Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

AMBRUSRÓL

AMBRUSRÓL[101]


      Ó, Tódor, te hazudsz, nyavalyás; van isten a mennyben:
          Mert hisz az égi lakok mégsem egész üresek.
      S nincs igazad, Epikúr, gondozza a földi halandót:
          Mennyköve éppen ezért csap le közénk tüzesen.
 5   Van Isten! – zengjük – gondozza a földi halandót:
          Ambrust látjátok? Lóg, felakasztva, a fán.
                                                                   (Végh György fordítása)



[101] 101

1–2 A fordítás kissé lekezeli a kürénéi Theodóroszt (Tódort), az istenek létezésének tagadóját (Atheos, divum abnegator).

3–4 Epikurosz azt vallotta, hogy vannak ugyan istenek, de mit sem törődnek a földi halandókkal. Az enniusi (Enn. frg. 316–318) gondolatot Janus Cicero De natura deorum (Az istenek természetéről) című művéből ismerte: Ego deum genus esse semper dixi et dicam caelitum, / Sed eos non curare opinor, quid agat humanum genus / Nam si curent, bene bonis sit, male malis, quod nunc abest. Az utolsó sorban megfogalmazott állításra („Mert ha törődnének, a jók jól járnának, a rosszak rosszul, ami most nem áll”) épül a csattanó. A Jupiter által a földiekre szórt, igazságot szolgáltató villámokkal kapcsolatban már Ovidius is megjegyezte (trist. 2,33–34), hogy ha Jupiter mindannyiszor villámait szórná, valahányszor az emberek vétkeznek, rövid időn belül fegyvertelen maradna.