Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

PHILELPHUSHOZ

PHILELPHUSHOZ[236]


      Írsz görögül, latinul, ha akarsz, egyként fut a tollad,
          Ámde a vers barbár, véled, amit kezem írt.
      Régen volt, amikor még pendült dalra a lantom,
          S áoni forrásból ittam az édes italt.
 5   Most Marsot követem, nem Apollót, s bennem a költő
          Lágy hangját riadó harsonaszó nyeli el.
                                                                 (Csonka Ferenc fordítása)



[236] 237

1–2 A verset Janus nem Francesco Filelfóhoz, a híres humanistához írta, hanem Vetési Lászlóhoz, aki a Mátyás-kori humanista irodalom legnagyobb ígéretei közé tartozott. Latin-görög műveltségéről, költészetéről Janus elismerő hangon szól. Ferrarában tanult Guarino iskolájában, 1469-ben, e vers tanúsága szerint, Janus baráti szeretét élvezte. 1473-ban a ferrarai jogi egyetem nevében tartott beszédet. Hazatérése után Mátyás kancelláriájába került. 1475-ben követségbe ment IV. Sixtus pápához, követi beszédében élesen elítélte a Vitéz János és Janus Pannonius által szervezett, Mátyás-ellenes összeesküvést. 1484-ben az új pápát, VIII. Incét üdvözölte Mátyás nevében. Janus e versét a Vetési Lászlóhoz írt, 1469. szept. 13-i keltezésű leveléhez csatolta (TELEKI, II. 102–103). A második sor a Gaspare Tribaccóhoz írt költemény keserű hagját idézi (222,8: externi barbara turba sumus).

3–4 Janus az 1469 előtti „régmúltra” (tempus erat, cum) utal vissza, amikor még a Múzsák lantja (lantverője) „tartotta fogva” és az aóniai folyóból (Aonio ab amne, vö. Mart. 12,11,2: Nam quis ab Aonio largius amne bibit?), azaz a Helikónról eredő, múzsai folyóból, a Permésszoszból kortyolt édes italt.

5–6 A Vitéz Mihályhoz írott kétsoros óta Janusból ténylegesen Mars katonája lett (Martis ero […] miles – nunc Marti miles servio). Bár e verset Pécsett írta, úgy jeleníti meg önmagát, mint a háborúk közepette lantját pengető Akhilleuszt, akinek lágy hangú lantját túlharsogja a rekedt zajú hadikürt (vö. Laus Pisonis 173–174: Sic movisse fides saevus narratur Achilles, / quamvis mille rates Priameius ureret heros, / et gravis obstreperet modulatis bucina nervis.). Egykoron csak a lant volt a „fegyvere”, most lantjának hanját elnyomja a háborúba hívó rekedt kürtök zaja (Verg. Aen. 11,474–475: bello dat signum rauca cruentum / bucina).