Ismertetőjegyek.  Orsó alakú, megnyúlt testű hal. Orra aránylag hosszú, karcsú, enyhén fölfelé hajló. Alsó állású szája kicsi, alsó ajka középen megszakított. Bajuszszálai hosszúak, rojtozottak, hátrasimítva a felső ajkat elérik. Hátúszója a test végéhez közel esik, rendszerint 33-51 sugár támasztja. Anális úszója a hátúszó alatt található, sugárszáma 21-33. A sötét alapszínű úszókat rendszerint egy keskeny fehéres sáv szegélyezi. Hátán a csontvértek száma 12-17, a hasi vérteké 12-18. Többnyire 50 centinél kisebb példányai kerülnek elő, de 70-80 cm fölötti példányok is akadnak. A hazai horgászrekord 7,85 kg (2002).

Hasonló fajok.  Összetéveszthető tokféléinknek főleg a szája és a bajusza mutat eltérő vonásokat. A viza (3) szája sokkal nagyobb, mérete megközelíti a fej szélességét, bajuszszálai simák. A vágótok (4) bajuszszálai szintén simák, emellett rövidebbek is, nem érik el a fölső ajkat. A simatok (5) bajusza sem éri el a fölső ajkat, és mind a fölső, mind az alsó ajka megszakítás nélküli. A sőregtok (6) orra még a kecsegéénél is hosszabb, bajuszszálai a szájnyílást nem érik el. A lénai tok (7) bajuszszálai ugyan hátrasimítva szintén elérik a fölső ajkat, de simák.

Környezet.  Állandóan édesvízben élő tokfélénk. A közepes méretű, de még inkább a nagyobb folyók márnazónájának mély vizű, sóderes szakaszait, illetve a dévérzóna fölső régiójának kemény, homokos vagy agyagos mederrészeit kedveli. A tavakban és a duzzasztott folyók üledékes mederszakaszain megél ugyan, de nem szaporodik.

Táplálék.  Férgekből, csigákból, rovarlárvákból álló táplálékát a mederfenéken keresi. Azokon a folyószakaszokon, ahol legnagyobb kérészünk, a tiszavirág még jelentős számban él, rendszerint a kecsege is megtalálható, mivel a kérészlárva kedvenc csemegéi közé tartozik.

Szaporodás.  Az ivarérettséget 4-6 éves korban éri el, szaporodása április végétől június elejéig tart. Az ívás több részletben játszódik le a folyók mélyebb, sóderes és homokos szakaszain. Az ikraszemek száma nőstényenként 4-100 ezer, átmérőjük 2,5-3,5 mm.

Elterjedés.  Európa keleti felén és Nyugat-Szibéria folyóiban él. Őshonos halunk, amely a jégkorszak után vándorolt be a Fekete-tenger vidékéről. Régen szinte minden folyóvizünkben megtalálható volt, és bár ma is a leggyakoribb tokfélénk, korábbi állományainak csak töredéke él vizeinkben. Lelőhelyei:

Jelentőség.  Kitűnő ízű szálkamentes húsa csemegének számít, különösen amióta megritkult vizeinkben, és ritkábban került az asztalra. A kecsegezsákmány mennyiségileg ugyan nem jelentős, de különlegességnek számít, ami növeli értékét. Az ősi vonásokat mutató kecses formájú halra az akvaristák is felfigyeltek, egyre népszerűbbé válik körükben.