Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

PINDOLÁRA

PINDOLÁRA[181]


      Ó, gaztett! Ó, szörnyűség! Most már tudom, értem,
          mért oly mézédes, Pindola, folyton a szád.
      Persze, hiszen, pfuj! pajtásommal rég sodomázol,
          – így hívják ama csúf dolgot a jó nevelők,
 5   hogyha az ifjabb hátulján döfigél az idősebb
          sudrija, és közben reszket a két feneke –,
      s énvelem is nyilván ezt kívántad cselekedni:
          jött az ajándék és csábmosoly és bratyizás.
      Semmi közünk egymáshoz, vedd, hitvány, tudomásul!
10       Vidd, amiket hoztál, tőlük is undorodom.
      Visszaadok papirost, kalamárist, bűnre csalókat,
          s visszaokádnám, haj, még a gyümölcsöket is!
      Járhat a szám! Nem ijed meg a rongy, nem sül le a képe,
          nyájas mancsával csak simogatja nyakam.
15   Hess innen! Vagy üvöltök: nem hagy Pindola békén!
          Erre talán, ocsmány fajzata, eltakarodsz.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)



[181] 182

1–2 Janus verse az In Pindolam (Epigr. I. 366) című epigrammát folytatva leleplezi Pindola mesterkedéseit.

3–6 A „16 év alatti” (ti. puer) osztálytársait megrontó Pindola bűnös dolgait Janus részletesen bemutatja, elsősorban Iuvenalis (9,26; 10,224), Martialis (11,43,5; 1,92,11–12) és Beccadelli (1,9,16; 2,37,29) kifejezéseit véve kölcsön.

7–8 Az In Pindolam című epigramma mutatta be Pindola „trükkjeit”: arrides semper, crustula et diapasmata donas, vel ficos […] castaneasve […] calamum largiris […] papyrum […] dicis: sum tuus, esto meus.

11–12 A latinban a d és s hangok (Reddo datos calamos, malesuadas reddo papyros) sokasága révén Janus dühös sziszegése, haragja szinte a fülünkbe hallik.

15 Pindola közeledését ugyanazokkal a szavakkal utasítja el Janus, mint Szalmakisz nimfáét Hermaphroditus (Ov. met. 4,335–336: oscula iamque manus ad eburnea colla ferenti / „desinis an fugio tecumque” ait „ista relinquo?”, vö. még Ov. met. 3,389–390).