Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)
Balassi Kiadó
Persze, te azt hiszed, itthon vígan töltöm időmet…
Már pedig azt se tudom, holnapig élek-e még.
Löttyed a gyomrom, vér kavarog ki híg ürülékkel,
Harmadnapja emészt gyors lobogással a láz.
5 Tudtam volna, ilyen nyavalyákkal vár a szülőföld,
Jobb lett volna talán vissza se térni soha.
Óvjon téged az ég minden bajtól, Galeotto,
S félig már magam is újra erőre kapok.
(Vas István fordítása)
[199] 200
1–4 Az 1458-ban Magyarországra visszatért költőt az 1460-as évek elején számos betegség támadta meg (vérhas, hidegrázás, tüdőgyulladás). E versében arról tájékoztatja testvérként szeretett barátját, Galeottót, hogy annak optimista vélekedésével (in patria laetum me vivere credis) ellentétben élete válságosra fordult, hiszen vérhas gyötri (fluidus laxa prorumpit ab alvo). – Janus leírását a Celsusnál (De medicina IV. 22. De torminibus) olvasható tünetekkel egybevetve ez a betegség tűnik a legvalószínűbbnek.
7–8 A Vergilius és Horatius közötti költőbarátság közismert horatiusi gondolatát idézi a zárósor (Hor. carm. 1,3,7–8: reddas incolumem, precor, / et serves animae dimidium meae – „épen tedd ki, könyörgök és / oltalmazd meg az én lelkem egyik felét” Weöres Sándor ford.). A horatiusi dimidium animae meae kifejezést Janus ügyes cserével formálja át válságos állapotára. Ha barátját az égiek oltalma épségben megőrzi, akkor félig már ő is erőre kap (dimidia videor parte valere mei), hiszen „lelkének felét”, Galeottót védik az istenek. A horatiusi locust Galeotto is idézte Janushoz írt versében (vö. 41,15).