Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

UGYANARRÓL UGYANAHHOZ A KIRÁLYHOZ

UGYANARRÓL UGYANAHHOZ A KIRÁLYHOZ[214]


      Rajtad a sor, Mátyás, az oroszlánt fogd fogatodba,
          Ékességként ezt adta neked Kübelé.
      Hajtsad bár e nemes vadakat nagy iramban a szántón,
          Lábuk alatt sohasem roskad a drága vetés.
 5   Vagy ha netán Neptunként vágtatsz tengerek árján,
          Nem lesz nedves a mancs futva a víz tükörén.
      Ámde te inkább hajts – de minél később – az egekbe,
          Mert új táltosaid ismerik ott az utat.
                                                                 (Palojtay Béla fordítása)



[214] 215

1–2 Kübelé, a phrügiai istennő, akit nagy istenanyának (Megalé Métér, Magna Mater) neveztek és Rheával azonosítottak, oroszlánpár által húzott fogaton közlekedett (vö. Verg. Aen. 10,252–253; Ov. fast. 4,215–216; met. 10,704; Cat. 63,76). Ovidius elbeszélése szerint (met. 10,686–704) Atalanté (Iaszón és Klümené lánya) és Hippomenész (Onkhesztiosz megarai király fia) meggyalázták Kübelé szentélyét, s ő ezért oroszlánokká változtatta és kocsijába fogta őket.

3–4 A motívum Homérosz Iliászából származik (Il. 20,226–229), amelyet később átvett Vergilius (Aen. 7,807–811), Ovidius (met. 10,653–655) és Claudianus (7,197–200).

5–6 A tengeristen, Neptunus (Poszeidón) Vergilius Aeneisében könnyű kocsiján száguld a habok hátán (1,147: rotis summas levibus perlabitur undas; 5,819: caeruleo per summa levis volat aequora curru).

7–8 Az uralkodó-panegyricusok, a dicsőítő költemények gyakori motívuma Horatiusnál, Ovidiusnál, Martialisnál és Statiusnál. Az előbbiek Augustustól, az utóbbiak Domitianustól kérik késői „égbe-távozását” (in caelum, sed serus abito). Kübelé oroszlánfogatán szokott az égiekhez utazni.