Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)
Balassi Kiadó
Mondogatod, Márkus, hogy előbbrevaló ez a század
régi koroknál, és ontod az érveidet.
Mostanság – így szólsz – nem jár baljós üzenettel
senki az éj közepén, álnokul ejtve AVE-t,
5 senki se csal meg mást, feneket nem nyal buja kedvvel,
ősi Cerest, Florát senki se tiszteli már,
oly kevesen vannak ma a fajtalanok meg az ocsmány
verset hajtogatók, amphitheatrumok is
hallgatnak, hogy színpad bűnt, babonát ne tenyésszen;
10 messze jövendőnek példa lehetne korunk.
Vajh erről mit gondolok én? Egy sor csak a válasz:
Márkus, mindebből egy fia szó sem igaz.
(Zala Mária fordítása)
[99] 99
1–2 Martialis arról panaszkodik barátjának V. könyve 10. epigrammájában, hogy a jelenkor alkotóit ritkán becsüli meg az olvasó, s rendre a régieket helyezi elébe az újaknak. Janus e szituációt megfordítja, Marcus a jelenkort dicséri, s a jelen jobb, értékesebb mivoltát a hajdani századok romlott szokásainak megszűnésével indokolja.
3–6 Janus a martialisi kor (I. sz. második fele – II. sz. eleje) típusjelenségeinek bírálatát adja Marcus szájába. Martialis korát magától értetődően a leghitelesebb szemtanú, Martialis epigrammáinak képeivel jeleníti meg. A cento-formát öltő megfogalmazás mintha azt érzékeltetné, hogy Janus ezt a világot választaná szívesebben, lelke mélyén ő is Martialis szeretne lenni e pezsgő életörömmel teli „római színben”. (Vö. Mart. 1,55,6; 4,78,4; 10,82,2.)
7–9 A Marcus által a régi Róma romlottságára felhozott további példák (hasonlóan a „római szín” részleteihez) a fordításban sajnos elsikkadtak. „Ma kevesen fajtalankodnak fiúszeretőkkel [paedicant pauci], és kevesen olvasnak fel bűnrossz verseket [recitant mala carmina pauci], minden amphitheatrum a színházakkal együtt hallgat már, amelyekben a fenti bűnök vagy inkább szörnyű rémségek tenyésztek, virultak [crimina seu portenta ista vigebant] – mondja Marcus, s érvei ezúttal is a martialisi epigrammák nyelvén szólnak (12,40,1; 3,88,1).
11–12 A kissé szárazra sikeredett csattanó Martialis V. könyvének 45. epigrammáját utánozza, bár a kétféle konklúzió csak nyelvileg hasonló (Mart. 5,45: Dicis formosam, dicis te, Bassa, puellam, / istud quae non est dicere, Bassa, solet. – „Bassa, te szép lánynak mondod magadat s fiatalnak: / Többnyire az mondja ezt, aki, Bassa, nem az.” Csengery János ford.).