Említettem, hogy a számolás művészetéhez is bizonyos adottságok kellenek. Ezek különböznek a matematika iránti érzéktől, sőt általában nem is járnak azzal együtt. Nem egyszer különben gyenge szellemi képességekkel párosulnak. Vannak azonban tiszteletreméltó kivételek is. A századfordulón egy Ferrol nevű számolóművész^[2] pl. azonkívül, hogy újra felfedezte a szorzás – egy igen régen ismert – olyan módját, amely mellett részletszámítások leírása nélkül mindjárt a végeredményt írhatjuk, azt is leírta – és ez előbb nem volt ismeretes –, hogyan lehet ebből egy részletszámítások nélküli osztási eljárást nyerni. A következőkben ezeket az eljárásokat ismertetjük meg.

A

A szorzat utolsó (egyes helyiértékű) jegyét a tényezők egyes helyiértékű jegyeinek szorzatából kapjuk:

(A nyíl az összeszorzott jegyeket köti össze.) Az átviendő tízeseket az eredmény tízes jegyének helye fölött tüntettük föl, hasonlóan tüntetjük fel a további lépéseket is.

Hasonlóan számíthatjuk a további jegyeket is, ezek számítását külön-külön lépésekben tüntetjük fel. (3. ábra).

Könnyíthetjük a számítást azzal, ha a szorzó jegyeit fordított sorrendben írjuk a szorzandó alá, így ugyanis nem ellenkező irányban kell haladnunk, amikor az összeszorzandó jegyeket keressük. Lássuk ezt a

és hasonlóan haladva tovább:

Ha több számot kell ugyanazzal a számmal megszorozni, érdemes a közös szorzó jegyeit egy külön papírszelet (alsó) szélére írni fordított sorrendben, és azután úgy tolni ezt a papírszeletet a szorzandók felett, egy-egy jeggyel balra, hogy az összeszorzandó jegyek mindig egymás alatt álljanak.