Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

A HALDOKLÓ JANUS PANNONIUS

A HALDOKLÓ JANUS PANNONIUS[239]


      Együtt lett prédád élet s hírnév, te sötét nap.
          Kincset mért gyűjtünk, ó, mi szegények? Ezért?
                                                                 (Kálnoky László fordítása)



[239] 240

1–2 Az Angelo Colocci-kéziratban (Codex Ottobianus 2860) ránk maradt kétsoros tanúsága szerint ezek lettek volna Janus utolsó sorai, amelyeket a cím szerint már a biztos halál tudatában (1472. márc. 27. előtt) vethetett papírra. A vergiliusi reminiszcenciával induló vers (Aen. 6,429: abstulit atra dies et funere mersit acerbo = Aen. 11,28; vö. 246,11: Atra dies, Nonas, sequeris quae quinta, Decembres) mintha vitába szállna Ovidiusszal (am. 3,9,59: Si tamen e nobis aliquid nisi nomen et umbra / Restat), és azt mondaná, hogy a halál testével együtt nevét, hírét is elragadja. Ellentmond a költő saját korábbi véleményének is (vö. 247,99–100: Ergo ego vos dulci, pariter cum luce relinquam, / Nec reliquum de me iam, nisi nomen erit?) A 2. sor is egy korábbi megfogalmazást idéz (242,37–38: Nos longos nobis, stulti, promittimus annos, linquendas aliis et cumulamus opes; vö. Aen. Silv. epigr. 13–14: Crimina sic fugies, caeli sic tecta requires, / non ut ego, vanas accumulabis opes). Mindezeket figyelembe véve sem bizonyos Janus szerzősége. Hiányzik a versből a számvetés, a költői életmű tradicionális összegzése (vö. Basin. carm. var. XII: Basinius Parmensis hunc versum sibi epitaphium moriens indidit: / Parma mihi patria est: sunt sidera carmen et arma), továbbá az „előre megírt” sírfelirat (vö. 247,117–118: Hic situs est Ianus, patrium qui primus ad Histrum, / Duxit laurigeras, ex Helicone, Deas) büszke öntudata.