Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)
Balassi Kiadó
Épp nem sért a komoly szó, sőt kedveljük igencsak,
s tréfás hangulatunk nem teszi tönkre ilyen.
Aztán meg ragyogó fényt vetne szerény lakománkra,
hogyha velünk tudnál lenni, dicső Guarinóm.
5 És hogy szórakozásunkban féket ne veszítsünk,
s mértéket tartson bármilyen indulatunk:
bőven elég hozzá arcod fensége, nyugalma,
s Istenhez méltó küllemed és szigorod.
Ám, noha ősz vagy már, illetlennek ne tekintsd, ha
10 elhangzik néhány csintalan ez meg amaz.
Hisz – tőled hallottuk – a nagy Cicerót öregen se
hökkentette meg egy-egy malacabb finom élc.
Szókratésznél szentebb és komolyabb sose élt még,
s ő is játszogatott sok kicsi gyermeke közt.
15 Azt mondják (és nem mese nyilván), a sztoikus bölcs,
Cato is részt vett flórai ünnepeken.
Ekkora példák joggal biztatnak követésre,
s mit másnál helyeselsz, tenni ne félj te sem azt.
Tenni ne félj, keveredj inkább hozzánk, noha más vagy,
20 és ne irást küldjél, jöjj te, helyette, magad.
(Csorba Győző fordítása)
[69] 69
1 A fenti epigrammára az idős praeceptor udvariasan elutasító választ adott (Epigr. II. 13), azzal indokolva távolmaradási szándékát, hogy a fiatalság bohóságait, könnyed tréfálkozásait nem akarja megzavarni komor komolyságokkal (Epigr. II. 13,6: Ne turbent faciles seria dura iocos).
11–12 Idős mestere exkuzációjára Janus ellenérveket hoz fel az antikvitásból: Cicero idős korában nem vetette meg a finom, urbánus élceket (urbanos sales), melyeket szabadosa, Marcus Tullius Tiro (i. e. 103–4) adott ki könyv alakban. Janus a Guarino-panegyricusban említi e tényt (827–830): „nem falu hangján szólalsz, élced városi ízű, / régi Athén színházaiban hallhattak ilyesmit. / Tiro még ura élceinél is többre becsülné, / s tréfáid még Spárta se foghatná rövidebbre.” (Csorba Győző ford.) Cicero tréfáiról Macrobiusnál szintén olvashatunk (Sat. 2,1,10–12), Quintilianus is úgy nyilatkozik róla, hogy csodálnivalóan finom szellemesség lakozott benne (inst. 6,3,3: mira quaedam in eo videtur fuisse urbanitas).
13–14 Szókratész (i. e. 470–399) görög filozófus, akinek munkásságát Platón és Xenophón műveiből ismerjük. I. e. 403 után három athéni polgár bevádolta, mondván: nem tiszteli az isteneket, megrontja az ifjakat. A példát Valerius Maximus (I. sz. első fele) Factorum et dictorum memorabilia (Emlékezetes tettek és mondások) című művéből meríti Janus (Val. Max. 8,8, ext. 1: Socrates […] non erubuit tunc, cum interposita harundine cruribus suis cum parvulis filiolis ludens ab Alcibiade risus est).
15–16 A sztoikus erény mintaképének, Marcus Porcius Cato Uticensisnek (i. e. 95–46) az i. e. 55. évi Floralia-ünnepre való „betévedését”, majd távozását Valerius Maximus örökítette meg (2,10,8); Martialis ugyancsak példaként hozza fel e történetet epigrammái I. könyvének praefatiójában. Flora a virágok, a virágzás, a római ifjúság istennője volt, ünnepén (Floralia), amely ápr. 28. és máj. 3. között zajlott, cirkuszi játékokat és mimusokat adtak elő. Ez utóbbiak azzal végződtek, hogy a mimák meztelenül is megjelentek a színen. Megfogalmazásában Janus a martialisi Előszót kísérő epigrammára utal vissza (Mart. 1, praef. 19: Nosses iocosae dulce cum sacrum Florae – „Ismerve pajzán Flóra kedves ünnepét” Csengery János ford.)
19 Visszautalás Guarino idézett válaszversének kezdősoraira (Epigr. II. 13,1–2: Convenere pares paribus, convenit et aetas / Omnis, ero melius cum senibus senior – vö. Cic. de sen. 7: pares autem vetere proverbio cum paribus facillime congregantur).
20 Ovidius Heroides (Hősnők levelei) című művében ugyanezeket a szavakat írja Pénelopé rég nem látott férjének, Odüsszeusznak (Ov. epist. 1,2: Nil mihi rescribas, at tamen ipse veni).