Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

EGY LEÁNNYAL SZERETNE LEFEKÜDNI

EGY LEÁNNYAL SZERETNE LEFEKÜDNI[189]


      Ágnes, add, amit adsz uradnak is majd;
      légy nyugodt: kicsi sem kopik le róla.
      Mindkettőnk örömére lenne tetted.
      Nyilván isteni kéz akarta ezt így,
 5   s nélküle hogyan is születne ember?
      S mit ha édesanyád nem ád apádnak,
      hol lennél te is és e két csodás szem,
      melynek lángjaitól elégek immár.
      Nektek bármikor adni könnyedén megy,
10   elfogadni nekünk viszont aligha.
      Megvan – jó, de kivárni kinkeserves,
      és a legszomorúbb, ha nincs sehogy se.
      Telve van vele mind a föld, s a tenger,
      legkedvünkrevalóbb a nagyvilágon.
15   Ezt a szüzek előbb szabódva adják,
      adják már azután halálig önként.
      Junótól Jupiter kapott ilyent, Mars
      Vénusztól, sok eföldi – égi nőktől.
      Add hát! Ez neked is nagy élvezet lesz.
20   Ha pedig nem adod: gyötör csunyául.
      Némán hallgat. Azaz: hiába kérem.
      Ám mégis, mosolyog: remélnem enged.
                                                                 (Csorba Győző fordítása)



[189] 190

1–3 A kívánság (optat coitum seu cunnum) versszervező ötlete egy Ovidiusnak tulajdonított (Sen. contr. 1,2,22) Priapus-versből ered (Priap. 3,1–2: Obscure poteram tibi dicere: „da mihi, quod tu / des licet assidue, nil tamen inde perit. – „Mondhatnám neked én rejtélyesen: „Add nekem azt, mit / ámbár szüntelen adsz, mégse fogy el sohasem.” Szepes Erika ford.). Az Ovidiusnál többször is felbukkanó gondolatot (am. 2,2,12; ars 3,90) a humanista költők közül elsőként Beccadelli hasznosította (Herm. 1,6,4: haustu nam cunnus non perit).

4–16 Az utánzott Priapus-vershez hasonlóan Janus is perifrasztikus megfogalmazással él, ugyanakkor szinte tobzódik a kimondhatatlant körülíró mellékmondatokban, amelyeknek képi-nyelvi eszközei elsősorban Ovidiustól (am. 1,10,33; 2,14,19–20; ars 2,682; 3,794; 3,800), a Priapus-versekből (Priap. 37,1–2; 38,4; 66,3–4) és Aeneas Silvius In Calciopem című verséből (Cynth. 16,3: Da sibi quod postquam dederis mira arte iuvabit; 16,7–8: Dulce rogatur opus, rerum nec dulcior ulla est, / Quam semel ut dederis saepe dedisse voles) erednek. A „fáklyalánggal égető szemecskék” propertiusi eredetű motívum (Prop. 2,13,14: non oculi, geminae, sidera nostra, faces), de pontanói átformálása van közelebb Janus változatához (Pont. am. 1,3,1–2). A vágyott szeretkezés Janus költői képzeletében átörökli mindazokat az attribútumokat, amelyekkel Lucretius a Vénusz-himnuszban (Lucr. 1,1–43) a hominum divumque voluptast jellemzi (Lucr. 1,3–5: quae mare navigerum, quae terras frugiferentis / concelebras, per te quoniam genus omne animantum / concipitur). A lucretiusi pátoszt érzékelteti a bravúros asszociációval megidézett profunda ponti kifejezés (Lucr. 5,417: fundarit terram et caelum pontique profunda). Az archaizáló megfogalmazás még a Bibliát is eszünkbe juttatja (Gn 1,22, 28; 9,1, 7).

21–22 A csattanó újra a negare, dare igék burkolt erotikáját idézi Martialis alapján (Mart. 2,9: Scripsi, rescripsit nil Naevia, non dabit ergo. / Sed puto quod scripsi legerat: ergo dabit. – „Írtam. Naevia semmit sem felel: így nem akar hát. / Ám olvasta lapom: hát bizonyos, hogy akar.” Csengery János ford.).