Növénytan
A bőrszövet a növény felszínét borítja. Legfőbb feladata a kedvezőtlen környezeti hatásokkal szembeni védelem. Ilyen kedvezőtlen hatások pl. az ultra-ibolya (mindenekelőtt UV-B-) sugárzás, a mechanikai sérülések, a növény párologtatását serkentő légmozgások és magas hőmérséklet, a hideg hőmérséklet, az ionok levelekből való kimosása a (gyakran erősen savas kémhatású) csapadék által, valamint a kártevők és a kórokozók támadása. A bőrszövet a növény párologtatását szabályozva annak vízháztartását és hőmérsékletét is kedvező állapotban tartja. Tápanyag- és ingerfelvevő, valamint kiválasztó tevékenységével ugyanakkor kapcsolatot teremt a környezettel. Kialakulásuk és működésük alapján elsődleges, másodlagos és harmadlagos bőszöveteket különböztetünk meg.
A fiatal hajtás elsődleges bőrszövete (epidermis) a protodermából származik. Legfontosabb feladatai a gázcsere és a párologtatás biztosítása, valamint a mechanikai védelem. Egyes esetekben raktározó, kiválasztó, tápanyagfelvevő, ingerfelfogó vagy fotoszintézis révén szervesanyag-előállító tevékenységeket is folytathat. Lehet egy vagy ritkábban több sejtrétegű. Többrétegű epidermisz alakul ki az eperfafélék családjában és a borsfélék, a libatopfélék és a begóniafélék családjának egyes fajaiban. Antiklinális[287], rendszerint hullámos sejtfalai varratosan kapcsolódnak egymáshoz, szoros záródást biztosítva. Többnyire gázcserenyílások (stoma) biztosítják szabályozható átjárhatóságát. Az epidermiszsejtek a sztómák zárósejtjeinek kivételével általában csak színtelen színtesteket tartalmaznak. Sejtfalaik kutintartalma a túlzott párologtatástól és a paraziták támadásától, viasztartalma pedig a felszín víz általi kikezdésétől óvja a növényt. Sok gyümölcs és a káposztafélék viasztól hamvas felszíne is taszítja a vizet. A pázsitfüvek epidermiszében a párhuzamos sorokba rendeződő hosszú epidermiszsejtek mellett kova- és parasejtek is előfordulnak az erek (edénynyalábok) fölötti részeken. Helyenként könyöksejtek figyelhetők meg, amelyek rugalmas sejtfala vízvesztéskor a levéllemezt bepödri. Az ily módon csökkentett párologtató felület segíti a növényt az aszályos időszak átvészelésében.
Az epidermisz egy- vagy többsejtű szőrképletei (trichoma) sokféle feladatot látnak el, és ennek megfelelően igen változatos megjelenésűek. Az erős felmelegedéstől, a hidegtől és a túlzott párologtatástól védő fedőszőrök pl. egyszerűek az uborka, emeletesen elágazók az ökörfarkkóró, csillag alakúak az ezüstfa és pikkelyszerűek a homoktövis epidermiszében. Sejtjeik a szőr kialakulását követően elpusztulnak és levegővel telnek meg. Az állatok általi rágást gátló, és az érdeslevelűek családjára jellemző serteszőrök vastag, érdes sejtfalúak és kihegyezett csúcsúak.
A magvak és a termések terjesztését szolgálják a fészekvirágzatúak, a fűzfafélék, a gyapot stb. repítőszőrei . Sejtüregük levegővel telt, ezért fehér színűek. A szerbtövis, a bogáncs, a bojtorján, a farkasfog, az apró lucerna stb. terméseinek kapaszkodó szőrei az állatok általi terjesztést, míg a komló és a ragadós galaj szárának kapaszkodó szőrei a napfényért való versengést szolgálják. Közös jellemzőjük, hogy horgas végűek. A ajakosak családjába tartozó növények illó olajat, a vadgesztenye gyantát, a komló keserűanyagokat termelő mirigyszőrei a kiválasztásban működnek közre. Sejtjeik, a többi szőrtípussal ellentétben, plazmával teltek. Szintén plazmatartalmú érző és felszívó szőrei vannak a rovarfogó növényeknek. Ilyenek pl. a vénuszlégycsapó és a harmatfű . A szirmok bársonyosságát okozza a papilla, amely már nem szőr, hanem csak felületnagyobbító epidermisz-kitüremkedés. A szőröket képező merisztemoidok a trichoblasztok.
Az emergenciák képzésében, a szőrökkel ellentétben, nemcsak a bőrszöveti sejtek, hanem az alattuk húzódó sejtrétegek is közreműködnek. Emergencia pl. a rózsafélékre jellemző tüske és a csalánszőr is. Ez utóbbi csúcsának elkeskenyedő részén egy meszesedett és kovásodott sejtfalú fejecske ül, amely érintésre letörik. A csúcsát elvesztett elkeskenyedő rész injekcióstűként fúródik a bőrbe, miközben a sejtből kijutó hisztamin, acetilkolin és nátrium-formiát viszketést okoz.
Az epidermisz a gázcserét és a párologtatást mindenekelőtt gázcserenyílásai (stoma) révén szabályozza. A gázcserenyílások szintén merisztemoidokból, ún. sztómaanyasejtekből keletkeznek. Ezek hosszanti osztódással zárósejteket hoznak létre, amelyek között hasadásos sejtközötti járat (schizogen intercellularis) - légrés - keletkezik. A zárósejtek mellett a merisztemoidokból gyakran melléksejtek is kialakulnak.
A sztómákat alkotó sejtek száma, valamint alakja fajra és gyakran magasabb rendszertani kategóriákra is jellemző. A sejtek méretét és egységnyi felületre eső számát a környezeti feltételek is nagymértékben befolyásolják. A szárazföldi növények sztómái a levelek fonákán találhatók nagyobb számban, míg a vízi növények víz felszínén úszó levelei csak a színi oldalon tartalmazzák azokat. A legtöbb víz alá merülő növényen nincsenek gázcserenyílások. Nem funkcionáló sztómák fordulnak elő a sziromleveleken, a porzószálakon, a termőleveleken és a magvakon. A gázcserenyílások a közepes vízellátású növényeken (mesophyta) az epidermisz szintjében, a szárazságtűrő növényeken (xerophyta) az epidermiszbe besüllyedve, a vízi - hidrofiton -, a mocsári - helofiton - és a kedvező vízellá- tású - higrofiton - növényeken pedig annak szintjéből többé-kevésbé kiemelkedve helyezkednek el. Hasonló módon függ a vízellátottságtól a kutint magábafoglaló, és az epidermisz felszínén elhelyezkedő kutikularéteg vastagsága is. A xerofiton növények epidermiszén pl. vastag kutikula alakul ki, míg a víz alá merült növényeket nem is borítja ilyen réteg. A zárósejtek alakja alapján kétféle sztómát különböztetünk meg. Ezek ugyanis a legtöbb növényben bab alakúak, míg a pázsitfüvek és a sásfélék epidermiszében piskóta alakúak.
Sok növény epidermiszében módosult gázcserenyílások, ún. víznyílások (hydathoda) is előfordulnak, amelyeken keresztül cseppfolyós halmazállapotú víz választódik ki. A folyamatot guttációnak nevezzük. Az edénynyalábok végső tracheidái szállítják el a vizet azokhoz a hidatódákat övező kloroplasztiszmentes sejtekhez (epithema), amelyek azt nyomás kifejtésével a sejtközötti járatokon keresztül az epidermisz felszínére továbbítják. Guttáció előfordul a káposztanemzetség fajainak, valamint a varjúhájfélék és a kőtörőfűfélék levelein. A szőlő ágkacsa az egyetlen ismert szár, amelynek csúcsán szintén vannak hidatódák.
[287] Antiklinális a szerv felületére merőleges sejtfal. Ellentéte a sejt felületével párhuzamos, periklinális sejtfal.