Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

HENRIKHEZ, A GERMÁN KÖLTŐHÖZ 1470-BEN

HENRIKHEZ, A GERMÁN KÖLTŐHÖZ 1470-BEN[232]


      Ha arra készülsz Henrik, hogy magasztaló
      Verssel köszöntsd a főpapot,
      Ne hívd Apollót és a Múzsák szent karát
      Segítségül, bár úgy szokás.
 5   Skarlátvörössel írd csak tündöklő nevét
      Az első lapra cím gyanánt:
      Meglásd, hivatlan ott terem a Múzsahad,
      S a versirásban megsegít.
      Nemcsak Apolló támogatja tervedet,
10   De aki úr az égben is,
      Villám-letéve nyúl a lantverő után,
      Pöngetni kezdi majd a húrt.
      Ki mást óvnának – illendőképp – akkora
      Gonddal a halhatatlanok,
15   Mint őt, ki mindig, minden ügyben gáncstalan,
      Tehetségében oly pazar,
      Catót, Metellust, Fábiusokat megelőz,
      Camillusoknál derekabb?
      Azokra egy jobb kor vetette sugarát,
20   Attól tanulták az erényt;
      Nagyobb, nagyobb ő náluk, mert e pusztuló
      Kor szennye sem mocskolta be,
      De úgy tündöklik – a gazok között igaz –,
      Mint tövisek közt liliom.
25   Ne azt csodáld hát, hogy milyen szép otthona,
      Amelyben főpapként lakik;
      Ily férfinak más, mint a csillagos nagy ég,
      Nem szolgál méltó udvarul.
      Annak Tejútján örvend, ki a földi gond
30   Béklyóit levetette már.
      De őt marasztald, föld, okos légy, ritka, hogy
      Ilyennel büszkélkedhetel.
      A csillagokkal ékes ég ne hívja még
      E legvakítóbb csillagot.
                                                                 (Jelenits István fordítása)



[232] 233

1–2 Heinrich von Gundelfingen (Henricus), Konstanzból származó fiatal német humanista. Heidelbergben a Guarinót mesterének valló Peter Luder tanítványa volt, majd a freiburgi egyetemen folytatta tanulmányait. Luder 1470-ben a bécsi egyetemen tanított, valószínű, hogy Vitéz János meghívta a pozsonyi egyetemre. Henricus ekkor járhatott mestere társaságában Esztergomban, ahol Vitéz János építkezéseit magasztalta. Janus verse a horatiusi epódoszok által gyakran használt (epod. 1–10) jambikus trimeter és jambikus dimeter kombinációjában íródott, a Henricushoz írt másik vers (Ad eundem ode) pedig szapphói strófákban. E metrumokat Janus csak e két versben használta, talán Henricus is ilyen metrumban írt verseket küldhetett neki.

3–8 Vö. Verg. ecl. 6,11–12: nec Phoebo gratior ulla est, / quam sibi quae Vari praescipsit pagina nomen.

9–12 Zeusz ugyanúgy jelenik meg, mint Akhilleusz Homérosznál (Il. 9,186), Senecánál (Troad. 320–321), illetve Janus Guarino-panegyricusában (Pan. in Guar. praef. 9: Vixdum fila levi tentarat tinnula plectro).

17–20 Vitéz János nemesebb, szentebb, mint a hajdani Róma reprezentáns alakjai, akiket rendszerint többes számban említettek a költők (vö. Mart. 9,27,6; 1,24,3; Hor. epist. 1,1,64; Claud. 1,147–149; Cic. pro Sest. 143; pro Cael. 39; in Pis. 58) etc. A Metellusok leghíresebb alakja Quintus Caecilius Metellus († i. e. 115) volt, aki i. e. 148-ban a püdnai síkon legyőzte Andriszkosz (Pszeudo-Philipposz) csapatait, s Makedóniát provinciává tette. Quinctiis vonatkozhat Titus Quinctius Flamininusra (i. e. 227–174), az i. e. 197-ben Künoszkephalainál V. Philipposz makedón királyt legyőző római hadvezérre, illetve Lucius Quinctius Cincinnatus (i. e. V. sz.) római hadvezérre, aki a hagyományban a régi római bátorság és erények jelképe volt. Őket – írja Janus – egy jobb kor (melioris saeculi) ruházta fel erényekkel. A megfogalmazás Galeotto Marziót (carm. p. 18) idézi: Decios, Scipiones, Brutos, Catones, et reliquos virtute ac sapientia praeditos.

21–24 A liliomos hasonlat egyszerre idézi az Énekek énekét (Ct 2,2: Sicut lilium inter spinas), illetve Horatiust (carm. 1,12,46–48: micat inter omnis / Iulium sidus, velut inter ignis / luna minores).

27–30 A neoplatonista filozófia gondolatai révén a vers himnikus magasságokba emelkedik. Janus Cicero Somnium Scipionisát felhasználva utal arra, hogy a kiváló férfiaknak, az igazság és a kegyes hit igazi bajnokainak a lelke testük börtönéből szabadulva a Tejútra, a boldogok lakóhelyére kerül (3,5–7: iustitiam cole et pietatem, quae cum magna in parentibus et propinquis, tum in patria maxima est. ea vita via est in caelum et in hunc coetum eorum qui iam vixerunt et corpore laxati illum incolunt locum quem vides, […] quem vos […] orbem lacteum nuncupatis – „ápold te is az igazságot és a tisztelettudást. Bármennyire tartozunk is ezzel szüleinknek és rokonainknak, mégis ez a kötelességünk a hazával szemben a legnagyobb. Az ilyen élet vezet az égbe és azok gyülekezetébe, akik már befejezték földi életüket, és testüktől megszabadulva az itt látható helyen élnek, […] amit ti tejútnak neveztek” Havas László ford.).

31–34 Janus zárósorai Vergiliust idézik: a csillagokkal „telefestett” ég ezt a legragyogóbb csillagot ugyanúgy irigyeli a földtől, mint ahogyan Augustust is szerette volna magáénak tudni az égi királyság (georg. 1,503–504: iam pridem nobis caeli te regia Caesar, invidet). Ugyanez a kérés, féltő aggódás motiválja Horatiust is (carm. 1,2,45–49: serus in caelum redeas, diuque / laetus intersis populo Quirini, / neve te nostris vitiis iniqum / ocior aura / tollat).