Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

AZ ÁLOMHOZ

AZ ÁLOMHOZ[248]


      Hogyha a kimmeri völgyben fekszel, vagy ha a hűs éj
          Párnáján nyugoszol, s napnyugat árnya befed,
      Vagy Lemnos szigetén nektáros fűbe heversz le
          Pasitheának lágy, isteni, langyos ölén,
 5   Vagy lakomán Jupiter vendégel a mennyei lakban,
          S társad a csillagos ég szent ragyogó serege
      – Ily szelidet sose zárnak a Tartarus árnyai közzé,
          Ott, hol a szörnyü kaput őrzik a szörnyetegek –
      Jöjj, te segíts, ó, istenek, emberek ős ura, Álom!
10       Jöjj ide, áldd lankadt izmaimat kegyesen!
      Már hetedízbe’ ragyog fel a hajnal, elűzve az éjet,
          Hogy mellbaj gyötör és forgok a rossz nyoszolyán.
      Kínoz a kór, s még inkább, hogy nem nyugtat az álom;
          Félek, időnap előtt ifju erőm odavész.
15   Ládd, mi a testem volt, az most csontokra tapadt bőr,
          És mi az arcom volt, fancsali lárva csupán.
      Gyakran szempillám lehunyom, hivogatva az álmot,
          Fekszem hunyt szemmel, várva reménytelenül;
      Látok ijesztő rém-sereget táncolni vadultan,
20       Szörnyü nagy orrmányuk leng, s a fejük pokoli;
      Egykoron ilyeneket látott Alcmaeon, Orestes,
          Remus-ölő Romulus, balhirü tette után.
      Szívtelen égi sereg! Lám, könnyen elalszik a fóka,
          Szunnyad a kis pele, míg szerte nem oszlik a tél:
25   Több gond néktek az oktalan állat, mintsem az ember,
          Mintha nem is volnánk vérrokonok veletek.
      Endymion harminc évig bírhatta az álmot:
          Tudta, hogy akkor is őt Luna tovább szereti.
      Jöjj, te segíts, ó, istenek, emberek ős ura, Álom!
30       Jöjj ide, áldd lankadt izmaimat kegyesen!
      Próbáltam mindent, mit az ember gyógyszere nyújthat,
          Minden hasztalan: ily bajra sosem terem ír.
      Rózsát és violát nyeltem s kutyatejnek a magvát,
          Durva beléndeket és részegitő gyomokat:
35   Egy se segít! Aloé s jóillatu tiszta kapor sem,
          Vagy sürü hűs kencék, síkos erős olajok.
      Nékem a mák sem ad álmot, nincsen semmi hatalma.
          Hasztalanul szedek én erdei nadragulyát.
      Még az egyiptomi áspiskígyó mérge hiányzik,
40       Mely siri nyugtot adott, szép Cleopatra, neked.
      Nem nyugtatna, ha csalfa szirén hizelegne dalával,
          Sem fondor Circe, földje virágaival,
      Sem ha a testem Mercur bűvös vesszeje érné,
          Melytől Árgusnak száz szeme éjbe-fagyott.
45   Jöjj, te segíts, ó, istenek, emberek ős ura, Álom!
          Jöjj ide, áldd lankadt izmaimat kegyesen!
      Téged a Lethe folyamnál szült meg anyád, a nagy Éjjel;
          Kék öle tarkálló csillagokat tereget.
      Szárnyat adott talpadra, hegyes szarv-díszt a fejedre,
50       És maga szőtt teneked vas-szinü barna ruhát,
      S bölcsen adott feddhetlen társakat, őrül utadra:
          Köztük a Tétlenség és a hüvös Nyugalom
      És Feledés, ki a kínzó gondot messzire hajtja,
          És teknőc-talpon bandukoló Henyeség;
55   Melléd mégis először a Csendet küldte, a némát,
          Űzze a torz lármát, semmi se sértse füled;
      Bármit téssz, ezek állhatatos szolgáid örökre,
          S téged imád minden, mely fut a föld kerekén.
      Jöjj, te segíts, ó, istenek, emberek ős ura, Álom!
60       Jöjj ide, áldd lankadt izmaimat kegyesen!
      Árnyteli odvából kel az alkonyi csillag: a keltőd;
          Süllyed a fénylő Nap s elmenekül, lepihen.
      Napközben te magadba merülsz, mézes bor a társad,
          Ébenből remekelt lágy nyoszolyán nyugoszol;
65   Éjszaka repdesel és elhinted mind e világra
          Lassan az enyhet adó mákszemeket szanaszét,
      Halkan a földre lehullnak: elalszik a puszta s a város,
          Erdők rejtekei s tengerek áramai.
      Intésedre a szél, mely harcol a tág levegőben,
70       Menten megdermed, s állnak a Nap lovai;
      Hogyha kivánod, azonnal eláll a heves sürü zápor;
          Már kilövellt villám fennakad ég közepén.
      Enged néked a hydra s rosszul őrzi a kincset,
          És a kigyófürtű ronda Medusa rabod;
75   És hogy a szép Hajnal később váljék Tithonustól,
          Kétszeres éjt szerzett nékik a nagy Jupiter.
      Jöjj, te segíts, ó, istenek, emberek ős ura, Álom!
          Jöjj ide, áldd lankadt izmaimat kegyesen!
      Nem kérem, hogy az ellenség hada megmerevedjék,
80       S rájuk mérhessek széttaposó rohamot;
      Nem kérem, hogy a nagy Jupitert gyors csellel elaltasd,
          Mint cselekedted már, asszonya kedve szerint:
      Trójai partról Cos fele rég a tirynsi hajókat
          Így hajtatta veled, félrevezetve urát,
85   S trójaiaktól elmenekült görögökre hajolva
          Ida hegyén csábbal vonta az égi királyt.
      Annyit kérek, amennyit még az irigy se sokallhat,
          S mennyit a mennyei úr bárkinek ingyen is ád:
      Nincs károdra, nekem meg kell, amig élek a földön,
90       Bár terhedre sosem nyújtom az életemet:
      Hogyha le nem zárnád égő szememet kis időre,
          Éjszinü nővéred zárja le már, a Halál.
      Jöjj, te segíts, ó, istenek, emberek ős ura, Álom!
          Jöjj ide, áldd lankadt izmaimat kegyesen!
95   Majd zöld gyeptéglából épült előtted az oltár
          És tetején hozzád füstölög áldozatom:
      Néked adom fiatal hószín gúnárnak a máját;
          Zsenge kakast, tarajost, második áldozatul;
      Erre teszek még jószagu mézet dupla csuporral
100        S tejbe kevert borral még ugyanannyi edényt.
         Föld kegyes atyja, silány éltemnek fő-java, kincse,
             Hogyha te újítod, pezsdül a lélek, a test.
         Sorsunk megmutatója, te küldsz jós-álmot a földre
             Két kapun át: hol ezen, hol meg a másodikon.
105   Légyen néked percnyi a nappal s évnyi az éjjel,
             És ne hiányozzék hosszu, kövér pihenés;
         Így óhajtja a hálám; s adja neked szerelemre
             Legszebb nimfáját szép Acidalia-táj.
         Jöjj, te segíts, ó, istenek, emberek ős ura, Álom!
110        Jöjj ide, áldd lankadt izmaimat kegyesen!
                                                                  (Weöres Sándor fordítása)



[248] 249

1–8 Az elégia valószínűleg az előző verssel azonos évben keletkezett, amikor is a költőt tüdőbetegsége miatt állandó álmatlanság gyötörhette. – Janus az Álom istenét a hagyományos invokáló formulával (Huc ades) és lakhelyeinek felsorolásával idézi meg. Az istenség kegyes megjelenését, álmot, nyugtot adó segítségét ugyanis kultuszhelyeinek vagy ismert mitológiai környezetének minél tökéletesebb felsorolása biztosítja. A kimmerioszok mesés népe a Föld nyugati szélén, a Hadészba (Alvilágba) való bejárat közelében élt (Hom. Od. 11,14 sq.), örökös ködbe takartan s örökös éjben. Janus Ovidiust követve kezdi Somnus lehetséges lakhelyeinek felsorolását (met. 11,592–593: Est prope Cimmerios longo spelunca recessu, / mons cavus, ignavi domus et penetralia Somni). Somnus (Hüpnosz) a görög mitológia szerint az Éjszaka (Nüx, Nox) fia, Ovidiusnál ő is feltűnik (met. 11,607), de Janus itt valószínűleg Claudianust követi (Claud. 5,525–526: imumque Chaos, qua noctis opacae / fundamenta latent). Az Égei-tengerben található Lémnosz szigete Homérosznál (Il. 14,230–231) az Álom-isten lakhelye, itt keresi fel őt Héra, arra kérve, hogy Zeusz sugaras szemére bocsásson mély álmot, s cserébe nőül adja hozzá a Khariszok egyikét, Paszitheát. Janus megfogalmazása Catullust követi (63,42–43: ibi Somnus excitam Attin fugiens citus abiit, / trepidante eum recepit dea Pasithea sinu). Az Álom helyet foglalhat Jupiter égi asztalának isten-vendégei között is. A következőkben Janus vitába száll Vergiliusszal, aki az Alvilág bejárata előtt tanyázó szörnyek társaságában megemlíti az Álom istenét is (Aen. 6,273–278: in primis faucibus Orci […] consanguineus Leti Sopor).

9–10 Az invokáló formula Homéroszt (Il. 14,233) és Ovidiust (met. 11,623: Somne, quies rerum, placidissime, Somne deorum) utánozza.

11–12 Vö. Stat. silv. 5,4,7–8: septima iam rediens Phoebe mihi respicit aegras / stare genas.

19–20 Janus rémálmaihoz, ijesztő vízióihoz hasonló leírást ad Guarino a Padovában Dionüszosznak hódoló borivókról (Epist. I. 20,47–49: rubicunda facies, ingentes quadam cum maiestate nasi, stillantes usquequaque oculi, non tirones, sed veterani milites). Janus Stygiae effigies kifejezése valószínűleg az Erinnüszök egyikét, Alléktót bemutató vergiliusi részletre (Aen. 7,324–329) vezethető vissza.

21–22 Alkmaión a görög mitológiában Amphiaraosz és Eriphülé fia. Bosszút állt az apját eláruló anyján, ezért a bosszúálló Erinnüszök (Furiae) üldözni kezdték és megőrjítették (Apollod. mit. 3,7,5; Hyg. fab. 73,3: Alcmaeon […] Eriphylen matrem suam interfecit, quem postea furiae exagitarunt). Oresztész, Agamemnón és Klütaimnésztra fia, apja meggyilkolása miatt Alkmaiónhoz hasonlóan bosszút állt apja gyilkosain, Klütaimnésztrán és szeretőjén, Aigiszthoszon, ezért az Erinnüszök őt is az őrületbe kergették, de végül Apollón megtisztította a vérbűntől. Janus mitológiai példája Vergiliusnál (Aen. 4,469–473), Lucanusnál (7,777–780) és Valerius Flaccusnál (7,147–152) is megtalálható. Romulus, miután a jóslatok neki adták az elsőbbséget ikertestvérével, Remusszal szemben, a Palatinuson építeni kezdte Róma városát. Mikor Remus gúnyból átugrotta az épülőfélben lévő városfalat, Romulus haragjában agyonütötte. A gyilkosságot Ovidius szerint nem Romulus, hanem egy Celer nevű római lovag követte el (fast. 4,837–838, 843; 5,469), s a megölt testvér véres árnyképe nem Romulusnak, hanem az ikreket felnevelő Acca Larentiának és férjének, Faustulusnak jelent meg álmában (vö. Ov. fast. 5,453–480).

23–24 Az alvó fókák képe Vergiliustól (georg. 4,432: Sternunt se somno diversae in litore phocae) ered, míg a pele (glir) hosszú téli álmáról Martialis epigrammája tudósít (13,59: Glires: / Tota mihi dormitur hiems et pinguior illo / Tempore sum, quo me nil nisi somnus alit).

27–28 Endümión a görög mitológiában Szeléné Holdistennő elbűvölő szépségű (vö. Hyg. fab. 271,1) kedvese volt, akire az mély álmot bocsátott, hogy titokban csókolgathassa. Az örök álom Janusnál valószínűleg Cicero leírása nyomán lett 30 év időtartamú (vö. Cic. Tusc. 1,92 és Land. Xandr. 2,11,17–20).

33–38 A felsorolt növények álmatlanság (insomnium) ellen kiváló orvosságnak bizonyulhatnak (vö. Celsus med. 2,32; Plin. nat. 19,126; 20,198; 21,123; 23,85; 25,150 etc.).

39–40 Kleopátra (i. e. 69–30) Egyiptom utolsó hellenisztikus uralkodója (i. e. 51–30). Előbb Iulius Caesart, majd Marcus Antoniust ejtette rabul szépségével. Az actiumi vereség (i. e. 31) után Antonius öngyilkos lett. Mikor Kleopátra látta, hogy a győztes Octavianusnál nem számíthat kíméletre, áspiskígyóval maratta halálra magát (vö. Suet. Aug. 17).

41–42 A szirének (Sirenes) a görög mitológiában Akhelóosz lányai, ártó démonok, ember és madár alakú keveréklények. Csábos énekükkel elkábították a hajósokat, akik így hajótörést szenvedtek. Odüsszeusz Kirké tanácsára viasszal betömte társai fülét, magát pedig az árbochoz kötöztette, így menekült meg a pusztulástól (Hom. Od. 12,39–200). Kirké, Héliosz varázserejű lánya Aiaia szigetén élt, Közép-Ázsia nyugati partjainál. Varázsszereivel disznókká változtatta Odüsszeusz társait, de a leleményes hős a varázslat feloldására kényszerítette (Hom. Od. 10,234–399).

43–44 Argosz a görög mitológia százszemű szörnye, akit Héra a tehénné változtatott Ió mellé rendelt őrzőként, de Hermész (Mercurius) nádsípon játszva álomba ringatta mind a száz szemét, majd lefejezte. Janus Ovidius két Mercuriussszal kapcsolatos elbeszélését használja fel (met. 1,715–720: firmatque soporem / languida pelmulcens medicata lumina somno / […] Arge iaces; 11,307–308: virgaque movente soporem / virginis os tangit: tactu iacet illa potenti).

47–48 Az Éj istennőjének portréját Claudianustól kölcsönözte Janus (Claud. rapt. Pros. 2,362–363: stat pronuba iuxta / stellantes Nox picta sinus).

49–50 Janus Álom-ábrázolása elsősorban Statiusra vezethető vissza (Theb. 2,145; 6,27; 10,137–139).

52–56 Az Álom-isten mellé rendelt, megszemélyesített alakok (Torpor, Quies, Oblivia, Otia, Silentia) ugyancsak Statius költői leleményei (Theb. 10,86–94).

61–62 A Heszperosz (Hesperus), azaz az Esthajnalcsillag sötét barlangjából felkelti az Álmot, majd a fénylő hajnalcsillag (Lucifer, Vénusz) sötét barlangjába visszaűzi. A Hesperus (Vesper, Venus) és a hajnalcsillag (Lucifer, Eous) azonossága már az i. e. V. században ismeretes volt, vö. Catullus 62. carmen, Ov. met. 15,186–191.

63–64 A feketéllő ébenfa ágy, amelyre leheveredik az Álom istene, Ovidius költői fantáziájának terméke (met. 11,610: in medio torus est ebeno sublimis in atra).

65–66 Janus ezúttal két különböző ovidiusi részletet ötvöz (11,605–607: ante fores antris fecunda papavera florent / innumeraeque herbae, quarum de lacte soporem / Nox legit et spargit per opacas umida terras; trist. 5,2,24: Quotve soporiferum grana papaver habet).

73–74 Az Álom segítségével altatta el az aranygyapjút őrző szörnyet Médeia, Aiétész kolkhiszi király varázsló leánya, s szerezte meg azt Iaszónnak, akibe végzetesen beleszeretett (Ov. met. 7/149–158). Meduszának, a három Gorgó egyikének a haját Pallasz Athéné változtatta „kígyófürtössé” (anguineis comis – Ov. trist. 4,7,12), mert Neptunus e korábban gyönyörű hajú lányt Minerva (Pallasz Athéné) szentélyében gyalázta meg (Ov. met. 4,791–803). Medusza éppen aludt (a kígyók is a hajában), amikor Perszeusz – Athéné és Hermész segítségével – levágta a fejét (vö. Ov. met. 4,783–785: formam adspexisse Medusae, / dum gravis somnus colubrasque ipsamque tenebat, / eripuisse caput collo).

75–76 Tithónosz Trója mitikus királyának, Laomedónnak volt a fia. Éósz (Hajnal) megszöktette, s Zeusztól halhatatlanságot kért számára, közben azonban elfelejtett örök ifjúságot is kérni, s így Tithónosz megöregedett, összetöpörödött és tücsökké változott. A kétszeres hosszúságú éjszakáról Ovidius ír Aurora (Éósz) kapcsán (am. 2,13,45–46).

79–80 Janus a nyelvi eszközök segítségével (castra inimica) utal az Aeneis azon részletére, amikor Nisus és Euryalus az ellenség táborában rátör az alvó rutulusokra, és sokakat lemészárol közülük (Aen. 9,314 sq.; vö. még. Hom. Il. 10,471 sq.: Diomédész és Odüsszeusz vérengzése az alvó trákok között).

81–86 A mitológiai történetek forrása az Iliász 14. énekének két hosszabb részlete (243–261, 330–360), amelyekben Somnus Héra kérésére álommal igázta le Zeuszt (Jupitert).

89–90 Janus az Álmot édes szendergéséből felébresztő két hangos madarat áldoz Somnusnak. Ovidius az Álom-isten lakhelyének leírásakor hangsúlyozza, hogy sem kakas, sem lúd nem lakozik azon a tájon (met. 11,597–599).

101 A verset lezáró újabb fohász Seneca Hercules furens című tragédiájának egy hosszabb részletéből meríti motívumait (1065–1072: tuque, o domitor Somne malorum, / requies animi, / pars humanae melior vitae, / volucre o matris genus Astraeae, / frater durae languide Mortis, / veris miscens falsa, futuri / certus et idem pessimus auctor, / pater o rerum, portus vitae). A miserae pars optima vitae kifejezés fordítása félrevezető, hiszen a szöveg szerint „az Álom a nyomorult emberi élet legjobb része”.

103–104 Az Álom két kapujának leírása Vergilius (Aen. 6,893–896) és Homérosz (Od. 19,562–567) révén ismert. Az illa vel illa nem az Álom két kapujára vonatkozik, hanem a kétféle kapun (porta eburna – porta cornea) szétküldött álmokra, amelyek – a kapuknak megfelőlen – hamisak (somnia falsa) vagy igazak (somnia vera).

107–108 Az Álom szerelmét Paszitheának (aki: inter Acidalias maxima Naiadas) kell mindig kegyesen (facilis) viszonoznia. Statius így jellemzi a Venus kíséretéhez tartozó Khariszok legkedvesebbjét (Theb. 2,286): Pasithea blandarum prima sororum. Az Acidalia boiótiai forrás, amelyben Venus kísérői, a Gráciák (Khariszok) szoktak fürödni. Vö. Verg. ecl. 6,21: Aegle, naiadum pulcherrima […].