Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

BÚCSÚ A MÚZSÁKTÓL

BÚCSÚ A MÚZSÁKTÓL[242]


      Lágyszavu Múzsák, Bacchus atyám s Paean, te sugárzó,
          jó szolgálatomért végre bocsássatok el.
      Éveimet ha tekintitek, újonc áll a porondon;
          tetteimen látszik, hogy veterán katona.
 5   Tökmag voltam, s már zászlótok alá bevonultam,
          orcámon most is tétova még a szakáll.
      Végeztem; leteszem lantom, leteszem koszorúmat,
          szőke halántékom már ne borítsa babér.
      Eddigi játszadozásomnál komolyabb feladat vár,
10       végtelenebb síkság várja szilaj paripám.
      Tárva a nyílt tenger, semilyen part nem köti árját,
          zordabb, mint a sötét..............................
      Erre feszítsem a gyors szelek ellen vásznamat, erre,
          hol feneketlen a mély, hol feketéllik a hab.
15   Nem rettent el a szörnyektől dagadó hasu hullám,
          ossai csúcsoknál bár magasabb tarajú,
      sem vad szirtfokok, és az sem, ha a víz sima tükrén
          sikló bárkám csöpp tengeri sülre akad;
      vasmacskám vagy a vágyott parti homokba haraphat,
20       vagy halak étke leszek kint a vizen magam is.
      És te, ki néppel a népet, mennybeliekkel az embert
          megbékíted, erőd tiszteli minden elem,
      közbenjársz, hogy az argosi skorpió húzza be csápját,
          szétkergetsz szeliden feldühödött vadakat,
25   s nem kissebb a tekintélyed, ha kevély jogaroddal
          nagy Jupiter mellett isteni körbe belépsz:
      jöjj ide, óvjad a Romulus-adta jogot meg a törvényt,
          s pártold művem, arany köntösü, isteni szűz.
      Megtelepedhetsz így az elárvult földeken újra,
30       ritkábban dúljon gyilkosok-adta halál;
      élvezetekkel, rémversekkel időt csak a lusták
          töltsenek, árnyék s lágy pamlag az ő örömük,
      légyen övék a babérkoszorú is, s hajtsa csak őket
          hegy-völgyön Bacchus thyrsusa mámoradón:
35   az, ki megérti: az élete nemcsak övé, az övéit
          illeti, nyilvános helyre kiáll a közért.
      Nem röstelli tanulni, Lycurgus amit kijelentett,
          s szentesitett a tudós száju Solon, az igaz;
      ők állnak híres birodalmak, városok élén,
40       s összekötik szeretet-szállal a nemzeteket.
                                                                  (Kerényi Grácia fordítása)



[242] 243

1–2 Janus 1454-ben befejezte ferrarai tanulmányait, s átment a padovai egyetemre, ahol kánon- és római jogot tanult. Ezért vesz búcsút a költészetet pártoló istenségektől (Múzsák, Dionüszosz, Apollón). Horatiustól kölcsönzött motívummal (epist. 1,1,2: spectatum satis et donatum rude) kiérdemesült gladiátorhoz hasonlítja magát, akit gazdái (a költőket ihlető istenek) végre elbocsáthatnak. Rászolgált immár arra a fakardra (rudis), amelyet szabadulásuk jeleként kaptak Rómában a kiszolgált gladiátorok. A költészet isteneinek zászlói alatt oly régóta katonáskodik, hogy veteránnak számít, noha évei számát tekintve (húszéves volt ekkor) még csak újonc (tiro).

7 Vö. Hor. carm. 3,26,3–4.

10 A könnyed, játékos költészetet felváltó, grandiózus költői vállalkozást illusztráló ovidiusi toposz (am. 3,15,17–18: Corniger increpuit thyrso graviore Lyaeus: / Pulsandast magnis aera maior equis; fast. 4,9–10: Quae decuit primis sine crimine lusimus annis: / nunc teritur nostris aera maior equis) Janusnál a gondtalan költői játszadozás helyébe lépő jogtudományra utal (Ov. met. 15,15,5–6: Numa / animo maiora capaci / concipit et, quae sit rerum natura, requirit).

11 Ez a metafora is közismert az antik költészetben: a kisköltészet vitorlása ne merészkedjék ki a nyílt tengerre (vö. Hor. carm. 4,15,3–4; Prop. 3,3,15–24; 3,9,3–4 etc.). Janus a számára ismeretlen feladat, a jogtudomány várható nehézségeit érzi kiszámíthatatlanul veszélyesnek.

21–26 Janus sorai a jogtudomány istennőjét, Dikét (Iustitia) jelenítik meg, aki a földi és az égi világot irányítja törvényeivel. A következőkben az istennő invokációjának elengedhetetlen kellékeiként Janus felsorolja lehetséges égi lakhelyeit, igazságosztó, szabályozó tevékenységét.

27–28 A hosszú invokáció (At tu, quae concilias […] sive dividis sive appares) végén Janus segítségül hívja új tanulmányaihoz az istennőt (huc ades et coeptis fave – Priap. 80,10; Verg. georg. 1,40; Ov. ars 1,30; met. 1,2–3 etc.), mintegy arra kérve, hogy törvényeit és a római jogot (égi elfoglaltságait odahagyva) vegye immár pártfogásba.

29–30 Ovidius soraival utal arra, hogy Iustitia magára hagyta a gyilkosságoktól-vértől elázott földeket (Ov. met. 1,149–150: victa iacet pietas, et Virgo caede madentes, / ultima caelestum, terras Astraea reliquit).

31–32 A kifejezések (delitiae ac prodigiosa carmina, lectus et umbra) az ovidiusi játékos költészetből kiragadott motívumok (Ov. am. 3,6,17; 3,15,4: Nec me deliciae dedecuere meae; 1,9,42: Mollierant animos lectus et umbra meos). A jogi tanulmányokba belekezdve még az ovidiusi „léhaság” elítélésével is meg akar felelni az iránta idehaza (Vitéz János által) támasztott elvárásoknak.

33–34 Dionüszosznak (Bacchusnak) és kíséretének a jele szőlőlombbal körülfont bot volt (thyrsus), amelynek a hegyét borostyán vagy fenyőtoboz díszítette. Bacchus thyrsus-csapása költői ihletet, de őrültséget is eredményezhetett. A 31–34. sorokban Janus a költészet komolytalan „henyéit” (pigri) marasztalja el, előkészítve a jogismerettel felvértezett, közügyeket irányító státusférfiak (mint amilyenné neki is lennie kell) felelősségteljes szerepének méltatását.

35 Vö. Pan. in Guar. 780–781: haud tibi credis / te soli genitum, sed toti protinus orbi és Cic. de fin. 2,45: non sibi se soli natum meminerit, sed patriae, sed suis.

37–38 Lükurgosz Spárta legendás törvényhozója (i. e. VIII. sz. vége?), aki a delphoi jósda „jóváhagyásával” (Plut. Lükurgosz 5) megalkotta a spártai alkotmányt. Spártában kultikus tiszteletben részesítették, a lükurgoszi rhétra évszázadokig érvényben maradt. Szolón (i. e. 640 k.–559) athéni politikus, törvényhozó és költő, aki i. e. 594-ben diallaktészként és arkhónként új, alkotmány értékű alaptörvényeket adott Athénnak. Életrajzát Plutarkhosz örökítette meg. Szolónt és Lükurgoszt gyakran említik egymás mellett a római irodalomban (Manil. 1,773; Claud. 8,507–509 etc.).

39 Az örök városok (mint Róma is) és a híres királyságok azokkal az erényekkel, tudással (his) kormányoztatnak, amelyekkel Szolón és Lükurgosz is naggyá, erőssé tette városállamát.