Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

KIGÚNYOLJA GALEOTTO ZARÁNDOKLÁSÁT

KIGÚNYOLJA GALEOTTO ZARÁNDOKLÁSÁT[81]


      Mondd, miért, ha poéta vagy, miért hogy
      Parnasszus magasát elhagyva, immár
      Bottal – ó, Galeotto – és iszákkal
      Mégy Rómába te is zarándokútra?
 5   Külföld zagyva, hiszékeny csőcseléke
      És kísértetek-űzte balga népség
      És álszent sokaság csinálja mindezt!
      Valld te azt, mit az oly furfangos ifjú
      Euathlos nagyeszű tanára tartott,
10   S istenek tagadója, Theodorosz,
      És az élvezeteknek atyja is, ki
      Legfőbb rossznak a szenvedést találta.
      Ám ha elragadott az ájtatosság
      S ferde nyakkal akarsz zarándokolni,
15   És ha mind hiszed azt, amit naponta
      Szószékről prédikál recsegve páter
      Alberto s az a szókelep Roberto,
      Csöpp, vénasszonyi könnyeket vadászva,
      Múzsáktól, nosza, végy örökre búcsút,
20   Törd szét lantod, Apolló énekét meg
      Vesd a sánta kovács-istennek akkor,
      Mert hívő soha nem lehet poéta.
                                                                  (Végh György fordítása)



[81] 81

2 A Parnasszosz a Múzsáknak és Apollónnak szentelt hely a közép-görögországi Phókiszban, a költők szent hegye, ahol Enniusnak álmában megjelent Homérosz.

3 Galeotto Marzio (1427–1497?), a Narniban született olasz vándorhumanista, költő és író, 1447–1450 között Ferrarában tanult Guarino iskolájában. Janus az együtt eltöltött diákévekről őszinte hangú elégiában emlékezett meg (Ad Galeottum Narniensem – El. II. 4). Vö. 198/1–4. jegyzet.

4 V. Miklós pápa (1397–1455), aki 1447-től ült a pápai trónon, 1450-ben rendezte meg az ún. jubileumi évet. Az ószövetségi jubileum mintájára a bűnbocsánat, az egyetemes megtisztulás révén a keresztény hívők a szentévi zarándoklat által közelebb kerülhettek az üdvösséghez. A zarándoklatok többnyire a pápaság anyagi helyzetét javították.

5–7 Janus a költőt (poeta cum sis, […] Galeotte) kiragadja a negatív tartalmú szinonimákkal (plebs, vulgus, turbae) megjelenített, arctalan, „avatatlan” tömegből, s Iuvenalist idéző (Iuv. 7,13–16), ostorozó hangon próbálja az igazság útjára rávezetni.

8–9 A furfangos Euathlosz a törvényszéki ügyek védelmének elsajátítása végett iratkozott be a görög szofista filozófus, Prótagorasz (i. e. 480–410) iskolájába. Olyan agyafúrt szerződést kötött mesterével, hogy az sehogyan sem tudta volna behajtani rajta a tandíj fennmaradó felét. A Gelliusnál szereplő (Gell. 5,10) történetet Janus a jelzők (vafri, callidus) segítségével idézi meg. Prótagorasz az istenekről írva azt állította, hogy róluk semmi bizonyosat nem tudhatunk (Diog. Laert. 9,51).

10 Theodórosz (i. e. IV. sz. második fele), a kürénéi görög filozófus azt vallotta, hogy egyáltalán nincsenek istenek (Cic. nat. deor. 1,2), s ezért Atheosznak (isteneket tagadónak) nevezték (Cic. nat. deor. 1,63; Diog. Laert. 2,86).

11–12 Epikurosz (i. e. 341–270), a főképp Athénban tevékenykedő görög filozófus a hedonista irányzat (hédoné: gyönyör, élvezet) egyik jeles képviselőjeként az emberi élet céljának a gyönyört tartotta. Ezen elsősorban nem az érzéki örömök hajszolását értette, hanem filozófiája központi tételéből – mely szerint az emberi életben a legfőbb rossz a kín (Cic. Tusc. 2,28: [Epicuros] dicit summum malum esse dolorem) – következően azt, hogy a halálfélelem-nélküliségre, a nyugalom gyönyörére, a fájdalomtól mentes kedélyállapot (ataraxia) elérésére kell törekednie a boldogságot kereső embernek.

16–17 Alberto Berdini da Sarziano (1385–1450) ferences rendi (minorita) egyházi szónok, Guarino tanítványa; 1447 első felében Ferrarában prédikált. Roberto Caracciola da Lecce (1425–1495) ugyancsak minorita egyházi szónok volt.

20–21 A motívum a korábban említett Iuvenalis-szatírából ered (Iuv. 7,24–28: „gyűjts gyorsan rőzsét, Telesinus / műved alá, s áldozd azt fel Venus égi urának, […] tollad, te szegény, törd / szét […]” Muraközy Gyula ford.). Héphaisztosz, az istenek sánta lábú kovácsa Zeusz és Héra gyermeke volt, később Héra jóvoltából feleségül vehette Aphrodité. Janus metonimikus megfogalmazása (claudo carmina da fabro deorum) Catullust idézi, aki a fűzfapoéta Volusius művét a tűz ítélő lángjaira bízta (Cat. 36,6–8: electissima pessimi poetae / scripta tardipedi deo daturam / infelicibus ustulanda lignis).

22 A fordítás félrevezető. Janus nem azt mondja, hogy a költő nem lehet vallásos, hanem azt, hogy senki sem lehet egyszerre bigottan-elvakultan hívő és költő. Janus a religiosus jelző jelentésével kapcsolatos ismereteit Gelliustól kölcsönzi (4,9,2,) aki Nigidius Figulus szavait idézve a következőket írja: „»religiosus«-nak azt nevezik, aki a túlzott és babonás vallásossággal önnönmagát szinte béklyóba veri.” A Marco Aurelióhoz intézett dedikációban (TELEKI, II. 72–74 = 253) Janus a fenti Gellius-részletre hivatkozik a curiosus jelző elemezgetése kapcsán.