Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

ANDREA MANTEGNA PADOVAI FESTŐ DICSÉRETE

ANDREA MANTEGNA PADOVAI FESTŐ DICSÉRETE[243]


      Mint ahogy Appelles csodaszép képén a királlyal,
          Nagy Sándorral együtt ott van a régi barát,
      Úgy áll Janusszal most egy vásznon Galeotto,
          Szét nem tépheti már semmi erő frigyüket.
 5   Mantegnám, kegyedet meghálálhatja-e Múzsánk,
          Érdemeid teljét éneke zengheti-e?
      Képeden élni fog arcunk sok-sok századon által,
          Bár testünket a föld mély öle nyelte be rég.
      Képeden, álljon bár a világ roppant tere köztünk,
10       Mégis szomszédok, mégis együtt lehetünk.
      Más-e vajon festmény-arcunk és más a valódi?
          Egy a különbség csak: néma a kép ajaka.
      Képmásunk a tükör hívebben vissza nem adja,
          Sem kristálypatakok hártyaszerű üvege.
15   Pontos a törzs és végtagok egymásközti aránya,
          Élethű a szinük, pontos az alkatuk is.
      Tán maga Mercurius nemzett, ama isteni ágból,
          S szoptad, mint csecsemő, szűzi Minerva tejét?
      Lánglelkű művek készültek az antik időkben,
20       Lánglelkű műved mindezeket leveri.
      Néked nem feladat sem a száj szélén lefolyó nyál,
          Sem Cos Vénusza, ím, máris a vásznadon él.
      Szüljön a természet bár száz meg száz csudadolgot,
          Száz meg száz remekét ujjaid újraszülik.
25   Első vagy te a festészetben, mint ahogyan más
          Történészek előtt Titusodé a babér.
      Műremekekkel gazdagitod te az emberiséget,
          S vélük hírneved is terjed a föld kerekén.
      Holtod után fel fogsz szárnyalni az égi hazába,
30       Melyet a büszke Tejút csillagos éke övez,
      És telepingálod képekkel a menny palotáját,
          Bár ragyogó falain csillagok ezre tüzel.
      Míg az eget fested, legyen égiek üdve a béred:
          Juppiter adja, hogy ott piktorok istene légy.
35   Lásd, költő-testvéreik is híven bemutatják
          Nemcsak a Múzsáknak, néked is áldozatuk.
      Majd ketten sietünk elsőnek elédbe, hisz arcunk
          Általad ismeretes lesz az utókor előtt.
      Addig e vers dícsérjen, melynél gyújtani nem tud
40       Illatosabb tömjént néked Arábia sem.
                                                                 (Kálnoky László fordítása)



[243] 244

1–4 Janus valószínűleg 1458 nyarán ismerkedett meg Andrea Mantegnával (1426–1506), a kiváló portréfestővel, aki a vers tanúsága szerint megfestette őt barátjával, Galeotto Marzióval, tabula in una, azaz kettős arcképet készítve róluk. A kép mára elveszett. A festményt Janus összefüggésbe hozza az ókor leghíresebb festőjének, a görög Apellésznek (i. e. IV. sz. második fele) a világhódító Nagy Sándorról (i. e. 356–323) és legkedvesebb barátjáról (vö. Plut. Alex. 47,72; Val. Max. 4,7, ext. 2), Héphaisztiónról festett kettős portréjával. A vers mintái között szóba jöhet Guarino Pisanót méltató verse (Epist. I. 386,60–66), Tito Strozzi (erot. 2,13) és Basinio ugyancsak Pisanót dicsérő költeménye (carm. var. 8).

13–14 Az Anthologia Latina (134) „tizenkét bölcse” (XII Sapientes) ugyancsak megörökítette ezt a lucretiusi gyökerű (Lucr. 4, 98–100, 109) motívumot.

17–18 Hermészt és Minervát a művészetek isteneiként tartották számon.

21 A Vergiliusra emlékeztető megfogalmazás (georg. 3,203: et spumas aget ore cruentas) valószínűleg a tajtékos, vágtató lovakra vonatkozik.

22 Apellész leghíresebb festménye a kószi Venus, amely a tengerből fölemelkedő istennőt ábrázolta (vö. Cic. nat. 1,75; orat. 2; Plin. nat. 35,92; Ov. ars 3,401).

26 Titus Livius (i. e. 59–i. sz. 17) római törénetíró Pataviumban (Padovában) született, ezért nevezi Janus Mantegna földijének. Ab urbe condita című művében 142 könyvben beszéli el Róma történelmét a kezdetektől i. e. 9-ig, többnyire romantikus, idealizáló, művészi eszközökkel.

35–36 A fratres poetae valószínűleg nem Janusra és Galeottóra utal, hanem azt a horatiusi sort asszociálja, amelyet már Guarino is beleszőtt Pisanóhoz írt versébe (ars 9–10: Pictoribus atque poetis / quidlibet audendi semper fuit aequa potestas; 361: Ut pictura poesis; Epist. Guar. I. 386,64: Germanam hanc sanctae genuit natura poesi). Azaz: a költők és a festők testvérek.