Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

BÚCSÚ VÁRADTÓL

BÚCSÚ VÁRADTÓL[203]


      A végtelen mezőket hó takarja,
      S a zöld berekre is, hol lomb virított,
      Most téli zuzmarás lepel borul rá.
      A Kőrös szép, de jobb, ha indulunk tán,
 5   Soká tart, míg elérünk Ister úrhoz;
      Fel hát az útra, társaim, siessünk!
      Folyón, mocsáron át gyerünk előre,
      A mély tavak fölött is jég feszül már,
      S hol imbolygó ladikján félt a gazda,
10   Most bátran jár-kel, hetvenkedve vágtat
      S rugdossa tán a holt hullámok élét;
      Fel hát az útra, társaim, siessünk!
      A szél se hajtja úgy a fürge sajkát
      (Csapkodhat hozzá még a gyors lapát is),
15   Ha bíboros vizén a lusta tónak
      Zefír szaladgál s fölborzolja bőrét,
      Mint kis szánkóm, ha jó lovak röpítik;
      Fel hát az útra, társaim, siessünk!
      Búcsúzom én, ti lanyhán buggyanó, dús
20   Források is; nem terjeng kénszagú köd
      Fölöttetek. Be jó is volt szemünkre
      A timsós víz, mely csöndesen patakzik,
      S még orrunkat se bántja tiszta gőze;
      Fel hát az útra, társaim, siessünk!
25   Isten veled, te híres ritka könyvtár,
      Hol ráakadtam annyi régi műre,
      Itt szállt meg Főbusz is, hűtlen honához,
      S innét a szűzi múzsák sem sietnek
      Kasztáliának erdejébe vissza,
30   Fel hát az útra, társaim, siessünk!
      Búcsúzom tőletek, királyi szobrok,
      A tűz sem foghatott ki rajtatok s a
      Nehéz romok sem roppantottak össze,
      Mikor vad lángok perzselték a várat
35   s a füstfelhőtől elborult az égbolt,
      Fel hát az útra, társaim, siessünk!
      S te is, lovas király, rőt vértezetben,
      Ki roppant bárdot markolsz harcrakészen,
      Kinek márványövezte síri szobrát
40   Kiverte egykor gyöngyöző verejték,
      Szent László, oltalmazz s te légy vezérünk:
      Fel hát az útra, társaim, siessünk!
                                               (Berczeli Anzelm Károly fordítása)



[203] 204

1–6 A vers 1460. január–februárban keletkezhetett, amikor Janus magyarországi otthonát, Váradot (Vitéz János váradi püspök rezidenciáját) elhagyni kényszerült, minden bizonnyal pécsi püspökké való kinevezése (1459) miatt. Ezt a datálást erősíti Ovidius február elsejéhez kapcsolódó sorának (fast. 2,72: aut posita sub nive terra latet) felhasználása is. E humanista propemptikon első szakasza gondolatiságában Catullus 46. carmenjével rokonítható, nyelvi eszközeit tekintve a lenyűgözően szép téli táj megjelenítésében Horatius (carm. 1,9,1; 1,4,4), Vergilius (georg. 2,281, 376, 429; Aen. 3,289), Ovidius (Pont. 4,5,4; fast. 2,72) és Claudianus (26,343–344) kifejezéseit ötvözte Janus. Martialist követve (10,7,9: Thybris te dominus rogat, remittas) Pannonia fő folyóját, a Dunát dominus jelzővel ruházza fel. Váradot s folyóját, a szép Sebes-Köröst (pulchrum Chrysium) valószínűleg királyi parancsra (linquere iubemur) kénytelen odahagyni, illetve a hosszan-úr Dunához sietve szállni. A verset végigkísérő szabályos refrén (Quam primum, o comites, viam voremus) klasszikus mintái között elsősorban Catullust kell megemlítenünk (61. carmen, 62. carmen, 64,323–381), továbbá Vergiliust (8. ecloga – vö. Theokritosz 2. idill), az ismeretlen szerző által írt Pervigilium Veneris című költeményt, illetve Nemesianus 4. eclogáját, bár a refrén ezek egyikében sem tekinthető teljesen szabályosnak. A viam voremus kifejezés catullusi hapax legomenon (Cat. 35,7: Quare, si sapiet, viam vorabit).

7–12 Janus a téli Magyarország bemutatásához Ovidius száműzetésének színhelyét megidéző képeket választ, illetve Vergilius Scythia-leírását. (Vö. georg. 3,365: et totae solidam in glaciem vertere lacunae; Pont. 4,7,8: Ipse vides rigido stantia vina gelu; trist. 3,10,31: Quaque rates ierant, pedibus nunc itur, et undas; georg. 3,362: puppibus illa prius, patulis nunc hospita plaustris; georg. 1,201–202: qui adverso vix flumine lembum / remigiis subigit; trist. 3,10,48: Nec poterit rigidas findere remus aquas.) Martialis idézett epigrammája újból feltűnik a távoli Rajnát megidéző „északi” képpel (Mart. 10,7,4–5: Nec te barbara contumeliosi / Calcatum rota conterat bubulci). A holt hullámok hátán „szentségtelen lábbal” ugráló, vakmerő pór képe alighanem Tito Strozzi De Pado concreto frigoribus című versére utal (erot. 2,17,5–8: Quaque rates vanis oneratae mercibus ibant, / Nunc plaustris iunctos cernimus ire boves. / Ad nova concurrit spectacula vulgus et audax / turba per insuetum fluminis errat iter).

13–18 A szán puha suhanását érzékeltető hasonlat (Non tam molliter […] fugit […] nec quando […] quam [sc. molliter] manni rapiunt traham) zseniális ötvözete a klasszikus párhuzamoknak s az elődeit versenyre hívó aemulus poeta ezúttal is eredeti ötleteinek. (Vö. Ov. Pont. 4,15,27–28: sed flumine saepe secundo / Augetur remis cursus euntis aquae; Ov. met. 13,630: linquit et utilibus ventis aestuque secundo; 13,728: et remis aestuque secundo; Verg. Aen. 10,687: labitur alta secans fluctuque aestuque secundo; Cat. 64,9: ipsa levi fecit volitantem flamine currum; 64,269–270: qualis flatu placidum mare matutino / horrificans Zephyrus proclivas incitat undas; Gell. 18,11,3: et, quod ventus mare caerulum crispicans nitefacit, purpurat dixerit; 18,11,4: spiritus Eurorum viridis cum purpurat undas; Cic. Acad. 2, frg. 7: quid? mare nonne caeruleum? at eius unda, cum est pulsa remis, purpurascit; Ov. am. 2,16,49: Parvaque quamprimum rapientibus esseda mannis.) A hasonlat egészének lehetséges mintája egy Vergiliusnál szereplő, a kocsiversenyekből vett hasonlat (Verg. Aen. 5,144–147) volt.

19–24 A Várad környéki hőforrások megörökítésére Plinius kínált klasszikus példát (Plin. nat. 31,7: eruperunt fontes calidi perquam salubres oculis, celebrati carmine Laureae Tulli). Plinius idézi a carment is, s hivatkozik rá Isidorus is (etym. 13,13,2). A tudományos igényességgel bemutatott hőforrások nyelvi hátterüket tekintve Ovidiusra (met. 3,407: fons erat inlimis, nitidis argenteus undis) és Pliniusra (nat. 36,141: odorem sulpureum reddit; 35,184: liquidi [sc. aluminis] probatio ut sit limpidum, lacteumque, sine offensis fricandi) vezethetők vissza, Martialist ezúttal a „szakasz” kezdősora kapcsán említhetjük (4,57,7–8: Ergo sacri fontes et litora grata valete, / Nympharum pariter Nereidumque domus). A búcsúformula refrénszerű ismétlései Basinio (carm. varm. 5) és Strozzi (poems 10) propemptikonjainak ismeretét valószínűsítik.

25–30 Vitéz János híres könyvtárára utalnak Janus sorai, amely leírása szerint „zsúfolva volt a régiek jeles könyveivel” (Auson. epigr. 7,1: Emptis quod libris tibi bibliotheca referta est). Már Horatius is az egykori elődök műveinek olvasásában keresett kikapcsolódást (Hor. sat. 2,6,61–62: nunc veterum libris, nunc somno […] ducere […] oblivia vitae). Janus szerint a költészetet ihlető Apollón is a váradi könyvtárba költözött a kis-ázsiai Lükiában található Patarát odahagyván (vö. Verg. Aen. 1,15–16: quam Iuno fertur […] unam posthabita coluisse Samo; Iuv. 7,37: quem colis et Musarum et Apollinis aede relicta), amely a költészetpártoló istenség egyik kultuszhelye volt (Serv. Aen. 4,143–144; Hor. carm. 3,4,64; Ov. met. 1,516; Stat. Theb. 1,696). Kedvesebb volt ez a hely a Múzsák számára, mint a Parnasszoszon található Kasztalia forrás körüli árnyas berkek (vö. Mart. 7,63,3: Pierios tantum vati placuisse recessus). A Múzsákat Janus nevük kimondása nélkül két értelmezői mondattal is megjeleníti (vatum numina, Mnemonis puellae), mindkettő Ovidiust idézi (Ov. met. 15,622: Pandite nunc, Musae, praesentia numina vatum; ars 3,347: O ita, Phoebe, velis, ita vos, pia numina vatum; met. 5,280: „Mnemonides” (cognorat enim) „consistite” dixit).

31–36 Janus búcsút vesz a váradi székesegyház előtt felállított, Szent Istvánt, Szent Imre herceget és Szent Lászlót ábrázoló aranyozott bronzszobroktól (aurati reges), amelyeket Futaki Demeter püspök megbízásából a XIV. századi magyar gótika legkiválóbb szobrászai, Kolozsvári Márton és Kolozsvári György készítettek. A „szentségtörő, istentelen” tűzvészről (sacrilegus ignis – Lygd. 5,11; Strozz. erot. 4,29,127; Sil. Ital. 3,610), amely a székesegyház sekrestyéjében keletkezett, s nem ártott a szobroknak, Luxemburgi Zsigmond király 1406. okt. 18-án kelt adományleveléből értesülhetett Janus. Az adománylevél egyes részei (ignis ipse […] imo nec aliqua tetigit fumositate procul absiliens, intactas reliquit) Janus megfogalmazásával rokoníthatók (dirae nec tetigit fragor ruinae). A falomlással esetleg a székesegyház bal oldali tornyának 1443. április 7-én történt leomlására céloz Janus, Szent László fejereklyetartója ekkor is sértetlen maradt (caput Sancti Ladislai […] sane et integre ab omni ruptura conservatum), erről Vitéz János IV. Jenő pápához írt levelének Ivanich Pált-féle kommentárjaiból vannak adataink (Ioh. Vit. epist. 6. 50–51, in BORONKAI). Janus összekapcsolja a két, csodával párosult katasztrófát, és valószínűleg utal a régi székesegyházat 1456 előtt megrongáló nagy tűzvészre is (flammis cum dominantibus per arcem), amelyet követően Vitéz János – Miskolczi Csulyak István 1609-es feljegyzése szerint – 1456-ban építette újra a templomot. A három csapás ellenére is épen megmaradó szobrok nyilván Várad patrónusának, I., Szent Lászlónak köszönhették megmenekülésüket.

37–42 A már említett, Szent Lászlót kezében csatabárddal ábrázoló lovasszobortól búcsúzik. (A Kolozsvári-testvérek által készített, 1390. máj. 20-án felállított szobrot Várad 1660. aug. 27-én történt elfoglalása után a törökök ledöntötték és beolvasztották.) A Váradon eltemetett I. László király „márványoszlopoktól ragyogó síremlékének” (splendida marmorum columnis sepulchra) csodálatos esetére céloz, amikor az folyékony nektárt izzadott (sudarunt liquidum sepulchra nectar). A vergiliusi liquidum nectar (georg. 4,164, 384) jól ismert a középkori legendákból, a korabeli felfogás szerint a szentek sírjából mindig jó illat árad, a szent tetemek olajszerű folyadékban úsznak (vö. a XV. század végén keletkezett De Sancto Ladislao című, latin nyelvű költemény 27. sorával: Oleo sudat sacrum sepulchrum – „Olaj származik szent koporsódból”). Szent István Hartvik püspöktől származó legendájában is ezt olvashatjuk az 1083. aug. 20-án történt szentté avatásakor történtekről: „Maga a koporsó színültig volt kissé vöröslő, szinte olajjal kevert vízzel, benne mint olvasztott balzsamban nyugodtak a drága csontok” (Kurcz Ágnes ford.). Téves tehát az a magyarázat, amely a liquidum nectar motívumot az 1345-ben megesett csodás történetre vonatkoztatja, amikor is a székelyek az Erdélyre törő tatárok ellen vívott háromnapos csatában Szent László isteni segítségével arattak győzelmet. A László király Váradon történt szentté avatását (1192. jún. 27.) leíró Legenda Sancti Ladislai regis nem említi a motívumot, valószínű, hogy Janus (hasonlóan más XV. századi szerzőkhöz) a Szent Istvánról olvasott ismérvekkel ruházta fel Szent László királyt. Sírjának leírása is inkább Szent István koporsójára utal (corpus sanctum in medio domus sarcofago candidi marmoris imponitur […] frequenter odoris suavissimi dulcedo per latera templi dispergerebatur). Janus Szent László királytól kér áldást a hosszú útra, ő helyettesíti az antik propemptikonokban segítségül hívott isteneket (rite favens – Lygd. 4,43–44: casto nam rite poetae / Phoebusque et Bacchus Pieridesque favent). A kedvese (Cynthia) gyötrő szerelme elől a „tudós Athénba” hajózó Propertius elégiájának Nonius Marcellus által is idézett (I. p. 249, 30) sorát Janus szintén felhasználta (3,21,14: iam liquidum nautis aura secundat iter). A záróstrófa tartalmában erősen rokonítható az Anthologia Palatina Alpheiosztól származó epigrammájával (Anth. Pal. 9,90) is.