Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

UGYANARRÓL

UGYANARRÓL[194]


      Tainarosz ős üregét érzem megnyílni alattam
          Mindenkor, ha netán, Orsolya, rád feküszöm.
      Annyira tág ugyanis már ott a te alfeled útja,
          Hogy belemenni lehet, ámde kijutni nehéz.
 5   Hogyha erőltetem, úgy még jobban tágul az örvény,
          És feltárul a nagy Káosz, a végtelen űr,
      Melyben az ősi világ ős magvai egybevegyülnek,
          Hol szabadon szállnak pillesulyú atomok.
      Nemcsak a fütykös tűnik el itt, eltűnik a comb is,
10       Láb, a herém, ágyék, majd meg a kar s a fejem.
      Hajdan szolgasereg védett, most, íme, e barlang,
          Cacus is itt halt meg, Herkules ölte meg őt.
      Mercurius, ne vezess már lelket a lenti világba,
          Pléiasz szülte fiú, bőven elég ez a lyuk.
                                                                 (Csonka Ferenc fordítása)



[194] 195

1–2 Az Ursula vulvájáról írott harmadik vers sorait olvasva mondhatta Guarino: „Én ilyeneket nem tanítok”, hiszen az expozíció fennkölt vergiliusi kifejezései (georg. 4,467–469: Taenarias etiam fauces, alta ostia Ditis, / et caligantem nigra formidine lucum / ingressus) olyan, Martialist is megidéző közegbe kerültek (7,18,5–6: Accessi quotiens ad opus mixtisque movemur / Inguinibus, cunnus non tacet, ipsa taces. – „Akárhányszor csak öleltelek és végeztük a dolgunk, / Nem vala néma öled, bárha te néma valál.” Csengery János ford.), hogy az idős praeceptor bizonnyal elszégyellte magát. A Vergilius-reminiszcenciák pajzán felhasználására példa a 25. Priapus-vers (Aen. 12,206–208 – Priap. 25,1–3). Pajkos tartalommal töltötte meg Vergilius Didót ábrázoló sorait Petronius Satyriconja (Aen. 6,469–471 – sat. 132,11) is.

3–6 Vö. Verg. Aen. 6,126–129: Tros Anchisiade, facilis descensus Averno / noctes atque dies patet atri ianua Ditis / sed revocare gradum superasque evadere ad auras, / hoc opus, hic labor est és Aen. 9,105: per pice torrentis atraque voragine ripas, továbbá Ov. ars. 2,470: Inque suas partes cessit inane chaos.

7–8 Janus az eléje táruló roppant mélységet az alvilág végtelen űrjéhez, az epikuroszi-lucretiusi atomtan színteréhez, az üres térhez (inane – vö. Lucr. 1,330–334) hasonlítja, ahol az oszthatatlan részecskék, az összekapcsolódó (coeuntia) és szétváló atomok röpködnek. Janus megfogalmazása Lucretius (1,59; 5,422–425, 450, 452), Vergilius (ecl. 6,31–34: Namque canebat, uti magnum per inane coacta / semina terrarumque animaeque marisque fuissent / et liquidi simul ignis, ut his exordia primis / omnia et ipse tener mundi concreverit orbis) és Cicero (nat. deor. 1,54) gondolatait egyaránt hasznosította.

9–10 Ursula mindent elnyelő-befaló vulvája Beccadelli leírásának (Herm. 1,19,17–18; 2,7,1–4) megfelelően viselkedik.

11–12 Ursula vulvája átváltozik Kakosz (Cacus, Héphaisztosz és Medusza óriás termetű, csúnya, háromfejű, tűzokádó fia) szörnyűséges barlangjává (vö. Ov. fast. 1,550–558), ahonnan egykoron Héraklész (Alcides) a lábánál fogva ráncigálta elő Kakoszt, a buzogányával agyonvert „marhatolvajt”. Janust remegő szolgái (trepidi ministri) ugyanígy ráncigálták ki e falánk vulvából. A történetet megörökítő Aeneis-részlet (8,241–267) idézett sorát (Aen. 8,264–265: pedibusque informe cadaver / protrahitur) Janus egy azonos tartalmú iuvenalisi locusszal helyettesíti (5,125: duceris planta velut ictus ab Hercule Cacus – „Mint a megölt Cacust Heracles, úgy kihajítanak / fogva a lábadnál.” Muraközy Gyula ford.).

13–14 Janus Hermészt, a Lélekvezetőt (Pszükhopomposz, vö. Hor. carm. 1,10,17–19; 1,24,17–18) arra figyelmezteti, hogy a szegény, elhunyt lelkeket (miseros manes) ezentúl ne az Ereboszba, az Alvilágba vezesse, hanem Ursula barathrumába, amely tágasabb (amplius patet) helyet biztosítana a holtak árnyainak. A görög mitológiában Atlasz és Pléioné hét leányát nevezték Pleiaszoknak, közéjük tartozott Maia, Hermész anyja is. Az ovidiusi kifejezéssel (fast. 5,447: Pliade nate, mone, virga venerande potenti!) invokált Hermész lélekvezetői ténykedéséről Janus az Aeneisben is olvashatott (Aen. 4,242–243).