Növénytan
Természetes, illetve természetközeli erdőtársulások az ország területének egykor 85%-át fedték, ma pedig már csak legfeljebb 10%-án találhatók meg. Körülbelül ugyanilyen arányban fordulnak elő nem az eredeti természetes növényzetünkhöz tartozó fajokból (pl. akácból, nemes nyárakból, fenyőkből) álló, telepített erdők. A természetes erdők között túlsúlyban vannak az ún. klímazonális erdők, amelyek az adott éghajlati viszonyok között kialakulni képes zárótársulások.
Magyarország legelterjedtebb klímazonális társulása a cseres-tölgyes erdő . A Középhegységben és a Dunántúlon is 250-450 m közötti tengerszint feletti magasságban fordul elő. Uralkodó fafajai a cserfa és a kocsánytalan tölgy . Ezek lombkoronája alatt a behatoló viszonylag nagy mennyiségű fény fejlett cserje- és gyepszint kialakulását teszi lehetővé. Gyepszintjének jellemző pillangósvirágú faja a tavaszi lednek , a pázsitfüvek közül pedig gyakran fordul elő benne a ligeti perje.
400-600 m-es tengerszint fölötti magasságban, a cseres-tölgyesek és a bükkösök zónája között, gyertyános-tölgyes erdők találhatók. Uralkodó fafajaik a gyertyán és a kocsánytalan tölgy. Egykor nyirkosabb és hűvösebb talajokon az Alföldön és a Dunántúl völgyeiben is elterjedtebbek voltak a gyertyános tölgyesek, melyek uralkodó faja, a gyertyán mellett, a kocsányos tölgy . A gyertyános tölgyesek lombkoronája jól záródó két szintből áll; a felső szintet a tölgyfák, az alsót pedig a gyertyánfák alkotják. A tölgyesekhez képest kevesebb bejutó fény csak kevéssé fejlett cserjeszint kialakulását teszi lehetővé, és a gyepszintben is csak lombfakadás előtt jelenik meg sok hagymás-gumós koratavaszi faj.
A bükkös erdők 600 m tengerszint feletti magasság fölött, az északi lejtőkön már alacsonyabban is előfordulnak. Elterjedésük alsó határán a gyertyánnal és a tölggyel is elegyednek, feljebb viszont önállóan alkotnak erdőket. Sima, szürke kérgükről a bükkfák jól fölismerhetők . Zárt lombkoronájuk alatt fejletlen cserjeszint és kevés árnyéktűrő fajból álló gyepszint húzódik meg. Csak a koratavaszi hagymás-gumós aszpektus gazdagabb fajokban.
Éghajlati okok miatt természetes fenyőerdők hazánkban csak a nyugati országrészben fordulnak elő. Leggyakoribb alkotójuk az erdeifenyő , de kevés helyen a jegenyefenyő és a lucfenyő extrazonális[131], elegyes állományai is megtalálhatók. Az említett fenyőfajok gyakran lombos fákkal együtt alkotnak erdőket. Aljnövényzetükben főleg savanyúságtűrő lágyszárú fajok, valamint mohák, zuzmók és gombák tenyésznek.
Hazai erdőtársulásaink között olyanok is előfordulnak, amelyek nem elsősorban az éghajlati zónákhoz, hanem sokkal inkább a szélsőséges talaj-, víz-, alapkőzet- vagy domborzati viszonyokhoz kötődnek. Ezeket a társulásokat intrazonálisaknak nevezzük. A vízfolyások mentén pl. a magas talajvízszinthez, valamint az évenkénti többszöri elárasztáshoz alkalmazkodott ligeterdők találhatók. A víz melletti legalacsonyabb területeken a bokorfüzesek, magasabb térszínen pedig a fűz-nyár (ún. puhafás) ligeterdők előfordulása jellemző . Ezeknél is magasabban, többnyire ármentes területen helyezkednek el zárótársulásként a tölgy-kőris-szil (ún. keményfás) ligeterdők. A bokorfüzest különböző fűzfajok - pl. kosárfonó fűz -, a fűz-nyár ligeterdőt a fehér fűz és a fekete nyár mellett elsősorban enyves éger , a tölgy-kőris-szil ligeterdőt pedig kocsányos tölgy , magyar kőris és vénicfa alkotja.
Olyan lefolyástalan területeken, ahol a tőzeges talajt az év nagy részében víz borítja, az égeres láperdő a zárótársulás. Az enyves éger mellett a magyar kőris és a közönséges nyír a legfontosabb fafaja. A gyepszintben vízi és mocsári növények találhatók. Lápi bokorfüzeseink több jégkorszakból ittmaradt növényfajunk lelőhelyei.
Homoki erdeink kialakulásában az alapkőzet játssza a döntő szerepet. A homokbuckák melegebb, szárazabb tetején és oldalain nyílt homoki (pusztai) tölgyesek, a mélyebben fekvő, jobb vízellátottságú területeken pedig zárt gyöngyvirágos-tölgyesek alakultak ki. Ez utóbbi társulás homokterületeink zárótársulása. A homoki tölgyesek uralkodó fafaja a kocsányos tölgy . A Duna-Tisza közén a nyílt homoki tölgyesek helyén nyáras-borókások jelennek meg.
A domborzat által befolyásolt erdők középhegységeink lejtőin fordulnak elő. A szárazabb, meleg déli lejtőkön a molyhos-tölgyesek kisebb állományai találhatók. Uralkodó fafajuk a molyhos tölgy és a virágos kőris . Alattuk fejlett cserje- és gyepszint helyezkedik el. Köves törmeléklejtőkön és sziklás helyeken hársas-kőrises sziklaerdők fordulnak elő. Uralkodó fajaik a nagylevelű hárs, a kiselevelű hárs és a magas kőris , és gyakoriak benne a hegyi juhar és a korai juhar is. Szélsőséges termőhelyük nagyon érzékeny a fakitermelésre.
[131] Extrazonális egy társulás, ha a helyi különleges éghajlati viszonyok miatt saját zónáján kívül fordul elő.