Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

LIBERÁHOZ

LIBERÁHOZ[164]


      Én akarok, – te nem; én nem, – hát pont akkor akarsz te;
          tisztázzuk, Liberám, végre: mikor mit akarsz.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)



[164] 165

1–2 E kétsoros mintája is Martialis (3,90: Volt, non volt dare Galla mihi, nec dicere possum, / Quod volt et non volt, quid sibi Galla velit. – „Galla akar s nem akar velem, és nem mondhatom én meg, / Hogy mit akar, nem akar s hogy mi a célja velem?” Csengery János ford.). A Janus által használt erotikus virágnyelv (a velle, nolle, dare, sumere igéknek erotikus jelentése is van) ugyancsak martialisi gyökerekből táplálkozik (Mart. 5,83,1–2; 7,75,1–2; 2,9,1–2; 4,81,2; 4,71,1–6 etc.). A disztichon alapgondolata közhelynek számított a Martialist megelőző irodalmi hagyományban is, legkorábbi megfogalmazását a vígjátékíró Terentius (i. e. 190 k.–159) Eunuchus című darabjában találjuk (1812–1813): nóvi ingenium múlierum: / nólunt ubi velís, ubi nolis cúpiunt ultro. A Janus-kortárs Enea Silvio megfogalmazásában (Chrys. 350–351): Nosco mulierum mores et ingenia: nam que velis nolunt, que nolis volunt. Janus ötletének tekinthetjük a hölgy nevének (Libera) kiválasztását, ennek hangzása emlékezteti az olvasót a Libra (Mérleg) szóra; Libera is folyton mérlegel, és e súlyos kérdésben nem tud határozott választ adni.