Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)
Balassi Kiadó
Drága Valér, ha kegyetlen sorsod nem visz a sírba,
Marcellus-háznak hírneve nő teveled.
Íme, Velence reménye s vígasza édesanyádnak
Elszállt már, s oda van híres atyád öröme.
5 Hatná csak meg erény vagy szép szó isteneinket,
Méltó voltál, hogy érd meg a nesztori kort.
S bár ezt óhajtá Lakheszisz s Klothó helyeselve,
Zord nővérük el így vágta e szép fonalat.
(Hegedűs István fordítása)
[224] 225
1–2 A korán elhunyt Valerio Marcello epitaphiumát Janus ovidiusi (trist. 1,6,22) és vergiliusi (ecl. 5,34; Aen. 6,882–883: heu miserande puer, siqua fata aspera rumpas, / tu Marcellus eris) kifejezésekkel indítja. E verset Istvánffy Miklós szinte teljes egészében felhasználta (vö. carm. 9).
3–4 A megfogalmazás egyszerre asszociálja a bátyját megsirató Catullust (68,22–23: tecum una tota est nostra sepulta domus / omnia tecum una perierunt gaudia nostra), illetve Vergiliusnak az ifjú Pallasról írott sorát (Aen. 8,514–515: hunc tibi praeterea, spes et solacia nostri, / Pallanta adiungam).
5–6 A halál feltartóztathatatlansága közismert toposza az antik epitaphiumoknak (vö. Stat. silv. 3,1,172; 5,1,154–155; Mart. 7,96,5–8 etc.); Nesztór három emberöltőt megért kora (Nestoris aetas – Mart. 2,64,3; 6,70,12) ugyancsak közhelynek számított (vö. Hom. Il. 1,254; Hor. carm. 2,9,12; Pan. Mess. 50–51 etc.). A triseclisenex Nesztór már túl volt a kilencvenedik életévén.
7–8 A Moirák (Párkák) a végzetet, az emberi sorsot irányító istennők, Zeusz és Themisz lányai, akiket olykor öregasszonyokként ábrázoltak. Janus elsősorban Martialis kifejezéseit hasznosítja (4,73,4–6; 6,58,7).