Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

UGYANAZ UGYANAHHOZ

UGYANAZ UGYANAHHOZ[54]


      Verseimet kéred, hogy elolvasd. Ezt sose kívánd,
          Meg nem elégítik vers-szerető füledet.
      Phoebus nem kér fényt soha Luna gyér sugarától,
          S kérte-e nagy Thetis gyenge erecske vizét?
 5   S hidd el, olasz földről érkeztem látogatóba
          És onnan haza nem hoztam a verseimet.
      Jobb, ha te örvendeztetsz meg majd versköteteddel,
          Olvasom, élvezem és nem kritizálgatom én.
                                                                 (Áprily Lajos fordítása)



[54] 54

1 Csapodiné Gárdonyi Klára és Scevola Mariotti is ezt az epigrammát teszi a verses levélváltás elejére: azaz először Enea Silvio kérte Janus verseit, ám Janus szerénykedő udvariassággal kitért a kérés elől, ehelyett ő kért verseket a sienai püspöktől, egyúttal Martialis epigrammáit is kölcsönkérve tőle.

4 Téthüsz a görög mitológiában Uranosz és Gaia leánya, Ókeanosz felesége. A latinizált Tethys a fordításban hibásan Thetis.

5 A latin szöveg finom allúzióval utal a mitológiai Aeneas Itáliába érkezésére (Verg. Aen. 1,1–3: Troiae qui primus ab oris / Italiam fato profugus Laviniaque venit / litora), bár a megfogalmazásban Statiust követi (silv. 1,5,60: nec si Baianis veniat novus hospes ab oris). Áprily Lajos műfordításából hiányzik a latin eredeti 7–8. sora (Ipse tuos igitur, cui scribere Caesaris actus / contigit et Claria cingere fronde comas). Noha már Ábel Jenő felfedezte (ÁBEL, 16), hogy Teleki kiadásából e verssorok kimaradtak, a későbbi szövegkiadások ezt figyelmen kívül hagyták. A kifelejtett sorok rendkívül fontosak, hozzásegítenek a vers datálásához: „Hát te magad / küldd el a verseidet, könyveidet, / akinek megadatott a császár tetteit megírni, s klároszi babérral / apollói babérral / övezni hajad.” Janus tehát tudott arról, hogy Enea Silvio megírta III. Frigyes császár tetteit, s mivel ez csak 1452 után történhetett, a vers korábbi, 1451-re datálása egyértelműen elvethető. Antonio Beccadelli poeta laureatusszá koszorúzását Luxemburgi Zsigmond császár által (1432-ben) hasonló sorokkal üdvözölte Guarino (Epist. II. 600,17–19: Gratulor Antoni, viva dignissime lauro, / Quod tibi caesariem phoebea fulgere fronde, / Caesarea reddente manu, canit undique fama.)

9–10 (7–8) Az ígéret ellenére nemcsak lectora lett Enea Silvio válaszversének, hanem censora is, hiszen 53. epigrammája burkolt formában Enea Silvio három prozódiai hibáját (Pegasaeo e fonte, friguit aetas, profugus hinc abiit) is jelzi.