Általános elvként a halászati vízterületekre is kimondja a törvény (1997. évi XLI. törvény a halászatról és horgászatról), hogy minden olyan fogási eszköz és módszer tiltott, amely a halállományt és élőhelyét károsíthatja. Ezért zárja ki például a mérgező és kábító hatású anyagok meg a robbanószerek használatát, valamint a halakon sú­lyos sérülést okozó eszközök (pl. szigony) és módszerek (pl. gereblyézés) alkalmazását. Persze a halászati törvény végrehajtási rendeletei elsősorban a gazdasági szempontból értékes fajokat védik. Ezeknek a nemes halaknak a fogását két előírás szabályozza: a méretkorlátozás és a fajlagos tilalom.

A méretkorlátozás annak esélyét igyekszik megteremteni, hogy élete során legalább egyszer minden halpéldány részt vehessen a szaporodásban. Ennek érdekében úgy határozza meg az egyes fajok legkisebb kifogható méretét, hogy a halászat csak a már ivarérett korosztályokra irányuljon. A fogásra érett példányok minimális testhosszát – az orrcsúcstól a farokúszó kezdetéig mérve – az 1. táblázat mutatja be.

A másik korlátozás, amelyet fajlagos tilalomként szoktak említeni, rögzíti azt a naptári időszakot, amelynek tartama alatt – az eredményes szaporodás érdekében – tilos az illető faj példányainak fogása. Az 1997-től érvényben lévő, 2002-ben módosított tilalmi idők a 2. táblázatban láthatók.

A halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény végrehajtására kiadott ­ 78/1997. (XI. 4.) FM rendelet az egyes fajokból kifogható mennyiségről is intézkedik. Eszerint a horgász a méretkorlátozás alá tartozó halfajokból – a gyermek horgász kivételével – naponta legfeljebb összesen öt darabot, de fajonként legfeljebb három darabot, méretkorlátozás alá nem tartozó fajokból pedig naponta összesen tíz kilogrammot foghat ki. Amennyiben a horgász a méretkorlátozással nem védett halfajokból olyan példányt fog ki, amellyel a tíz kilogrammos súlyhatárt túllépi, a halat megtarthatja, a horgászatot azonban a méretkorlátozással nem védett halfajokra köteles arra a napra beszüntetni.

Az állami gyermek horgászjeggyel rendelkező horgász a méretkorlátozás alá tartozó halfajokból naponta összesen egy darabot, méretkorlátozás alá nem eső fajokból pedig naponta összesen öt kilogrammot foghat ki. Ha a gyermek horgász a méretkorlátozással nem védett halfajokból olyan példányt fog ki, amellyel az öt kilogrammos korlátozást túllépi, a halat megtarthatja, a horgászatot azonban a méretkorlátozással nem védett halfajokra köteles arra a napra beszüntetni.

1974-től kezdve a kiemelkedő természeti értéket képviselő halakat is törvény védi, fogásuk tilos. A védett halak köre változott az évek során, ugyanis a védetté nyilvánítás feltételei nincsenek egyértelműen meghatározva, és így az egyéni mérlegelés is szerepet játszik a döntésben. A védett fajok száma 1974-ben 19 volt, jelenleg 34, melyből 7 fokozottan védett. A 3. táblázat áttekintést ad arról, hogy miként alakult a védett halak köre az utóbbi évtizedekben.

Védett halaink között egy sincs, melynek fogása kifejezett célja lenne a halászatnak vagy a horgászatnak. Megritkult, eltűnőben lévő halaink számára tehát a védetté nyilvánítás önmagában biztosan nem hoz megoldást. Mert mit ér a réticsík fogásának ti­lalma, ha hagyjuk kiszáradni az életterét adó mocsarat? És hiába védjük a fürge csellét meg a kövicsíkot, ha az otthonukat adó patakot tavak láncolatává duzzasztják. Helyettük bodorka, razbóra és ezüstkárász fogja benépesíteni a vizet.

Ennek ellenére a védetté nyilvánításnak van jelentősége. Egyrészt ugyanis ráirányítja a figyelmet kiemelkedő természeti értékeinkre, másrészt a védett fajok egyedeire megállapított eszmei érték megadásával lehetővé teszi az okozott károk pénzbeli kifejezését. Megőrizni azonban csak úgy tudjuk az értékes fajokat, ha az élőhelyet és az életközösséget, amelyben élnek, egészében védjük a károsító hatásoktól.

Az egyes országok jogszabályain túlmenően nemzetközi egyezmények is szolgálják a halak és a vizes élőhelyek védelmét.

A Magyarország által is törvénybe iktatott Washingtoni Egyezmény (CITES) a kereskedelem korlátozásával igyekszik óvni a veszélyeztetett fajokat. A megállapodás II. függeléke, amely a kevésbé veszélyeztetett fajokat tartalmazza, valamennyi tokféle halunkat érinti. Ezek nemzetközileg csak korlátozott mennyiségben forgalmazhatók, és kizárólag az illetékes természetvédelmi hatóság engedélye alapján (4. táblázat).

A Berni Egyezmény, amelyhez hazánk 1990-ben csatlakozott, az európai vadon élő növények és állatok, valamint természetes élőhelyeik védelmét segíti. Ebben a tagállamok kötelezettséget vállalnak rá, hogy megteszik a szükséges jogi és adminisztratív intézkedéseket az egyezmény függelékeiben szereplő fajok védelme és fennmaradása érdekében. Az egyezmény II. függelékében a fokozottan védett, III. függelékében a védett, illetve kevésbé veszélyeztetett, de sérülékeny állatfajok szerepelnek. A II. függelékben halaink közül a fokozottan védett lápi póc, míg a III. függelékben 41 sérülékeny halfaj található. Utóbbiak közül zárójelben adjuk meg azokat, amelyekre nézve Magyarország kötelezettséget nem vállalt (4. táblázat).

Az Európai Unió természetvédelmének gerincét a Natura 2000 nevet viselő program adja. Ennek lényegét az 1979-ben elfogadott, majd 1992-ben lényegesen kibővített úgynevezett Madár- és élőhelyvédelmi irányelvek (Bird and Habitat Directive) foglalják össze. A dokumentum eredetileg csak a madárvilág megóvását célozta, utóbb azonban úgy egészült ki, hogy hatálya valamennyi vadon élő európai növény- és állatfajra kiterjed. Halaink közül 34 szerepel név szerint az irányelv mellékleteiben. A II. függelék a közösség szempontjából jelentős növény- és állatfajokat tartalmazza, amelyek megőrzéséhez különleges természetmegőrzési területek kijelölése szükséges (NATURA 2000). A IV. függelék a közösségi jelentőségű, szigorú védelmet igénylő növény- és állatfajokat tartalmazza, míg az V. függelékben azokat a növény- és állatfajokat találhatjuk meg, amelyek természetből való kivétele, illetve hasznosítása adminisztratív korlátozást igényelhet. Az irányelv függelékeiben szereplő fajok fenntartásáról, élőhelyeik és létfeltételeik biztosításáról valamennyi tagállam gondoskodni köteles. A fontosabb nemzetközi természetvédelmi egyezményekben szereplő halainkról a 4. táblázat nyújt tájékoztatást, amelyben római szám jelzi, hogy az adott fajt az egyezmény hányas számú függeléke említi.