint az apokrif Tamás-evangéliumban (uo. 22//–//83). Az átok különböző fajtái és fokozatai fordultak elő a clamor rituálé keretein belül, illetve a clamor záró szankciójában (a közönséges átok,vagy maledictio, az excommunicatio és a legsúlyosabb, az anathema (uo. 40//–//55).

[1029] Uo. 26; Gurevics 1987, 86//–//87.

[1030] Little 1993, 171//–//172.

[1031] Uo. 161.

[1032] Uo. 135.

[1033] Uo. 84.

[1034] Thomas 1978, 599//–//600.

[1035] Gurevics 1987, 88//–//92.

[1036] Mint Little (1993, 142) megjegyzi: //„//…the clamor was a ceremony in which social disorder andconcomitant suffering were acted out and accepted hierarchies were inverted//“//.

[1037] Schreiner 1990; 1991; az összes forrás összefoglalását lásd: Harmening 1979; Little is közöl sokszor idézett munkájában (1993, 168//–//170) erre vonatkozó ír adatokat. Berthold von Regensburg (+1272) tiltakozásai azok ellen akik halálos bosszúért csinálják:

[1038] Schreiner 1991, 344.

[1039] Schreiner 1991, 340//–//343.

[1040] Gurevics 1987, 88.

[1041] Little (1993, 154//–//185) görög, germán, skandináv pogány népi előképekről is ír, de világosan kimutatható kapcsolat elsősorban az ír előzményekkel van.

[1042] Uo. 154.

[1043] Labouvie 1993, 122.

[1044] Thomas //„//The Making of a Witch//“// fejezet első része: Cursing (1978, 599//–//611).

[1045] Uo. 603//–//609; Schreiner 1991, 336; Labouvie 1993, 134//–//136.

[1046] E kutatás a közeljövő fontos feladata lesz.

[1047] Sándor 2000, 272.

[1048] Lásd erről jelen kötet //„//Én vagyok mindennél nagyobb orvos…//“// c. tanulmányában a tisztogatásról írtakat: a római egyház már a középkorban tiltakozott a tárgyak közvetlen (mágikus) hatásának //„//kihasználása//“// ellen a benedikciókban.