Növénytan
A szár földfelszínhez viszonyított elhelyezkedése alapján föld fölötti és föld alatti szárakat, míg állományuk alapján lágy- és fásszárakat különböztetünk meg. A föld fölötti lágyszárak közé a dudvás szár, a szalmaszár, a palkaszár, a tőszár és a tőkocsány, a föld fölötti fásszárak közé pedig a fatörzs, a cserjeszár, a félcserjék szára és a pálmatörzs tartozik.
Leggyakoribb lágyszártípus a dudvás szár. Gazdagon elágazó, hosszú szártagú, áttelelésre alkalmatlan szár. Ide sorolunk gyakorlatilag minden olyan föld fölötti lágyszárat, ami speciális tulajdonságai alapján nem sorolható be más típusokba. Dudvás szára van pl. a babnak, a burgonyának, a napraforgónak, a kendernek és a foltos büröknek . Az elszáradt dudvás szár neve kóró.
A szalmaszár könnyen fölismerhető. A pázsitfüvek jellemzője . Szártagjai hosszúak, vékonyak és a legtöbbször belül üregesek (kivétel pl. a kukorica és a cirok) . A szártagokkal ellentétben a csomói tömött belső szövetállományúak és duzzadtak. Többnyire csak a szár tövén viselnek oldalelágazásokat (kivétel pl. csövet hordozó, fölső csomókból eredő oldalelágazásaival a kukorica) .
A palkaszár vagy az alsó (pl. szittyók, kákák), vagy a fölső részén /pl. vízipálma/ törpe szártagú, és rendelkezik egy erősen megnyúlt szártaggal is. Keresztmetszete kör vagy háromszög alakú.
A tőszár rövid szártagú, tőlevélrózsát[442] viselő szár. A kétéves növények - mint pl. a répa, a petrezselyem, a sárgarépa és a mezei katáng - az első évben tőszárat, a második évben pedig abból eredő dudvás szárat fejlesztenek. Az évelő lágyszárú növények között is több olyat ismerünk - pl. az útifüveket, a gyermekláncfűt, a százszorszépet -, amelyek a virágzás évéig tőszárat, virágzáskor pedig ebből eredő tőkocsányt képeznek. A szártalan bábakalácsot és a szártalan csűdfüvet tévesen nevezik szártalannak, hiszen egy rövid szártagú szárképlettel - tőszárral - és azon tőlevélrózsával is rendelkeznek.
A tőkocsány tőszárból vagy évelő föld alatti szárból - pl. hagymából, gyöktörzsből - kihajtó, el nem ágazó, egyetlen szártagból álló, leveleket nem viselő, virágban - pl. tulipán, hóvirág, ciklámen - vagy virágzatban - pl. útifű, gyermekláncfű, hagyma - végződő szár.
A fásszárak több éven át élnek, és eközben jelentősen megvastagszanak, elfásodnak.
A fatörzs magasan elágazó, többnyire erősen megvastagodott szártípus. Alvó rügyekből keletkező elágazásai a fattyú- vagy vízhajtások, a töve környékén előbukkanó hajtásai pedig a tősarjak.
A bokor törzse alacsonyan, de mindig a talajfelszín fölött viseli oldalágait, míg a cserje már a talaj felszínén elágazik, aminek következtében nincs törzse. A lián más növényekre kapaszkodó, megnyúlt, fásszárú növény. A liánok közé soroljuk pl. az erdei iszalagot, a vadszőlőt és a borostyánt . A pálmatörzset a rövid szártagú száron megmaradó elfásodó, rostos levélalapok alkotják.
[442] Tőlevélrózsa vagy tőrózsa (rozetta) a tőből eredő, rendszerint körben elhelyezkedő levelek összessége.