Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

RULLUSHOZ

RULLUSHOZ[109]


      Líd Krőzus vagy a fríg Midas király vagy
      Xerxes vagy maga Xerxes atyja kincsét
      adná néked a drága égi Bőség,
      Rullus, telt szaruját eléd borítva:
 5   boldognak nemigen lehetne hívni,
      hogyha benned a kapzsiság tovább él.
      Mert, Rullus, nem a pénz a boldogító,
      inkább az, ha kevéssel is beérjük.
                                              (Csorba Győző fordítása)



[109] 109

1–2 Krőzus Lüdia legendásan gazdag utolsó királya, Kroiszosz (Croesus, i. e. 595–546). Phrügia gazdagságáról közismert uralkodója Midasz, Gordiosz fia volt, a phrüg birodalom alapítójaként i. e. 738 k.–690 között regnált. Statiusnál ugyancsak egymás mellett szereplő példái a gazdagságnak (Stat. silv. 1,3,105; 2,2,121). I. Xerxész perzsa király (i. e. 486–465), I. Dareiosz perzsa nagykirály (i. e. 521–486) fia, apjához hasonlóan óriási gazdagságáról, kincseiről volt híres.

3–5 A Szerencse (Tükhé, Fortuna) istennőjét gyakorta ábrázolták kezében bőségszaruval (cornu Copiae). A bőségszaru a mitológiában Amaltheiának, Kréta szigetén a gyermek Zeuszt egy kecske tejével tápláló nimfának (kecskenimfa) a letört szarva, gyümölcsökkel megtöltve és virágokkal koszorúzva, amely az áldást, gazdagságot hozó istenek attribútuma lett. A nyelvi megfogalmazás elsősorban Horatiust (carm. 1,17,14–16; carm. saec. 59–60; epist. 1,12,28–29), illetve Boethiust (480–524) követi (cons. 2. carm. 2,5–6). Ugyancsak a horatiusi ódák visszatérő gondolata, hogy csakis az lehet igazán boldog (beatus), aki nem a bizonytalan földi gazdagságban (mint amilyen Kroiszoszé volt – vö. Hérod. I. 86) keresi élete értelmét, hanem bölcshöz méltóan megveti az élet hívságos javait, s az erény útját járva beéri az istenek adományaival, képes a szűkös szegénységet is elviselni, nem fél a nyomortól, a haláltól (Hor. carm. 3,16,22–23; 4,9,45–48).

6 A birtoklás vágyához (affectus habendi) lásd Boeth. cons. 2, carm. 2,18: sitis habendi; cons. 2. carm. 5,26: amor habendi).

7–8 Az eredeti szöveg a fordításnál árnyaltabb, filozofikusabb: Nem az a boldogság (beatitudo – Cicero által alkotott szó, nat. deor. 1,95), ha a lehető legtöbb dolgot birtokoljuk (plurima possidentur, vö. Ov. fast. 1,212: Et, cum possideant plurima, plura petunt), hanem az, ha nem vágyunk semmire (cum nil cupitur). Iuvenalis Nagy Sándort és a cinikus filozófust, Diogenészt hozza fel példaként (14,311–313: sensit Alexander, testa cum vidit in illa / magnum habitatorem, quanto felicior hic, qui nil cuperet quam qui totum sibi posceret orbem – „Sándor, szemlélvén e cserép nagy hírü lakóját, / jól érezte: szerencsésebb százszor, ki nem óhajt / semmit, mint az olyan, ki a Földet akarja egészen” Muraközy Gyula ford.).